Az elmúlt hetek termései:
Lomtalanítás
Egy verőfényes májusi napon,
Cigányok járnak az utakon.
Nem csalás, nem ámítás:
Itt van a lomtalanítás!
Minden csupa hobelebanc,
Tévék, drótok, és bútorok,
Én meg nem találok semmit,
Keseregve ezen búsulok.
Rossz bicikli, gumi s almacsutka,
Olyan most Kóny, mint Csatka.
Az utcákon járnak a kukkerők,
A minden fémet összeszedők.
Gyűjtsd a vasat és fémet,
Azzal is a békét véded!
Ez ige hallatszik faluszerte,
De jön már a naplemente.
Ám a pörgés meg nem áll,
Özönlik a sok cigány.
Nem is hagynak nyomot,
Elviszik az összes lomot.
Léna búcsúja
Nem várhatok tovább önre, Fjodor,
Mert az idő sürget, a halálba sodor.
Ha igazán szeret, elhagyja e földet,
Nem is jön vissza már soha többet.
Fjodor, ha ismét Szibériában jár,
Gondoljon azért néha-néha rám.
Nem lehettem a magáé, bánom,
Minden nap a csókjára vágyom.
E szavakkal búcsúzom magától,
- Hű de pocsék ez a narrátor
Drága Fjodor, áldja meg az Isten,
Maga szabad, s én ezt irigylem.
Csak egy kósza gondolat
Ma végre megint láttalak,
S újra szívembe zártalak.
Te olyan csinos voltál,
Lelkembe tavaszt hoztál.
Csak egy kósza gondolat,
De én sosem feledlek,
Elűzöd minden gondomat,
S épp ezért szeretlek.
Anya csak egy van
Anya csak egy van,
Vigasztal a bajban.
Ápol engem, ha beteg vagyok,
Mert tőle mindent megkapok,
Szeretetet, amit csak ő adhat,
S két karjával ad oltalmat.
Anya csak egy van,
Simogatja a hajam,
Mint a lágy tavaszi fuvallat,
Anya engem el sose hagyhat,
A szíve mindig velem van,
S erőt ad nekem a bajban.
Anya csak egy van,
Vigasztal a bajban.
Őriz, ápol, tanít és nevel,
A legnagyobb szeretettel.
S én ezt sosem felejtem,
Anya, nagyon szeretlek!
Vízihulla invázió
Talpra fater, ki az ágyból, riadó!
Ébredj, jön a vízihulla invázió!
Elő a csukafejes csákánnyal,
Vagy visznek zsákszámmal!
Ha a pisztoly egyszer sem talál,
Az már differenciálisan rotál.,
Elő hát ízes-mézes trágársággal,
A hullaölő rotációs kapával!
Ha ez mind már nem segít,
Tedd össze a mancsodat,
Imádkozz, amíg lehet,
S dobd ki a taccsodat!
Halál, halál, halál és halál
A vízihulla már téged darál,
S aztán szépen becsomagolnak,
Majd eladnak olcsón a Teszkónak!
Sötét fellegek kúsznak fölöttem
Sötét fellegek kúsznak fölöttem
Egyedül bolyongok a ködben,
Néma társam az éjben,
Csak a telihold maradt,
Így sétálok csendesen,
S bíztatom magam, magam.
Keresem őt mindenütt,
Keresem őt egyfolytában,
De meg sosem találhatom,
Nekem csak a Hold maradt,
Ő követ engem némán,
S bíztatom magam, magam.
Erősen fúj a szél a fák között,
Az erdőbe némaság szökött.
Csak a szél zúg, hangja hív,
De nekem csak a Hold maradt,
Őt nem bántja szél,
S bíztatom magam, magam.
Hogy talán egyszer meglelem,
Az elvesztett édes szerelmem.
Szemembe néz majd akkor,
De addig csak a Hold marad,
Őt mindig láthatom,
S biztatom magam, magam.
Mivé lett ez a tetű világ?
Mivé lett ez a tetű világ?
Hova lett sok szép virág?
Szomorú, hogy mára
Az lett a menő lánysors,
Hogy buliban vagy padon,
Részegen vagy józanon,
Megraknak vagy százszor.
Öcsém, az eszem megáll,
Mivé lett ez a tetű világ?
Irány a buli! Iszik egy picit
S félóra múlva a sarokban
Heten dolgozzák a kicsit.
Fűvel, fával, bokorral,
Négerrel és orosszal,
Ez a divat, jaj apám,
Hova lett a tiszta lány?
Öcsém, az eszem megáll,
Mivé lett ez a tetű világ?
Vannak még kivételek,
Örök hála az Istennek.
De ki az anyját felülmúlja,
Nyolc pasival, a kis kurva,
Minden héten mással jár,
Minden éjjel mással hál,
Míg nem viszi a döghalál.
Öcsém, az eszem megáll,
Mivé lett ez a tetű világ?
Bónusz:
Tegnap még a Misike,
Ma meg már a Pistike,
Holnap már a Márton,
Aki legény a gáton.
De ott van az Ilike,
Nem kell néki Imike,
Jó neki a Lompos Tamás,
Rajta kívül nem kúrta más.
Még pár nap
Még pár nap s aztán elválunk,
Sosem látjuk egymást újra,
Ez az, ami a szívemet fúrja,
Első és utolsó májusunk.
Elmész, s talán örökre,
Itt maradok gyötrődve,
Hiányozni fogsz nekem,
Keresni fog a szemem.
Sírni fogok, mert fájni fog,
Nélküled hamar meghalok.
Ó én még mindig szeretlek,
És soha-soha nem feledlek!
Karjai közt szívem otthona
Egy enyhe májusi hajnalon,
Pók mászott az ágyamon.
Nyolc szemét rám emelte,
S a bánatomat kinevette.
Langyos szellő fújdogált,
A nap a sok felhővel,
Mint sok gyerkőccel,
Játszott most bújócskát.
A víztükör csillogott,
Mint ezernyi gyémánt,
Kezemben a pirogok,
Nem is néztek énrám.
Nem dalolt a rigó,
Megette egy digó.
A fák suttogtak,
Rólam susogtak.
S akkor jött ő.
Ahogy álom jő,
A szememre,
Lopózott szívembe.
Bőre, mint a selyem,
A szeme ragyogott,
Elcsavarta a fejem,
S közben vihogott.
Megreccsent az égbolt,
Villámlott is néhol,
Akkor én elfutottam,
Egy tündérhez jutottam.
Barna haj ölelte vállait,
S láttam a szárnyait,
Arcát még most is látom,
Szép akár egy édes álom.
Boldog voltam, ó nagyon!
Táncoltam vele a gyepen,
Ölelte szorosan a karom,
Annyira tetszett ő nekem.
De aztán neki sem kellettem,
Pedig itt él máig a lelkemben.
Nem is felejtem őt el soha,
Karjai közt szívem otthona.
Barátság vagy szerelem?
Barátság vagy szerelem?
Egyszer választani kell,
De a barátság örök,
Mert sosem múlik el.
A szerelem múlandó,
Ahogy az élet is az,
Gondjaidra a szerelem
Sosem lehet vigasz.
Barátság, örök barátság
Hassa át az egész Földet!
Tartsd meg kérlek, Istenem,
Amíg élünk, mindörökre!
Valahol
Valahol az emlékek forgatagában,
Lelkemnek mélységes zugában,
Egy darabka ott maradt belőled,
Egy szép és kedves emlék,
Melyet mindig elrejtek előled,
S nem múlnak el úgy az esték,
Hogy ne gondolnék rád.
Gondolok rád minden nap,
Pedig tudom, hogy nem szabad,
Bár a szívem már rég meghasadt,
Figyellek, mikor nem te látod,
Lelkembe te ültetsz virágot,
S ha angyal nem is vagy,
Tündér talán igen.
Szeretlek, de fura ez a szerelem,
Mert itt van mindenféle érzelem,
Örömben és bánatban,
A tied lehettem volna,
De már azt sem tudhatom,
Hogy mit hoz a holnap,
Örömöt vagy bánatot?
Szeretlek, de ez csak afféle rajongás,
El is múlik majd, mint a könnyhullás,
Mert minden mulandó, az élet is az,
Mindenki meghal, s erre nincsen vigasz.
Kerüllek, ezt talán te is látod,
Mert kiutat már nem találok,
Örömben és bánatban egyedül vagyok.
Koporsóm
Koporsóm nem lesz fából,
Hanem csupa borostyánból,
Abba tesznek engem bele,
És utána leengednek,
Aztán pedig elfelednek,
Nem lesz síromnak jele.
A hűvös őszi széltől
Lehullnak majd levelek,
Beborítják nyughelyem,
S feledtetik majd veletek:
Itt nyugszom én, e helyen.
Júliának
Júlia, lelkemnek napsugara,
Mindenemet neked adom.
Tört szívemet és lelkemet,
Zálogként nálad hagyom.
Füstös kávéházban,
Csendesen a sarokban,
Vagy a réten, napsütésben,
Várok rád andalogva.
Kék az ég s a bárányfelhők,
Mint a nyáj, lassan ballagnak,
Érzelmeim, mint kis szellők,
Feléd fürgén szaladnak.
S ha jő a naplemente,
Átölellek dideregve.
Szeretlek, de mégis félek,
Szerelmet már nem remélek.
Nem nézhetek a szemedbe...
Nem nézhetek a szemedbe,
Nem lakhatok a szívedben.
Kivert hajléktalanként,
Mikor fázom éjszakánként,
Eszembe jutsz, te áldott,
Nekem hozol édes álmot.
Boldog azért nem lehetek,
Mert szemedbe nem nézhetek.
Lángkoszorú
Lángok emésztenek engem,
Olthatatlan a tűz bennem.
A szerelem a mindenem,
Másom már nincs nekem.
Égessen el hát, ha akar,
Örülök, ha belém mar.
Lángjai emésszenek engem,
Forró pokla a szerelemnek.
Nélküle már alig élek,
Jó sorsot nem remélek.
Emésszetek csak, lángok,
Ennél többet nem kívánok.
A szívem lángkoszorúja,
Perzseli majd fel a világot,
Ég a lelkem minden búja,
Emésszetek csak, lángok!
Döglött macska lesz ebédre
(eredetileg Battaglioni della morte, olasz fasiszta dal, ez meg paródia)
Döglött macska lesz ebédre,
És mártásban fog megfőni.
Ezt eszi majd sok-sok olasz,
Kik a cicát nagyon szeretik
Késsel s villával ahogy illik!
Elhangzik majd Rómától Nápolyig,
Hogy a digó macskát eszik!
Döglött macska lesz ebédre,
Már a serpenyőben sütik.
Ezt eszi majd sok-sok olasz,
Kik a cicát nagyon szeretik
Késsel s villával ahogy illik!
Elhangzik majd Rómától Nápolyig,
Hogy a digó macskát eszik!
Örülj digó, itt a macskád!
Majd beletörik a bicskád!
A négyszázadik
E vers már a négyszázadik,
Az örömtől könnyem hullik.
Legyenek múzsáim a hölgyek,
Remegjenek hegyek s völgyek.
Amíg élek, sokat írhatok,
Tán babérkoszorút is kapok.
Fruzsinak
Fruzsina, Fruzsina óceán gyermek,
Nincsen párja két szép szemednek.
Nyúlfülekkel szaladgálsz a világban,
Illatodat érzem ezernyi virágban.
Gyere hát kedves nyulambulam,
Sok kis nyuszi mind feléd suhan,
Suhannék én is, mint fürge vonat,
De sajna én nem születtem nyúlnak.
