A gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított Bige László után újabb baloldali milliárdos állt be Márki-Zay mögé - ezt Márki-Zay maga jelentette be. Az új támogató: Bojár Gábor milliárdos vállalkozó, a Graphisoft alapítója, aki korábban Juhász Pétert szponzorálta.
Bojár a kommunista rendszerben kapott nagyon komoly állami beruházások révén alapozta meg milliárdos vagyonát. Az elmúlt években komoly összegekkel támogatta a magyarországi radikális baloldalt. Kezdetben a 2018-as választáson hatalmasat bukó Juhász Pétert támogatta, még nizzai nyaralójában is üdültette. Utána a Momentum mellé állt, majd megzsarolta őket, mert a 2018-as választáson még a Momentum nem állt be a baloldali összefogásba. Vagyona több mint 30 milliárd forint.
Irtam lentebb, hogy Bojar cege nem epiteszeti cad programmal kezdte tevekenyseget, hanem egy csohalozat tervezo programmal, amit az akkor epulo paksi atomeromu tervezesehez hasznaltak. (A hasonlo nyugati termekek akkoriban cocom listasak voltak.) Az orosz terveket attettek szamitogepre, amin 3 dimenzioban lehetett tervezni a csovezetekeket. Innen indult a cege, de akkoriban nem volt meg olyan penzeso, mint manapsag, es korrupcio se igen volt ezen a szinten. Aki nem hiszi, nem hiszi. Innen epitett fel Bojar egy vilagszinvonalu ceget, amit aztan jo penzert el is adott.
Igen hulye szoveget nyomott a kollega. Bojar cege az AchiCad szoftverfejlesztesbol elt es mivel mac-re fejlesztettek nem is nagyon adtak el mo-on termeket, ok kozvetlenul a nyugatot tamadtak meg. Raadasul pisztolyt se fogtak senkinek a fejehez, hogy vegye meg a termekuket. Szoval az o tortenete igazi sikertortenet, sajat erejebol erte el, amit elert.
Amikor a c-t játszgattuk, már akkor mutatták be nálunk egy álló a4-es monitoron (alma) a megforgatható Szt. Péter székesegyházat. Tartott vagy egy fél órát, de működott.
Mi is hirtelen terveztünk egy kis házikót, aminek még az anyagjegyzékét is megadta a szoft.
Nemigen van ő rászorulva a Bojár-Bige-féle "aprópénzre" (by Bige: "megdobtam egy kis apróval"), mert a múltkor Brüsszelstrasbourgban járván egyrészt gyomorig benyalt, másrészt meg ezért cserébe nyilvánvaló, hogy zsíros folyószámlát nyitottak neki az EU-beli elvtársai.
Nyilván élveznétek, sokkal jobban esne nektek, ha semmi anyagiakkal a háta mögött kellene nekivágni
az elkövetkező hat hónapnak. Végül is az ellenlábasa háta megett csak száz-ezer milliárdok várakoznak
hasonló célból, és ráadásul a legtöbb esetben közpénznek álcázott közpénzből - "készült Magyarországkormánya támogatásával" - címszó alatt (ismerős ugye?!). No meg - természetesen ugyancsak nincsen közpénze, az "Elxloptuk" c. művész - mozifilm finanszírozására, mint odaát - azt is közpénzből - persze !
Na de Bojárt ne orbánhoz meg kövérhez hasonlítsd, hisz utóbbiak a köz javáért munkálkodó politikusok. Hanem inkább mészáros lőrinchez, aki maga is vállalkozó, és mint olyan Zuckerbergnél is okosabb. És akkor azt fogod látni, hogy Bojárnál is sokkal tehetségesebb és okosabb, hiszen tizenötször nagyobb vagyona van. Ez nem lehet véletlen.
> Az elmúlt években komoly összegekkel támogatta a magyarországi radikális baloldalt.
radikalis baloldal? mirol beszelsz? a mai magyar baloldal meg mersekeltnek se nagyon megy el.
> Bojár a kommunista rendszerben kapott nagyon komoly állami beruházások révén alapozta meg milliárdos vagyonát
Bojar es indulo szoftverfejleszto cege egy csotervezo szoftvert gyartott, amit eromuvek, elsosorban az akkor epulo paksi atomeromu tervezesehez hasznaltak. Ebbol a cegbol es termekbol nott ki az ArchiCad.
Ellenben Orban, Kover es tarsaik valoban az mszmp es a kisz szekertoloi voltak abban az idoben.