– Na, felébredt a kedves beteg? Kivettük ám azt a makrancos vakbelecskét, nem fog már többé gondot okozni!– Köszönöm, doktor úr!– Nincs mit, ez a dolgom. Hárommillió forint lesz a sikerdíjam. – Miféle hárommillió forint?! Ez itt a közegészségügy, nem?– Hát, igen. Ezen mi is szoktunk néha röhögni egymás között. Készpénz lesz, vagy átutalás? Jobban szeretem a készpénzt. – Már ne is haragudjon, de eszem ágában sincs fizetni önnek! Hogy van képe…?!– Értem. Nézze csak itt ezt a dunsztosüveget? Na, mi van benne?– Öööö… az ebédje? Húsgombóc paradicsomszószban?– Dehogy. Egy vesécske. Az ön egyik vesécskéje. Ha fizet, gyorsan visszarakjuk. Ha nem… nos, egy árverésen remekül tudom értékesíteni. Nagy kereslet van vesére, itt a kezemben a várólista. – Úristen, hát miféle orvos maga?! – Nos, érdekes, hogy ezt kérdezi. Én tulajdonképpen bírósági végrehajtó vagyok, csak a múltkor szólt a Schadl Gyuri barátom, hogy „Te, Józsikám, nem kéne egy orvosi diploma is? Csak ugorj be érte az egyetemre, már várni fognak!”
Csak hogy tisztázzuk az "aki nem szavaz, vagy aki nem RÁM szavaz, az a Fideszre szavaz" mantra jelentését.Van egy szavazólap, azon különféle pártok. Ezen aki a Fidesz-KDNP-t ikszeli be, az a Fideszre szavaz (a KDNP-t most hagyjuk, a vízilónál sem említjük meg mindig, hogy "de cuki randa állat, és né' má', pióca is van a hasán").A Fideszre szavazók is afféle emberek, és nyilván megvan rá az okuk, hogy a Fideszre szavaznak. Számtalanféle okuk lehet erre: érdek, tudatlanság, vagy éppen az, hogy egyetértenek a Fidesszel.Vannak, akik más pártok mellé teszik az ikszet. Ők más pártok szavazói. Számtalanféle okuk lehet erre: érdek, tudatlanság, vagy éppen az, hogy egyetértenek az adott más pártokkal. Netán az, hogy nem értenek velük egyet, de nem akarnak a Fideszre szavazni.Köztük vannak, akik más pártokra szavaznak, mint a magát éppen hivatalosnak és egyedül üdvözítőnek tekintő "egyesült ellenzék". Okaikat lásd, mint fent. Vannak, akik nem szavaznak. Ők sem a Fideszre, sem más pártokra nem adják a voksukat. Nekik is számos okuk lehet erre, úgymint érdek, tudatlanság, vagy éppen az, hogy nem értenek egyet egyetlen párttal sem, netán azt gondolják, hogy az egész, pártokra hangszerelt politika, ami négyévente a beleszólás illúzióját nyújtja, majd négy évig csak önmagát táplálja és pozicionálja, mit sem ér. A második bekezdésben szereplőktől eltekintve ők nem a Fidesz szavazói. A kizárólagosság viszont nem csupán a Fidesz, de a NER rendszerének követelése. Sajátos zsarolás, ami azt mondja: "Én ugyan nemigen tudok nyújtani semmit, de akinek ez nem elég, az magára vessen. Az megérdemli azt, ami most van.”Komolyan? Megérdemli?Ugyan már! Ez tipikus áldozathibáztatás.Egyrészt, ugye, nem csak azok kapják ezt a rémrendszert, akik a Fideszre szavaznak, hanem mindenki. Másrészt, hogy érdemelné meg bárki, hogy nap mint nap meglopják, megalázzák, hülyének nézik és azzá teszik, kiröhögik?Hogy beleegyezik? És? A nő, akit rendszeresen megver a pasija, de vele marad, mert szereti - megérdemli? A kutya, aki minden nap farkcsóválva, reménykedve és viháncolva köszönti a gazdáját, aki belerúg és láncon tartja - megérdemli? Az ember, akit körmönfont csalók becsapnak, az öregasszony, aki kifizeti az ál-díjbeszedőt, a hívő, aki az örök élet ígéretéért cserébe lemond a valódi életéről, a drogos, aki azt hiszi, repülni tud, és kiveti magát az ablakon, a lány, aki megörült, mikor buliba hívták, és megerőszakolva ébred reggel részeg álmából, a gyerek, aki elhiszi a bácsinak, hogy nem fog fájni, és kap utána cukorkát - ők mind megérdemlik? Aki hülye, haljon meg?De hát valamiképpen mind hülyék vagyunk. És aki nem a Fideszre szavaz? Aki arra az "ellenzékre" szavaz, amelyik a NER rendszerének egyik legfontosabb része, a látszatot fenntartó díszítmény, jó pénzért vett demokratikus mazsola a diktatúra penészes kalácsában, amit kenyér helyett ajánlanak? Aki bőszen számolgatta, hogy "taktikailag" hogyan lehet megerősíteni a fasisztákat, mert "az ellenségem ellensége a szövetségesem"? Vagy aki - mint én, mint sokan - nem szavaz, mert nem hajlandó részt venni ebben az álságos politikai cirkuszban? Mind megérdemeljük ezt a rendszert? És a gyerekeink is?Mert a Fidesz éppen ezt mondja, sőt így is gondolja. Hogy mindenki megérdemli őket, és ezért ők mindent megérdemelnek. Hogy nekik, a rendszerből sápot húzóknak, a játékmestereknek minden kijár. Minden az övék, a bazár bezárt, rien ne va plus, senki többet harmadszor.Hogy ők mit érdemelnének, más kérdés. Szerintem tényleges életfogytiglant teljes vagyonelkobzással, hogy a jog keretein belül maradjunk. De most nem róluk van szó.SENKI sem érdemel ilyen országot. Sem az, akit ezek butítottak el, sem az, akinek azok beszéltek lyukat a hasába, és az sem, aki látta, mi folyik itt (ráadásul mindenki azt hiszi, látja). Sem a migránsoktól rettegő, ablakából leselkedő falusi nénike, sem a Gyurcsány szavait habzsoló, máig is harcoló vérmes DK-s, sem az MZP-ben régi-új hitet találó politikai református, sem a járdarepedéseket vidámító, mutyikra vadászó kétfarkú passzivista, sem az egészet cinikus vállrándítással néző pesti értelmiségi, sem a borsodi cigány, akinek háromezer forintért vagy zsák krumpliért vették a szavazatát, mert neki az a háromezer forint vagy az a zsák krumpli kézzelfogható, az ígéreteket pedig nem lehet sem megenni, sem cipőként a gyerekre adni - egyik bevett, ócska sztereotípia sem, és még kevésbé a valódi emberek.Mind egy valódi, működőképes, élhető országot érdemelnénk e helyett a felcsúti szellemvasút helyett. És ez egyáltalán nem arról szól, hogy ki kire-mire szavazott.A másra szavazók és a nemszavazók egészen a választás másnapjáig ellenségek lesznek az "ellenzéki" kommunikációban (afféle mitikus ősgonoszok); amint kiderülnek majd az eredmények, a nemszavazók másodrangú hősökké avanzsálnak - annak példájaként, hogy a Fidesz többsége csupán illuzórikus, hiszen nem szavaztak rá, akik ellene szavaztak, és nem szavaztak rá, akik nem szavaztak. Ugyanez történt eddig minden szavazás előtt és után. Vagyis: "Aki nem szavaz, az a Fideszre szavaz, de aki nem szavazott, az a Fidesz ellen szavazott."És persze - ahogy az már többször megtörtént - szinte minden "ellenzéki" arról fog lamentálni a választás után, hogy "jaj, bojkott kellett volna, hát nem megmondtuk?" Tessék csak visszanézni a régebbi híreket, roppant tanulságos. És roppant szomorú.
Szijjártó Péter külügyminiszter úr és Orbán Viktor miniszterelnök úr kifejezte Magyarország szolidaritását a saját népére lövöldöző tolvaj, gyilkos kazahsztáni diktatúrával, és magával a tolvaj és gyilkos kazahsztáni diktátorral. Ez világos beszéd. Megkérném viszont a fent nevezett urakat, hogy az ilyesmi szolidaritásnyilvánításokhoz a jövőben mindig tegyék hozzá: "Kivéve a Konok Pétert". Köszönöm, szarháziak, és nyaljátok ki a seggemet.
Egyszerre csak egy hargitai, úszómedencés luxusvillához ért, és ezen a luxusvillán rengeteg átalakult közpénz érződött.
- Aha! - mondta Micimackó. (Pritty, pretty, prütty.) Ha hézagos műveltségem nem hagy cserben, akkor ez a luxusvilla Kövér Lacit jelenti, a Kövér Laci pedig Hasznos Kapcsolatokat és rengeteg potya zsozsót jelent. Tehát:
Lehajolt, bedugta a fejét, és kiáltott:
- Itthon vannak, kérem szépen?
Horkanó zaj támadt belülről aztán csönd lett.
- Azt kérdeztem, kérem szépen, hogy itthon vannak-e? - ismételte Micimackó hangosan.
- Nincsenek! - válaszolt egy hang, és még hozzátette: - Ne tessék úgy ordítani! Nem vagyok süket!
Micimackó tűnődött.
- Senki sincs odabent? - kérdezte.
- Senki.
Micimackó kihúzta a fejét a nyílásból; kicsit gondolkodott.
"Ez nem stimmel. Valaki csak bent van, ha egyszer azt mondta, hogy senki. Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. Aki senkit mond, annak valakinek lennie kell."
Így hát újra bedugta a fejét, és folytatta a társalgást:- Hé, Kövér Laci! Te vagy az?
- Nem - mondta Kövér Laci, megváltoztatott hangon.
- Ez nem a Kövér Laci hangja?
- Nem hiszem - mondta a Kövér Laci. - Legalábbis nem annak volt szánva.
- Furcsa – merengett Micimackó. – Egy nagyhangú senki. Ez mégiscsak a Kövér Laci lesz.
Hét éve volt, dobta fel most a Facebook, hogy az ATV "Hírvita" című műsorában Huth Gergellyel vitáz..., izé, beszéltem. Akkori arcaimat visszanézve azt kell látnom, hogy 2014-ben még őszintén meglepődtem a határtalan ostobaság, a féktelen szolgalelkűség, az elemi elvtelenség és a pitiáner gonoszság azon elegyén, vagy inkább annak az elegynek a léptékén, amit Huth megtestesített. Ma már nem lepődöm meg ilyesmin, vagy csak néha. Huth Gergely, aki akkor még valami egzotikus, mínuszos csodalénynek tűnt - amilyeneket a régi térképrajzolók biggyesztettek az ismeretlen földekre -, ma már a narancsszürke mainstream elfeledett katonája, egy unalmas invalidus. Egyszerűen túlléptek rajta. Magyarország előre megy, nem hátra.
Becsülöm, értékelem KP-t, de itt az "És ha elvisszük?"-re az "azokat is túlélem" válasz: - nyelvtanilag, és nehezen érthetőségileg is talán hibás, értelmezhetetlen, javítandó.
Nézem ezeket a válogatott szövegeket, ahogy delikát értelmiségiek, cizellált exliberális hangemberek kivetkőznek magukból a Kétfarkúakon, akiknek nem kell rétes estére. Most láttam, amint egy mérsékelten ismert régi filmipari szakember azon lamentál, hogy a Kétfarkúak majd az édesanyjuk halálos ágya mellett is örök életet követelnek-e? Gondolom, ő így képzeli a politikai humort. Porosz csizmában bokázik a felhorgadt NERenzéki közvélemény egy lármás része, hozzá együtemű demokráciát danol, "dejszen nem a hágós huszárokkal van itt a gond, csak fehérváriak ne lennének!"Komolyan, még néhány ilyen, és a végén belépek a Kétfarkú Kutya Pártba, elindulok a választásokon, azokat megnyerem, mert imádnivaló, arany pofa vagyok, utána kutyaházforradalommal megpuccsolom a kuncogó pártvezetést, egyes szám első személyű viccdiktatúrát vezetek be, és aztán mindenkinek az én poénjaimon kell majd obligát röhögnie, kötelező vigyorviselés lesz örökkön-örökké, mert lesz örök élet is, hogyne, sőt nekem még a sör is mindig ingyen lesz onnantól.
Mikor Orbán és bűntársai ma beszélni fognak, pöffeszkedő közhelyeket és csöpögő hazafiaskodásba bugyolált frázisokat pufogtatnak majd, ne gondoljuk, hogy 1956 hangját halljuk, az utcáét, a forradalomét.
1956-ban az emberek – különböző emberek, ahányan, annyifélék – nem azért vonultak az utcára, nem azért ragadtak előbb zászlót, aztán fegyvert, nem azért töltöttek benzint a pohos borospalackokba, mert valami olyasfélét akartak, mint ami most van. Hogy mit akartak, az persze zavaros volt. A lázadások mindig zavarosak. Mindenki saját bajait, megaláztatásait, éhségét, elnyomattatását viszi az utcára, mindenkit a saját körülményei űznek oda, hogy azután – így lesznek a felkelések, így szökkennek szárba a forradalmak – a rengeteg sérelem valamiféle új egységbe olvadjon: szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy minden hatalmat a szovjeteknek, vagy éppen ruszkik haza, le a diktatúrával. De akik 1789-ben szabadságot követeltek, nem a nyaktiló szabadságára gondoltak, és még kevésbé Napóleon őrült háborúira. Akik a szovjeteknek követelték a hatalmat, maguknak követelték, nem a pártnak, a vérgőzös csinovnyikok rémes rendszerének. Akik 1956-ban az utcára vonultak, nem újabb pártsajtót akartak a régi helyett, nem oligarcha-latifundiumokat az állami gazdaságok helyett, nem agymosást az agymosás helyett, nem Horthy és Bethlen, nem Gömbös, nem Szálasi gyilkos és ocsmány, egyre gyilkosuló és ocsmányuló világát Rákosi gyilkos és ocsmány világa helyett. Egyszerű dolgokat akartak: biztos megélhetést, emberhez méltó körülményeket, a cselekvés és a gondolkodás viszonylagos szabadságát akarták; csengőfrász és Szabad Nép-félórák, sztahanovista mozgalmak és padlássöprések nélküli életet akartak, semmi extrát, semmi roppant magasztosat. Azt akarták, hogy a termelők maguk szervezhessék a termelést, hogy ne védjék szovjet szuronyok az elnyomást, hogy tűnjenek el az új rezsim új papjai, de a régiek se jöjjenek vissza, hogy érdemes legyen itt élni. És ezért, ha kellett, csóvát vetettek a tankokra és a palotákra.
És leverték őket, erővel és politikával, fegyverekkel és terrorral, hazugságokkal és nagy jelszavakkal, és főleg illúziókkal. A nagy jelszavak mindig hazugak, de mindig sokatmondók. Ahogy a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” szentháromságát bankjegyekre nyomták és szigorú bíróságok, börtönök homlokzatára vésték. Ahogy a munkásmozgalom vörös zászlaját lobogtatva kényszerítették kényszermunkára, gyilkolták le százezerszámra a munkásokat, és barakkjaik fölé vörös csillagokat biggyesztettek. Ahogy a nemzeti függetlenség nevében ma ellopnak egy országot, és azt mondják, senkinek semmi köze hozzá.
Orbán és bűntársai szájából nem 1956 októbere beszél, hanem november negyedike. Vagy még inkább 1957. május elseje, mikor – a munkásmozgalom ünnepét és a forradalmat egyaránt sárba tiporva és meggyalázva – Marosán elvtárs szónokolt az egybegyűlt-összeterelt sokezreknek. Mikor triumfált a forradalmat ellenforradalomnak nevező „forradalmi” ellenforradalom. Konszolidációról hablatyolt, de örök szabadságharcot ígért, győzedelemről énekelt, éberségre szólított, üres pátoszt lobogtatott, ellenségektől riadozott.
Pont, mint mai, igaz utóda.
Marosán elvtárs kicsi zsömléje dödörög Orbán nagy pofájából.
Hazudik. Bármit mond, hazugság. Az ellenforradalomnak nincs más nyelve az elnyomottak felé, hiszen azt kell hazudnia nekik, hogy nem elnyomottak, hanem győztesek.
Mikor ma a hatalom forradalomról gagyog, magára gondol majd közben. A lebetonozott, kisajátított Balatonra. Ez az ő forradalmuk. A megalázott, megvett, felosztott, lenézett kultúrára. Ez az ő forradalmuk. Az emelkedő árakra és a zuhanó reálbérekre. Ez az ő forradalmuk. Az utcákon megfagyókra, a gettókban kopott gumiabroncsokkal tüzelőkre. Ez az ő forradalmuk. Az ostoba hazugságokat oktató iskolákra, a kisemmizett tanárokra, az üres ünnepségeken üres mondatokat szavaló iskolásokra. Ez az ő forradalmuk. Az egész lerabolt, kizsigerelt ország, minden kivágott fa, a vadászatok véres orgiái, a helikopteres mulatságok, a kórházak penészes folyosóin fekvő betegek, a térkő, a pengésdrót, az óriásplakátok, az uszítás, az ostobaság, a tudatlanság ereje – ez forradalmiságuk leglényege. Hogy a jelszavak mások? Azok mindig mások. Rosszul hatna egy ünnepi beszédben, hogy „Gyűlölet, Megosztottság, Szabadrablás!”. Olyan kiábrándító lenne. Márpedig az illúziók, azok fontosak, illúziók nélkül olyan csúnyának és kisszerűnek, olyan átmenetinek és legyőzhetőnek tűnik mindenféle hatalom.
Ennek a jó Ákosnak, aki egy érzékeny művész, egy gonosz valaki egy szép napon fondorlatos okból azt suttogta halk hangon a porcos fülibe, hogy "Szép barátom, te bülbülszavú rózsa, írj minden egyes főnévhez valami passzentos jelzőt, mert attól válik ám míves szöveged igazi, magvas irodalommá!", és az udvari igric, lám, meghallgatta e rossz jótanácsot, miáltal, csúf tisztesség ne essék szólván, csúnyán át lett baszva.
Több mérvadó közvélemény-kutató cég összesített reprezentatív felmérései szerint a választóképes korú lakosság 68 százaléka szerint Schrödinger macskája inkább él, 39 százalék szerint inkább döglött. Nem tudja, nem kíván válaszolni, illetve leszarja Schrödingert és/vagy a macskákat 53 százalék. A válaszokat elemezve megállapítható, hogy a nők nagyobb arányban hordanak szoknyát, mint a férfiak, a 20 és 35 év közöttiek szignifikánsabban később fognak meghalni, mint a 95 és 103 év közötti korosztályhoz tartozók, és a válaszadók igen kis - a hibahatáron inneni, az eseményhorizonton túli - töredéke képes csak érdemben kifejteni a kvantummechanika alaptéziseit, viszont lecsót szinte mindenki evett már életében, de nem mindenki szereti. A macskák körében Schrödinger elutasítottsága az előzetes várakozásoknak megfelelően igen magas, bár érdekes fejlemény, hogy éppen közöttük a legmagasabb a válaszadást elutasítók aránya is, kereken 100 százalék. A közvélemény-kutatók egységesen megállapították, hogy közvélemény-kutatónak lenni eléggé szuper pozíció, majd felhajtottak egy kvantum konyakot és/vagy más alkoholos, illetve alkoholmentes italt, és ki-ki ment a maga dolgára.
Én megértem, hogy az erdők kiirtása erdőgazdálkodási szempontból igazolható. Van benne ráció.Azt is megértem, hogy a vadon élő állatok vérgőzös, kéjes lemészárlása rögtön helyeselhetővé válik, ha nem vadászatnak, hanem "vadgazdálkodásnak" nevezzük. És odabiggyesztjük, hogy "Egy a természettel". A szavaknak és a számoknak hatalma van.A környezetszennyezés is sokkal elfogadhatóbb, ha belátjuk: enélkül nincs fejlődés és növekedés, felfelé ívelő mutatók. Ezek is szép, dinamikusan optimista szavak és számok. Sőt, azt is megértem, hogy az emberi erőforrások globális kapitalista menedzselésének elengedhetetlen feltételei a háborúk, az éhínség, a nyomor.Megértő vagyok, belátó. Hattyúdalaink mind az értelmet és a hasznot éneklik.Igazából elegendő lenne, ha ennyi állna majd nagy, közös sírkövünkön: "Megértettük. Beláttuk. Racionális volt."Csak ki fogja odavésni, ki fogja elolvasni? És ki fogja megérteni?
Flórának, lévén nyolcadikos, központi pályaorientációs tesztet kellett csinálnia. Csodaszép dolgok jöttek ki neki, hogy így kreativitás, meg úgy vizualitás, alkotóművészet, csillogás, jónapot. Klassz. Gondoltam, megcsinálom én is, hogy lássam, hol rontottam el. Sok kérdés, nyolcvannál is több, átvilágítottak, mint óvszert a minőségellenőr. Igyekeztem őszinte, megfontolt válaszokat adni, mert ha már játék, legyen komoly. Azt kaptam eredménynek, hogy talán próbáljak meg a kohászat és a bányaipar felé tájékozódni. Legközelebb inkább hazudok.
