Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén
Mondjuk azt a javára írom, hogy két látogatása az MSZP-P-nél a kampányidőszakban egyenként "hozott" vagy mínusz 2%-ot e remek választási pártszövetségnek, amely rendesen meg is látszott a kb. 6%-os választási eredményén.
Még egy látogatás maszopóéknál, és meg is szűnik e pártocska.
Az USA-ban is kb 2.5 hónap amíg a már megválasztott elnököt beiktatják, addig a régi van. Talán majd az USE-ban is bevezetik ezt a gyorsított eljárást, amit már féllábon is ki lehet várni.