Bizonyos termékek csomagolásán Szantorini templomai láthatóak - csakhogy a tetejükről hiányzik a kereszt. A közösségi médiában ezt sokan nehezményezték. Azt mondják, azért törölték a fotókról a kereszteket, mert politikailag és vallásilag is meg szeretnék őrizni a semlegességet. Ám az érsek szerint azonban precedens nélküli erkölcstelenségről van szó.
Alkohol az okk..... svédeknél is részleges alkoholtilalom van és a hatása sulyosabb mint a jointé és ennél több halált is okozott már.
Disznohus helyett a parizert, börsajtot, farhátat és disznosajtot tiltsák be, mert ha a magyar nem eszik szemetet, a nyugat sem fogja a magyaroknak küldeni a szemetét.
Az Idiokrácia már régesrégen megvalósult, mi vagyunk azok a ma élő emberek, csak ugyebár közelről nem lehet látni, akárcsak a föld görbületét - egy film kell hozzá ami eltúlozza és azáltal ráismerhetünk a valóságra.
Ebben a mindent túllihegő, iszonyatos ostobaság a legfélelmetesebb. Mivel rengeteg a buta ember, és egyre több lesz, megvalósulhat az Idiocracy című fim világa.
Az Aldi a kereszttel kapcsolatos botrányban azzal védekezett, hogy "Kerüljük a vallási jelképek használatát, mivel nem óhajtunk kirekeszteni semmifajta vallásos meggyőződést"
Most pedig kiderült, hogy Angliában megvédték azt a muzulmán pénztárost, aki vallási okokból nem volt hajlandó bort eladni:
De igen. A görög templom kinézete az orthodox egyház szerzői és szomszédos joga és az engedélyük nélkül nem közölhettek volna megváltoztatott érdemi tartalmú képet róla. Vajon kaptak engedélyt a Lidl marketingesei a pópáktól a "kereszteletlen" templom photoshop kép joghurt-csomagolásra rakására? Természetesen nem. Jól be kellene perelni őket a görögöknek a WIPO-nál.
Amelyik vállalat nyíltan leszarja az európai értékeket (nem a buzeranciát, hanem például a kereszténységet), az bizony egy szót se szóljon, ha esetleg megszopatják valamilyen törvénnyel.
Európa a miénk, európaiaké. Nem a muszlimoké, nem a muszlimseggszopóké.
Az igazodási pontok mindig a Népszava volt a fajtájának.
Az mindig megírta, ki a jó. Elébb a rákosi elvtárs és a "népi demokrácia", 1956 után a kádár elvtárs és a kommunizmus, utána az MSZP és a "demokrácia".
Nem véletlen üvöltöttek, amikor nem finanszírozta tovább a szennylapjukat az első magyarul gondolkodó tulajdonosa.
félhold lehet, kereszt nem? Szánalmas egyébként, ahogy a liberálisok eltűrik, hogy apránként ránk kényszerítsék az akaratukat, idegenek. Ezért helyes szerintem a 0 tolerancia, amit Magyarország képvisel. Van itt problémás közösség nélkülük is.
MIRŐL HADOVÁLSZ?
1, Vigyázó szemünket a mohamedánokra vessük és vegyünk róluk példát! Legyünk olyanok, mint a mohamedánok- javasolta Kerényi Imre
Magyarországon él a tisztelet kultúrája. Ez nem mondható el Európáról. A világnak ezen a sarkán nem tisztelik a jóistent, a családokat és a nemzetet, tőlünk nyugatra mindenki progresszív. De mi nem osztjuk ezt a vélekedést.
Minőségi életet csak ott lehet élni, ahol a tisztelet hangján beszélnek. Itt mindenki rendkívül nagyra értékeli az iszlámot. Úgy tekintük az iszlámra, mint egy nagy építményre.
Nem tekintünk fenyegetésként az iszlám világból érkezőkre.
Orbán a pápát idézte: "újra kellene olvasni a Koránt." Ha jobban figyelt volna az emberiség a Korán tanításaira, akkor nem tartana itt a világ.
"Én személy szerint tisztelője vagyok az iszlámnak. Az iszlám filozófia nélkül a világ egy része már rég a barbarizmusnak esett volna áldozatul".
4, Orban Bild Zeitung interju
"Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson"
Betiltottak keresztény templomoknak egyes helyeken hogy a KARÁCSONYI posztereket kitegyek a Templomjaikra, mert jaj az sérti a muszlimokat (Jézus nem Isten fia, csak az egyik legnagyobb próféta nekik)