Az ismertség nem azonos a minőséggel, és azzal, hogy irányadó, vagy tekintélyes. Ki ne ismerné Soros Györgyöt? Pedig kevés nagyobb gazember van, semmiképp nem egy erkölcsi világítótorony, csak egy mások becsapásából megtollasodott svihák.
Az akkori vezető értelmiség zöme mszmp tag volt!!!!! Különben nem lehetett volna értelmiségi:((((
Ez nem stimmel! Azt tanultuk, hogy az mszmp a munkásosztály, és a vele szövetséges parasztság élharcosa volt. Az értelmiségi származás hátrányosnak számított még az egyetemi felvételin is.
Az akkori vezető értelmiség zöme mszmp tag volt!!!!! Különben nem lehetett volna értelmiségi:(((( Az ellenzéieknek akkoriban is ölég volt csupán ellenzékinek lenni ők akkor is előnyben részesültek!!!!
"Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa."
Udvariasan megkérdeztél valamiről, aminek semmi köze a topik tárgyához, én meg udvariasan válaszoltam, hogy ennek semmi köze a topik tárgyához, ezen kívül megemlítettem a második-harmadik próbálkozásod után, hogy nincs kedvem ilyesmivel bíbelődni.
Már csak azért is értelmetlen ezen rugóznod, mivel emlékeim szerint a 40-es hozzászólásomban pontosan tisztáztam, mit gondolok Merkelnek a bevándorláson kívüli, és előtti politikusi tevékenységéről.
...Pont az a képessége mondott hagyta cserben, amely eddig kiemelte az átlagból.
Magyarán szólva békeidőben kiválóan sakkozgatott a figurákkal, krízishelyzetben viszont csődöt mondott...
Ezek után folytattad.
Nálunk ezt úgy hívják, hogy valaki előadja a bazári majmot. Én meg azért figyelmeztettelek időben, hogy ne kelljen ezt ilyen közvetlenül konkrét formában közölnöm veled.
Szerintem eljutottam. A bal az baloldalit jelent, a nyugatot szidó, államosító, rezsicsökkentő fideszt jelenti. A lib az liberális, szabadságszeretőt jelent, nyilvánvalóan nem a baloldali államosító fidesz. A ballik az előbb felsorolt volt párt és kisz titkár fideszes komcsik gondolom. A ballib meg a fideszes baloldali államosítós és a szabadságszeretők keveréke, de olyanok nem nagyon vannak :))-
A times biztosan tudja, meg angolok és örülnek, hogy hozzájuk nem jut a hatalmas áradatból!!!! Annyi!!!! Mutti biztosan tudja mit csinál, vajon a többiek?????