Keresés

Részletes keresés

barkasarja Creative Commons License 2016.11.07 0 0 433

Az aljadék, sunyi, román terrorállam, amely a demokrácia álarca mögé bújva, a diktatúrákra jellemző eszközökkel (önkényeskedés, erőszak, megfélemlítés, hazudozás, rágalmazás, stb.) teljesen jogtalanul foszt meg embereket a szabadságuktól, most - legalábbis úgy látszik - szép lassan kezd visszatáncolni. Miután eddig semmi bizonyítékot nem tudott összekaparni, ami megalapozná a vádat (rágalmakat), és miután már lelkileg és testileg is tönkretette az egyik székely "terroristát", a szenvedésüknek ugyan még sajnos nincs vége, de megszüntették a háziőrízetüket.

 

Szégyen és gyalázat az EU-ra nézve, hogy egy ilyen nyomorult  féreg terrorállamot megtűr a tagjai között!

 

"Megszüntették Beke István és Szőcs Zoltán házi őrízetét

2016.11.07.

 

Fordulat következett be a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán perének pénteki bukaresti tárgyalásán: a bírói testület úgy döntött, a házi őrizetet hatósági felügyeletre enyhítik. A döntés nem végleges, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeinek negyvennyolc óra áll a rendelkezésükre óvást emelni – emiatt a két vármegyés egyelőre továbbra sem hagyhatja el lakhelyét.

A tárgyalás első felében tanúként kihallgatták Makó Attilát, aki megvásárolta Beke István Attilától a petárdák egy részét, illetve Marian Bîznut, a temesvári petárdás cég tulajdonosát, aki elismerte, hogy régebbi rendelést teljesített, és Beke István Attilát a tartozás rendezése miatt kereste meg. Bîznu azt is elmondta, hogy kis mennyiségű petárdáról van szó, nem veszélyes anyagokról, hangsúlyozva: az Fp 3-as típusú petárdák csak hangban erősek, de nem veszélyesek.

A vád koronatanúja, a védett identitású József Sándor nem jelent meg a tárgyaláson, a vádhatóság szerint nincs az országban. Számára és Szőcs Csongor számára – aki szintén nem tartózkodik az országban – új időpontot jelölnek majd ki.
Utolsó két pontban tárgyalták Beke István Attila kérését, amelyben a kovásznai szívkórházban elvégzendő felülvizsgálatra való jóváhagyást és a házi őrizet felülvizsgálatát kérte.

A nem jogerős ítélet értelmében Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak rendszeresen meg kell jelenniük a hatóságok előtt, azaz a kézdivásárhelyi rendőrségen, továbbá hatósági engedély nélkül nem hagyhatják el az ország területét. Ugyanakkor nem szabad kapcsolatba lépniük egymással, de a tanúként kihallgatott Bandi Szabolccsal, Hodor Istvánnal és Marian Bîznuval sem. Az ítélőtábla mindkettejüknek megtiltotta, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vagy a Szent László Serege Egyesület bármely rendezvényén részt vegyenek, illetve fegyvert viseljenek. Habár Bukarestben a házi őrizet visszavonásáról már a délutáni órákban döntöttek, ezt Beke Istvánékkal csak hajnali két óra után közölték. A következő tárgyalást december 5-re tűzték ki."

Iochom István
Háromszék

 

http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=205084&cim=megszuntettek_beke_istvan_es_szocs_zoltan_hazi_orizetet

 

 

Előzmény: barkasarja (432)
barkasarja Creative Commons License 2016.07.29 0 0 432

A sunyi, román terrorállam, amely a demokrácia álarca mögé bújva, a diktatúrákra jellemző eszközökkel (önkény, erőszak, megfélemlítés, hazudozás, rágalmazás, stb.) teljesen jogtalanul foszt meg embereket a szabadságuktól, meghosszabbította a két székely "terrorista" háziőrízetét.

 

Közel hat hónapos jogtalan fogvatartás után nagynehezen kiizzadtak magukból egy lábszagú hazugsághalmazt (merénylet dec.1-én, gázvezetékrobbantás orosz segítséggel, stb.), amivel megvádolták a két szerencsétlen magyart. A fogvatartásukat házi őrízetre "enyhítették", most ezt hosszabítgatják. Pillanatnyilag itt tartunk.

 

Szégyen és gyalázat az EU-ra nézve, hogy egy ilyen nyomorult, tetves, diktatórikus terrorállamot megtűr a tagjai között!

 

"A tárgyaláson Beke védőügyvédje védence házi őrizetének meghosszabbítását kérte, hogy az eljárás ideje alatt felesége és két gyermeke közelében lehessen. Azt is közölte, hogy hét hónapos előzetes fogva tartása ideje alatt Beke megbetegedett. A HVIM kézdivásárhelyi elnöke elmondta a taláros testületnek, hogy terror és rémálom volt a fogdában töltött idő, olyan emberekkel találkozott, akik csúnyán viselkedtek vele, mert a román média nemzeti problémává tette őt, a többi fogoly pedig felismerte."

 

http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=204325&cim=szekelyfoldi_terrorvad_meghosszabbitottak_beke_es_szocs_hazi_orizetet

 

Zeno26 Creative Commons License 2016.07.04 0 1 431

A vádlottak szabadlábon védekezhetnek. A bizonyítási eljárás befejezödütt és a vádirat elkészült

egy hazafi Creative Commons License 2016.07.04 0 0 430

"Tessék cselekedni. Éhségsztrájk Brüsszelben! Erdélyt csak népszavazás útján kaphatjuk vissza. Az összes harci nickeddel kierőszakolhatod ezt ,az Uniótól.( SOPRON!) Szájkaratéd xart se ér!"

 

Azt hiszed, hogy egy-két ember éhségsztrájkjával meg tüntetgetésével el lehet érni az elrabolt területeink hovatartozásáról szóló népszavazást?

Nem egyemberes munka ám ez, komám, te is tudod! A magyar vezetésnek és/vagy magyar tömegeknek kellene ezügyben lépnie.

A soproni népszavazást is úgy sikerült megalapozni, hogy előzőleg ott a Rongyos Gárda nem engedte a terület átadását az osztrákoknak. Manapság viszont "dicső" kormányaink egymást túllihegve igyekeznek ellehetetleníteni az olyan szervezeteket, amelyek célkitűzése a revízió, a területvisszaszerzés.

Előzmény: Zeno26 (428)
barkasarja Creative Commons License 2016.07.04 0 0 429

Hagyd már ezt az ostoba, primitív süketelést!

Többször elmondtad már, ismerünk, a magyargyűlöleteden kívül ennyire vagy képes...

Előzmény: Zeno26 (428)
Zeno26 Creative Commons License 2016.07.02 0 1 428

Tessék cselekedni. Éhségsztrájk Brüsszelben! Erdélyt csak népszavazás útján kaphatjuk vissza. Az összes harci nickeddel kierőszakolhatod ezt ,az Uniótól.( SOPRON!) Szájkaratéd xart se ér!

Előzmény: barkasarja (427)
barkasarja Creative Commons License 2016.07.02 0 0 427

Persze, "vádirat"!

Az legföljebb koholt vádirat lesz, aminek egy szava sem lesz igaz!...

Előzmény: Zeno26 (425)
barkasarja Creative Commons License 2016.07.02 0 0 426

Ezzel beigazolódott, hogy a két meghurcolt székelyt, a diktatúrákra jellemző koholt vádak alapján tertották fogva. Remélem, hogy ezért az égbekiáltó jogtalan szabadságmegvonásért beperlik ezt a tetves, soviniszta bandát!...

Előzmény: deluigi (424)
Zeno26 Creative Commons License 2016.07.02 0 1 425

Nyomozás befejeztével háziörízetbe kerültek. Vádirat készül

Előzmény: deluigi (424)
deluigi Creative Commons License 2016.07.02 0 0 424
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.15 0 1 423

Sajnos igazad van!

Előzmény: bretoni50 (397)
barkasarja Creative Commons License 2016.06.15 0 0 422

A 336. hsz.-edben ezt már egyszer leírtad, és attól még nem lesz igaz, hogy ismételgeted...

 

Előzmény: Zeno26 (421)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.15 0 1 421

Az MTI a vádiratot áttanulmányozó News.ro hírügynökségre és a Maszol.ro cikkére hivatkozva azt írja, hogy egy földgázvezeték felrobbantását is tervezték a HVIM vezetői. A vádirat olyan lehallgatott beszélgetések leiratát is közli, amelyekben a HVIM vezetői egy gázvezeték felrobbantásáról, illetve arról beszélnek, hogy orosz szervezetektől szeretnének támogatást szerezni a műveletekhez. A beszélgetések leiratából pontosan nem derül ki, hogy kik beszélgetnek, csupán Szőcs Zoltán kijelentései szerepelnek névvel.

Szőcs azt javasolja, hogy karácsonykor robbantsák fel azt a gázvezetéket, amelyik Székelyföldön is áthalad. A beszélgető felek megtárgyalták, hogy a vezeték föld alatt halad, de az Ojtozi szorosban a hidak mellett a levegőbe emelkedik, és ott lehet robbanószerkezetet szerelni rá.

Az ügyészek azt állítják, hogy a mozgalom más országok szélsőséges csoportosulásaival állt kapcsolatban, és orosz szervezetektől akartak támogatást szerezni a tervezett robbantásokhoz. Egy lehallgatott beszélgetésben Szőcs Zoltán biztosra veszi, hogy orosz támogatást lehetne szerezni a robbantásokhoz, egy meg nem nevezett személy pedig arról beszél, hogy nem is kell sok pénz a robbanóanyagok elkészítéséhez, és az interneten rengeteg erre vonatkozó útmutatás elérhető. "Az arabok mindent feltesznek az internetre, csak tudnod kell, hol keresd" - jelentette ki az idézett személy, aki azt is hozzátette, hogy már minden hasznos információt letöltött.

A román hatóságok Beke Istvánt december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. Egy október 15-i lehallgatott beszélgetés alapján azt közölték, hogy Szőcs Zoltán utasítására Beke István a román nemzeti ünnepen, december elsején házi készítésű robbanószerkezetet akart felrobbantani Kézdivásárhelyen!

Zeno26 Creative Commons License 2016.06.15 0 1 420

Ezek szerint a terror cselekedetek felderítésében a román rendörség a leghatékonyabb.

Előzmény: IVPetya (416)
egy hazafi Creative Commons License 2016.06.15 0 0 419

"Idejében lebuktatatták a robbangatni készülö ostoba fiukat."

 

Mert ha nem, akkor mi történt volna?

Még füstösebben nézne ki néhány oláh a nagy pukk miatt?

Előzmény: Zeno26 (417)
egy hazafi Creative Commons License 2016.06.15 0 0 418

"A "barátunk" egy simlis provokátor. Szóra sem érdemes..."

 

Vagy valami önműködő gépezet, amiben megakadt a lemez ennél a "ki mennyi tiszteletet érdemel" résznél :-)

Előzmény: barkasarja (412)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.15 0 1 417

Idejében lebuktatatták a robbangatni készülö ostoba fiukat.

Előzmény: IVPetya (416)
IVPetya Creative Commons License 2016.06.14 0 0 416

Ha Európa kisebbségeit nézzük, biztosan a magyarok a legbékésebbek.

Dél-Tirol robbantások.

Baszkok és az írek valóságos harcban álltak.

Románia dührohamot kap a magyar feliratoktól.

Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 1 415

Annyi tiszteletet érdemelsz más nemzettől, amennyit megadsz nekik

Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 1 414

Köszi az infót!

Előzmény: bretoni50 (397)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 1 413

A "nick  társunk" egy simlis provokátor. Szót se érdemel. Önmagával beszélget.

Előzmény: barkasarja (412)
barkasarja Creative Commons License 2016.06.14 0 0 412

A "barátunk" egy simlis provokátor. Szóra sem érdemes...

Előzmény: egy hazafi (409)
barkasarja Creative Commons License 2016.06.14 0 0 411

Mi csak azt tesszük, amit a szomszédaink.

Tudod? Adjonisten, fogadjisten. Nem igényel sok észt, hogy felfogd a természet törvényét...

Előzmény: Zeno26 (410)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 1 410

Annyi tiszteletet érdemelsz más nemzettől, amennyit megadsz nekik

Előzmény: egy hazafi (409)
egy hazafi Creative Commons License 2016.06.14 0 0 409

Lehet, hogy annyit érdemlünk, de messze nem annyit kapunk!

Mennyi más nemzetet bántottunk 1000 év alatt? Inkább önfeláldozóan védtük a Nyugatot a törökök ellen és tessék, "megtiszteltek" bennünket Trianonnal!

Előzmény: Zeno26 (408)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 0 408

"Annyi tiszteletet érdemelsz más nemzettől, amennyit megadsz nekik"

Előzmény: egy hazafi (407)
egy hazafi Creative Commons License 2016.06.14 0 0 407

"Annyi tiszteletet érdemelsz más nemzettől, amennyit megadsz nekik"

 

Szomszédaink eddig mennyi tiszteletet mutattak felénk? Azzal mutatták a legtöbbet, amit Trianonban követtek el, mi?

 

Előzmény: Zeno26 (401)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 0 406

Megtörtént. Most már nem lehet jóvá tenni a magyaroknak..

Előzmény: Törölt nick (402)
barkasarja Creative Commons License 2016.06.14 0 0 405

"tudjak, hogy lehallgatjak öket..."

 

Igen, de ilyen alapon - legalábbis egy magát demokratikus országnak valló államban - nem tartóztathatnak le senkit, nem zárhatnak börtönbe, egyszóval nem sérthetik meg az emberi- és szabadságjogait, amibe beletartozik a szólásszabadság joga is. Viszont egy diktatúrában az erősebb "joga" érvényesül, és Románia éppen ezt teszi!

 

Egy magára valamit is adó demokratikus államban az ilyen ügyeket úgy intézik, ha egy személy vagy csoport gyanúba keveredik, akkor azt megfigyelik és tetten érik. Ez, esetünkben azt jelenti, hogy Bekét pl. akkor kellett volna elkapniuk, amikor már elkészítette a bombát és viszi a kijelölt helyre. Mivel ez nem történt meg, egyértelmű a román állam célja: koholt vádak alapján megfélemlíteni az uralma alá került magyarságot, azaz ürügyet szolgáltatni a még erőteljesebb elnyomó intézkedésekhez.

 

A legfelháborítóbb ebben az egész aljas színjátékban az, hogy sem az erdélyi magyarság legnagyobb politikai szervezete, az rmdsz nem tiltakozik, és sajnos a "nemzeti" magyar kormányunk sem, sőt, az EU sem, amely egyébként, nagyon "érzékeny" az emberi méltóság- és szabadságjogokra, valamint a demokratikus elvek betartására, stb., ehelyett mélyen kussolnak a "harcos" jogvédői...

 

Előzmény: Törölt nick (402)
Zeno26 Creative Commons License 2016.06.14 0 0 404

Valóban Igazad van.Ezek a srácok potyára álltak észért sorba. Nem jutott nekik

Előzmény: Törölt nick (402)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!