Tömegével menekültek el a keresztények Irak egyik legrégebbi keresztény városából is a szélsőséges szunnita fegyveresek halálos fenyegetései miatt, mára alig néhányan maradtak a huszonötezres közösségből Moszulban.
Rodrigo Duterte elnök nemrég jelentette be, hogy nem fogad el olyan támogatást az Európai Uniótól, amihez feltételeket szabnak. Hozzátette, hogy az egész Fülöp-szigeteki delegációt meglepte Szijjártó Péter nagylelkű felajánlása.
Amikor Szijjártó Péter Duterténél járt, szintén azt hangsúlyozta, hogy együttműködni akar nem beavatkozni.
Piñol szerint a magyar külügyminiszter csodálattal beszélt arról a drámai gazdasági növekedésről, amit a Fülöp-szigetek „Rody Duterte” kormányzása alatt elér. Szijjártó azt mondta ,itthon csak álmodni lehet ilyesmiről.
A magyar kormány 20 millió eurós (több mint 6 milliárd forintos) támogatás ajánlott fel a Fülöp-szigeteki kormánynak a Manilai-öböl és a Laguna-tó megtisztítására – jelentette be Emmanuel Piñol, a Fülöp-szigeteki kormány mezőgazdasági államtitkára a Facebookon, amit a 444 vett észre. A Külügyminisztérium másnap cáfolta Piñol bejelentését.
Piñol elmondta, hogy a pénzt Szijjártó Péter ajánlotta fel,
Kopt keresztény zarándokokat szállító buszra támadtak ismeretlen fegyveresek pénteken Egyiptomban, az egyház tájékoztatása szerint legalább heten meghaltak, tizennégyen megsebesültek.
Tavaly 28 halott volt
2017 májusában ugyanebben a térségben szintén zarándokok buszát vették célba szélsőségesek, akkor 28 halálos áldozat volt és több tucat sebesült.
Párizsban Balog Zoltán dicsekedett el. Elmondása szerint a kormány titokban 2013-2014-ben 1000 üldözött keleti keresztény családot fogadott be Irakból és Egyiptomból.
Szijjártó Péter pedig a Népszabadságnak beszélt arról, hogy kopt keresztény menekültekről van szó. A lap megkereste a kis lélekszámú Magyarországi Kopt Ortodox Egyház egykori elöljáróját és templomba járó hívőt is. Az egyetlen hazai kopt templomot elmondásuk szerint összesen száz-száztíz család látogatja. Mindketten csodálkoztak a kormány bejelentésén, nem hallottak arról, hogy az elmúlt években ezresével érkeztek volna kopt keresztények az országba. Újonnan érkezőként maximum tíz-húsz családról hallottak.
Hiába nem látta a kopt keresztényeket a magyarországi vezetőjük, mégsem hazudott Balog Zoltán Emmi-miniszter. Utánajártunk: a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezve 800-an állampolgárságot, 1800-an menedékjogot vagy annak valamilyen formáját, ötezren pedig idegenrendészeti tartózkodási jogosultságot szereztek Magyarországon az utóbbi időszakban. Legálisan, törvényesen, mindenki megelégedésére. De a legtöbben valószínűleg tovább is álltak Nyugatra. Riportunk.
Azoknak a népeknek a tobbsége akàr muzulmànok akàr keresztények legyenek mindig oda mennek ahol a nagyobb hasznot remélhetik...tehàt a gazdagabb orszàgokba.
Párizsban Balog Zoltán dicsekedett el. Elmondása szerint a kormány titokban 2013-2014-ben ezer üldözött keleti keresztény családot fogadott be Irakból és Egyiptomból.
Szijjártó Péter pedig a Népszabadságnak beszélt arról, hogy kopt keresztény menekültekről van szó. A lap megkereste a kis lélekszámú Magyarországi Kopt Ortodox Egyház egykori elöljáróját és templomba járó hívőt is. Az egyetlen hazai kopt templomot elmondásuk szerint összesen száz-száztíz család látogatja. Mindketten csodálkoztak a kormány bejelentésén, nem hallottak arról, hogy az elmúlt években ezresével érkeztek volna kopt keresztények az országba. Újonnan érkezőként maximum tíz-húsz családról hallottak.
Adakozott a csépai atya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében – feljelentették. A rendőrséggel együtt vonult ki az illetékes hivatal két munkatársa a plébániára.
"orban népe" újra akcióban a papok/lelkészek ellen!
mennyivel is jobb Mucsa... itt csak kereszteny papokat jelentenek fel...
Adakozott a csépai atya, Jász-Nagykun-Szolnok megyében – feljelentették. A rendőrséggel együtt vonult ki az illetékes hivatal két munkatársa a plébániára.
Több lakos jelezte a hatóságnak, hogy az atya élelmiszert adományoz az éhezőknek. Ezek a tartós élelmiszerek azonban szerintük nem „biztonságosak”. Talán éppen azok tették a bejelentést, akiknek jó szívvel segített az atya.
A magyar diplomácia az elmúlt időszakban a két és félszeresére emelte a Pakisztánnak adományozott felsőoktatási keretet is.
Dicsérjük csak őket!
Miséről távozó keresztényeket öltek meg Pakisztában -da-
2018.04.16. 05:25
Újabb támadás történt Pakisztánban keresztények ellen: vasárnapi miséről távozókra lőttek rá motorkerékpárról ismeretlenek Kvettában. Két ember meghalt, öt pedig megsebesült - adta hírül a rendőrség. A sebesültek között két nő is van, állapotuk stabil, csakúgy mint három társuké.
Két hete, húsvéthétfőn egy keresztény család négy tagját lőtték le az utcán ugyancsak Kvettában és ugyancsak motorkerékpáros fegyveresek.
Pakisztán 200 milliós, túlnyomó többségében szunnita muzulmán népességének 2 százaléka keresztény. A vallási ünnepeken Pakisztánban gyakoriak a keresztények és síita muzulmánok elleni támadások.
"Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Péter lelkészt, aki több mint két hónapja a kecskeméti börtönben raboskodik. A pünkösdi karizmatikus közösségi lelkipásztor három büntetőügyben – köztük csalásban és sikkasztásban – érintett."
Több keresztény templomot is bezártak a perzsa hívek előtt. A latin katolikus egyházat sem kímélik: a szalézi Ignazio Bedinit, Iszpahán püspökét is arra kötelezték 2013-ban, hogy tiltsa meg perzsa híveinek a miséken való részvételt a teheráni Szent Ábrahám-templomban. A hatóságok ezen kívül minden keresztény egyháznak megtiltották, hogy új tagokat vegyenek fel.
2017.09.10. - Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Péter lelkészt, aki a kecskeméti börtönben raboskodik Szerinte a politika áll a büntetése mögött, mert az előző választáson a Fidesz-jelöltjével szemben indult Vác polgármesteri székéért
2017.10.07 - Jóban volt a Fidesz ellenségével, kirúgták a városi papot
Semjén pofáján is van rinocérosz bor az biztos...
Semjén: az Európai Unióban keresztényüldözés folyik.
Az Európai Unióban a keresztényüldözés „lightos”, de nem veszélytelen formája zajlik: a keresztény civilizáció tudatos rombolása, feladása – jelentette ki Semjén Zsolt a keresztényüldözésről tartott budapesti konferencián pénteken. Ugyanitt Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt: már Európában is annak elfogadtatása zajlik, hogy a keresztényellenesség az utolsó elfogadható formája a diszkriminációnak.