Itt nem a fideszről van szó hanem a hozzád hasonló gondolkodásúakkal akik úgy tartják helyesnek, hogy ez a hóhér több százezres nyugdíjjal éljen és ráadásul szabadlábon.
Ismerős mesélte. Helyi népszavazás volt svájci kisvárosban. Helyi vízmű. Vécétartályok olyan 7-8 liter. Szavazás menete. Délután 6-kor megszólaltak a harangok. Fél percre. Polgárok úgy mondhattak igent, hogy lehúzták az összes vécéjüket, meg kinyitották a csapokat. Aki meg nemmel szavazott az meg nem. Megmérték. Kiszámolták. Igen, avagy nem.
Svájcban olyan népszavazásról is hallottam, hogy a biciklistáknak muszály legyen-e balra kikerülni parkoló vagy megálló gépjárműveket, vagy lehessen jobbról is.
A maszop beszáll? Na az kb. azt jelenti, hogy akkor oszt nem lesz népszavazás. Ha meg lesz, ahkkor lesz olyan 20%-os részvétel és a több mint 50%-ban se lennék annyira biztos.
"Ezt mond azoknak akik a Biszku féle rezsim áldozatai és a mai napig kénytelenek elviselni, hogy míg ők minimálnyugdíjból tengődnek addíg ezek a hóhérok meg több száz ezer forintos nyugdíjból dőzsölnek."
Attol hogy Biszkutol elvennek a nyugdijat,az altalad emlitetteknek meg nem lesz tobb.
Ebben a rendszerben "elítéltetni" biszkut kb egy boszorkányégetés lesz, nem azért, mert biszku büntelen és ártatlan ma született virágszál, hanem mert olyan aljasság, aminek nincsen praktikus értelme. Nem tesz jóvá semmit és nem vezethető le semmiből.
"
Gondolom így vagy a Wiesenthalékkal is és nem értesz egyet a tevékenységükkel.
Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?
Az új törvény szerint:
45. § (5) A felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt - legfeljebb egy alkalommal - meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot.
Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?
Az előző törvény szerint:
(2)343 Az alapszabadság egynegyedét* - a munkaviszony első három hónapját kivéve - a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni.
(*ez egy kezdőnél 5 nap)
Az új szerint:
2) A munkáltató évente hét munkanap szabadságot* - a munkaviszony első három hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni.
(*ez egy kezdőnél egyharmad, több, mint az előzőnél...)
A Munka Törvénykönvyvét érintő kérdéseket nem is értem! A próbaidő 3 hónap, akkor miről is népszavazunk?
A szabadság kiadásának a rendje részben kedvezőbb, részben kedvezőtlenebb az előzőnél, na de hogy erről népszavazást? Nooooormális???
Az összes akkor jogerőre emelkedett jogszabály érvénytelen lenne, az összes akkor azok alapján született szerződés, az összes akkor megkapott ingatlan, akkor megalapozott vagyon, akkor megszerzett jogosultság, vagy mégis hogyan szeretnél egy komplett ország komplett jogrendszerét felduló diktaturát rendbetenni?
Mármint igazságosan, nem ellendiktátummal, hogy most akinek ma a pofája nem tetszik, akkro biztos bűnös volt, tehát vesszen?
A mai jogrednszer alapja is az akkor szabályozás, mindegy egy jogszabályt hányszor írttak át vagy módosítottak azóta, jogi szempontból teljesen még a 30%-a sem cserélődött ki kádár rendszerének, a fejekben meg még kisebb része.
Ebben a rendszerben "elítéltetni" biszkut kb egy boszorkányégetés lesz, nem azért, mert biszku büntelen és ártatlan ma született virágszál, hanem mert olyan aljasság, aminek nincsen praktikus értelme. Nem tesz jóvá semmit és nem vezethető le semmiből.
Nem biszku a probléma, ő csak egy tünet.
Hanem 90ben az elmaradt forradalom, azóta a komplett politikai elit által eltusolt elszámoltatás.
Az pedig attol nem történik meg, hogy egy öregemberen keresztül rituálkis bosszut állunk, még ha maga a sátán gonoszsága van az illető lelkében, akkor sem.
Nyilván a többség nem rendet, igazságot, következetes jóvátételt akarnak most sem, hanem simán "vért látni", bosszútállni, aljas indulataikat kiélni.
Ezt mond azoknak akik a Biszku féle rezsim áldozatai és a mai napig kénytelenek elviselni, hogy míg ők minimálnyugdíjból tengődnek addíg ezek a hóhérok meg több száz ezer forintos nyugdíjból dőzsölnek.
Akar hiszed akar nem az illegalisan szerzett penz is ado es jarulekkoteles. De Biszku nem illegalisan kapta a fizeteset az akkori torvenyek szerint ahogy a Horthy ,Szalasi idoszak korszak tisztviseloi se es katonai se akiktol a kommunista diktatura bizony megvonta a nyugdijat azokra az evekre te azt igazsagosnak tartod?
Csak egy pelda nagyapam 1945 elotti evei utan amit a hadseregben kapott nem kapott nyugdijat de azutan kapott amit a cseledkonyvevel igazolni tudott. Kozben lehuzott sok evet bekeidoben is es kinn jart a fronton is,es azokat bizony nem szamoltak be,Szerinted ez igazsagos? Es jogszeru volt?