L. Simon László fideszes képviselő visszaállítaná a Kossuth tér 1944-es képét, ha máshol nem, akkor a Parlament előtti térségben. Elszállítanák az ezután állított szobrokat, többek közt József Attiláét...
Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal, nektek irok most, innen, a tűzhely oldala mellől, ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok. Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság. Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.
Ezek az utolsó versek már nagyon depresszívek, hiszen novemberben követte el az öngyilkosságot.
József Attiláról maradt fenn valami hangfelvétel? Mert pl. az öreg Kossuthtól igen, és róla régebben készültek film- és hangfelvételek. Attila nagyon sok előadást is tartott, persze szűk körben, ezért gondolnám azt, hogy talán vannak ennek "élő" nyomai is...
Ez a topic nem hal be, hanem egyszerűen valószínűleg oka fogyottá válik, legalábbis egy darabig bizonyára. Ettől persze egy-egy kedves versünket feltehetjük, az Index elbírja. Ime az egyik legelgondolkoztatóbb:
Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot …………………………………………… ……………………………………………
Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett. Lehetett láng, de nem lehetett hamva. Ahány igazság, annyi szeretet. Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Gyönge a testem: óvja félelem! De én a párom mosolyogva várom, mert énvelem a hűség van jelen az üres űrben tántorgó világon.
Lásd L.Simon Lászlót..., ha egyszer híres lenne, akkor inkább lenne híres a Kossuth térrel kapcsolatos fantazmagóriáiról, mint a művészetéről! Nem vagy ügyetlen, csak gyakorlatlan. Ha x időnél hosszabban tart egy levél megírása, vagy később küldjük csak el, akkor sajna elszáll!!! Ha hosszan írunk, akkor (kb. 10 elszállt levél után már tudjuk, ennyi a tanulópénz), le kell másolni a levelet, mielőtt elküldjük, így ha elszáll, akkor be lehet másolni és újra küldeni.
Nem hagytam ki őket. Csokonai Vitéz Mihály, Babits Mihály ebbe a kategóriába tartozik. Te Petőfi önképzőköri hátterére hivatkozol. Ilyennel szinte minden költő rendelkezett, még József Attila is, aki szép eredményeket ért el ezen a téren (a tanára Tettamanti Béla volt).
Értem, sőt megértem, hogy te jobban szereted az egyértelműen fogalmazó művészeket. Ha figyeltél, tudhatod, hogy a XIX. század költői közül én például Arany Jánost kedvelem, mert csodálatos nyelvezettel, tiszta lélekkel hibátlan mesterműveket alkotott. Petőfi nem tartozik a kedvenceim közé, de ez sem nem bűn, sem nem érdem.
Azt írod:” Nem nagyon hiszek azokban az "irodalmi" sőt "művészeti"alkotásokban, amelyeknél a befogadás "szellemi erőfeszítést" igényel. Ez a duma a silányság melegágya.”
Állításod tartalmaz részigazságot, de egészében hamis. Életkoromból adódóan találkoztam olyan felkapott költőkkel, akik ezt a szélhámosságot művelték, de kivétel nélkül kihullottak az „idő rostáján”. Ady és József Attila nem sorolható ebbe a csoportba.
Végezetül: senki sem állítja, hogy hülye vagy, mert nem szereted a fentiekben említett költőket. Én sem szeretem Bartókot, de gyanítom, a hiba nem a feladóban, hanem a vevőben van…
Cserében te se gondold, hogy valami lila ködben úszó kultúrsznob az, aki viszont kedveli a költészetüket.
(Már megint elszállt az első írásom, ez már a második variáció. Lehet, hogy ügyetlen vagyok?)
Kár kihagyni azokat, akik született tehetségük mellett tanult költők is voltak! Petőfi például ilyen volt, állításoddal ellentétben! Az akkori tanulók önképző körökben fejlesztették versíró tudásukat! Emellett persze P.S. őstehetség is volt, állítólag valamelyik tanára nem hitte el, hogy az egyik diákkori költeményét ő írta, mire megadott témára nagyszerű verset rögtönzött.
Nagy kár, hogy a latin teljesen eltűnt a nyelvoktatásból. Akinek jó volt a latin tanára, az bizony sokat kaphatott tőle a versírás tudományából. Aki meg memoriterekkel is gyötörte, az csak jót tett a diákjával! Nagy költők verseit, kiváló szónokok beszédeit, latin közmondásokat megtanulni, előnyére vált bárkinek!
Nem nagyon hiszek azokban az "irodalmi" sőt "művészeti"alkotásokban, amelyeknél a befogadás "szellemi erőfeszítést" igényel. Ez a duma a silányság melegágya. Erős propagandával bármelyik tehetségtelen kiváló "alkotóvá" minősíthető, az őket nem szerető olvasó meg hülyévé. (Mint látjuk.)
Erről jut eszembe, József Attilára óriási hatással volt Tittel Margit, egy ágybérlő szinésznő, aki rendszeresen tartott előadásokat, felovasásokat Ady, Kaffka Margit, Szabó Dezső, Zola, Jack London műveiből, rengeteg verset tudott fejből és Attila sokat is megtanult, a lány a versszerkesztésre is megtanította, mert maga is költött párat.
Szabad versről még nem hallottál? Rím és versszakok nélküli versek a szabad versek, ilyen versei vannak Kassák Lajosnak is, sőt József Attilának, Adynak és Petőfinek is biztosan. Maxim Gorkijtól olvasd el a Viharmadár dalát, az is szabad vers.
Úgy tűnik, te is valamilyen okból tanultad ezt a témát, hogy ilyen jól összefoglaltad:-) Én is azon az állásponton vagyok, hogy az a jó, ha mindent szeretünk, befogadunk, ami ebből, vagy abból az okból tetszik nekünk. Ennyire egyszerű ez a dolog! Mindenesetre aki Petőfiért rajong, az vigyázó szemeit tartsa rajta, mert néhány év, és kihal az a nemzedék, amely, hála a kommunista diktatúrának, zászlajára tűzte, és jól belevéste emlékét a diákok fejébe!
Írtam egy szép, hosszú fejtegetést, s elszállt a semmibe...Jobb is így. Nem okos voltam, hanem okoskodó.
A poeta natus és a poeta doctus (született tehetség, ill. tanult költő) nem feltételezi azt, hogy az egyik jobbat alkot, mint a másik. Petőfi például egyértelműen poeta natus volt, de ettől még meglehetősen nagy a rajongótábora.
Én úgy látom, hogy versszerető barátaink némelyike azokat a műveket részesíti előnybe, amelyeknél a befogadás nem igényel szellemi erőfeszítést.
A XX. század költészete nem ilyen. Egy-egy vers olvasásakor alkotótársakká válunk, és ez remek érzés.
Épp ezért hiba összehasonlítani, rangsorolni különböző korok alkotóit. Részemről igen szeretem Csokonai Vitéz Mihályt, Arany Jánost, Adyt, József Attilát, Kosztolányit, Szabó Lőrincet, Radnótit és sorolhatnám napestig. Babitscsal szemben azért vannak fenntartásaim, mert zavar a formafegyelme, a poeta doctusi háttere. Más meg pont ezt szereti, s ez így van rendben.
Abban mondjuk biztos vagyok, hogy a felsoroltaknál József Attila bizonyára sokkal többet tanult, de az is igaz számomra, hogy az ő versei ösztönösebbnek tűnnek, és nem tudatos, pontosan megkomponált alkotásoknak, ahol minden szótag számít. Én személy szerint pont ezért az ösztönösségért szeretem jobban, mint a betűket, rímeket, sorokat pontosan kiszámolók műveit. Most az jutott eszembe, hogy ez is kicsit olyan, mint a puszta és a Kárpátok, az egyik sima, egyszerű, magától érthetődő, kicsit unalmas..., a másik változatos, kiszámíthatatlan, izgalmas..., ki ezt szereti jobban, ki azt:-)
"Jókai festész akart lenni, Orlai költő, Petőfi színész." Hogy Jókai volt-e a harmadik, már nem tudom, de volt hármuk közt valaha egy megadott témájú költő verseny, amit Petőfi nyert meg. Hogy miért írom? Azért, mert akkoriban oktatták a versírást! Dicsőség volt jó verset írni! Persze, lehet ösztönösen is valaki jó költő, mint Ady vagy József, de mennyire más, ha valaki birtokában van annak tudásával, amit művel! Az bizony meg tud írni egy János Vitéz-t vagy egy Toldi-t! Kicsit talán megértheted, hogy miért kedvelem Csokonait, Petőfit és Aranyt ... és nem annyira Józsefet és Adyt!
Verset szólsz, de bemásolsz valamit, ami alkotás ugyan, de versnek nem vers. Legalább ritmusa lenne benne a szavaknak! Az odavetett gondolatokért persze bárki lelkesedhet és megasztalhatja egekig. Legalább nem a Blikket olvassa!
A legnagyobb különbség az, hogy az egyiket úton-útfélen reklámozták, nem volt összeröffenés, hogy ne szavaltatták volna valamelyik (propaganda) versét, míg a másikról azt is letagadták, hogy létezett. Így aztán műveik alapján különbséget nem lehetett tenni közöttük!
Elég nagy különbség az is, hogy wass hivatalosan is háborús bűnös. Mert ugye a magyar katonatisztek, csendőrtisztek kivétel nélkül Grál lovagok voltak, és a románok mindig hazudnak (Szálasi is minő véletlen hogy a Ludovikát végzett).
Nade ez itt off, nem is értem, hogy került ide wass, aki nyálazni akar róla, menjen a topikjára.
Valóban vannak Wass Albertnek gyenge művei. Olvastad Wass Albert: Funtineli boszorkány című könyvét? Ha csak ezt írta volna, akkor is tiszteletet érdemelne.
Ha nem olvastad, akkkor nem tisztességes véleményt nyilvánítani.
Van pár figura a történelemben, akik biza semmilyen szobrot nem érdemelnek, ilyen Tisza és Wass is.
Ha már igazán népies írótól szeretnél olvasni valamit, akkor olvass Veres Pétert. A Szűk esztendő c. könyve irodalomtörténeti csemege, tele olyan kifejezésekkel, mondásokkal, amik mára már eltüntek a nyelvünkből. És van egy csodaszép verse is:
Én nem mehetek el innen soha-sehova, Nekem nincs útlevelem, nincs gazdag rokonom, nincs pénzes barátom, millió sárbaragadt paraszt a szomszédom. ezeknek sorsa az enyém, s az is marad örökre.
Nekem csak térkép a nagyvilág, talán sohase látom Párizst, Rómát, sohase látom Amerikát, sem a déltengeri szigeteket; barnás folt marad számomra a sziklás spanyol föld, és zöld folt marad a szibériai steppe.
Azt mondta egyszer valaki, úgy mondják, egy görög bölcs: "Adj egy szilárd pontot és kifordítom sarkaiból a világot." Én megtaláltam azt a pontot, legalább is önmagam számára. Ez a föld, amelyen élünk: a sziksós puszta, a ragadós televény, a szaladó homok és a tízmillió magyar, aki benne él. Hogy szép e a mi hazánk, szebb-e, mint másoké, nem tudom, nem is keresem: hogy fegyverrel hódítottuk, vagy munkával szereztük, beköltöztünk-e, vagy a földből nőttünk: mindegy ma már - egyek vagyunk vele. Napunk közös a többiekkel, de a mi csiráinkat is felébreszti, a felhők elszállnak, de esőjüktől a mi füveink is nőnek: a mások szép és gazdag földjét én hát nem irigylem.
Lábammal bokáig járok a magyar sárba, arcomat kicserzi az éles pusztai szél, szemeimet kicsire húzza a kemény sivatagi napfény; gondjaim lehúznak a földre, vágyaim fölemelnek a felhők fölé, nincsen más számomra, mint emésztő töprengés, forró vágyak és kemény akarat: ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.
Tamási Áron inkább érdemelne szobrot mint Wass, hiszen irodalmi szempontból a művei is értékesebbek, és nem szárad vér a lelkén.
