A rendvédelmi dolgozók szakszervezetének vezetője bejelentette a Magyar Szolidaritás Mozgalom megalakulását (amelyet a 80-as évekbeli lengyel mozgalom mintájára hoznak létre).
Bár Árok Kornél volt tűzoltó-szakszervezeti vezető azt nyilatkozta, hogy leszerelése és a szakszervezeti tisztségről való lemondása után a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak továbbra is társelnöke marad, egy két éve alakult párban betöltött tagsága miatt a három másik társelnök - köztük a volt rendvédelmi érdekvédő, Kónya Péter - és az alapítók többsége kezdeményezte tisztségéből való leváltását.
ctrl+a kijelöli az egészet,aztán word dokumentumba beilleszt. még a legördülő menük és a checkbox is működik a wordben,elég ott kitölteni aztán elmenteni. és huss.:)
NER = Nemzeti Együttműködés Rendszere. Adott szövegösszefüggésben irónikus értelemben.
Máskülönben Kónya kivetkőzése jelzi, hogy kezd komolyabb formát ölteni a Szolidaritás. Ha érdekel, és még nem találtál kapcsolatot, menj el egy rendezvényükre, mint pl. szombaton volt az Akadémiánál tartott demonstráció.
Azt hittem, majd itt napra kész infók lesznek a SZOLIDALITÁSról. Nincs senki benfentes, sajnos döglött a topik. Jó hely lett volna információ közlésre. Ha erre jár valaki, aki tudja, hogy hol publikálnak, hol lehet a jelentkezési lapot kitölteni, az ne fogja vissza magát.
A tartalmától függetlenül, amivel egyetértek, nagyon mozgósító szövegnek érzem az írásod.
Hivatásos szónok vagy?
Összefogás.
Nagyon bosszant már az elején, hogy Szima Judit támadja a SZOLIDALITÁST, mintha csak ő volna az igazság tudója. Pedig szívesen olvasgattam a sorait és szimpatikus a tevékenysége is. Nem tudni, hogy mi lesz ezzel a szervezkedéssel, miért kell rögtön támadni?
Ha itt is meg tudja osztani az embereket, szervezeteket ez a főmajom, akkor baj van.
Születésének körülményeiből ítélve széles sodrású folyam lesz a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Segítheti a tenni akaró embereket, hogy megtalálják egymást, közelebb viheti a munkából élőket a sorsuk befolyásolásához. A szolidaritás megerősödése csökkentheti a kiszolgáltatottságot. Különösen akkor, ha az új mozgalomhoz csatlakozók erőt gyűjtenek ahhoz is, hogy a demokrácia megroggyant intézményei helyett ellenőrizzék a hatalom gyakorlóit, ellensúlyozzák a felhatalmazásukkal visszaélő politikai erőket. A Szolidaritás fordulatot hozhat a szakszervezeti mozgalomban, amelynek a tábora sokkal nagyobb, mint az összes párt együttvéve. NER Proletárjai Egyesüljetek!
Én úgy küldtem és kértem visszajelzést, hogy elfogadják-e? Így be kell nekik vinni az adatokat, úgy pedig csak behúzta a többi közé.
Nem tudom válaszolnak-e? Megcsináltam volna én is a nyomtatást, de nem tudok postacímet. És ugyanott van vele, mint az előbb. Be kell pötyögnie az adatokat. Írják át, hogy más levelező is opcionálisan legyen.
Én úgy küldtem és kértem visszajelzést, hogy elfogadják-e? Így be kell nekik vinni az adatokat, úgy pedig csak behúzta a többi közé.
Nem tudom válaszolnak-e? Megcsináltam volna én is a nyomtatást, de nem tudok postacímet. És ugyanott van vele, mint az előbb. Be kell pötyögnie az adatokat. Írják át, hogy más levelező is opcionálisan legyen.
(4) A Magyar Honvédség, a Rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, politikai tevékenységet nem folytathatnak, továbbá szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt és annak megszűnését vagy megszüntetését követő három évig nem indulhatnak jelöltként az országgyűlési képviselők választásán, az európai parlamenti választáson, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán.
A majdani:
45. cikk(4) A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikaitevékenységet.
46. cikk(5) A rendõrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és nemfolytathatnak politikai tevékenységet.
Tehát a hatályos szerint Kónya Péter kiesik, mert ő katona és a három* éven belül vagyunk, ha tavasszal választunk. Az alaptörvény pedig szűkszavú. A hozzátartozó sarkalatostörvények meg szerintem még nincsenek készen. Szó szerint a tűzoltók meg nincsenek benne, de lehetnek más jogszabályok is.
*Ez ugye a Lex Borkai. Miatta lett három év az eredeti módosítások öt évről szóltak.
"Ha ma kilépnek, akkor sem lehetnének 2014-ben képviselők, nem?"
Nem ismerem az ezirányú jogszabályokat, de ez nagyon durva lenne. Ezek szerint elérkeztünk odáig, ha valaki képviselő szeretne lenni előtte 20 évvel be kell jelentkezni valahová, közjegyzői ellenjegyzéssel?
Nem is szavaznek rajuk ha kibujnanak ez alol.Ok hoztak egy olyan postmodern szint ebbe a begyoposodott , elvenult, megmerevedett szakszervezeti mozgalomba ami regota hianyzott belole ,a lezserseget, humort, ironiat es buli,ami valamikor benne volt meg 100 eve hiszen egy akkori szakszervezeti demonstracio aztan egyben majalis es eves ivas is volt miutan felszedtek a Rottenbiller utcan a burkolatot,meg osszeverekedtek a Tisza huszarokkal,.kellemest a hasznossal. Nem valami sepronyelet nyelt dogunalmas burokratak megunt kozhelyei ami min denkinek konyoken jon ki es dogunalom.Es sajnos ebbe a Gasko fele liga is beletartozik,pedig en igazan Gasko parti vagyok.
Radasul ezek mar a modern media kor emberei, tudnak okosan nyilatkozni,intelligensek, magyaran versenykepesek.
Igen, a céhek kiváltását is lehet alatta értelmezni, de azért igen nagy bajban lenne az aki a kamara szerepét meg szeretné határozni a jelenlegi Mo-n. Nem a papíron leírtakat (alapító okirat és más effélék), hanem a valós életben betöltő szerepüket.
Ha partta szervezodnek nem bujhatnak ki alola mert ok adjak meg az alaphangot ,meg hulyeseg is lenne. Akkor bizony nekik vallalni kell a kepviseloseggel jaro munkat es felelosseget. Igy normalis. Meg a kozvelemenyben is rosszz visszhangja lenne,meg miert masoknak kaparjak ki a gesztenyet,ok dolgoznak masok meg beulnek a kepviseloi szekekbe ha bejutnanak.