Érdekes, hogy a részletes előterjesztés szerint az iskolák szakmai hozzáértését nem vitatja a főváros. Az általuk lefolytatott vizsgálat szerint az érintett intézmények jogszerűen és költséghatékonyan működnek. Azt is elismerik, hogy az iskolákra szükség van, mert a fővárost törvény kötelezi a nevelési támogatásra, ha pedig nem a jelenlegi módon, alapítványokkal kötött közszolgálati szerződéssel oldanák meg a finanszírozást, akkor hat saját iskolát kellene fölállítaniuk, amelyeknek a létrehozása és a működtetése is költségesebb lenne a jelenlegi rendszernél.
Ez lehet, hogy igaz, de akkor meg nem kellett volna alapítványi kezelésbe adni az SNI gyerekek gondozását. Ez mindig is állami feladat volt, és annak is kellene lennie.
Azt mondjuk nem tudom, hogy az alapítványok mennyire pazarlóan működnek, mert hallottunk már olyat, hogy a beérkezett pénzeknek 10%-a ment egy alapítvány lefektetett céljaira, a többi "működési költség" címén felszívódott. Lehet, hogy krokodilkönnyeket látunk, hogy az állam bácsi nem hagyja dőzsölni szegény alapítványokat. De ha tényleg nem tudnak így működni, akkor ez az, aminek a szakértő állítja: öngól. Amellett újabb ékes bizonysága annak, hogy Tarlós egy érzéketlen bunkó.
"Nemcsak lelketlen lépés, hanem gazdaságilag is öngól a Fővárosi Közgyűlés tegnap elfogadott határozata, amely lényegében jóváhagyta többek között az autista, a hiperaktív vagy a tanulási zavarokkal küzdő gyerekek iskolái támogatásának megfelezését. 27 alapítványi intézmény léte került veszélybe, családok mehetnek tönkre, s ráadásul a költségvetés is rosszul jön ki az átgondolatlan javaslat miatt."