Az összes választókorú körében a vezető kormánypárt támogatottsága a januári 34 százalékról májusra 24 százalékra esett, azaz a kezdeti 2,7 milliós szavazótábor mostanra 1,9 millióra csökkent. Emellett hatalmasra, az év eleji 43 százalékról 53 százalékra duzzadt azok tábora, akik egyetlen pártot sem választanának.
A biztos pártválasztók közül a korábbi 54 százalék helyett 48 százalék szavazna a Fideszre,
"a ballib oldal nem azért veszített, mert alulmaradt az értelmezési versenyben, hanem azért, mert tisztességtelen, aljas és korrupt volt, csalt, lopott, hazudott, hazaárulást követett el, a népet lenézte, a választókat átverte, a nemzetet megalázta"
De a kiemelt a lényeg. Komparálva az LMP eredményével az elődpártot. Csak a tisztánlátás végett.
Negyedik a Jobbik jelöltje, Veres Gábor 5 százalékkal, ötödik a Munkáspárt jelöltje, Hajdu József 1,9 százalékkal, hatodik a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK) jelöltje, Kiss Jánosné 1,5 százalékkal, míg a hetedik helyen a Szabad Demokraták Szövetsége - Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZDSZ-SZEMA) Kissné Spira Veronika végzett 0,7 százalékos támogatottsággal. Ez utóbbi azért meglepetés, mert a korábbi önkormányzati ciklusban Zuglót Weinek Leonárd SZDSZ-es (később független) polgármester vezette.
Itt van az eredeti forrás, hogy a bizonytalanokból, ki mit kit visz kategóriákban éppen hogyan is áll a versa.
Az adatok és a tendenciák azért mintha megfordultak volna. Többet kéne az ellenzéknek tennie? De hát nem tudnak nagyon, ha egyszer a nemzeti együttműködés kormánya, mint a gőzmozdony megy előre. Szerintem a fütyisz-kadnep sziámi iker koalamaci identitáskergetési válságba hajszolja az ellenzéki pártokat. Mindenki váltópárt akar lenni bőszen ugye. De ez most még baromira nem aktuális szerintem. Sőt! Sokat akar a szarka, oszt nem bírja a farka.
Az a komment meg, hogy a bizonytalanok meghaladják a fityiszeseket? Mit is mond? Semmit az ég világon. De mindegy. El kell hóditani ezeket mind egy szálig oszt kész és máris miénk lesz 2014 taavaszán a hatalom. Igen ám!! De hogyan? He!? Na ezt mond meg! Ez a negatív kolompányolás csak arra jó, hogy a törzsgárda megmaradjon tutti. Arra roppant kevés, hogy pártváltás is lehessen. Ahhoz pozitív alternatívákat kell felmutatni a kormány ellen, méghozzá nem is keveset. Milyen pozitív javaslat volt eddig? Vigyázat! Partvonalon kivülről könnyű ám osztogatós dolgokat bekajabálni a népnek cirkuszt, kenyeret alapon. A fityisz meg átment őskomcsiba. Munkát, kenyeret! Na ez szerintem menni is fog. :-)
Öszhangzatban működnek a projektek, törvénymódosítások egymást erősítve és nem gyengítve. Szóval végre van egy globális célirányos hosszútávú szemlélet. És azt se feledjük, hogy a ciklus eleje elvileg a megszorításokról szól, míg a ciklus vége szolgálhat az osztogatásról is. Persze ha van miből- Az MSZP+SZDSZ szerintem kissé aszinkronitásba került. Méghozzá duplán is. Jóléti rendszerváltás. Sztornó 2003 vége, majd jött Fletó puccs. (Beszólt az SZDSZ lopstopposoknak) 2006 újabb osztogatás, de miből? 25% ÁFA le 20-ra. Családi adókedvezmények bebruttyósítása a családi pótlékba. Meg még meg is fejelve egy 13.-ikkal is. Megnyerték. Oszt kifogyott a szufla. És 2008 után már csak arra játszottak, hogy az új hatalom, a lehető legszarabb kutyaszorítóba kerüljön. Mert ha nem tudják megoldani, akkor esettleg mi jövünk, jöhetünk 2014-ben. A jelek szerint nem gyütt be az biztos. Most már szépen látszik. Az MSZP-ének meg szerintem annyi meg egy bambi, meg game over. Fletó beteljesíti küldetését. Hajrá Fletó. Megszavazzák a közvetlen elnökválasztást, és őt meg is válasszák, majd aztán fletót frankón lesittelik. Na ez szép kis MSZP harakiri történet lesz.
A legnépesebb szavazói csoportba azok tartoznak, akik egyetlen párthoz sem kötődnek (a szavazókorú népesség 36 százaléka) – derül ki a Medián 1200 fő megkérdezésével a HVG megrendelésére készült legfrissebb reprezentatív felméréséből.
A Fideszt 33, az MSZP-t 15 százalék támogatja, így tovább szűkült az olló a két párt kedveltsége között (2007 vége óta most a legalacsonyabb a Fidesz előnye). A kormány eddigi teljesítményével a válaszadók 64 százaléka, ezen belül a fideszesek 19 százaléka elégedetlen.
TÁRKI: csúcson a bizonytalanok aránya, gyengült az ellenzék
Eddigi csúcsra ért júniusra a pártválasztásukban bizonytalanok aránya - derült ki a TÁRKI legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. A Fidesz támogatottságának csökkenése megállt, sőt, májushoz képest a párt egy kicsit növelte is a népszerűségét, az MSZP-é viszont ismét csökkent pár hónapnyi stagnálás után.
Egy százalékkal, a májusi 26-ról 27 százalékra nőtt a Fidesz támogatottsága a teljes lakosság körében júniusban, az MSZP-é viszont 14-ről 12 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban - derült ki a TÁRKI legfrissebb, júniusi pártpreferencia-kutatásából.
A felmérés szerint egy hónap alatt érzékelhető mértékben nőtt bizonytalanok és nem válaszolók aránya: míg májusban a választópolgárok 44 százaléka tartozott ide, addig júniusban már 48 százalékuk, azaz egyik hónapról a másikra 4 százalékponttal (azaz 10 százalékkal) nőtt a bizonytalanok tábora.
A biztos pártválasztók körében a kormánypártok támogatottsága a májusi 48%-ról 53%-ra nőtt, miközben az MSZP-é 25%-ról 24%-ra csökkent, így a két párt támogatottsága közti különbség az elmúlt fél év szűkülő tendenciájával szemben júniusban ismét növekedett.
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a vasárnapi XIV. kerületi önkormányzati egyéni képviselő-választást; Kovács Balázsra a megjelentek 44,9 százaléka szavazott - közölte Cseke Vanda, az önkormányzat sajtószóvivője az MTI-vel.
Második helyen az LMP jelöltje, Várnai László végzett 24,4 százalékkal, míg a harmadik a szocialista Imre Gergely lett 21,7 százalékkal
Az I. kerületi önkormányzati egyéni képviselő-választást vasárnap; Fidesz-KDNP jelöltje nyerte Horváth Csillára a megjelentek 60,84 %a szavazott, összesen 289-en.. http://www.mno.hu/portal/785701
2010–2011. Orbán Viktor álomvilágban élt kilenc hónapig. Majd valahol valakik elkészítettek és a kormány közreadott három eltérő vázlatot, a Széll Kálmán tervet, illetve a konvergenciaprogram magyar és angol változatát. E vázlatok vaktérképén annyi már látható, hogy nem Keletet, hanem Nyugatot célozták meg a készítők. Élhettek volna a nyolcvanas években felhalmozott közgazdasági tudással és az előző stabilizációs programok tapasztalataival. Nem tették. Párbeszédbe kezdhettek volna a közgazdasági szakmával. Nem tették. Megfizethettek volna egy vagy több nemzetközi szakértő intézményt, amely a stabilizációs csomagokra szakosodott. Nem tették. Felhasználhatták volna az elmúlt három hónapban a közigazgatók tudását, modellezési, háttérszámítási, operatív végrehajtási képességeit. Nem tették. Együttműködhettek volna a „visszahívott” valutaalappal. Nem tették. Egyeztethettek, sőt, kiegyezhettek volna gazdasági és társadalmi szereplőkkel. Nem tették.
Most megismétlik rosszabbul és erőszakosabban Gyurcsány 2006-os és 2007-es „reggel ezt találtam ki, délben az ellenkezőjét, este a mit is találtam ki” népboldogító és népfenyegető politikáját. Megint van egy miniszterelnökünk, aki napóleoni pózban Magyarország térképe előtt áll, és személyesen zár be iskolákat, húz ki kórházi ágyakat, vet ki adókat, nevel a helyes életmódra. Bejelentenek és kijelentenek. Mindenki retteg és dühös, pedig még nem történt semmi. De történhet.
Az újdonság, hogy valamennyi intézményt összeroppantják, működésképtelenné teszik. Az újdonság, hogy minden képzettség és tudás nélkül, merészen operálnak. Az újdonság, hogy rideg következetességgel nyomorítják meg a gyengébbet, a nyomorultabbat. Az újdonság, hogy nem volt még ennek az országnak ennyire tudatlan, szellemileg tompa vezetése. A tanár legyint: nem elég, hogy rossz szándékú, de még ostoba is. Hiába minden segítő kérdés. De legalább egy értelmes mondatot... Nem megy. Nem megy.