Szerintem a mai tömegvallások nagy része totális zsákutca az emberiség számára. Gyűjtsük össze, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie egy modern vallásnak!
Igazából a buddhizmus szerint a világnak időben nincs kezdete:) Időben a világ kezdettelen és végtelen:) De más szempontból van kezdete, ez pedig nem más, mint a Tudat Igaz Természetének az állapota, az Ádi Buddha.
Hasonló ez ahhoz, hogy pl van egy szekér kerék. A külső része folyamatosan körbe forog (ez a ciklikus létezés), de mindig a tengely körül forog, (ami minden eredője).
Amikor valaki ráébred a tengelyre, láthatja, hogy az sosem mozdult ki a helyéről:)
Az időbeliség is mint olyan keletkezett, mint a tér. A tanítások szerint, amikor kialakul egy univerzum, akkor létrejön az idő és a tér is, és minden mi maga az univerzum. Az univerzum pusztulásával, ezen a létsíkon minden megszűnik létezni, az idő és tér is. Eleve az idő és a tér csak valamivel szemben határozható meg. Aztán a ciklikus létezésnek megfelelően új univerzum keletkezik, és ez folyik vég nélkül. Tehát időben az univerzumok keletkeznek és elpusztulnak vég nélkül. De az összes univerzum keletkezése és elpusztulása, az egész folyamat nincs máshol, mint az Ádibuddhában. Ő maga azonban sosem mozdul ki a megvilágosodás állapotából. Minden ami belőle felmerül mint "lét" önmagában tökéletes, és gyönyörtel, nincs mit hozzáadni, vagy elvenni, úgy jó, ahogy van. Az ember sokszor a világot mégis szenvedéstelinek tapasztalja. Ennek az az oka, hogy a lénynek tévképzetei vannak, tudati elhomályosulásai vannak, és ennek megfelelően látja a világot szenvedéstelinek. És a tudati hozzáállása miatt rombolja, és pusztítja a külső világát a maga szintjén.
Igazából ezeket a tanításokata buddhizmus nem visszacsempészte, csak egy másik megközelítést nyújt, mint más buddhista tanítások. Ezek a vadzsrajána ösvényére épülő tanítások. Minden Buddha, Bódhiszattva, aki segíti a lényeket nem más, mint az ÁdiBuddha megnyílvánulása. Akik Buddhák, azok eggyek az Ádi Buddhával, sőt maguk Ádi Buddhák.
Nem zárom ki, hogy egyes keresztény Isten értelmezésekkel smakkolhat:)
A végső valóságnak létezhet sokféle megközelítése, leírása, de a különbség is tetemes.
Na, így már kerekebb a kép, köszönöm. De miután a topik eredeti kérdését már tisztába tettük és a topiknyitó nem reagált rá :), érdekelne még Kutuzangpo (Ádi Buddha), mert eddig tényleg nem hallottam olyanról, hogy a buddhizmusban valami/valaki öröktől fogva megvilágosult állapotban létezik, mindig csak arról hallottam, hogy minden létező valami miatt szamszárikus és úgy is látja a világot, viszont ebből fel kell ébrednie, megvilágosulnia, és ha rákérdeztem, hogy dehát mi a csodának van mégis minden alapból ilyen állapotban, akkor mindig elkerülő választ kaptam, hoyg ez van és kész, mindegy miért, így lehet ezen változtatni. Az is új dolog, hogy mindenek őseredete létezik, mivel eddig úgy tudtam, a függő keletkezés egy önmagába záródó időtlen láncolat, ahol nincs ősok, őseredet.
Tehát ezek szerint - mint szinte mindenben a buddhizmusban, legalábbis ezt én kívülálló így érzékelem - minden szintet lehet még überelni, és a legmagasabb szinten visszacsempész a buddhizmus is egy olyan fogalmat, ami valamilyen szinten még a keresztény Istennel is smakkolhat:
Jak 1,17Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.
A megvilágosodás állapota eredendően nem attól függő, hogy valaki milyen tanításhoz tartozik. Annó a nagyon régi időkben szó sem volt arról, hogy ilyen olyan vallások lettek volna, maximum módszerek voltak és más más istenek.
A buddhizmus is beszél egy végső princípiumról, amiből minden megjelenik, és felmerül. Minden lény, és minden tárgy. Ezt hívják Ádi Buddhának (Ősbuddhának). Az Ádi Buddha nem más, mint a világ eredendő természete, így az egyén eredendő természete is. Amikor valaki Buddha lesz, akkor ő maga válik az Ádi Buddhává.
Shakjamuni Buddhának alapvetően nem a Védákkal volt baja, vagy az Upanisádokkal. Amivel baja volt, az az, hogy az adott időszakban jelenlevő módszerek már nem tudták eljuttatni a lényeket a végső valóság megtapasztalására. Hisz ő is hány mesternél volt, de magas meditációs állapotokon kívül nem tudták őt tovább juttatni. A buddhista hagyomány szerint Shakjamuni előtt is voltak Buddhák, és utánna is lesznek. Buddha az, aki életében tökéletesen felébred. Vannak a Tan kerekét elindító Buddhák is, akik akkor jönnek el, amikor az igaz tan már elkorcsosult, vagy kihalt. Ilyen Tan Kerekét elindító Buddha volt Shakjamuni.
Alapesetben szó sincs arról, hogy a ma hinduizmusként ismert tanok leglényegesebb tanításai ne a megvilágosodás állapotát tűzték ki volna célul. A fő probléma az volt, hogy ezek a módszerek Buddha korára erőteljesen feledésbe merültek, és a végső abszolutot, amit a hinduizmus atmannak nevez (ami egy Brahmannal), már a nivelláció miatt különböző elmúló tudatállapotokra is használták, mert azt hitték, az az atman, a végső valódi természetünk. Mint ahogy Buddha jógi mesterei is ezt tanították. Ezért Buddha az anatman tanítást tanította, vagyis, hogy nincs én, nehogy megtörténhessen az, hogy téves tudattartamokban látunk ént. Így jóval könnyebbé téve a gyakorlást, és a megvalósítást a tanítványainak.
Buddha nem tett mást, csak lefújta a port az ősi tanításokról, és újra tanította őket az adott helyzethez igazítottan.
A különböző Hindu istenségek mind mind nem mások mint egy istenség manifesztációi. Hogy ezt az egy istenséget hogy nevezzük, Brahmának, Visnunak, vagy Sívának, az attól függ, melyik irányból közelítjük meg a tanításokat. Viszont beszélnek ezen három istenség előtti Istenségről is, mutatva azt, hogy minden Isten gyökere egy Isten, amit paraBrahman, vagy Param siva.
De ez nem más végső soron, mint minden érző lény, és az én saját végső igaz természetem is. Ez megtapasztalható, átélhető. A hinduizmus legmagasabb tanításai szerint, pl mint az Advaita Védantában kimondják. Az atman (vagyis a valódi önmagam, és nem a kamu atman, amit sokan annak hittek Buddha idejében is) = Brahman.
Brahman mozdulatlan nem változó, végtelen, ésszel fel nem fogható. Minden belőle merül fel, minden mi felmerül a létezésben az ő része, belőle merül fel, de a létezők nem azonosak vele. Namármost ez a végső valóság, nem valami a létezésben, hanem minden létezés feltétele. A különböző hindu istenségek enneka végső valóságnak a különböző aspektusait írják le és mutatják be, de csak részleteiben, mert az ember csak a legritkább esetben tudja ezt hírtelen fokozatok nélkül megtapasztalni.
A buddhizmusban (és tudom, hogy ez sok buddhista kollegámat érzékenyen érinti) Kuntuzangpo, vagyis az Ádi Buddha (Ős Buddha) ugyan az, mint az Advaita Védánta Brahmanja, ami minden gyökere, és feltétele, ami nem különbözik a világtól, de minden különbözik tőle. Ez pedig atman= Brahman.
A buddhizmus beiktat még egy változót. vagyis: anatman (nem én)=atman(én) és ez a végső önmagam= Ádi Buddha.
Kisebb stilisztikai eltérések akadnak, de a hinduizmus és a buddhizmus legmagasabb (de csak az) tanításai majdhogynem teljesen smakkolnak egymással. Természetesen ezen elsősorban az Advaita Védantát értem.
A jógik között, akiknek a végső célja a valódi önmaguk megtapasztalása van egy mondás. Az az ember, aki csupán múlandó isteneknek szolgál, csak őket követi, az pasu. Vagyis az istenek házibarma:) Fontos szolgálni az isteneket, de tudnunk kell, hogy a valódi istenségek, (és ezen most nem szellemi lényeket, vagy erőket értek, mert vannak olyanok is), a valódi önmagam kisugárzásai, aspektusai. A Valódi önmagam, mindennek a valódi önmaga. Az ember aktuális állapotában istenségként tapasztalja ezen "elhagyott" képességeit, erőit. És amelyek addig ténylegesen lények is, míg az ember újra nem integrálja őket a Végső valósággal.
Buddha nem látta gagyinak kora tanításait, hisz ő is azokat gyakorolta. Tökéletesen ismerte kora szentíratait. De azt is látta, hogy a létesültség romlásának aktuális helyzetében az atman tanítás nem célravezető, mert az ember mindig beazonosítja magát egy múlandó létezővel. Sokkal célravezetőbb az anatman tanítás, amely a lényt mindenféle hullámvölgy nélkül juttatja el valódi önmagához, ami analóg az én nélküliséggel is egyébként:) Lévén ebben az állapotban nincsenek határok, nincs én, vagy nem én. Nincs alany és tárgy. Kimondhatatlan jelenlét van. De tán méga jelenlét is rossz szó rá.
Nem ilyen egyszerű a helyzet:) Egy buddhista három kincsben vesz menedéket. A szanghában (közösségben), dharmában (a Buddhák tanításában) és a Buddhákban.
A buddhizmusban a vágy mint olyan kihagyhatatlan, sőt éppen ezt használja fel. Úgy kezdi el valaki követni Buddha tanát, ha elhiszi, hogy ez a megvilágosodás felé vezető ösvény (mert megpróbálta előtte mint aranyat a kemencében), majd erős vágya van arra, hogy ezt az állapotot elérje. Ezen erős vágya és odaadása miatt fog leülni naponta gyakorolni, és törekedni hosszú éveken, vagy életeken át, és amikor elérte annak a csúcsát, ahonnan már a vágy sem viheti tovább (a megvilágosodás vágya), akkor az is lehámlik róla, és bekövetkezik a nirvána.
Viszont az úton vágyra van szükség, annak a vágyára, hogy Buddhává akarok válni.
Van helyes vágy az ösvényen és helytelen vágy. A testi vágyak korlátlan kiszolgálása helytelen, mint ahogy helytelen a "szellemi" vágyak korlátlan kiszolgálása is (pl vágy a folyamatos kalandregények olvasására gyakorlás helyett:) ).
Tiszta és helyes vágy az, amikor a lényt az teszi boldoggá, hogy egyre tisztább és szabadabb állapotokat tapasztal meg, és folyamatosan jobbra és jobbra törekszik. A mahájána buddhizmus alapja pontosan az együttérzés fontossága, ahol a gyakorlót az hajtja a gyakorlásban, hogy minden lény javára érje el a megvilágosodást. Minnél gyorsabban eléri, annál gyorsabban tud nekik segíteni. És ehhez egy kiapadhatatlan vágy kell a segítésre.
Semmi számonkérés, pusztán kíváncsiság. A 22-t olvastad?
A buddhizmus istenképe egyébként azok a huindu istenek, akik ugyanúgy a szamszárában vannak, mint mások, legfeljebb jobb dolguk van, mint az emerb és kevésbé akarnak megszakadulni a szamszárától. Szidhérta buddhát nevezték emebrek és istenek tanítójának. Ebből is látszik, hogy a hindu-buddhista Istenkép (mint minden politeista vallás istenképe) nem olyan hatalmas isteneket képzel el, mint a monotesita vallások Istene. Igazából egyébként a buddhizmus nem nagyon foglalkozik Istennel. Ez egyébként érdekes téma, mert állítólag a hinduizmusban is létezik az EGY fogalma, mint valami monoteista-szerű őseredet, legalábbis egyesek ezt olvassák ki a régi védikus iratokból. Viszont érdekes, hogy ha Sziddhárta királyfi is ismerte ezeket a régi iratokat, akkor vagy mást olvasott ki belőlük, vagy az EGY-et is olyan gagyi valaminek tartotta, amivel nem érdemes foglalkozni. Erre még nekem senki sem tudott felelni, pedig tényleg érdekelne...
Ezt csak a nyugati gondolkodású emberek képesek ílymódon kitalálni, akik képtelenek felfogni, hogy lehet egy olyan világszemlélet, melyben nincs valamiféle uralkodó, vagy követnivalóó valaki. A buddhizmus követői Buddha tanítását és nem Buddhát követik. Ha valakiben él a vágy, hogy olyan legyen mint Buddha, akkor a tanítással ellentétesen gondolkodik, hiszen az egyik lényeges momentum a vágyak leküzdése.
"A kereszténységben Isten egy mindenek felett álló, megközelíthetetlen, tekintélyelvű (szerintem erősen pszichopata)"
Sokan ezt a torz istenképet ismerik meg az ateisták szájából, és bizonygatásaiból, és egész életüket ebben a tévhitben élik le.
Valójában azonban a gonoszlélek (Sátán) mutatja magát ebben az alakban, mivel ő az aki mindenáron az Isten helyett isten szeretne lenni. Ez a törekvése szemmel láthatóan hatékonyan sikerül is neki, hála azoknak akik bedőlnek az ateista maszlagnak, s Istenben nem híve buzgón teljesítik az emberi önzésre épített akaratát.
A buddhizmus istenképe a Buddha, aki egyszerű emberként, egyszerű módon él. Mégis hatalmas belső egyensúllyal és energiákkal rendelkezik. (Mint a Star Wars univerzumban a Jedi lovagok.)
A kereszténységben Isten egy mindenek felett álló, megközelíthetetlen, tekintélyelvű (szerintem erősen pszichopata), önálló entitás, míg a buddhizmus szerint bárkiből lehet Buddha.
Sajnos nem nyert, nem vagyok muszlim, bár nagyon érdeklődtem az Iszlám iránt is. Jómagam Visnu követőnek tartom magam, azonis belül 8-ik inkarnációját imádom, azaz Krisnát. De lentebb írtam is, hogy a hinduizmus vaisnava ágát követem. Ellenben tisztelek minden más vallást is, lehet hogy furán hangzik ;)
A Buddhizmus és a Kereszténység pont nem szólhat ugyanarról, mert a Buddhisták nem követnek Istent, hanem a Tan-t, amiben vannak hasznos dolgok, sajnos nem teljes. De azon vallások, ahol van Istenkép, a lényeg ugyanarról szól: megismerni Istent, s visszatérni Hozzá.
Sőt! Azt nagyon kevesek fogják fel, hogy ezekben a lélekfogalom gyökeresen eltér egymástól. Mondhatni, hogy két teljesen különböző dolognak adják ugyanazt a lélek nevet (legalább is a magyarban).
Na és persze a Buddhizmus nem tekinthető vallásnak, mivel az eredeti tannak nem része az Isten.
Nem az a lényeg, hogy hány Isten van. Véleményem szerint egy, de az összes vallás egy ugyanarról szól. A lényeg az, hogy tudod igazán megismerni, hogy tudsz Hozzá közelebb kerülni, hogyha halálod pillanatában elhagyod a tested, akkor visszatérhess hozzá.
Mivel különböző korokban máshogy gondolkodtak az emberek, más volt az értelmük, Isten valamelyik avatárja vagy prófétája az adott korban az adott emberek értelmi szinvonalát meséli el, hogyan közelíthetjük meg Őt.
Huhú, Shelter jó, az ember ki sem nézné belőlük, hogy igazi szerzetesek a tagjai! :)
Igen, tegnap este volt az Úr Síva megjelenési napja. A BhaktiKutir-ban volt egy kis összejövetel ennek tiszteletére, ahol készítettem is egy kis videót.
Akik összegyűltek, mind érdekes társaság volt: voltak ugye a Síva imádók, a Saivaták, volt néhány Buddhista kötődésű ember, érdeklődők, s jónéhány barátommal a Visnu imádókat, a vaisnavákat is képviseltük ezen a csodálatos estén. A legfurcsább mégsem a tűzáldozat, a lingam tejben-vajban fürösztése vagy a virágszirom dobálás lehetett egy átlag Európainak itt, hanem hogy teljesen békésen ünnepeltünk, pedig nem teljesen egy klikbe tartoztunk. Én az Úr Krisna (azaz Visnu 8.-ik avatárja) legnagyobb híveként tisztelem az Úr Sívát, van, aki a legfőbb Istenként, s van, aki meg alapból többistenhívő, vagy ateista...:) Lehet így is egymáshoz viszonyulni, csak akarni kell:)
A tudós is ember, lehet világnézete és beszélhet is róla, de szerintem is nagyon hasznos lenne, ha nem keveredne össze a kettő, mire a széles közönséghez eljut. A szaklapokba írt publikációkban természetesen nem keveredik, de az emberek fejében igen.
Az első felével tökéletesen egyetértek, a másodikhoz viszont hozzáfűzném, hoyg egyes tudósok igenis túllőnek saját tudományterületükön és a teljes világ modelljét akarják megalkotni, és ez már természetes módon átfordul világnézetbe. A komoly tudósok, lehet, hoyg megmaradnak saját szakterületük korlátai között és tisztában vannak ezekkel, de azok között is sokaknál nagy a kísértés (pl. az elméleti fizikusoknál, de akár Dawkinsnál is), hogy világnézetet alkossanak saját szakterületük megállapításaiból, a populárisabb tudományos irodalmat olvasó átlagemebereket pedig semmi nem menti meg attól, hogy 1-2 ilyen globálisabb, szenzációsabb tudományos állítás után vérmesen elítélje mások világnézetét. Talán lehetne ezen enyhíteni maguknak a tudományt népszerűsítő tudósoknak is, jobban hangsúlyozva azt, amit Te is mondtál a tudomány korlátairól.
Örülök, hogy Te is átjöttél végre ebbe a (relatíve) normálisabb fórumba! :)
És itt hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy amikről eddig írtam az igaz vallás témában (főleg 22-ben), az nem pusztán a kereszténységre igaz, hanem minden más évezredes világvallásra. Úgy gondolom, ezek minimális követelmények ahhoz, hoyg egyáltalán vallásról beszéljünk és ne valami szellemi klubról.
The galaxy - no boundaries My tiny eyes can never see Human paradigm - that's asinine With a broad mind, I'm sure we'll find different realities
Infinitely small, we think we can understand it Go out and stand tall, call their bluff, there's more
Beyond this planet Earth
Mystics knew the subtle view And modern man, well he's got no clue And on my back I stare through the cold night air As the moon and stars witness our egocentricity
Gods and goddesses revealed The old world knew it to be real We've lost connection with the sky
And if they know, they conceal Autonomy fantasy's their deal In a generation too busy to ask "why?"
----------------------------
Jellemző, a Google első 10 találatában ugyanaz a hibás dalszöveg szerepelt. Elő kellett bányásznom az eredeti CD-t. :)
Ma van Shiva szülinapja? Na, ez biztos nem véletlen. :)
A korábbi kérdésedre válaszolva: a kereszténységben, a Védákban és a keleti filozófiákban (Buddhizmus, Zen) mélyedtem el régebben.
Gondolkodtam a dolgon, és ha már választhatok az ezernyi meglévő vallás közül, illetve alkothatok is bármilyet (hiszen ki tudná megakadályozni?), akkor olyan tetszik, amiből valami örömöm van - akár hangulatilag jólérzem magam, akár némi készpénz (amitől mindig jólérzem magam) Tehát feltétlenül ígérjen valami kedvezőt, és semmiképen nem szenvedést vagy nélkülözést, viszont az ellenségeimnek pedig valami nagyon borzalmasat jósoljon és váltson is valóra. Legyen bíztató gondolat a napról amikor reggel felnyitom a szememet, és a hitben való boldogság amikor este elalszom.
Olykor eszembe jut: mintha a vallásokat abból a célból is alapították volna, hogy válaszoljanak Schopenhauer kérdésére: vajjon ezt az életünket inkább örömre, vagy inkább fájdalomra teremtették? E kérdés szerint a világ vallásait két különböző, de nem nyíltan ellentmondó kategóriára oszthatjuk. A buddhizmus védelmet kíván nyújtani a szenvedés ellen, míg a kereszténység felmagasztalja a szenvedést és így szabadul meg a problémától. A hinduizmus az egyén megsemmisülését ígéri, hogy végleg megszabadítsa a hívőt az emberi lét nyomorúságától. A kereszténység ugyanekkor az örök élet boldogságával kecsegteti.
Kár, hogy hiteles statisztikák szerint a vallások befolyása gyengül és híveik száma fogyatkozik; egyedül az iszlám dicsekedhet fanatizmusának újabb, nem túlságosan rokonszenves fellángolásával. Azt hiszem, e jelenség oka nem az úgynevezett tudományos gondolkodás előretörése, mint ahogy általában vélik. Inkább úgy látom, hogy a vallások túlságosan szűkre szabják az emberek vízióit, túlságosan merev szabályok sorompóit rakják eléjük, és ez okozza mai nehézségeiket. A nagy vallásalapítók egyik jellegzetessége volt, hogy csak a hit érdekelte őket, melyet az embereknek hoztak. Ez adta erejüket is. Mózes, Buddha, Krisztus és Mohamed szinte semmilyen kulturális érdeklődést nem mutatott. Egyedül Konfuciusz a kivétel.
Költészetünk, dráma- és prózairodalmunk, szobrászatunk, festészetünk és építészetünk a maga egészében pogány, görög-római eredetű; csupán zenében játszott a kereszténység döntő szerepet. De a pogány kultúra lassú átvétele, majd a kereszténységnek e kultúrával kötött szövetsége mindennél fontosabb lett, nemcsak a vallásban, hanem kultúránk életében is. Most ez a kulturális szövetség lazul és hanyatlik. A hívőt egyre kevésbé érdekli a kultúra és nagyjában megelégszik azzal, hogy hite révén a végső igazság birtokába került, tehát a keresést és gondolkodást nem tekinti kötelezőnek.
Másfajta vallást is el lehet képzelni, kevésbé jól körvonalazottat és sokkal szerényebbet. Seneca beszél erről Luciliushoz írt negyvenegyedik levelében: áhítat a fény láttán, hála az élet adományáért, tisztelet egy istenség iránt, kiről becsülettel bevalljuk, hogy nem ismerjük. Lehetséges, hogy több anglikán ismerősöm, a maga kissé ügyefogyott módján, valamiféle ehhez hasonló megoldást keres. Egyikük nemrégen azt magyarázta nékem: „Nem lényeges, hogy a Feltámadás valóban megtörtént-e, avagy sem; egyedül az esemény jelentősége a fontos.” (Ezen a ponton egy pillanatra, de nem tovább, megkérdeztem magamtól: ugyan mifene jelentősége lehet egy meg-nem-történt eseménynek?) Alighanem Henry Pressler barátom arra célzott, amit Kenneth Burke így fejezett ki: „Minden ember elemi joga, hogy Istent a maga metaforája és szimbolikája értelmében imádja.”
Ilyesfajta kusza gondolatokkal játszottam bújócskát az este, mikor a teavizes kanna forrni kezdett. Felálltam és hirtelen roppant hálaérzés öntött el, amiért négy hónap híján hetvenhét esztendőt élhettem ezen a csodálatos bolygón. Pár percnyi várakozás után kitöltöttem az első csésze teát, és némi bosszúsággal emlékeztem Aquinói Szent Tamásra, amiért azt erősgeti, hogy Isten előzetesen a vizet egyedül szomjúságunk kielégítésére teremtette. Meg hogy a hálaérzés, mely a jó tea ivásakor elfog, szükségszerűen bizonyítja Isten létét, akinek ezért hálás vagyok. Vagy mégis Tamásnak volna igaza? Esténként, ha vörösbort iszom egy-két pohárral, kimegyek a ház elé és az utolsó maradék félkortyot kiöntöm a holdfénybe, mintha áldozatot mutatnék be. Bolond gesztus; de a hála, melyet érzek, valódi.
Köszönöm, legalább Te megtisztelsz, tudom, hogy ez nem kis fáradság. :) Szeretem a témákat körüljárni.
De érdekes, hoyg pont erre kérdezel rá. Ezt úgy értettem, hogy egy igaz vallásnak van egy Hagyománya, ami nem csupán az írásbeli hagyományt öleli fel, hanem annál jóval többet, mert egy vallás jóval több, mint egy tankönyv bebiflázása, mivel az egy életforma, egy nemzedékeken átívelő közösség, amely kismillió elemet tartalmaz az íráson kívül is. Ez az évezredes felhalmozott tapasztalat - amely a nagy világvallások esetében univerzális lelki alapokra épül, és nem pusztán egy szűk érdekcsoport elképzeléseire - az, aemly a hit forrása, amelynek az iratok is pusztán produktumai. Éppen ezért ha történetesen egy igazi vallást (és nem egy bulvárvallást) megfosztanának szent irataitól (akár az igaz keresztányságet a Bibliától), akkor se omlana össze a vallás és esnének bizonytalanságba az igaz hívők. Ugyanis a vallás lényegét, élő magját ez nem érinti, mert az elpusztíthatatlan, és ahogy annak idején is megszülte és bővítette saját szent iratait, ezt az iratok elveszítése után ismét meg tudja tenni a közös Hagyományból kiindulva. Sajnos a nyugati protestánsok tudatalatt elhintették, hoyg a Biblián kívül nem is létezik hit, de ez nem igaz, mert a Biblia is formálódott, bővült, a Biblia előtt is volt hit, és a hit válogatta össze magát a Biblia könyveit is. Meg lehet figyelni azt is, hogy ha valaki csupán csak az Írásra alapozva akar vallásos lenni, fittyet hányva a Hagypományra, az nem is fogja tudni helyesen értelmezni a vallást. A keresztányság esetében a protestáns (és főleg a még kevesebb hagyománnyal rendelkező neoprotestáns) írástudók azok, akik ezerféleképpen képesek értelmezni a Bibliát, míg az apostoli egyházak (ortodox, katolikus) képviselői az Bibliát évezredek óta ugyanúgy értelmezik. Köztük nem is biblikus különbségek vannak, hanem leginkább az eltérő kultúrából (nyugati-keleti) és szervezetből fakadóak.
De leszűkítve az "ugyanazon hit" azt jelenti, hogy ha megvan a közös évezredes Szent Hagyomány áthagyományozuása egy szakadásmentes vallási közösségben, akkor ha egykoron ez a Hagyomány válogatta össze a Bibliát, akkor az iratok elveszítése után ugyanez a töretlen Hagyomány ismét össze tudna állítani egy hasonló Bibliát.
Még a topiknyitónak válaszolnék, azaz arra, hogy: Milyennek kellene lenni egy vallásnak:
Nos, semmiképpen sem fogyasztói társadalom (azaz önzés) alapúnak, mert az ilyenfajta szemlélet azt a kérdést fogalmazza meg bennünk: "Milyennek kellene lennie egy vallásnak?"
A vallás nem egy gyártmány, amelyet kényünk-kedvünk szerint igényelhetünk, és amit mindenki a maga szája íze szerint kap meg. Ha mégis, az utóbbiak közül kiválasztanánk is bármelyiket, akkor az nagyon de nagyon sok embernek nem tetszene.
Még egy vacak (földi) autóból se lehet olyat gyártani, amely a földön minden ember igényét kielégítené.
(Csak suttogva jegyzem meg, hogy a topiknyitó hozzászólásban elhangzottak egy az egyben azok az igények, amik Jézus halálát, s feltámadását követően a kereszténységet létrehozták).
Noha a válaszod egy rácsodálkozó felkiáltásnak tűnik, nem is gondolnád, hogy az előbbi hozzászólásomra adható ellenvélemények megcáfolására (azaz az előbbiek megerősítésére) éppen a WoW (azaz a közismert World of Warcraft online játék) a legjobb példa...
