Keresés

Részletes keresés

nyiihihi Creative Commons License 2009.11.24 0 0 94
Majd a Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván vonósnégyes meg fogja magyarázni, hogy miért akar Bajnai lövetni.

:))
Álomvédelmi twist Creative Commons License 2009.11.24 0 0 93

"És igen. A nép szívesen látna egy cigányok ellen keményen fellépő kormányt."

 

Ehhez hozzá kell tenni, hogy a nép ezt nem szadizmusa, vagy rasszizmusa miatt szeretné, hanem mert tapasztalatból tudja, hogy az ebben a modern világban lévő, a modern világ (modernitás) által átalakított (elvadított), saját tradiciója és belső társadalma, kutúrája által már nem korlátozott népességet átmenetileg, KIZÁRÓLAG a jogos, illetve jogszerűen alkalmazott erőszak útján lehet megfékezni, civilizált viselkedésre kényszeríteni (párhuzamosan persze a szükséges társadalmi intézkedésekkel).

Össze se lehet hasonlítani a mai cigányság civilizálásának, illetve pacifikálásának a nehézségeit az 1945 előtti idők, de még a békebeli Kádár-korszak világának fehér és cigány életmódjaival, elvárásaikkal, és a belőlük következő lehetőségekkel.

Ma sokkal nehezebb a helyzet politikailag, mégpedig azért, mert egy magas szintű emberjogi védelmű Európában kell ezt megtenni egy elvadult, primitív népességel, amelynek nagy része csak az ez előtti tekintélyuralmi rendszerek nyelvén, azaz az erő nyelvén ért.

De mindenkinek megérné. (Már azon kívül is, hogy ez szép is lenne.) Lásd a Zipp-ben megjelent okos tanulmányt.

Előzmény: atlantiszi medvetor (75)
nyiihihi Creative Commons License 2009.11.24 0 0 92
Az MTI hír az MTI oldalán nyilvánosan nem elérhető. Miért?
Előzmény: ZSOTYESZ (78)
Wic Creative Commons License 2009.11.24 0 0 91

Bajnai Gordon leszögezte: meg kell találni azoknak a problémáknak a gyökereit, amelyek táptalajt adnak a szélsőségeseknek.

Mert ha nem találjuk meg, akkor jönnek a lovastengerész módszerének a hívei és akkor tényleg szar lesz.

 

tehát, ha ő nem rak rendet (persze szép szóval, mosolyogva), akkor jön a Zorbánsátán, és majd ő rak rendet (persze lövetve, weimarizálva, lágerekkel).

 

valahogy így gondolod, ugye? :o)

Előzmény: falu füstje (48)
Wic Creative Commons License 2009.11.24 0 0 90

LOL

 

7 év mszp-szdsz kormányzás után még mindig a zorbánsátánra akarod fogni... :o)

 

ne haragudj, de tényleg szánalmas vagy.

 

 Hogy Wic sikítófrászt kap, ha a gazdi nevét nem a legmélyebb áhítattal írjuk le?

álmaidban, kishúgom.

Előzmény: falu füstje (66)
atlantiszi medvetor Creative Commons License 2009.11.24 0 0 89

A probléma maradni fog az Szdsz után is, mert eddig senki sem tett ellene semmit. De talán könnyebb lesz úgy hozzákezdeni a megoldáshoz, hogy nem neveznek nácinak félpercenként, csak azért, mert kimondod, amit gondolsz.

 

"A jogvédőkről pedig: nem képzelhető el, hogy esetleg te nem látod jól a dolgokat, mert nem látsz át minden összefüggést? Nincsen benned egyetlen centi bizonytalanság sem, nincsenek kérdéseid?"

 

Mindig fenntartom annak lehetőségét, hogy tévedek.

 

A jogvédők országosan is látható tevékenységét erős jóindulattal haszontalannak lehetne nevezni. Ha viszont reálisan akarom őket értékelni, a kártevő szó jut eszembe róluk. Ezek csak azt érték el, hogy az árkok még mélyebbek legyenek.

 

Mégis milyen véleményem legyen arról a Kolompárról, aki a gárda hatásának nevezte, hogy az erdész lelőtte a baltával rá támadó tolvajt? Milyen véleményem legyen arról a Mohácsiról, aki azt mondta, hogy Cosma biztos cigányozott, azért szúrták le? Milyen véleményem legyen arról a Gusztosról, aki állandóan sírt a cigányokat ért támadások miatt, de egyszer nem láttam sírni a cigányok által elkövetett erőszak miatt? Pedig nem feltétlen rasszista indokból ér támadás cigányokat és a cigány agresszióból sem mindig zárható ki a rasszizmus. Ők is lehetnek rasszisták, ezt saját tapasztalatból is tudom.

 

 

Ha lett volna egyszer egy olyan politikai erő, amely képes ezt a konfliktust korrekten, mindkét felet meghallgatva kezelni, most nem itt tartanánk. De nekünk csak a többség ellen végletesen elfogultan küzdő "liberálisok" és a kisebbséget zsigerből utáló szélsőségesek jutottak. És mivel sokáig az előbbiek diktáltak, most az utóbbiak jönnek, ez törvényszerű.

Előzmény: falu füstje (81)
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 88
Én alább ezért írtam, hogy duplafenekű a szöveg. Megígéri jobbra is, balra is a rendet.
Az egyetlen biztos a lövetés.:-)
Félre a tréfát. Balos értelmezés szerint, aki Horthyt ajnározza, az a demokráciát tagadja. Kössük össze a vasárnapi felvonulással, és megkapjuk a szélsőségeseket. Mivel a balos logika az etalon, így attól eltérő bármilyen magyarázat fasiszta. Bármit kritizáljunk a jelenleg regnáló hatalmon, az reakciós. Tehát, marad a Rákosi-féle felállás. Mit csináljanak 9 millió fasisztával az elvtársak? Ezt szépen átfényezve a jelenkor kötelező demokratikus keretei között, a fasiszták megfékezését tényleg egy statárium bevezetése tehetné lehetővé, amit az EU is kénytelen lenne lenyelni. Választás elnapolva.IMF röhög a markába, és a balos elit is.
Nem tudom mit akarnak, de ha ezt meg merik tenni, akkor a polgári réteg is palackozni fogja a koktélokat.
Előzmény: ZSOTYESZ (84)
kutato Creative Commons License 2009.11.24 0 0 87
(Azt kellett von mondania: meg kell találni a probléma gyökereit, amelyekből ...stb ered)

/ 1szerű lényegretörő fogalmazásra sem képes.. - a fogalmazása híven tükrözi, mi van a fejében - :(((((( nem is várhatunk LIbajnaitól semmi jót!
Előzmény: kutato (85)
kutato Creative Commons License 2009.11.24 0 0 85
"meg kell találni azoknak a problémáknak a gyökereit, amelyek táptalajt adnak a szélsőségeseknek."

Nobel díjat a libásnak: feltalálta a gyökérbúl táptalajt...:)))))))))))))

Félre:nagy zavar lehet a fejében..ezzel kapcsolatban is/
Előzmény: atlantiszi medvetor (57)
ZSOTYESZ Creative Commons License 2009.11.24 0 0 84
Úgy is lehet érteni, hogy Bajnai meg akarja őrizni a rendet, és ennek érdekében kész akár fegyvert is bevetni a szélsőség ellen. Ezért mondom, hogy nem világos, ki akar lőni, ő, vagy a szélsőség.
Előzmény: Priluki (80)
Törölt nick Creative Commons License 2009.11.24 0 0 83
Nem lehet észre nem venni, hogy ideológiai-politikai kérdésekben Bajnai állandóan mellényúl. Hiába van otthon a pénzügyek, a szervezés területén, ezekkel az ostoba beszédeivel teljesen lejáratja magát. Vagy tényleg azt gondolja rólam, hogy elhiszem neki hogy úgy gondolja: "a magyar társadalomnak kutya kötelessége gondoskodni azokról, akik nem képesek gondoskodni magukról..."?

Illetve... lehet ezt helyesen is értelmezni. Nem képes önmagáról gondoskodni egy kitett csecsemő. Emberi kötelességünk felnevelni. Rendben. Ugyanígy a rokkant, az idős.

De, a hétszázát neki, az otthon lebzselő, egészséges, segélyre ácsingózó, munkát nem kereső, szaporulatából élő lumpentömeget ne kelljen már eltartanunk! Mert ők képesek gondoskodni magukról, csak nem akarnak.
Előzmény: nemezis 2 (-)
falu füstje Creative Commons License 2009.11.24 0 0 81
Ezt kellene végre megoldani, nem rasszistázni mindenkit, aki szidni meri a szent tehén Szdsz-t és a hozzá tartozo állítólagos jogvédő szemétládákat.

Csak tudod, ennek a megközelítésnek van egy kockázata is. Mit fogsz mondani majd akkor, amikor már az szdsz nyomokban sem lesz kimutatható, de probléma marad, sőt?

A jogvédőkről pedig: nem képzelhető el, hogy esetleg te nem látod jól a dolgokat, mert nem látsz át minden összefüggést? Nincsen benned egyetlen centi bizonytalanság sem, nincsenek kérdéseid?
Előzmény: atlantiszi medvetor (75)
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 80
"meg kell találni azoknak a problémáknak a gyökereit, amelyek táptalajt adnak a szélsőségeseknek."
Teljesen elítélően nylatkozik. A baloldal soha nem lövete a népbe. Tudjuk jól ezt a történelemből.:-)
Előzmény: ZSOTYESZ (78)
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 79
Hát nem mondom, hogy innék velük egy sört! Azonban - mint jelenség -, archiválni kell az ilyen emberek elvakultságból, gyűlöletből eredő megnyilvánulását. Történelmi tapasztalatainkat gyarapítják. Ennek az elvakult meggyőződésnek következményeit tapasztalhatjuk a meggyengült állam minden negatív következményével.
Ami valóban gusztustalan, hogy a rombolást előidézők kívánják most a gyógyírt turmixolni nekünk. Hiteltelenségüket jelzi, hogy a parlamenti küszöb alatti mérik a nép igényét az ő jelenlétükre a politikában.
Maradjon is így.
Előzmény: Törölt nick (77)
ZSOTYESZ Creative Commons License 2009.11.24 0 0 78
Kéne egy teljes szöveg, mert eddig nem világos, hogy Bajnai elítélően vagy egyetértően idézte Horthy szavait.
Előzmény: Barisnya (74)
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 76
Kezeljül távolságtartással az ügyet. Cselekedeteik, mondandóik alapján kell kezelni eme jeles szakembereket. Mert ugye, nem minden szakállas bácsi cukros.
Előzmény: Törölt nick (73)
atlantiszi medvetor Creative Commons License 2009.11.24 0 0 75

Senkinek sem kell benyalni. Ez az egész kurvára nem Orbánról szól, hanem arról, hogy kormányaink éveken át magasról leszarták az egyszeri ember mindennapi problémáit. Hiába mondta az, hogy ennek nem lesz jó vége, nem lehet sokáig tűrni egy erőszakos kisebbséget, a válasz (ha volt egyáltalán) annyi volt, hogy kuss. Az egyszeri ember meg kussolt, de belül gyűlt a feszültség.

 

Ismerek több embert is, aki most a Jobbikra fog szavazni, és mind azért, amit a Jobbik a cigányügyben mond. Az elkúrás csak arról győzte meg őket, hogy a szoclibekre nem, ettől még szavazhatnának a Fideszre is. De a cigányügyet egyedül a Jobbik emlegeti, és ezzel sok haragos embert tudott maga mellé állítani.

 

Az már más kérdés, hogy azzal, amit a Jobbik mond, nem tudja megoldani a problémát, de ez jelenleg kevés embert érdekel. Az érdekel sokakat, hogy végre történjen valami az agresszív kisebbséggel, és ne bújhassanak állandóan a rasszistázás védelme mögé.

 

És csak ezután jön a pártok és vezetőik felelőssége. Az csak a hab a tortán. A szélsőségek népszerűsége a mindennapi életből fakad, nem Orbán vagy Csurka és még csak nem is Vona szájából.

 

És igen. A nép szívesen látna egy cigányok ellen keményen fellépő kormányt. Ez a helyzet, idáig jutottunk. És ebben kurva nagy felelőssége van a sok szarkeverő megélhetési jogvédőnek, akik abban voltak érdekeltek, hogy a feszültség legalábbis megmaradjon mindig.

 

 

Ezt kellene végre megoldani, nem rasszistázni mindenkit, aki szidni meri a szent tehén Szdsz-t és a hozzá tartozo állítólagos jogvédő szemétládákat.

 

Előzmény: falu füstje (66)
Barisnya Creative Commons License 2009.11.24 0 0 74
Amennyire én anno magyar nyelv és irodalom óráimon tanultam, idézni csak okkal szoktak szónokok. Namármost, milyen oka volt Bajnainak Horthyt idézni? Ünnepélyes megemlékezés a bevonulása 90. évfordulóján? Nem hinném. Vagy tán az, hogy most ő rendet akar tenni? Ez inkább gyanítható, de sok alapja nincs. Lett volna rá ideje, neki is, elődjének is. Miért nem akkor próbált vaskézzel rendet teremteni, amikor még sokan álltak mögötte? Vagy afféle előremenekülés ez? Hová? Vmi jó kis off-shore-országba? Ahhoz meg nem ilyen dumára van szükség. Hogy egy "klasszikust" én is idézzek. Ezt elqrtuk..
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 72
Igaz!:-) Hiteles, független, és haladó baloldaliaknak ez tény. Annyira, hogy az ATV-ben Bauer és Debreczeni már egymás .....-t szopogatták nagy egyetértésükben, majd Debreczeni tréfásan felkérte Bauert, lépjen be a madöfbe. Most a madöfben lesz az antifasiszta harc főparancsnoksága.
Bauer még kéreti magát, mert azért gyanús ez a Debrczeni. Valamikor a patás tanácsadója volt.
Előzmény: Törölt nick (70)
nyiihihi Creative Commons License 2009.11.24 0 0 69
Vajon mit szóltak Bajnai náci lövetős beszédéhez Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária és Vitányi Iván?
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 68
Ne akard a felelősséget az ellenzék nyakába varrni. Mi köze van Orbánnal ellenzékből a kormányzói szerepkörhöz? A kormányos a szoclib 7,5 éve.
Előzmény: falu füstje (66)
zividivi Creative Commons License 2009.11.24 0 0 67
Jaj!

Gyurcsány felajánlott magánsintértelepe és Orbán pofozkodása egyazon üzenet az ország számára:

Rablánc és verés.



Előzmény: Wic (56)
falu füstje Creative Commons License 2009.11.24 0 0 66
Évek óta ezt hajtogatják ezt sokan, csak eddig a kutya se figyelt rájuk a veszett nácizás közepette.

Így van, ebben rengeteg az igazság.
De.

Azt is meg kellene érteni, hogy a nemnácizás, a probléma okainak a feltárására igyekvő törekvés nem azt jelenti, hogy akkor benyalunk Orbánnak a szaros csontig.
Valamint biza részben azt is jelentenie kéne, hogy ha már félretesszük ezt a Wic-féle címkézős-drukkeres-nyelvöltögetős dedós mentalitást (avagy: itt, a polidilin képesek leszünk végre átlépni rajtuk), akkor hadd beszélgethessünk el higgadtan, nyugodtan, elemzően arról, hogy a jelenlegi helyzetnek esetleg tán nem-e lehet, részben Orbán is az oka? Mi ennek a valós akadálya? Hogy Wic sikítófrászt kap, ha a gazdi nevét nem a legmélyebb áhítattal írjuk le?
Szerinted felnőttünk mi már annyira, hogy át tudjunk lépni a wiceken?
Előzmény: atlantiszi medvetor (57)
nyiihihi Creative Commons License 2009.11.24 0 0 65
Kivéve az USA-ban, mert ott a tagállamok élén a kormányzó áll.

:))
Előzmény: Törölt nick (61)
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 64
Ja. Kalifornia kormányzója is királyságban él.
Előzmény: Törölt nick (61)
atlantiszi medvetor Creative Commons License 2009.11.24 0 0 63
Ez még a szocikhoz képest is vad elmélet. A szükségállapot sem tartható fenn örökké. utána még nagyobbat buknának, mert sokaknak lenne nyilvánvaló, mire megy ki a játék.
Előzmény: Törölt nick (60)
Priluki Creative Commons License 2009.11.24 0 0 58
"Nagyon szép, hogy végre Gordonka is eljutott odáig, hogy ezt az alapvető igazságot belássa, "
:-) Mivel ő is benne volt nyakig az elkúró kormányban.
Előzmény: atlantiszi medvetor (57)
atlantiszi medvetor Creative Commons License 2009.11.24 0 0 57

"meg kell találni azoknak a problémáknak a gyökereit, amelyek táptalajt adnak a szélsőségeseknek."

 

Évek óta ezt hajtogatják ezt sokan, csak eddig a kutya se figyelt rájuk a veszett nácizás közepette. Bárki, aki Orbánon kívül másban is merészelte keresni a szélsőségek erősödésének okát, pillanatok alatt megkapta a címkét magára. Többek között Bajnai pártjától is. Pedig nyilvánvaló volt, hogy a szemforgató politika, a többség folyamatos és sokszor alaptalan ostorozása ki fogja váltani az ellenszenvet.

 

Nagyon szép, hogy végre Gordonka is eljutott odáig, hogy ezt az alapvető igazságot belássa, de hiteles akkor lenne, ha azt is hozzátenné, hogy az Mszp az elmúlt években igen komolyan erősítette a széljobbot a tevékenységével. És kurva nagy kampányt is csinált neki azzal, hogy olyan látványosan utálta, és közben mással nem is igen foglalkozott.

Előzmény: falu füstje (48)
Wic Creative Commons License 2009.11.24 0 0 56
majd jön MiFerink, és telepre zárja azokat a veszett kutyákat... :o)
Előzmény: zividivi (54)
nyiihihi Creative Commons License 2009.11.24 0 0 55
Volt már egy kiforgatott köteles és lesz egy új kiforgatni való miniszterelnöki lövetős beszéd. Egál...

Nyiihhihihi

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!