Én ennél kíváncsibb vagyok. :-) IRL ismerek olyanokat, nem is keveset, akik az említettekkel azonos nézeteket vallanak (30 körüli budapesti irodisták).
Azért nemcsak nickek vannak, a nickek mögött konkrét személyek vannak, annak minden jogával és kötelezettségével együtt. A moderatúra bizonyos személyek esetében ezt figyelembe veszi, másoknál viszont arra hivatkozik, hogy a nick az csak nick (értsd: a védett nick az személy, a tiltott pedig csak nick). Ha én is visszaszólhatnék bárkinek korlátozás és tiltás nélkül, még kevesebb bajom lenne a személyeskedéssel. De azt a vitarombolást, amikor "politikailag korrekt" nickek félmondatos személyeskedésekkel elintézhetnek bármit, nekem meg vigyázni kell, hogy úgy szóljak, hogy ne tiltsanak, az fárasztó tud lenni.
Ha személyeskedik és tesz is hozzá valamit, azzal nincs gond. Ha viszont csak személyeskedik, azt inkább személyesen kellene megbeszélnie velem, nem a net távolságából...
Nincsenek sokan, de valóban vannak, akik szavak és egy-két szimbólum szintjén valóban széljobbosok (persze ennek semmi köze a Fidesz szavazóbázisához, ahogy a topicnyitó kanyarítani akarja a gondolatmenetet). Valójában azonban ezek az emberek tipikus szájkaratés hangemberek, és totál veszélytelenek a társadalomra. Ismerek én is ilyeneket - egyikük vállaltan zsidó származású nőért rúgta fel a korábbi családi életét. Ennyit a szélsőjobboldali veszélyről. Szájkarate...
Ellenben pl. ezen a fórumon (is) terjednek és teljesen elfogadottnak számítanak olyan nézetek, amelyek szerint a nyugdíjasokat koncentrációs táborba kellene zárni. Olyan szinten elfogadott nézetek ezek, hogy aki ennek ellentmond a "szaktopicokban", a csapatostól támadó sakálnickek megalázó személyeskedéssel, ugatják ki, és közgazdasági analfabetizmussal (! - persze tudtommal egyikük sem közgazdász), alacsony intelligenciával vádolják az ellenvéleményt írókat. Ez már nem szájkarate. Ezek az emberek hatalommal a kezükben valóban megtennék, amit írnak, sőt, akár annál is messzebbre mennének, annyira nulla az erkölcsi szintjük. És ezek az alakok részei az elismert "értelmiségnek". Sőt...
No, szerinted miért nem lépnek a kormányhoz lojális nyomozó szervek ezügyben? Azért nem, mert az MSZP-SZDSZ-MDF neomarxista tengely politikai érdeke, hogy ilyen portálok éljenek és viruljanak. Igazából három lehetőséget tudok elképzelni a fent említett portállal kapcsolatban: vagy a neomarxista tengely emberei működtetik (pl. Szilvásy volt folyosójának valamelyik ajtaja mögött), vagy blöff az egész, vagy ha komoly, akkor inkább orvosi, mint büntetőjogi esetről beszélünk.
A legnépszerűbb náci honlapon aktualizált Szálasi-dicsőítés olvasható: a közösség elleni izgatás alapesetének fennforgása van.
Gondolom, a rendőrség, az ügyészség nem olvassa a honlapot, már csak azért sem, mert ha látnak valami bűnöset, semmit sem tehetnek: nem hivatalos úton szereztek tudomást a dologról...
Az SZDSZ mai közleményéből - adalékul a sajátos magyar "jogalkalmazáshoz":
"A nyilas szellemiségű Jobbik cigányellenes retorikával ért el sikert az európai parlamenti választáson, a hozzájuk köthető hírportál pedig naponta szólít fel fizikai erőszakra a cigányok ellen, sikerként állítva be az eddigi merényleteket. Az uszító portál annak ellenére üzemel, hogy szerkesztőinek kiléte ismert a hatóságok előtt."
És nem is egy náci portál uszít - mind elérhető volna a bűnüldözés számára!
Ez egy marhaság....ha igy lenne, akkor minden szegény országban tombolna a náciság....
Hogy itt tartunk, nem a gazdasági visszaesés az oka, hisz akkor sem lett nemesbb a lélek, amikor 50 %-os bért emelt a megyó.......egy kormányzati, jogalkotói, jogalkalmazói és személyi örület kellett ahhoz, hogy ki tuggyanak szabadulni az elfojtott aljas indulatok......ennek sikerült megteremteni a feltételét......
Ezek, akik ilyesmiket írnak valószínűleg hivatásos újságírók, és megrendelésre teszik ezt.
Az itteni provokátorok (Orbánozók, fidesznácikozók, nyuggerezők, devizahitelesezők stb.) között valószínűleg sok a hivatásos bértollnok. Persze van köztük küldetéstudatos neomarxista is, aki hobbiból csinálja (köztük olyanok is, akiket IRL ismerek).
Annak, hogy már, nincs relevanciája. A tevékenységéből keletkezett romokban van Gyurcsány Ferenc. Törött cserepek a padlón, egy szétvert és felgyújtott házban, ez a gyurcsányizmus öröksége - új Magyarország, közös honunk.
A párt elleni hatósági fellépésről nincsenek hírek.
Az illegalitásba szorított hős kommunisták tetteit nem felefti el a nemzet. A PÁRT gerincét nem tudták megtörni a fasiszta hatóságok. Martos Flóra és tsai emléke örökké a szívünkben él.
Az mszp engedi, kell nekik a botrány mint egy falat kenyér.Miért nem tudták még a bűnözőket börtönbe zárni?Ennyire töketlenek vagy ami valószínűbb direkt hagyják.