Erre most mit lehet mondani? Mondhatnám, hogy fogalmad se lehet, milyen napom volt. Mondhatnám azt is: látom, ma erős napod volt, megfáradtál. Egyiknek se lenne értelme. Figyejjé, húgocskám! Most méééé pont úgy írsz alá, hogy: by horex? Mi vagy te rohattjenki? Vagy mi? (Istenem, de szánalmas ez.)
Zolnay János beszéde:
http://www.meltosag.net/zolnay-janos-beszede/
„Egy nyíregyházi nagyvállalkozó megvásárolta az egyik monoki kastélyt, szállodát alakított ki benne, később megszerezte a polgármesteri széket is.”
Inkább szálloda legyen belőle, mint egy széthordott rom. Talán érdemes megnézni a képeket róla, hogy milyen volt, és mivé lett.
http://mars.elte.hu/varak/monok/monok1.htmhttp://monok.gportal.hu/picview.php?prt=579635&gid=2400057&index=5
Gondolom, a „megszerezte a polgármesteri széket is” némi gúnnyal arra utal, hogy polgármesterré választották.
Kár, hogy az idézett szöveg eléggé szűrt. Pedig vannak abban más dolgok is. Pl.:
„- Engem megkövezhetnek, ki fogom mondani az összes igazságot. Nem bántón, sértőn vagy hazudva, de öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. A rendszerváltástól kezdve azért jutottunk idáig, mert hazudtunk egymásnak mindenről, és a hazugságnak ez az ára, hogy az ország óriási katasztrófa felé sodródik. A mai szociális ellátórendszer ugyanis egy számonkérés és követelmény megszabása nélküli rendszer. Csak egy példa: amikor az iskolánkban a tanárnő a rendetlenkedő cigánygyerekhez odafordult és megkérdezte, te mi akarsz lenni, az csak annyit mondott: "segélyes". A fiúk általában pénzbehajtók, autó- vagy vaskereskedők akarnak lenni, a lányok pedig egy ősi mesterséget favorizálnak. A polgári foglalkozás meg sem fordul a fejükben. Ez döbbenetes.”
A szerencsi kistérség polgármesterei is felvetettek még számos problémát. Sajnálatos, hogy csak az az idézett mondat hagyott nyomot Zolnay úrban.
A Zolnay beszédből:
„Túl sok pénzt költöttünk már eddig is a romák felzárkóztatására, méghozzá minden mérhető és látható eredmény nélkül. Mélyen megütötte a hírfogyasztókat a hírforgalomba került 120 Mrd forint összegű romákra fordított támogatás. Valljuk be, egy átlagos, az államháztartás részleteiben járatlan ember számára ez irdatlan, beláthatatlanul nagy összeg. Nem tudhatja, hogy tíz évre elosztva ez az összeg már nem is olyan nagy, még kevésbé, hogy egész egyszerűen ez az összeg nem létezik. A néhány éve megszűntetett Cigányügyi Tárcaközi Bizottság évről évre összegezte a tárcák által jelentett összegeket; a minisztériumok pedig fejezeti kiadásaik közül önkényesen megjelölték azokat a tételeket, amelyeknek részben vagy egészében cigányok is kedvezményezettjei lehettek.”
Igaza van, ne is foglalkozzunk a pénzzel. Meg az oktatási tárcánál jelenleg folyó ügyekkel sem. Meg a bűnöző cigány vezetőkkel sem.
Például Dancs Mihály ellen már igen régóta folyik a büntető eljárás, de ez sem őt, sem főnökeit nem zavarta. Még csak eszükbe sem jutott, hogy biztatni kéne egy kicsit, hogy ugyan jelenjen már meg a másodfokú tárgyaláson.
A méltóság net-en van a beszéd felett egy másik levélke is, Dancs Mihály és Setét Jenő aláírásával.
http://www.meltosag.net/lepjunk-fel-egyutt-a-rasszizmus-ellen-a-jogallamisagert/
Természetesen rasszistázhatnak Dancs Mihályok és társaik, de előbb nem ártott volna példát mutatni, hogy ők feddhetetlenek, tisztességesek, és becsületesek.
Csak néhány példa.
Dancs Mihály:
http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/elozetesben-a-megyei-polgarjogi-elnok/cn/news-20090406-08004412
Id. Kozák János (Keretes írás):
http://hvg.hu/itthon/20070313_cigany_lungo_drom_mcf_kozak_kolompar.aspx
Farkas Flórián („Kegyelmes úr”):
http://www.kisebbsegionkormanyzatok.mtaki.hu/adattar/cikkek/1998-2002/mancs1998_03_19_kerenyi.html
Kolompár Orbán:
http://hvg.hu/itthon/20081112_kolompar_orban_kiskunmajsa_vpop.aspx
Zolnay beszédből:
„Ennek a politikai fordulatnak a lényege pedig egyetlen mondatban összefoglalható: a mértékadó többség meg van győződve arról, hogy a romák kirekesztése, vagy éppen csak lehagyása mellett is boldogulhat. A legtöbb ember nem akarja bántani a cigányokat, nem akar nekik rosszat, csak le akarja őket hagyni; ott akarja őket hagyni abban a helyzetben, abban a társadalmi pozícióban, azokban az iskolákban és intézményekben, azokban a leszakadt falvakban és kistérségekben, ahová az elmúlt évtizedekben szorultak. A magyar társadalom úgy gondolja, hogy így is boldogulhat. Ez ellen kell fellépnünk.
Ki kell mondanunk, nagy nagyon nagy baj van!”
Most térjünk vissza egy kicsit Monokra, ahol szintén látta, és olvasta valaki a polgármestert, akárcsak Zolnay úr. És nem csak addig jutott a dolog, hogy kimondták, nagyon nagy baj van.
„A tervek szerint március elsején kezdi meg működését egy izraeli cég leányvállalataként működő Monokpack Kft., amely multinacionális cégeknek gyárt és csomagol majd női és higiéniás termékeket. „A televízió képernyőjéről ismertük meg Monok és Szepessy Zsolt nevét. A cégcsoport a látottak alapján döntött úgy, hogy bizalmat szavaz a településnek, és a polgármesteri hivatallal együttműködve itt hozza létre új cégét””
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy miért a borsodi vajdával egyezkedett egy másik cég munka ügyben, és nem Dancs Mihály borsodi helytartóval.
Az a szép a hülye dumádban, hogy magad ismered el: nem olvastad a topikot. Épp csak beleugatsz. Gondolom, az interjút sem olvastad. Épp csak beleugatsz. Nincs ezzel, persze, semmi baj. Ez most a korszellem.
Adalékul a témához, 1911-ből - hátha jár erre ember is, aki érti.
Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám
Babits Mihály: Cigánydal
Zörg az ág és zug a szél cigányasszony utra kél feje piros keszkenős zsír haján a rosz kenőcs lepedőbe köti bugyrát ugy viszi a pereputtyát csipőn kötve csücske kettő nyakán lóg a másik kettő. Háti jószág, pereputty: pici rajkó, jól aludj! Mezők jönnek, erdőségek jó vidékek, rossz vidékek szép hazák, zöld hazák: jár a szél és zörg az ág.
Bús szederfa álldogál pici rajkó sirdogál bús szederfa naptól szárad, cigányasszony ina fárad fára köti lepedőjét ugy ringatja csecsemőjét. Bölcsőt tartja: bölcs a fa; Szedrét adja: jó a fa. Ad tüzet is száraz ág: mindenütt csak hajt az ág hogyha tűz van: a tűz ég is kerül hozzá kis fazék is kis fazék nagy fazék mindenütt csak jó az ég.
Ágra köti lepedőjét ugy ringatja csecsemőjét: "Ági jószág, pereputty pici rajkó, jól aludj. Mezők jönnek, erdőségek jó vidékek, rossz vidékek: teneked mind jó vidék; mindenütt csak kék az ég. Ne felejtsd hogy ágrul lettél szederfa alatt születtél s mint a röpke mag az ágrul ugy leszakadsz majd anyádrul se apád se anyád se országod, se tanyád.“
Mesél neki rémeket, dalol neki éneket: "Ági jószág, pici lélek milyen jó neked az élet: hogyha jön a csunya szél, pici rajkó picit fél ad tüzet a száraz ág: kivárod a tavaszát. Hogyha ég a nap sugára a gazdának nagy a kára; neked semmi, kis bolond: mindenütt csak hűs a lomb. Cse'bogár, Cse'bogár, a gazdának csupa kár.“
"Mezők jönnek, erdőségek, jó vidékek, rossz vidékek teneked mind jó vidék: mindenütt csak kék az ég. Erdőn hogyha zsidót látsz, meg se nézed, neki látsz. Mezőn hogyha lányra lelsz, meg se kérded, úgy ölelsz. Nem hiába ágrul lettél szederfa alatt születtél S mint a röpke mag az ágrul, ugy szakadsz le majd anyádrul se apád, se anyád, se országod, se tanyád.“
nem tudod senkivel sem megbeszélni, mivel nem létezik
nomádok voltak az 50-60-as évekig.
nem dícsérném a kádár-rendszert, de ha az akkori cigánypolitika folytatódott volna, akkor kb 2030-50-re beilleszkedtek volna. 3-4 generáció, míg egy nomád törzs tud integrálódni egy modernebb társadalomhoz. Lásd a nomád magyarokat: kb 100-150 év kellett, hogy európai társadalom legyünk.
Jelenleg a nomád szokások erősítése folyik, semmi önfenntartás, stb...
Egy részük tudott gyorsabban integrálódni, velük semmi gond semilyen szinten. Más részük meg generációról generációra öröklik az öntörvényű, törvényenkívüli létet
Nem olvasom el a 300 postot, de a lényeg szvsz. itt van
Nemrég beszélgettem egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal. Ebből a beszélgetésből kirajzolódott a kimondhatatlan: a „cigánybűnözés” profilja.
Ha ezek után az ombuc rasszista, akkor a cigány önkormi és a kriminologus is