Rendőröktől hemzseg a főváros
2009. március 14. 14:41 | Forrás: STOP/HavariaPress
Míg más napokon akár órákig sem lehet rendőrt látni a főváros utcáin, most szinte nem telik el úgy perc, hogy ne botoljanak a járókelők 6-9 fős rendőrcsoportokba Budapest
A több száz, gyakorló ruházatba öltözött, kokárdát nem viselő rendőr láthatólag nem keres senkit, az egyenruhások sok helyütt csak a kirakatokat nézegetik. Ennek ellenére mindenütt legalább hat fős csoportokban járják a Belvárost és a nagyobb forgalmú tereket, főutakat. Rendőrségi mikrobuszok parkolnak a fontosabb közintézmények előtt is, ahol ugyancsak jelentős szintet ért már el a rendőri készültség, egy nappal a nemzeti ünnep megemlékezései előtt
Akkora a KORDON, hogy olimpikon sem tudná átdobni a tojást, de azért a magyar nemzet ki van tiltva a magyar nemzet ünnepéről. Végül is ki ünnepel itt? A teljesen körbezárt Demszky? Ez az egész cirkusz csak Tv-s közvetítésre alkalmas.
"Később a Rákóczi úton is előállítottak két embert. A hisztériáig fokozódó óvintézkedések közepette a múzeumkerti szabadtéri ünnepségre nem engedtek be egy kisgyermekes családot babakocsival, mert cumisüveg volt náluk."
Őriznek és védnek. Cumisüvegtől. Egy családot hazaküldtek, mert cumisüveg volt náluk. Bírja ki az a gyerek étlen - szomjan. Vagy hazafi valaki vagy nem.
Nem kell ide se jobb se baloldali címkét magára aggató politikus/tolvaj, a liberál-vignyettásokból meg pláne nem. De: Van kiút. Még hozzá törvényes. Némi idő kell hozzá, semmi más. Meg cselekvés és akár a hortobágy kellős közepéről kihirdetve, el lehet hajtani a komplett csürhét, orbánnal, gyurcsánnyal, gönczel, draskóval és minden további népnyúzó, hatalomhajhász söpredékkel egyetemben.
ez a rendőrség nem arra van, hogy az adófizetőket védje... ez a rendőrség arra van, hogy az adófizetők ellen védje az adótolvajokat és a bodzaszedőket...
Ez az egész röhelyes dolog emlékeztet engem arra a bizonyos október 23.-a utáni eseményekre. Amikor is egy érettségi előtt álló fiatal gyereket pillanatok alatt el tudtak ítélni asszem 1 év felfüggesztett büntetésre, mert a rendőrök felé dobott egy követ. Egyáltalán nem mondom azt, hogy helyes dolog volt, de azt igen, hogy egy szemét áldemokratikus igazság-szolgáltatás van most ebben az országban, mert valójában azokat a rendőröket még senki nem itélte el, amelyeken egész európa, és a világ fel volt háborodva. Tiszta röhely, hogy még mindig nem tudják azonosítani őket. Szégyen, mikor az ismerőseik is felismerték a felvételekről a rendőröket, csak éppen a saját parancsnokaik nem! Olyanokat be sem engedtek még tanunak sem, aki valamennyire is azonosítani tudta volna őket!
Tiszta "kis-Rákosi" rendszer van már nálunk! Koholt perek, elsumákolt dolgok, ellopott milliárdok tömkelege.
Sajnos ebben egyet kell értenem. Nem tudom, hogy mennyire, és mennyi idő alatt hozzák rendbe az országot, de félek, hogy csak az idejük nagy részében ők is azzal lesznek elfoglalva, hogy megmagyarázzák, milyen helyzetben vették át az ország irányítását. Pedig ezt mindenki tudja!
Egy gyenge kis vigaszom, reményem azért van! Ennél jobban talán nem fogják "elkúrni" a dolgokat, és ez már haladásnak számít majd ebben az országban.
Hát, Orbán semmilyen szempontból nem jelent garanciát arra, hogy felelősségre lesznek vonva az alkotmányt páros lábbal tiprók a rendőri vezetőkkel együtt.
========== Zavaros rendőri vallomások Szupernagyi első tárgyalásán 2009. január 13.
Megkezdődött tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Kondáné Bartal Piroska pere. A sokak által csak „szupernagyiként” emlegetett, 57 éves és 57 kilós nő ellen azért indítottak eljárást 2006. október 23-án, mert a rendőrök állítása szerint az asszony „fizikai erőszakot alkalmazott” (sic!) négy intézkedő rohamrendőr ellen a Deák téren, ezért „kénytelenek voltak” leteperni a földre és megbilincselni. Az eredeti gyanúsítás képtelenségét mutatja, hogy a vádiratba már csupán egyetlen rendőr megtámadása került bele.
Tegnap a bíróságon vallomást tett az állítólag bántalmazott Mester Tibor főtörzszászlós, (a kidobóemberekhez hasonló méretű és izomzatú férfi), valamint a bilincselésben segédkező társa is. A két rendőr több részletre eltérően emlékezett: míg Mester Tibor azt állította, rugdosta és ütlegelte is őt az asszony, addig társa csupán két rúgást látott. A főtörzszászlós ellentmondásba keveredett az általa írt rendőri jelentéssel is, amelyben még az állt, egyedül bilincselte meg Bartal Piroskát, míg tegnap a tárgyaláson már azt mondta, ketten bilincseltek. Ezzel szemben Bartal Piroska azt vallotta: Mester Tibor megragadta a vállát, belökte a sorfal mögé, ahol négyen leteperték, és műanyag kötegelővel megkötözték. A kétdiplomás vádlott kiemelte: semmilyen támadó mozdulatot nem tett a rendőrök felé. Rámutatott: cukorbeteg unokáját szerette volna meglátogatni a kórházban, de a Deák téren – az utcai események miatt – nem állt meg a metró, ezért jött föl a felszínre, ahol egyből rendőrsorfalba ütközött. A rendőri jelentés hitelességére jellemző, hogy abban az előállítás időpontjaként 16 óra 30 perc szerepel, pedig – mint arra Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a BKV-tól kapott hivatalos igazolás alapján rámutatott – a metró 18 órától nem állt meg a Deák téren, vagyis a vádlott ellen ekkor intézkedtek. A főtörzszászlós azzal védekezett, hogy „nem számít öt-tíz perc eltérés”, ugyanakkor Horváth Ágota bírónő megjegyezte: igenis számít, hiszen közokiratról van szó. A következő tárgyalás március 13-án lesz, amikor a védelem által beidézett tanúkat hallgatnak meg.
Nem hinném. Szerintem időben le fognak lépni a pénzükkel együtt.
Az a baj, hogy a jobboldal sem teljesen tiszta, és lesz, aki majd ebben segíti őket. Persze némi ellenszolgáltatás mellett (Hogyan legyünk milliárdosok - kézikönyv).
Gyurcsány gecó is csak a zászlófelvonáson lesz jelen. Addig még kimerészkedik. Ez is jelent valamit, nem keveset.. A biztonsági tanácsadója nyilván tisztán látja a kockázatot, a veszélyt ami a nagy emberre leselkedik. :) Hol lesz már a gyökér egy év múlva.. Úgy saccolom, a föld alatt.
Délelőtt éppen erről volt szó a TV-ben. Az összes rendőr itt van Budapesten, a megyékbe meg csak pár darab van szolgálatban. Annyira fosnak, hogy a rendezvények ünneplők nélkül kerülnek lebonyolításra.