Kicsit se irigyeljél, baleset, járóképtelenség, botozás, 10 hónap után nyugdíj -volt időm bőven.
Átgondoltam. Kitoloncolni valóban csak onnan lehet, ahol már tartózkodsz.
Vallási különbség
Hitetlenségem
ára: az üdvözülés
- megtagadása.
*
Hitetlenségem
jussa: újjászületés
- csótány alakban.
Életérzés
Kentaurok közt
ló, - lovak közt kentaur
vagy: neked mindegy!
Zen
Magányos lelkem
távol mindentől, - hozzá -
egyre közelebb.
*
Lelket bilincsbe
verni, - haikut kőbe
vésni lehet-e?
Mygan
"A haiku.hu valamennyi cikkét tanulmányoztam, sőt valamennyi szerző művét is,"
Irigyellek... Nem nagyon, de azé mégis...:) Én most még a sokat emlegetett Napút-at se olvastam végig, - igaz, nem is szeretek egyszerre túl sok haival találkozni... Beosztó életet élek...:)
"mindent újragondolásra késztetnek"
Azért csak nem...:) Az igaz lehet, hogy "minden nézőpont új fókuszpont.", de ez akkor is csak egy 'darab' nézőpont...
Szerintem van szabály... Csak nem mindig kell tartani magunkat hozzá... A szabály akkor jó, ha mankó, s nem korlát; egyébként meg jóval fontosabbnak gondolom a szöveg hangulatát... hogy elkapjon valamit...
akár bóli, akár nem, nálam a logika (ami egyesek szerint a líra maga, vagy fordítva) csak akkor húzhatja a rövidebbet, ha jól megfogalmazott paradoxonról van szó; vagyis alapesetben a nyelv logikája meg kell feleljen az általunk jelenleg ismert világ logikájának...
hinni nem tudok a mennybe fel csak csellel juthatok - ámen
ez a kis rögtönzés talán rávilágít az általam az eredetiben rajtakapni vélt belső ellentmondásra...
(A korrektség kedvéért: persze nem gondolom, hogy a könyvek terhére kéne írni azt, ami igazából emberi bűn... Volt, van, és lesz. Ha van hozzá könyv, ha nincs...)
Hjjja... Ez az idealista-jelentés, ha nem is ily részletességgel, de lejött az Önéletrajz c. haiból... Van egy történet, miszerint a mester egy táblát tett ki a könyvtárban, miszerint: a könyvek ölnek. Magyarázatképp elmondta: a könyvek ideákat szülnek, azok hitté, majd vakhitté fagyhatnak, amik megkeményítik a gondolkodást és eltorzítják a valóság észlelését... Azt hiszem, így keletkeznek a mindenféle ideológiák, meg izmusok... Érdekes, nem?, hogy ideákból lesznek az ideológiák... Amíg még ideák, addig jó... Úgyhogy maradj csak spontán 'idealista'...:)
Amit a másik hsz-ben írsz, alighanem (hallomás alapján) az Adobe Illustratorban működik, hogy Corel sokban vagy Photoshop Cs-ben megy-e, nem tudom, meg kéne nézni... Nem hiszem, hogy nekem az elkövetkező két hétben beleférne.
"csak olyan formai jegyekkel bíró versszerűség"
:)) Ezért szoktam én a sajátjaimat az egyszerűség kedvéért 'szöveg'-nek titulálni.
Az elsőt azért átrendezném, nem szép az a 'mennyországbóli'.
Hitetlenségem ára: kitoloncolás a mennyországból.
Csótány: jaaaj...:) Bár épp ma futott át rajtam hazafelé jövet, hogy isteni szemszögből mi is olyan szépen megszerkesztett ízeltlábú bogárformák lehetünk... Csak többet faxnizunk, meg nagyobb méretekben és mértékben vagyunk veszélyesek...
Vak vezet világtalant: abszolúte stimmel...:D Nem is tudom, miért az egyik legkedvesebb mondásom a 'vak tyúk is talál szemet'...;)
Nem haragszom, azt teszel, amit jónak látsz. Nyilván nekem is jól jön egy-egy ilyen-olyan visszajelzés, viszont attól ments Isten, hogy azért jelezzenek vissza, mert illő és üdvös...:))
Motivációdról eszembe jutott egy régi haikuszerűségem:
Magamban bízva magamra maradva is
maradjak magam.
Igen, Mygan, klasszikus költőink egy része nem foglalkozik a szabályokkal, hanem az érzést vagy a hangulatot szeretné átadni a fordításokban, sokszor hozzátéve az eredetihez saját felfogását vagy érzésvilágát. Úgy gondolom, sokan a 3 sort tartják keretnek, amibe a tömör gondolatokat bele kell sűríteni, ezt tekintik a mai modern "haiku" lényegének. Van, aki ragaszkodik a szótagszámhoz, mások csak a 3 sorhoz.
Paint, ACDsee, Corel draw, Corel paint, Ulead photo express, IPE, és újabban Adobe photoshoppal kisérletezem, de nem nagyon értek hozzá, még vadászom a tanítómat.
A leírt módszert én is alkalmazom, a középső családi fotón látszik is, hiszen a nővéreim szinte feloldódnak már. Én olyan transzparens technikára gondolok, amit a fotósok csinálnak úgy, hogy az alsó kép áttűnik a felsőn. A korábbi Társas magány esetében sikerült viszonylag jól megvalósítanom a buborékban ülő alaknál és a szembe néző lánynál. Szerintem csak azért, mert a háttér és a rátett alak is kizárólag kék árnyalatú. Na ezt szeretném elérni színesben!
A japán életszemlélet, vagy rácsodálkozás nem idegen tőlem, ma például az Izé.hu -n gyönyörű érdekes fotókat találtam rovarokról. Csodás részletek, végtelen változatosság egy emberi szemmel láthatatlan miniatűr világról.
A haiku.hu valamennyi cikkét tanulmányoztam, sőt valamennyi szerző művét is, - ami fent van - elolvastam. Ennek ellenére az észrevételeid és figyelemfelhívásod mindent újragondolásra késztetnek. A sok információ először egy ködszerű kép, amin belül a részletek nem látszanak. Ahogy közeledsz a kontúr egyre erősebb, illetve az ösztönös érzelmi azonosulás mellett a tudatosság kap egyre nagyobb szerepet. Ezt a fókuszálást jelented nekem. Minden nézőpont új fókuszpont. A tanulmányok többszöri újra olvasását, átgondolását követeli, illetve az információk újrarendezését.
Másfelől éppen az, az elgondolkodtató, hogy ismert költőktől olyan verseket is beválogattak, melyek sem formailag, sem tartalmilag nem felelnek meg a haiku követelményeinek, sőt elismert szerzők haikunak neveznek verseket, amelyeknek semmi közük ehhez a műfajhoz. Az a szabály, hogy nincs szabály? Csak az amatőrök ragaszkodnak a valódi klasszikus haikuhoz mert az a „könnyebb”?
Sajnos az idegen nyelvtudásom, nem olyan szintű, hogy eredetben olvashatnék és valószínű már így is marad.
No, valószínű, hogy a mai focimeccsek miatt egy kicsit túlpörögtem és le kell eresztenem lefekvés előtt, elnézést, hogy pont itt teszem.
Mygan
Motiváció
Ne hagyd el magad!
- bíztatom magam - rosszak
találhatnak meg.
Útkeresés
Személyiségem
kísértetkastélyában
életfogytiglan.
Kérdeztem már, miben dolgozol, de elsikkadt a kérdés. Egy nagyon egyszerű photoshoppos tipp, esetleg alkalmazható másutt is: Az eszköztáron a négyzet/ellipszis kijelölővel (utóbbit javaslom inkább) jelölj ki kisebb felületet a képből, mint amire szükséged lenne, de úgy, hogy feather-beállításnál 20-30-at adsz neki... Ctr c, ctr v... Így nagyobbat vág ki, mint amit kijelöltél, de a szélét elhomályosítja. Arra vigyázz, hogy azt nem szereti, ha túl közel vagy a kép széléhez, olyankor hajlamos kiegyenesíteni, levágni. Próbálkozni kell, a számokkal is, a kijelölés helyével is, de olyan 'gyorséttermi' megoldásnak azért jó...:) Ez itt egy Reich Károly illusztráció részlete, a fentiek szerint kör alakban kivágva.
Nehogy beletedd azt az így-et a Mona Lisához, mert rögvest megharapom magam...:) Hülye voltam, hogy nem vettem észre...:o) Nagyon elvitt másfelé a kép... meg a moralizálhatnékod... A felkiáltójel viszont kell hozzá!
Ez a bevezető jutott a ni!-ről eszembe, persze lehet, hogy ismered, de sebaj, legalább itt lesz...:
D. T. SUZUKI ELŐADÁSOK A ZEN-BUDDHIZMUSRÓL
I. KELET ÉS NYUGAT
Sok tehetséges nyugati gondolkodó vizsgálta már, más-más nézőpontból, a "Kelet és Nyugat" régi témáját, de tudtommal aránylag kevés távol-keleti író fejtette ki a maga sajátos keleti nézeteit e tárgyról. Ezért is döntöttem úgy, hogy előadásom bevezetőjében röviden kitérek erre a kérdésre. A tizenhetedik század egyik nagy japán költője, Basó (1644-1694) írt egy tizenhét szótagú verset, egy úgynevezett haikut vagy hokkut. Fordításban valahogy így hangzanék:
Jobban megnézem - Nazuna virágzik ott A sövény alján!
Joku mireba Nazuna hana szaku Kakine kana.
Valószínű, hogy Basó egy dűlőúton sétált éppen, amikor észrevett valamit, valamit, amit elhanyagoltak a sövény alján. Közelebb ment, jobban megnézte, és rájött, hogy nem egyéb az, csak egy vadvirág, jelentéktelen kis gyomnövény, amire az arra járók ügyet se vetnek. Egyszerű tény ez, melyet minden különösebb költői érzés nélkül rögzít a versben, kivéve talán az utolsó két szótagot, a kanát. Ez a japán végződés, amely gyakran járul főnevekhez, melléknevekhez, határozószókhoz, rendszerint a csodálat, a dicséret, a bánat vagy az öröm érzését közvetíti, és néha mindössze egy felkiáltójel a legmegfelelőbb fordítása. A mi haikunk esetében az egész vers ezzel a felkiáltójellel végződik. Azoknak, akik nem járatosak a japán nyelvben, talán el sem magyarázható, miféle érzés vonul végig ezen a tizenhét szótagon, jobban mondva, ezen a felkiáltójellel végződő tizenöt szótagon. Megpróbálom azért értelmezni tehetségem szerint. Könnyen elképzelhető, hogy maga a költő nem értene egyet interpretációmmal, de ennek vajmi kevés a jelentősége, ha feltételezzük, hogy akad legalább egyvalaki, aki éppen úgy fogja föl a verset, ahogyan én. Legelőszöris, Basó a természet költője, mint általában a legtöbb keleti költő. Annyira szeretik a természetet, hogy úgy érzik, minden pulzus a természetnek az ereiben lüktet. A nyugati költők ezzel szemben többnyire elidegenítik magukat a természettől. Ők úgy vélik, az emberben és a természetben nincs semmi közös, kivéve bizonyos kívánatos aspektusokat, s szerintük a természet kizárólag arra való, hogy az ember kiaknázza. A keleti emberhez azonban a természet igen közel áll. Ez a természet iránti érzék ébredt föl Basóban, amikor felfedezte ezt a jelentéktelen, virágzó kis növényt egy elhagyatott dűlőút vén, gondozatlan sövényének alján, amint szerényen meghúzódva, szinte rejtőzködve nőtt ki a földből. De ha az ember jobban megnézi: micsoda finomság, micsoda isteni dicsfény, micsoda, még Salamonénál is ragyogóbb pompa övezi! Épp az alázatossága, a hivalkodástól mentes szépsége vívja ki az ember őszinte csodálatát. A költő minden egyes szirmában az élet, a lét mélységes misztériumáról olvas. Lehet, hogy Basó mindennek nem volt tudatában, de biztosra veszem, hogy a szíve mélyén olyasféle érzések vibráltak, mint amit a keresztények isteni szeretetnek neveznek, amely a kozmikus lét legmélyebb mélységéig hatol. A Himalája hegyvonulatai néma áhítatot keltenek bennünk; a Csendes-óceán hullámai a végtelenség képzetét sugallják. De amidőn az ember lelke költőileg, misztikusan vagy vallási impulzusra megnyílik, Basóval együtt úgy érzi, minden egyes vadon növő fűszálban van valami, ami túlemel az önös, alantas emberi érzésvilágon, át egy olyan birodalomba, amelynek nagyszerűsége a Tiszta Országéval vetekszik. A nagyságrend ilyen esetekben egyáltalán nem jut szerephez. Ebben az értelemben a japán költő olyan speciális adottsággal bír, amelynek révén nagyságot talál a kis dolgokhoz is, olyan nagyságot, amelynek a mennyiségi mutatókhoz semmi köze.
