"...és úgy vélik, "...hogy a 120 hektáron elterülő kőrengeteget nomád törzsek építhették, például a hunok.
Például? Vízfejűek nem lehettek?
".. és egyelőre csak annyit sejtenek az építkezés jellege és a sziklák alapján, hogy egy nomád törzs hagyatékát találták meg."
Világos, hogy még mindig a "nomád törzsek" korát éljük (ott) , de miért pont a "hunoké"?
"Az ezüstnyereg dekorációja abból a korszakból származhat, amikor összeomlott a Római Birodalom, és a Hunok portyáztak Ázsia és Európa között."
"Származhat", de abban a korszakban a Római Birodalom NEM omlott össze, s ha valamilyen "hunok" portyáztak Ázsia és Európa között, ez annyit jelent, hogy "bolygatták" Anatólia és Balkán területeit.
Legjobb tudomásom szerint nincsen szakavatott magyar fordítása Agatiásznak, így az itteni ferdítés elkövetője Joseph Frendo 1975-ös angol szövege alapján (146. o.) magam valék. Állítólag az volt az első modern változat, amelyik Keydell 1967-es, máig időszerű, kritikai görög kiadásán alapul.
Ezt a tényt is jeleznem kellett volna, más mulasztásaim mellett, amiért most -- nem érdemtelenül -- szégyenkezhetek. :(
Szóval az észrevételeid alapvetően jogosak, mert részben slendriánság, részben tudatlanság/értetlenség okán, valóban helytelenül fordítottam a nevezett szakaszt, de ebben semmiféle szándékosság, rosszhiszemű dolog nem játszott szerepet. Az angol szövegben is szó szerint "az Imaeus-hegység innenső oldalán Ázsiában megtelepedett többi barbár nép" szerepel, amit ázsiaira rövidítettem, ami persze pontatlan és pongyola, de úgy hiszem nagyon nem vezethet félre, mivel érezhető, hogy itt pusztán földrajzi elhelyezésül szolgál. A másik az viszont valódi szarvashiba, s csak az nyújt némi vigaszt, hogy ilyesmi ormótlan hibát időnként profik is elkövetnek, amikor valamilyen tévképzet fogságában a nyilvánvaló és egyértelmű szöveghelyet sem képesek helyesen visszaadni. Magam pedig amatőr vagyok, így talán remélhetek elnézést ezért. :)
A nevekkel kapcsolatos észrevételt nyitva kell hagynom, mert sajnos ezeket a görög szövegből lehetne csak ellenőrizni, ami nem áll módomban.
Szeretném azt még ehhez hozzátenni, hogy itt a fórumon az általam "közzétett" szövegek pusztán tájékoztató, ismeretterjesztő jellegűek túlzott kritikával, urambocsá "filológiai jellegű" észrevételekkel nem képesek megbirkózni. Mindazonáltal szeretném megköszönni az észrevételeid, nem célom hamis látszatot kelteni és téves dolgokat népszerűsíteni. Azontúl örömteli az is, hogy van visszajelzés sarlatánkodásaim kapcsán. :)
Bírom ezeket az őszintén szándékos hazugságokat magyar fordítóknál
-------------------------------------------------
Hát mit mondjak, ebben teljesen igazad van. Sajna ez nem csupán a magyar fordítások kiváltsága.
Nincs szó "ázsiai népekről"
------------------------------------------------
értem, hogy nálatok az "ázsiai" eleve a "sárga ferdeszemű" szinonimája, de így magyarul inkább csak Ázsiában lakót jelent. Ez azért még nem akkora tragédia.
"2 A régi időkben a hunok a Maeotis-tótól keletre eső, északon a Don folyóval határolt területet lakták, miként az Imaeus-hegység innenső oldalán lakó többi ázsiai barbár nép.'
Bírom ezeket az őszintén szándékos hazugságokat magyar fordítóknál. Fel sem tudom sorolni, hány ilyet olvastam.
"A hunok régi idő(k)ben a Meotidától keletre eső földeket LAKTÁK és Tanais ( most nem firtatjuk Meotida után Tanaida miért Tanais) folyótól északabbra helyezkedtek, úgy mint, a "többi (maradék)" barbár "nép", amelyek IMAI HEGYTŐL INNEN TELEPEDTEK MEG ÁZSIÁBA. Nincs szó "ázsiai népekről"
3. Egy későbbi időpontban Péroz, a perzsák királya a határokkal kapcsolatosan háborúba keveredett a heftalita hunokkal, akiket ők fehér hunoknak neveznek; tekintélyes sereget gyűjtött és ellenük vonult.(*12) [2] A heftalita hun nép és hunoknak is nevezik őket; azonban nem keverednek, sem nem szomszédosak a többi általunk ismert hunnal, mivel az általuk birtokolt vidék sem nem csatlakozik sem igazán közel nincsen azokhoz. Területük közvetlenül Perzsiától északra terül el, s városuk, melyet Gorgónak hívnak, a perzsa határ közelében van, s azon a tájékon gyakorta mérkőznek a köztük lévő határ okán. [3] Nem nomádok mint a többi hun nép, hanem ősi időktől fogva termékeny földön élnek. [4] Következésképp sosem intéztek betörést a római területekre, kivéve a médek seregének kíséretében. Ők az egyedüli hunok, akiknek fehér a teste és az ábrázata nem rút. [5] Az is igaz, hogy életmódjuk nem hasonlít a hunokéhoz, sem nem élnek oly vadul mint a hunok; hanem egyetlen királyuk van, s mivel törvényeken nyugvó államot bírnak, betartják a törvényt és a jogot ügyleteikben maguk közt és szomszédaikkal egyaránt, nem kevésbé mint ahogy azt a rómaiak vagy a perzsák teszik. [6] Azontúl, gazdag polgáraik akár húsz barátot vesznek maguk mellé, esete válogatja, akár ennél többet, s élethosszig tartón asztaltársak lesznek, osztozva minden vagyonukban, egyfajta közös jogot élvezve ezügyben. [7] Aztán, ha az az ember, aki barátokká tette őket meghal, az a szokásuk, hogy valamennyiüket a sírba teszik élve vele.
Prokopiosz: A háborúk története I, 3., 1-7. (Dewing–Kaldellis angol fordítása alapján)
Az Urál szelíd lankáit nem hiszem, hogy bárki magas hegyeknek nevezné. :)
A Dontól nyugatra meg nem jöhet semmi szóba, mert a gótokat ott támadták meg a hunok és az általuk leigázott alánok.
Ammianus munkájában másutt foglalkozik az Indiát határoló nagy hegyekkel. Például amikor az alánok ázsiai kiterjedéséről, vagy a chioniták népeiről ír.
Nem, ez két külön csapat. Agathiasz (I, 3, 2-5) elmeséli miként vesztette életét a frank Chlodomer Chlodwig fia a "gót fajú" rendkívül harcias burgundok elleni harcban.
A burugundi hunok, ha tényleg ők voltak Attila népe, akkor ez újabb fontos adalék lehet a Nibelung-ének hun-burgund harcához.
Ha volt is xiongnu mag az európai hunok közt, többségük már inkább indoeurópai lehetett hátrahagyott kelet-európai nyomaikból ítélve.
"Leó keleti császár 457 és 474 között uralkodott. Az Agathias által megnevezett két hun nép (ultizur és burugundi) tehát kb. a 450-es évek derekáig jelentett veszélyt. Logikus föltevés őket tekinteni Bleda és Attila népeinek."
Ez az időpont teljesen jól összevág Attila halálával és birodalmának felbomlásával.
Leó keleti császár 457 és 474 között uralkodott. Az Agathias által megnevezett két hun nép (ultizur és burugundi) tehát kb. a 450-es évek derekáig jelentett veszélyt. Logikus föltevés őket tekinteni Bleda és Attila népeinek.
Az Imaeus-hegységre utalás ugyancsak érdekes abból a tekintetből, hogy erre a területre vonatkoznak további híradások a hunok kapcsán, de talán már Ammianus Marcellinus (31,3) is erre utalhatott:
"Amikor a többi gót törzs között elterjedt az a hír, hogy egy azelőtt soha nem látott emberfaj szélvészként zúdul le a magas hegyekről valamely rejtett zugból, útjában mindent elsöpör és romba dönt, a nép nagyobb része, amely az élelmiszerek hiánya miatt erősen megfogyatkozott, cserbenhagyta Athanaricust, és a barbárok előtt teljesen ismeretlen, távoli lakóhelyet keresett. Sokáig fontolgatták, hogy hol keressenek új hazát, végül is Thraciát vélték alkalmasnak menedékül, mégpedig két okból: először, mert földje igen termékeny, másodszor, mert az Ister széles medre elválasztja az idegen hadisten mennykövei előtt nyitva álló vidékektől. Valamennyien, mintegy közakarattal, elfogadták ezt a tervet."
Itt a Kaukázus szóba sem jöhet, miként az Ural sem. Az Altaj pedig túlságosan messze van, ha egy 6. század végi szír forrás közlése párhuzamba hozható ezekkel a korábbi eseményekkel. (Kelet-Kazahsztánból amúgy is hiányoznak egyelőre a hun, sőt korai turk(!) leletek is egy ezen a területen keresztül zajló kelet-nyugati vándorláshoz)
11. Az imént leírt tragédia nem jelezte ezen viharos időszak végét, hanem ugyanilyen borzalmas és ijesztő természetűek követték. Hogy milyenek voltak ezek, el fogom beszélni, de előbb egy rövid áttekintést adok a korábbi történelemről. 2 A régi időkben a hunok a Maeotis-tótól keletre eső, északon a Don folyóval határolt területet lakták, miként az Imaeus-hegység innenső oldalán lakó többi ázsiai barbár nép. Ezen népek összességét a szkíta vagy hun általános névvel illették, de az egyes törzseknek meg volt a maguk, ősi hagyományban gyökerező saját neve is, úgymint kutrigur, utigur, ultizur, burugundi és így tovább. 3 Generációkkal később vagy egy szarvas vezetését követve miként a néphagyomány tartja, vagy valamely más véletlen esemény következtében átkeltek Európába és valahogy átjutottak azon a ponton ahol a Maeotis-tó a Fekete-tengerbe torkollik, s amit eleddig lehetetlenségnek véltek. Azonban átkeltek és keresztül-kasul kóboroltak az idegen területen. Hirtelen és váratlan betöréseikkel fölmérhetetlen kárt okoztak a helyi népességnek, egészen addig a mértékig, hogy kiszorították az eredeti lakosokat és megszállták földjüket. 4 De maradásuk rövidre szabatott, s végül anélkül tűntek el, hogy nyomot hagytak volna maguk után. Eme tényt illusztrálja az ultizur és a burugundi esete, akiket jól ismertek egészen Leó császár idejéig, s akikről azt tartották, hogy olyan erőt képviselnek, amivel számolni kell, de akikről a mi időnkben és korunkban nem tudunk -- és úgy hiszem nem is valószínű, hogy tudomást szerzünk még --, mert vagy kivesztek vagy a világ végére vándoroltak. 5 Azonban a szóbanforgó évben, mikor a járvány elérte a fővárost még valamennyi másik hun törzs létezett, s igazából hírneve csúcsán volt.
Valamely okból, aminek ők maguk legjobb tudói, úgy döntöttek, hogy ezúttal délnek tartanak és nem messze a Duna partjától táboroztak le. 6 Miként szokásos tél közeledtével a folyó tekintélyes mélységig befagyott, s a jég már kellően szilárd volt, hogy lóháton át lehessen kelni. Erreföl Zabergan, a kotrigurok vezére átvágtatott a fagyott vízen egy nagy lovas haderővel, nehézség nélkül kelve át a rómaiak területére. Úgy találva, hogy a terület elhagyatott és senki nem száll szembe vele, áthaladt Moesián és Scythián és megtámadta Trákiát. 7 Ezen a ponton kettéosztotta seregét, egyik részét Görögországba küldte, hogy dúlják föl és rabolják ki az ottani védtelen helyeket, míg a másik csapattestet a trákiai Khersonésoshoz küldte.
Rupp JakabBuda-Pest és környékének helyrajzi története című 1868-ban kiadott művében azt fejtegeti, hogy Aquincumot már a római korban is Budának, pontosabban Vodának nevezték. Szerinte a rómaiakkal élénk kapcsolatban álltak az ősi szláv törzsek, és az Aquincum nevében szereplő aqua szó szláv fordítása a voda. E nézet időrendileg vitatható ugyan, de az avar korszakban ugyanez már könnyebben elképzelhető...
Lübecki Arnold jegyezte fel Barbarossa Frigyes keresztes hadának 1189. évi átvonulásáról: "Amikor a császár úr abba városba érkezett, amelyet Esztergomnak neveznek, s amely a magyarok fővárosa, a király ünnepélyesen ezer vitéze kíséretében vonult eléje, és teljes tisztelettel nemcsak vendégszeretőnek, hanem szolgálatkésznek is mutatkozott. A császár pedig négy napig időzött ott s a főemberek tanácsára a nyugtalanságra hajlamos had túlságosan féktelen természete miatt, a szilárd és tartós békét seregszerte esküvel erősítették meg. A királyné a császár úrnak ajándékozott egy pompás sátor-lakot ... Ezt követően a király a császárt a Grane nevű várban fogadta, miután átkeltek a hasonnevű folyón, amelyről a város, ahol korábban voltak, és maga a vár is a nevét kapta ... a király azután elvitte császár urat az Atilla városának nevezett helyre, ahol a császár négy napon át vadászattal töltötte idejét."
Veszprémy László: "Az Attila-kapcsolat és a hun-magyar rokonság eszméjének német eredetét vallók utalnak arra a kétségtelen tényre, hogy a Nibelung-ének éppen 1200 körül nyeri el végső formáját, amelyben Attila királyságát az akkori Magyarország területével azonosítják, s szerepeltetik abban a magyar városokat: Mosont, Budát, Esztergomot. Ezzel időben is egybevág a korabeli német-magyar kapcsolatok megélénkülése. A III. Béla (1172–96) király udvarában megforduló, keresztes hadak élén átvonuló német császár, I. (Rőtszakállú) Frigyes kíséretének nagy szerepe lehetett az Attila-kultusz meghonosításában, hiszen a keresztesek ekkor, 1189-ben Óbudánál már Etzilburgot – azaz Attila városát – vélik megtalálni."
Elképzelhető, hogy Ethilburg (Etzilburg) egyszerűen 'Folyóvár'-at, 'Folyam menti vár'-at jelentett, és ez adta az ötletet, hogy Attilát (Etelét) Budához kapcsolják?
"A két vagy három részből álló településforma máshol is gyakori volt, ilyen szerkezetű volt az a Dzsurdzsán is a Kaszpi-tenger déli partjánál, amelyhez al-Mukaddaszí Etilt hasonlította. Dzsurdzsánt szintén kettészelte egy folyó, a keleti felében feküdt a kereskedők és iparosok települése, a nyugati részen pedig a mecsetek és temetők voltak, és itt laktak az előkelők. A két városrészt hajóhíd kötötte össze. Omeljan Pritsak szerint Irakban, Iránban és Közép-Ázsiában is voltak ilyen »kettős« városok (például Ctesiphon-Seleukia, Demetrius-Pagasae, Alexandria-Kapisa, Bumicskát-Bukhara), tehát – mint írja – ezek lehettek az előképek Etil létrehozói számára. Régészeti adatok hiányában nem tudjuk megállapítani Etil pontos szerkezetét és azt sem, hogy mennyire tudatosan alakították ilyenre, mindenesetre az iráni vagy közép-ázsiai előkép feltételezése logikusnak látszik, mivel ezekkel a területekkel állt leginkább kapcsolatban a Volga-vidék, innen érkezett a legtöbb külföldi kereskedő a kazárokhoz. Bizonyos mértékig hasonló volt a szerkezete a mongol nagykánok székhelyének, Karakorumnak: Willem Rubruk 1255-ben ott járva leírta, hogy két részből állt, az egyikben muszlimok laktak, ahol hetivásárokat is tartottak, a másikban pedig kínaiak, akik főleg kézműiparral foglalkoztak. Ezen kívül ott álltak a paloták, ahol a kán és az udvari emberek laktak. A városban tizenkét buddhista szentély, két mecset és egy keresztény templom működött. A várost agyagból épített fal kerítette körül, amelynek négy kapujánál vásárokat tartottak. Hasonló lehetett az ujgur kagán székvárosa is, amelyet Tamim ibn Bahr követ beszámolójából ismerünk (9. század eleje). Ebből nem derül ki, hogy több részből állt-e a város, de fallal volt kerítve, amelyen tizenkét kapu nyílt. A lakosság népes volt, és több piactér is volt a településen. A város körül megművelt területek feküdtek, kisebb településekkel."
Az Idel változat a baskíroknál terjedt el, és egyszerűen folyót jelent:
Idel f. Ašm.:-, NAP:-, Ar.:-, T-r.: tat. Idel or. Volga, folyó neve; tat. idel ‘folyó’.
Idylryk f. Ašm.III.136.: kaz.tat.
Idel'mes csuvas falu, ko. mos ‘forrás’
Ädelsäj f. TB.176.: bask. Az or. Tanalyk jobb oldali mellékfolyója; bask. säj vö. kaz. saj ’ völgy, a folyó száraz medre’, bask. saj ‘folyami összekötő’
Karidel f. TB.90.: bask. Az or. Bjelaja jobboldali mellékfolyója; bask. idel ‘folyó’, -e birt. személyjel
Agidel f. TB.18.: bask. Belaja Voložka, az or. Káma bal oldali mellékfolyója; ak ‘fehér’
Sulman Idel f. TB.70.: bask. Or. Káma, tat. Čulman Idel, az or. Volga bal oldali mellékfolyója; csuv. śăl ‘forrás, kút’
Kügidel f. TB.79.: bask. Or. Kugidel' Bajm., az or. Sakmara baloldali mellékfolyója; bask. tat. kük ’kék’
Kügidel f. TB.79.: bask. Or. Dema, az or. Bjelaja mellékfolyója
Vámbéry is is a Volga folyó elnevezésével rokonítja Atilla király nevét (A magyarság bölcsőjénél – A magyar–török rokonság kezdete és fejlődése; Athenaeum, Bp., 1914, 119–20.).
Pritsak 1956-ban publikált művének 404–19. oldalát Otto Maenchen-Helfen is hosszabban idézi (The World of The Huns; University of California Press, 1973, 387.). Eszerint az Atil, Adil stb. nevek mind az Attila, Atilla, Etele stb. szinonimái, és a Volga folyó neve a bizánci forrásokban is hasonlóképpen, Attilasz, Til, Asztél, Atél formában szerepel. Pritsak két Tal nevű folyóról is tud, az egyik a Balkas-tóba ömlik, a másik a Szir-Darja vízgyűjtő területén található. Pritsak analógiái az Atilláéhoz hasonló személynévadásra: On analogy with Čingis qa'an and dalai-in qa'an, "oceanic = universal ruler," the Uigur title köl bilgä qan, which is said to mean "the qan whose mind is like a lake," and Dalai lama, "oceanic = universal religious lord," Attila, *ättila < *äs-tïla means "oceanic > all embracing > universal (ruler).
Nem zárható ki, hogy germán nyelveken 'atyuskát' faragtak belőle naiv etimologizálással, illetve az csengett le a meghódított nyugatiak fülében.
Székely György (História 2004/8): "Attila neve (Omeljan Pritsak értelmezése szerint) uralkodásával felvett név (»trónnév«), aminek jelentése ’nagy folyó, messze özönlő víz’. Ez a cím a nomád népek tudatában a terjeszkedő hatalom nagyságára utalt. Hun és ahhoz csatlakozott keleti töredékelemek így érthették a nevét. Az alávetett germánok ezt aligha tudták, csakhogy az ő nyelvükön is volt a névnek megbecsülést jelentő értelme. A germanisták egyetértenek abban, hogy a hun uralkodó neve a gót atta (’atya’) szó kicsinyített formája, attila (’atyácska’), Nagy Theoderich fuldai életrajzában Attala."
Cредневековые западноевропейские и арабские источники именуют Волгу Атиль, Аттила, Aтель, Этель, Этиль, Этилия, Эдил – от тюркского Итиль («река»). В IV веке, в эпоху Великого переселения народов это имя пришло на волжские берега с первой волной кочевников-тюрок – гуннами. (По материалам газеты «Городские вести» №111 за 27 августа 2005 года и журнала «Наука и религия» №5 2005)
Atăl f. Ašm.II.141.: Atăl or. Volga Čist.u., ĺgy nevezik a Volgát, a Kámát‚ s a Belaja-t, NAP:-, Ar.:-. < csuv. Atăl, ld.: csuv. Šur Atăl
Vilě Atăl f. Ašm.II.143.: csuv. 'Holt-Volga', a Volga régi folyómedre az or. Spasskij zaton-nál, NAP:-, Ar.:-. < csuv. Vilě < csuv. vilě ‘halott, holt’ + Atăl
Kěśěn Atăl f. Ašm.II.143.: csuv. Or. Voložka, folyó neve, NAP.: Kěśěn Atăl M. < csuv. Kěśěn < csuv. kěśěn ‘kis, kicsi’ + csuv. Atăl
Čistaj Atălě f. Ašm.II.143.: csuv. Or. Kama, folyó neve, NAP:-, Ar.:-. < csuv. Čistaj + Atălě < csuv. Atăl + csuv. -ě: birtokos személyjel
Atăl jal h. Ašm.II.144.: csuv. falu neve, NAP: csuv. Atăljal or. Adyljal Č., csuvas falu, Ar.:-. < csuv. Atăljal, csuv. jal ‘falu’
Atăl jălămě d. Ašm.II.144.: csuv., a Volga bal oldali, mélyen fekvő partja, NAP:-, Ar.:-. < csuv. Atăl + csuv. jălăm[10] ‘ártér, a folyó réti oldala, a Volga túlsó partja’ + csuv. -ě: birtokos személyjel.
Atăl kučě f. Ašm.II.144.: csuv., lék a Volgán, NAP:-, Ar.:-. < csuv. kut ‘fenék, hátsó rész’ + -ě birt. személyjel
Atăl pyrě f. Ašm.II.144.: csuv., a Volga torkolata, NAP:-, Ar.:-. < csuv. pyr ‘folyó torkolata, ártér, földszoros’ + -ě birt. személyjel
Atăl lešenče ? Ašm.:-, NAP:-, Ar.: csuv.
Šură Atăl f. Ašm.II.143.: csuv. Šură Atăl / Šur Atăl / Šor Atăl, vannak, akik a Kámát, vannak, akik a Káma mellékfolyóját értik alatta, NAP:-, Ar.:-. < csuv. šură , šur ‘fehér’
Priszkosznál1 és Prokopiosznál2Αττίλας, Malalasznál3Άττίλᾶς, Marcellinusnál4 és Jordanesnél5Attila, a Ravennai Névtelennél6Attyla, az Ál-izidori gyűjteményben7 pedig ablativusban Atala, accusativusban Atalum. 1956-ban megjelent tanulmányában8 Omeljan Pritsak két kikövetkeztetett szóból próbálta összerakni a nagykirály nevét, a ’nagy, hatalmas’ jelentésű *es, valamint a ’tenger’-t, óceán’-t jelentő *t’il’ szavakból. 1982-ben már egy /A/ alanyragot is elkülönített9 a névben bolgár-hun szövegek alapján – „Recalling that Danube-Bulgarian was a Hunnic language”10 –, és felhívta a figyelmet arra a hasonlóságra, mely szerinte Szvajatoszláv kagán gyilkosának, a kazárölő hős koponyájából ivókupát készíttető Kurja besenyő vezérnek a személynevével fennáll. A Куря jelentése szerinte ugyanúgy ’egyetemes [uralkodó]’, mint ahogy Attilának a neve is átvitt értelemben ezt jelenti.
1 I, 18 in: Carl de Boor szerk.: Excerpta de legationibus; Weidmann, Berlin, 1903, 121. és II, 20, 24, 29, 32 in: Boor i. m. 127. stb. 2 I, 17 in: Henry Bronson Dewing szerk.: Procopius – History of the Wars; II. köt., Cambridge (Massachusetts), 1916, 40. és II, 7, 12 in: Dewing i. m. 42. stb. 3 II, 8, 11, 15 in: Ludwig Dindorf szerk.: Joannes Malalas – Chronographia; Weber, Bonn, 1831, 358. és Moravcsik Gyula: Byzantinoturcica; II. köt., Deutsche Akademie der Wissenschaften, Berlin, 1958, 79–80. stb. 4 I, 5 in: Theodor Mommsen szerk.: Marcellinus Comes – Chronicon (Chronica Minora II = MGH – Auctores antiquissimi XI); Weidmann, Berlin, 1894, 79. 5 II, 25, 32, 39, 41, 42 in: Елена Чеславовна Скржинская szerk.: Иордан – О происхождении и деяниях гетов – Гетика; Восточная литература, Moszkva, 1960, 159. stb. 6 I, 33 in: Joseph Schnetz szerk.: Itineraria Romana; II. köt.: Ravennatis anonymi cosmographia et Guidonis geographica; Teubner, Lipcse, 1940, 67. 7 II, 5, 10 in: Mommsen szerk.: Historia Pseudoisidoriana (MGH AA XI), 384. 8Der Titel Attila; in: Margarete Woltner–Herbert Bräuer szerk.: Festschrift für Max Vasmer; Freie Universität–Harrasowitz, Berlin–Wiesbaden, 1956 (Slavistische Veröffentlichungen des Osteuropa-Instituts an der Freien Universität Berlin IX), 404–419. 9The Hunnic Language of the Attila Clan; in: Harvard Ukrainian Studies VI/4 (1982. dec.), 444. 10Proto-Bulgarian Military Inventory Inscriptions; in: Turkic–Bulgarian–Hungarian Relations (VIth–XIth Centuries); Bp., 1981 (Studia Turco-Hungarica V.), 60.
Hogy hogy került volna ez a szó a steppére, az kérdéses. Gyakorlatilag az elő-ázsiai migrációk bármelyikével oda kerülhetett, mint a gyógynövény (virág) megnevezéséül szolgáló hettita pippitar, amiből a magyar pipitér lett, vagy a szláv zsír szóval lecserélt sumér iša, mely Halotti beszédünkben maradt fenn: "isa, por és homu vogymuk". Ezeket a kifejezéseket mind én bányásztam elő a közel-keleti régiségből. Mellékesen jegyzem meg, hogy zsír szavunk eredeti szláv jelentése 'makk' volt, s a szemantikai átvitel már a szlávoknál megtörtént. Valamelyik muszlim szerző írja is, hogy a korai szlávok az erdőkben disznók makkoltatásával foglalkoznak. Az egész "sertéskultusz", a disznótorosdi, a csabai-gyulai kolbász és egyéb hasonló hungarikumok tehát mind szláv eredetűek.
