Ezt a topicot azért nyitottam, hogy legyen egy olyan hely itt nálunk, ahol együtt szurkolhatunk, és nem kell hozzá labdát rúgni. Ha bármi olyan esemény van, ahol magyar érdekeltség is fenn áll, bárki írja ide, és mi majd jól örülünk neki. Remélem együtt! Hajrá Magyarok! (A szó legszorosabb - és politika mentes - értelmében.)
A mi házunk felett is szoktak repülni a srácok, úgyhogy a kertben kapirgálás közben időnként látom, nini egy gép, hümmhümm, na ez már jó messze csavar, na ez tuti távra megy. És addig figyelgetem a sporttársak tevékenységét, hogy a gazolás mindig elmarad:-))
Szóval a repülés egy nagyon fertőző dolog.
Ha kinn vagy a reptéren, akkor azért nem haladsz otthon semmivel sem.
Ha otthon vagy, ahogy meglátod az első vitorlát, onnantól kezdve azért nem halad semmi, mert
1., jön a "basszus, mégiscsak ki kellett volna menni" effektus
2., jön a szurkolás: vajon távra mennek, megrepülik, hazaérnek, leszállnak valahol?
Ha meg az előzőek nem teljesülnek, akkor rossz idő van:-)
Ez a két eredmény (a vitorlàzorepülö VB arany és a mürepülö ezüst is) ugy született, hogy sem a felkészülést, sem a versenyzést nem a màsoktol eröszakkal elszedett pénzböl tàmogatta àllam bàcsi, hanem a versenyzök maguk, esetleg az ö közösségük teremtette elö a ràvalot. Mert szeretik, amit csinàlnak, azért.
Nem is utazott a versenyzékkel nagylétszàmu, öltönyös delegàcio!
Az én szememben ez a tény teszi igazi értékké az elért eredményeket. Pusszantàs nekik.
Nagyon sajnálom az olimpikonokat, különösen szegény hajótársát, aki ott küzdött az életéért fél órán át... nem tudom, hogy ő vele most mi lesz, itthon marad? vagy egyesben indul?
Az olimpikonoknál két reakciót tudok elképzelni: 1. CSakazértis, "Kolóért", és megmutatják. Olyan energiák és olyan mérvű küzdeni akarás mutatkozhat, hogy ebben az esetben bármi megtörténhet.
2. Letargia, és nihil. Semmi sem fog sikerülni, és a csapat a történtek negatív hatásai alatt marad.
Persze lehet ennek a kettőnek az elegye is. Bár én inkább az akarásra voksolok, ismerve a sportolók lelkületét.
Kozmann Gyurit most kétszeresen is sújtja az ügy. Elvesztette a párját. Hidd el - én párosban eveztem -, ez hatalmas csapás. Olyan mintha a közvetlen családod egy tagja menne el. Másodszor oda az olimpiája is. Párt találni mellé, szinte lehetetlen lesz, hiszen hosszú évek kellenek egy bajnok egység összeéréséhez. Egyesben... Az egyes más. Igaz Kozmann térdel elöl, de párosban. Egyesben nagyon más. Oda egy "Koló" kell, oda egy Kovács Kati kell, oda egy Janics, oda egy Kőbán kell. Iszonyú más az egyes. Igazi gesztus persze az lenne, ha kivinnék Kozmannt, és elindítanák. De már pótválogatóról beszélnek....
Ez egy döbbenetes véletlen. Ezt a terhelést van, aki bírja és van, aki nem. Szegény Kolónak nagyon sokat dolgozott a szíve életében és valószínű ebben ak orban az ő szíve ezt már nem bírta. Nem hiszem, hogy itt a tiltott szerek kutyuléka miatt lett volna, egyszerűen a szíve felmondta a szolgálatot. Hiába volt 2 héttel ezelőtt egy teljes vizsgálat a Sportkórházban, ezt nem lehet előre látni, hogy extrém terhelés esetén pont akkor szakad át az érfal. Nagyon sajnálom az olimpikonokat, különösen szegény hajótársát, aki ott küzdött az életéért fél órán át... nem tudom, hogy ő vele most mi lesz, itthon marad? vagy egyesben indul?
Szóval ilyenek vagyunk mi magyarok. Akkor kezdünk el mindig gondolkozni, amikor tragédia történik. A Baráth etele mondta, hogy a kajak-kenu szövetség valakije, akinek eü. vállalkozása van, felajánlott két defibrillátort a szövetségnek...no comment.
Ezekután azt hiszem elgondolkozom azon, hogy lefussam e maratonit...jó lett volna egyszer végigküzdeni ezt a távot, de mondhat nekem akármit az orvos, mint ahogy mondta is, hogy élsportoló szívem van, aztán velem is történik egy ilyen a 32. km-nél, aztán nem tudom mi lesz a három gyerekkel....Szóval azt hiszem maradok a rövidebb távoknál és nem kockáztatok.
Már nem. Már nem kezelik kultúráltan. Már a mentő kiérkezéséről, az esetleges doppingról, a "már egyszer rosszul lett, miért nem látták ezt előre" dolgokról szól a dolog. Kezd igazán magayar lenni az egész.
Tények: Magam is versenysportoltam jó sokáig. Igen, az ember sokszor lesz rosszul. Mert a szervezet teljesítőképességének határán túl, a győzni akarás, a jobb eredményre való törekvés még ad egy plusz löketet. Így van, hogy vki eléhezik, holtpontra jut/néha azon túl, elszakítja valamelyik izmát, szalagját...
Én kajakoztam. Tudom, hogy a dopping cca. a C vitamin nevű mágikus szerben merül ki. Ilyen erőfeszítést és fizikai munkát igénylő sportoknál a dopping kb. egy hónap alatt öl. Túlpörgeted magad, és belehalsz. Tehát semmi értelme. Egyszerűen képtelenség a kajak-kenuban doppingolni.
Még annyit: Gondoljunk csak bele! Egy ilyen "méretű", ilyen testi adottságokkal rendelkező, izomkolosszus ugyan úgy éleszthető újra, mint egy átlag ember? Nem. Ott iszonyatos mennyiségű mellizom van a szív felett. Ott a szív nagyobb, így több vért kell átpumpálnia mint másnál. Ott a tüdőbe több levegő kell! Oda iszonyú energia kell, hogy azt a hatásfokot érjük el, mint bárki másnál.
Lehet szidni a mentőke, lehet doppingról beszélni, lehet kétségeket ébreszteni - különösen ebben az esetben, amikor a kajak-kenuról sokan azt sem tudják eszik-e, vagy isszák -, de nincs semmi értelme! Kolonics György elment, és ezen már a média nyáladzása sem változtat!
Majd figyeljétek meg az olimpiát! Ott valószínűleg sokkal emberibb módon kap örök emléket "Koló", mint a saját hazájának reprezentánsaitól. Kérdés, hogy mit fognak tenni a versenytársak. Lehet, hogy semmi látványosat, de az is lehet, hogy olyat látunk majd, ami elgondolkodásra, és magunkba fordulásra fog bennünket inspirálni. Meglátjuk....
Sajnos azt. Egy újabb csodálatos emberrel lettünk kevesebbek! Szerencsére a média nagyon kultúráltan kezeli a történteket. Pld. az Infó Rádión most ért véget, egy egy órás emlékműsor, a Gólvonal című műsorban.
Többször le akartam írni már:nem sportoló!Egy sportoló mindig győzni akar,csak nem biztos ,hogy sikerül.Teljes deprimációban,neglige odaállni kifejezett szégyen. Idén összesen egyszer küzdött.
Szép, szép dolog a régi sport, csak épp a világ másfelé halad. Pl. afelé, hogy az élsport a szórakoztatóipar része lett. Semmi más. Kondicionáló sportnak meg jobbak azok, amelyek célirányosabbak. (Mellesleg a méta valószínűleg a baseball egyik elődje is szerintem...)
Én visszahoznám a régi magyar sportokat. A bigére még emlékszem, a métára már nem. A kelevéz-hajítás és a lovasíjászat már újjáéledt. (Meg az egészséges férfiak is szeretik a nőket) :-))
