Megértelek, én biztonsági ör vagyok és tudom mi a veszély,illetve a veszélyes munka.Természetesn van löfegyver vizsgám, maroklöfegyverre,és vadászpuska használatára is.A löfegyvert és a fegyvertörvényt nem azért találták ki hogy hadonásszanak, és ijesztgessenek vele valakit, hiszen ezért vannak az orvosi vizsgálatokm vagyis az alkalmassági vizsga, és a fegyverviszga is.Perze ha az ember katona volt akkor tudja, hogy miről van szó.De alapvetö emberi jog hogy a saját tulajdonomat a saját lakásomba megtudjam ,védeni és meg is védhessem,remélem ez nem vitás,pláne ha az én, vagy családom tagjainak az életéröl van szó.Az már nem film ,hanem az élet.
Egyébiránt az USA-ban ahol a szabad fegyvertartás alapvető jog bőven akadnak olyan kormány és államellenes szervezetek mint például a Milíciák, akik meglehetősen nagy létszámúak, vesszettül jól felfegyverzettek és valamilyen mértékben képzettek is. Mégis eddig még nem robbantottak ki felkelést sehol, egyes tagjaik hajtottak csak végre terrorcselekményeket. Ennek az okát is abban kell keresni, hogy megvan bennük a racionális gondolkodás csírája és tudják, hogy hiába vannak jól felfegyverezve, a hatóságok jobban fel vannak szerelve és képzettebbek is.
Szal ilyen tekintetben nem hiszem, hogy nálunk problémát okozna a szabad fegyvertartás, még akkor sem, ha az összes szélsőjobbos hadifegyverhez jutna akkor sem.
Mekell nézni a tv müsorában amit ajánlottam videótár keretében a "szempont .2007,április 26.i adását és akkor gondolom a köd jobban felszáll,és jobban látod a fátol az erdöt. www.mtv.hu -oldalon
Fegyvert tartani utcán is lehet ,ezt ugy hivják hogy onvédelmi fegyver ami gáz és riasztó fegyver ,de ehhez 2000ft.ért a rendörségen ki lehet váltani a fegyverviselési engedélyt ,és akkor az utcára i viheti magával a fegyver tulaja,de csak rejtve ,nem látható módon,és betartva a löfegyverek tartására vonatközó és használatára is vonatkozó elöirásokat az önvédelmi gáz-és riasztó fegyverre is. De löfegyverhez hazai viszonylatban szinte civilnek hozzájutni legálisan lehetetlenség, bizonyitani kell a rendörség felé az erős fenyegetettséget,de ugysem adják meg erre sem.Persze ezenkivül pszichologiai,vizsga löfegyvervizsga is kell és még sok feltétel ami szinte lehetetlenné teszi a löfegyverszerzési kérelem sikeres elbirálását,és az azt követö fegyverszerzési engedélyt, és tartási engedélyt is.A szlovákoknál ezen feltételek teljesülése esetén szabadon lehet vásárolni ,és persze hatósági,azaz rendörségi löfegyverszerzési engedélyt megadják a feltételek teljsülése, orvosi vizsga, löfegyverviszga, pszichológiai orvosi vizsga esetén.Éés A lakásban ért támadás esetén a tulajdonos a betöröt, lelöheti,vagyis megvédheti a tulaj saját, és csalaádja életét is,ha lakásbetöréskor támadó -lag lép fel a betörö...
Nem jön jól, pisztolyokkal ugyanis nem lehet utcai harcokat vívni. Ahhoz hadifegyverek kellenének, tehát géppisztolyok és gépkarabélyok. Ugyanakkor ha meg ezt is be lehetne szerezni legálisan az is kevés lenne, ugyanis képzett fegyveres erőkre is szükség van egy felkeléshez és ez utóbbin szoktak elbukni a forradalmárok, miszerint pikk-pakk lemészárolják őket a jól képzett belügyi, katonai alakulatok.
Szal kár álmodozni, a legalizált fegyvertartás, adott esetben a hadifegyverek legális tartása semmiben nem járulna hozzá semmilyen forradalmi mozgalom sikeréhez addig, amíg az állam erőszakszervezetei flottul működnek. Ha meg nem működnek flottul, akkor fegyver nélkül is el lehet söpörni őket.
A kormány ,és az igazságügyi minisztérium enyhitené a fegyverhez jutást az eddigi szigoritáshoz képest!Példa már adottSzlovákiában, például .Lesz -e enyhébb a fegyvertörvény? Megvédheti magát otthonában az ember löfegyverrel , mint szlovákiában? Nézzétek meg az erröl szólö tv vitát!! http://www.mtv.hu/videotar/?id=842