Ámulva halgattam Bauer T és Lengyel L. urakat arrol, hogy a jelenlegi kormány milyen marhaságokat követett el, de mégis sikerült megegyezniük, hogy megérte mert nem OV nyerte a választásokat!
Egy demokrata elfogadhatná a véleményüket, ha Ők fizetnék a böszmeségek árát!
Gergényi kitüntetéséről szeptemberben döntött a közgyűlés. Gergényi Budapesten elért eredményeiért kapta a kitüntetését, amit meg is érdemelt. Ebben a Fidesz is egyetértett. Gergényi eredményes és jó főkapitánya a fővárosnak. Munkájára szükség van.
Mindenesetre a rendőrség is követett el hibákat - sőt törvénysértéseket, sőt bűncselekményeket - október 23-án, nemcsak az utcai randalírozók. Én elhamarkodottnak tartottam Gergényi kitüntetését.
Bizony ez egy fontos szempont. Azt a személyt, aki ma ademokráciára a legnagyobb érdemi veszélyt jelenti nem szabada hatalom közelébe sem engedni ez az ország érdeke.
Buta gyerek. Gergényit nem Demszky, hanem a fővárosi közgyűlés egyhangúlag a MIÉP ellenszavazata mellett tüntette ki. Kupper is szuper lativuszokban méltatta Gergényi eredményeit.
Azért azt ne hallgassuk el, hogy Bretter Zoltán Wekler Ferenc famulusa, elkötelezett ember, aki nemcsak az ormánsági "pártszervezés" ügyében érintett, de a Baranya megyei kizárások ügyében is. Ónody Tamás pedig talán inkább Fodor mellett van, de kiegyensúlyozott - bár egy olyan SZDSZ-szervezet elnöke, aki Fodort jelölte elnöknek, és "fodorista" küldötteket küld 9:1 arányban a küldöttgyűlésre.
A kokagyerek féle társaság ha nem változtat hamarosan a flegma geg vadkapitalista felfogásán hamarosan nem az ovi hívők hanem a feldühödött nép huzza ki ennek a társaságnak a belét!
Akit érdekel a téma, az olvassa el a héten megjelenő Magyar Narancsban Ónody Tamás és Bretter Zoltán írását, melyekből szépen kiderül, hogy miért alkalmasabb Kóka, minden hibája ellenére, és miért kevésbé alkalmas Fodor.
Egy ügyvivőnek nem egyszerűen feladatot kell választania, hanem képviselnie a mögötte állók véleményét. Ami esetleg a Kókával szembeni alternatíva is lehet. Szerencsére a küldöttgyűlésen titkos szavazás lesz, a küldöttek szabadon döntenek, és természetesen Fodor Gábor lesz az SzDSz elnöke.
"Azt látom, hogy nagyon sok energiát mozgatott meg ez a néhány hónap a párton belül, az igazi nagy trükk az az, hogy április 1-e után ugyanazzal az energiával tudjuk-e tovább csinálni a párt érdekében végzett munkánkat, mint amilyen energiát beletettünk a kampányba. Én erre vállalok kötelezettséget" - mondta az elnökjelölt a tájékoztatón, ahol felsorakozott mögötte mintegy harminc, többségében huszonéves fiatal támogatója is.
Ahhoz, hogy egy párt sikeres legyen, tisztában kell lennie a múltjával, tisztelnie kell azt, ragaszkodnia kell értékeihez, de a jövőért kell dolgoznia - jelentette ki Kóka János. Ehhez az első néhány hónapra vonatkozó, 30 pontból álló tervet készített - tette hozzá -, amelyben elsőként az elnökjelölti riválisával való együttműködés áttekintése szerepel, emellett tartalmazza a fiatalokat támogató "Jövő követei" program beindítását és a Liberális Közpolitikai Intézet létrehozását is.
Kitért arra is, hogy szombaton, a tisztújító küldöttgyűlésen, az urnazárást követően kizárólag az együttműködés, a közös, nagyon sok munka jellemzi majd az SZDSZ-t. Arra a kérdésre, hogy győzelme esetén mit ajánl riválisának, azt mondta: "Fodor Gábor ebben az esetben válassza ki magának a párton belül azt a feladatot, amit ambiciózusan, hitelesen, a siker ígéretével, energiával teli szeretne csinálni, és övé az a pozíció". Hozzátette, Fodor Gábort és a kampányát támogatókat szeretné szövetségesévé tenni.
A sajtótájékoztatón Pető Iván ügyvivő kiemelte: azért támogatja Kóka János pártelnökségét, mert szerinte a magyar liberálisoknak a jövőre kell koncentrálniuk, és mert a nosztalgia nem alkalmas egy párt vezetésére, egy ország jövőjének megformálására. A gazdasági miniszter ígéretes tehetség, aki már bizonyított - tette hozzá. A politikus közölte, vele együtt az SZDSZ alapítói közül többen - Halda Alíz, Dornbach Alajos, Haraszti Miklós, Litván Györgyné és Rajk László - nyilatkozatban foglaltak állást Kóka János mellett, mert benne látják a megújulás esélyeit.
Badacsonyi Szabolcs III. kerületi frakcióvezető felolvasta azt a nyilatkozatot, amelyben a jelen lévő fiatalok, köztük ő maga is kinyilvánítja: azért Kóka Jánost támogatják, mert a következő elnök vezetésével sikeres, XXI. századi, lendületes és hatékony szervezetté akarják alakítani az SZDSZ-t, amelyik ragaszkodik elveihez, képviseli és végrehajtja a jövő Magyarországának vízióját, és megkétszerezi támogatottságát.
A szadi sosem volt a szivem csücske, mert szerintem nem állt ki eléggé azok mellett az elvek mellett, amelyekért létrejött. De hogy egy milliárdos spekulátor lenyúlja, aki azokat az elveket még szóban sem vallotta, az túlzás.
Az "áruló“ írástudó ... nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre újja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra.
Demszky Gábor Budapest főpolgármestere a mai napon az alábbi levelet juttatta el Fodor Gáborhoz és Kóka Jánoshoz, az SZDSZ elnökjelöltjeihez:
Kedves Gábor! Kedves János!
Az SZDSZ-ben zajló tisztújítási kampány alatt többen megkérdezték tőlem az elmúlt hetekben, hogy Budapest liberális főpolgármestereként mit várok a liberális párt új elnökétől. Rövid válaszom az, hogy sikeres és hiteles liberális politikát várok egyszerre. De nem akarom ennyivel megúszni a válaszadást, ezért részletesebben is leírom, mit gondolok. Négy, egymással szorosan összefüggő dolgot remélek az SZDSZ új elnökétől: önkormányzat-barát politikát, városbarát politikát, Budapest-barát politikát - legelsősorban viszont: bátor politikát.
Önkormányzat-barát politikát! Meg kell állítani, és vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelynek révén fokozatosan csökken az önkormányzatok pénzügyi önállósága: egyre kevesebb adóbevétel felhasználásáról dönthetnek a helyi közösségek, egyre több kérdésben válnak a kormány végrehajtó szerveivé. A szocialisták és a konzervatívok - más-más filozófia alapján - abból indulnak ki, hogy előbb az állam igényeit kell kielégíteni, aztán ha a központi kormányzatnak marad elég pénze, jut majd az önkormányzatoknak is. Mi, liberálisok, ezt másként gondoljuk. Szerintünk helyben sokkal jobban tudják, milyen fejlesztésekre, beruházásokra, működési kiadásokra kell költeni. Mi azt mondjuk: az állam csak azokban a kérdésekben döntsön, amelyeket helyi szinten nem lehet megoldani. Pénzügyi alkotmányosságra van szükség: az önkormányzatok nem tudnak előre felkészülni a reformokra, az ötletszerűen változó (többnyire folyamatosan csökkenő) költségvetési támogatásokra és a növekvő számú kötelező feladatra. Előre kiszámítható gazdasági környezet híján csökken a pénzügyi függetlenségük, és így leértékelődik maga az önkormányzatiság is. Ezen változtatni kell. Az a tény, hogy az SZDSZ az önkormányzati választásokon polgármesteri helyeket veszített, sokakkal könnyen elfeledteti, hogy a liberális párt ősszel 2%-ot javított tavaszi választási eredményén, miközben a szocialisták a tavaszinál gyengébben szerepeltek. A Fidesz és az MSZP mellett az egyetlen párt vagyunk, amelyik egymillió fölötti szavazatot kapott, kétszer annyit, mint a sorban utánunk következő MDF. Meggyőződésem, hogy hiteles, a helyi önkormányzatok érdekeit szem előtt tartó politikával vissza tudjuk szerezni a korábbi pozícióinkat is.
Város-barát politikát! Európa polgárainak 80%-a, Magyarország polgárainak pedig kétharmada városokban él. Az SZDSZ támogatóinak döntő többsége városlakó. Nem véletlen, hogy az SZDSZ az elmúlt 10 évben akkor érte el legjobb választási eredményét, amikor programjában, üzeneteiben egyaránt kiemelt témaként kezelte a városban élők problémáinak megoldását: a 2004-es EP-választáson elért 8%-os eredményünk nem függetleníthető ettől. Az SZDSZ az önkormányzati választásokon a rá adott szavazatok 75%-át kapta 10 ezer főnél nagyobb településeken (az MSZP-nél 55%, a Fidesznél 42% ez az arány). Ez a választói bázis a jellegzetes városi problémák képviseletét is számon kéri a liberális párton. Az SZDSZ vezetésének nyilvánvalóvá kell tennie, hogy akár konfliktusok árán is kész képviselni a városban élők érdekeit. Hogy kiáll a városrehabilitáció kiterjesztése, a városi közlekedés fejlesztése, a városi környezetvédelem (hulladékgazdálkodás, szennyvíztisztítás, légszennyezettség) javítása, a regionális központi szerepből következő munkahely-teremtő programok indítása és a nagyvárosok biztonságának növelése mellett. Városbarát programunk európai sikerét jelzi, hogy a közösségi közlekedés és a városrehabilitáció ez évtől a legfontosabb prioritások között szerepel az Unió támogatási politikájában. Ezt a változást mi, magyar liberálisok kezdeményeztük elsőként, s a hozzánk csatlakozó európai parlamenti képviselők segítségével értük el.
Budapest-barát politikát! A rendszerváltás óta évről-évre nőtt az SZDSZ szavazói körében a fővárosiak aránya. Ma már az SZDSZ támogatóinak több mint 36%-a budapesti. (1998-ban 103 ezer, 2002-ben 104 ezer, 2006-ban pedig 124 ezer budapesti szavazott az SZDSZ-re, miközben a vidékről érkező szavazatok száma nem nőtt ilyen mértékben.) Természetesen törekedni kell rá, hogy az SZDSZ megerősödjön vidéken, de számolni kell azzal, hogy a magyar liberálisok választási szereplése 2010-ben is Budapesten fog múlni. Az SZDSZ új vezetésének éppen ezért a budapestiek érdekeit fokozottan szem előtt kell tartania, és azt képviselnie kell a főváros liberális vezetésével együttműködve a kormányzati munkában is. A szocialista-liberális kormány Budapest-politikájának alapja az egy évvel ezelőtt aláírt Budapest-szerződés, amely a 2006-os kormányprogramnak is szerves része lett. E szerződés teljesítését vállalata az SZDSZ választási programjában is. Az SZDSZ elnökének, parlamenti frakciójának és a liberális kormánytagoknak eminens érdeke, hogy betartsák és betartassák kormánnyal a Budapest-szerződésben foglaltakat. A közösen vállalt és a koalíciós partnerrel elfogadtatott program végrehajtása jelenthet garanciát arra, hogy az SZDSZ megőrzi és tovább erősíti pozícióit a fővárosban, és ez teremti meg annak lehetőségét, hogy Budapest élén 2010 után is liberális főpolgármester álljon.
Végezetül: bátor politikát!! Az SZDSZ a demokratikus ellenzéki idők óta akkor és csak akkor volt sikeres, amikor bátran, konfliktusok árán is kiállt liberális alapelvei mellett. A rendszerváltás forgatókönyvét mi, liberálisok írtuk, és liberális alapelveken nyugvó demokráciát hoztunk létre Magyarországon. Ezt a demokráciát kétféle veszély fenyegeti manapság: a politikai és a gazdasági populizmusé. Az alkotmányos rendünket megkérdőjelező radikálisokkal és az őket támogató politikai populistákkal szemben éppúgy fel kell vennünk a harcot, mint a mindenkinek osztogató, jóságos állam ideájával házaló, reformellenes ígérgetőkkel szemben. Hiszek benne, hogy ma, tizenhét évvel a rendszerváltás után ez az SZDSZ küldetése, és elsősorban ezt várják tőlünk a szavazóink is. Meggyőződésem, hogy ezen múlik az SZDSZ hitelessége és sikeressége.
Egy ilyen politika megvalósításához - bármelyikőtök nyeri el a bizalmat - minden segítségemet, tapasztalatomat felajánlom az SZDSZ új elnökének. Úgy is, mint liberális politikus, mint főpolgármester, és mint ügyvivő.