Ja és ha már itt tartunk. Az a nyüves moonlight vagy mifene artifact hol van? Bejártam az épületet, lementem a pincébe is. Van egy szekrény aminek az alján van egy kék láda, de a szekrényt nem tudom kinyitni. Vertem késsel vagy egy órán át, de semmi. Vagy rossz helyen kerestem?
No beeértem Prypiat-ba. Az első ittlétemkor eléggé szenvedtem ezen a pályán, de most mér bókászok rendesen. Fölszedtem a tuningol exoskeletont, beleraktam két -30-as radiation követ. Szóval víg az élet.
A tetőkről leszedtem a Gauss gunos figurákat, mim több az egyik fegyver leesett, így föl tudtam venni. Valaki anno azt mondta ezzel csak lőni kell oszt kész. De mint látom kellene bele micro akármi. Ami meg gondolom fenn maradt a passiknál, ahová (lévén zárt épület) nem tdok fölmenni. Akkor most dobhatom el a fegyvert? Vagy lehet hozzá skulót találni? Vagy mennyek vissza a bárba, hátha?
A Bloodsucker nem tűnt fel, eddig is másfél tár kellett neki az AK-ból, és most is. Amúgy a fegyverek is sokkal realisztikusabbak lettek :) Nem elég, hogy a valódi nevükön szerepelnek, de a külalakjukat is átdolgozták, a hangjukat is, és a sebzésüket is. Én is sokkal hamarabb megmerkázok, ha lőnek rám, de ők is. Ezért az alapjátékban soxor a lőszerhiány volt a gond, itt az nem probléma (könnyű fokozaton legalábbis) hanem sokkal inkább az elsősegélyek (ugyanis pl. sem a kötszer, sem a kaja nem látszik növelni az egészséget, viszont az is igaz, hogy szép lassan magától is növexik, ha nem nyúlnak hozzánk, nem úgy, mint az alapjátékban). Én egyelőre csak az Agroprom alatt találkoztam ebben a modban Controllerrel, és jobbnak láttam inkább fölmenekülni előle a felszínre, de gondoltam, hogy csináltak vele valamit a fiúk, mert egész más hangja volt :) Hol van a Cordonban vezethető BTR??? Azt nem találtam meg!
a Cordonban a katonáknak bazi nagy tankjuk van, csak hát alig lehet belőle kilátni, úgyhogy folyton összeszedtem vele az aknákat :)
Engem most az idegelt fel, hogy az alapjátékhoz képest a bloodsucker mintha betonbőrű lenne, somom fejbe Vintarral vagy 40 lövés, és még mindig marcangol.
Az nagyon tetszett, hogy azonnal lehet menni a Bar felé, csak le kell fizetni az őröket a Garbage-ban. Túl vagyok az első Controller támadáson, hát brutális, a Freedom bázison volt, komolyan megírtotta a népet, szállingóztak a zombik mindenfelé.
Hát ez bazijó :) Elfutok egy Moszkvics mellett az Agropromnál, és a szemem sarkából látom, hogy egy pillanatra valamit fehérrel kiír a képernyő aljára. Mondom, csak nem? Hát kéremszépen, csak DE: az Oblivion Lost modban lehet AUTÓVAL menni!!! A fehér felirat a beszállás lehetőségét jelezte! Mégpedig nem úgy, mint a régi Vehicle modban! Nem oda van baszarintva a Cordonba az összes verda, azt szevasz, hanem szépen elosztva a pályán! Ráadásul rendesen meg van csinálva, pl. a kocsiból nem lehet lőni, és nem is robban fel azonnal, ha nekimegyünk valaminek! Eddig két kocsit találtam (most vagyok Borov gyárépületében), egyet Fox környékén a kordonban (UAZ 469), egyet meg az Agroprom után (Moszkvics 2140). Az egyetlen, ami idegesít a modban, az az, hogy nem elég, hogy sokkal nagyobb szükségünk van a kötszerre és az elsősegélyre, mint az alapjátékban, hanem direkt sokkal ritkábban is lehet felvenni! Az alapjátékban csaknem minden második lelőtt csókánál ott figyel az elsősegélydoboz, itt meg sorba csak csupa lőszer :/
Ez az Oblivion Lost mod nagyon zora :) Az ember sötétben a farka végéig se lát, a zseblámpa semmit nem ér, és olyan szörnyek jönnek, amilyeneket még nem is láttam az eredetiben :))
Kell neki a vas. Anno egy 3000+ AMD 1 GB RAM és X800XT-vel nyomtam. Persze csak static lightning-al. Most Core2 8200 2 GB RAM és 9600 GT kártyával minden be van kapcsolva. Semmi recc.
Akkor viszont sajna lehet, hogy a számítógép kraftja télleg kevés :( Az alapjáték nálam P4 2,8 GHz-en, Nvidia 7600GT kártyával és 2 GB DDR1 RAM-mal minden maxon körülbelül 25 és 80 fps között, átlag olyan 45-50-nel megy DX 8.1 renderinggel, és játszhatatlanul tetű módon DX 9 renderinggel.
Nekem az alapjáték swappelt folyamatosan, undorító módon, ahogy azt korábban írtam is. 2 GB memóriával már kevésbé, de azért gyakran beszaggatott. Végül az segített, hogy a gamedata/config/alife.ltx fájlban a switch_distance paramétert felvettem az alapértelmezett 150-ről 1000-re. Így hamarabb szkriptelődnek az események (pl. Kruglov professzor megmentéséhez baromira kell sietni, és általában nem is sikerül), de a végigjátszhatóságot ez nem befolyásolja (pl. ha Kruglov megmerkázik, akkor Jantarban megkapunk egy Szemjonov profot, és az fog mérni a busznál), ellenben a swappelés, mint olyan, _tökéletesen_ mexűnt. Hátha ez a mod átírja ezt a paramétert - egy próbát megér.
ez nem volt egy egyszerű menet. Kellett patch meg compatibility patch, meg miegymás, és a végén annyira szaggat, hogy játszhatatlan, pedig mindent levettem minimumra. Fogadjunk, 1 giga memó nudli neki, köszörüli a virtuális memót folyamatosan, néha 4-5 másodperc teljes pihenő van. Mod nélkül is előfordult ilyesmi, de csak pályánként legfeljebb egyszer, itt három lépésenként van akadás, és csak a kezdéstől car parkig-bunyó-és-vissza ideje alatt kb tízszer 2 másodpercet meghaladó totál szünet (termett az orrom elé bandita pl.)
Nekem nincs is olyan :) Véletlenül bukkantam erre a páncélra, gondoltam, fölszedem a mesterlövészpuskát, és megnézem, mit tud (kábé semmit). Viszont lett helyette jó kis ruci :)
nekem nem jön le a mod, van más lelőhelye is? (sima letöltés nemtommitől áll le minden más esetben is 8-10 mega után, és úgy néz ki ezek nem szeretik a flashget-et)
Elolvastam. Anno sem vittem végig, még most sem tartok ott. Először jó lenne már megnézni az erőművet, de valahogy elmegy a kedvem a sok fejlövés miatt a végén. De majd most.
Egyébként a mod ígéretesnek látszik, mindenesetre majd kipróbálom. Köszi
Azért megjegyzendő, hogy a Vörös Erdőben, ha felmész arra a magaslesre, ahonnan bal felől még viszonylag az elején egy mesterlövész lő rád, fel lehet venni egy zsírúj PSZ-9 ruhát a szétrongyolódott helyett. Vigyázz, mert a magaslesen piros a sugárzás, tehát kell lenni nálad pár Antirad-gyóccernek, mikor megpróbálod.
Imádom ezt a játékot. Más kevésbé RPG beütéssel megáldott programban a játék ezen szakaszánál már frankó szerelésben írtom az ellent.
Itt meg átmentem Red Forestbe, és most szembesülök vele hogy a hiperszuper dutys sisakos ruhám cafatokra van lőve. És még le sem kapcsoltam a generátort. Kifelé menet ezek szétszednek.
A Vintar + a gyorstüzelő AK, távcsővel a legjobb szerintem... Egy fejes a Vintarral (ami egyébként sorozatot is tud lőni) bőven elég bárkinek (exoskeletonnak is) és némi türelemmel mg odafigyeléssel ez könnyedén abszolválható bármilyen távolságból. Az AK meg ott van a gyors mozgású dögök ellen... Esetleg, ha van még kapacitás, akkor valamilyen NATO lőszeres cucc, de ebből tulajdonképpen tök mindegy melyik...
Az elején fel szoktam szedni a hangtompítós pisztolyt és amíg nem jut valami jobb, addig azzal vadászgatok az ellenre. Kell egy kis osonási gyakorlat és működik a dolog. Később már nem kell pisztoly sehova...
Én az elején pisztollyal kezdek, aztán a második szintre lépve fölszedem a Viper 5-öt (baromi jó fegyver a maga szintjén). Aztán a Strelok-stashben ott a gyorslövő AK-47, ami kihagyhatatlan, szerintem a legsokoldalúbb fegyver az egész játékban. Lőszer van hozzá szarásig, aztán meg a gyors tüzelés miatt fene pontos. A banditák gyárépületénél megmentem a Duty-fickót, akkor a másik Duty ad hozzá távcsövet is. Meg valahol akasztok hozzá gránátvetőt is, de azt már nem tudom, hol. Így együtt simán veri az Obokan-t. Aztán ha visszamegyünk Jantarba, mielőtt elmennénk lekapcsolni az agyferdítőt (azért pl., hogy disznófarkakat meg Bloodsucker-szívókákat adjunk el a tudósoknak, mert csak azok veszik meg, de azok jó pénzért), akkor a Wild Territory-ban ránktámad pár boldog seggfej, és el lehet venni tőlük a távcsöves TRs 301-et, ami a világoszöld dobozos (NATO?) lőszert használja, tehát szintén bőséges az ellátottság. Onnantól kezdve egészen az agyferdítő végéig a távcsöves-gránátvetős gyorslövő AK meg a távcsöves TRs301 együtt tökéletes páros. Az agyferdítőből való kijövetnél felszedhető a TRs301 helyett az FT200M, na az aztán atom egy csúzli. Aztán még útközben kerül egy hangtompítós VLA is az AK helyett (szürke dobozos lőszer), és az FT200M-VLA párossal már befejezhető a játék. Távolra FT200M, közelre VLA: egy tártól egy exoskeletonos megfekszik, ráadásul ha ügyesek vagyunk, a hangtompító miatt nem is tudja, honnan kapja az áldást. Ja, és persze végig a gránátok: kis gyakorlással marha jól használható fegyverek azok is. Például remekül ki lehet velük ugrasztani a nyulat a bokorból, és kis szerencsével a gránáttól megijedt ipsék pont felénk vonulnak vissza, ráadásul nekünk háttal. Zárt téren ideális.
A Stalkerben rengeteg fegyver van, de teljességgel kihasználhatatlan az arzenál. Például minden pisztoly egyaránt szart sem ér, amelyik meg igen, ahhoz lőszer nincs. A sörétes puskák egytől egyig teljesen használhatatlanok, hihetetlen, hogy 10 méterről egy egész tár kell egy nyamvadt balfék kinyírásához. A mesterlövészpuska a Vörös Erdő vége kivételével úgyszintén semmit nem ér, mert hiszen mozgunk, no meg vagy 2-3 lövés kell egy erősebb páncélos arc kilövéséhez, viszont lőszer alig van hozzá. A Bulldog 6-tal jó eséllyel magunkat nyírjuk ki, ráadásul jobban járunk, ha visszavisszük a Voronyin tábornoknak, mert király páncélt ad érte cserébe. A Gauss-ágyú egy vicc, az RPG jól meg van csinálva, viszont gyakorlatilag nulla hozzá a lőszer. Jó, az kétségtelen, hogy a sokféle fegyver, bármennyire is nem kihasználható, növeli a realisztikus érzést.
Öööö... Nos végigjártam a freedom bázis szétdúlásának útját. A probléma, hogy a freedom bázis újratelepedik. Akárhányszor arra jársz, mindig van bent pár lüke. Bár a kiírtásáért elsőre kaptam egy Tsr-3 at távcsővel, gránátvetővel és hangtompítóval. Ja és a későbbi pályákr való átkelésnél a határvédő tábor lakói is mindig a nyakamba ugranak. Szóval megint visszatöltöttem és semlegeskedek.
Kérdésem, hogy a fal melletti dinamitot hogy a jóistenbe kell felrobbantani? Mert én ugráltam, gránáztoztam, lőttem, de semmi. Nem lényeges, csak valaki mesélte.
A másik, ennél a gránátvetős hangtompítós puskánál.
Ki, mivel szokta végignyomni? Én most G37 Vintar (ja jól rémlik) sniperrel megyek, de a G-re semmi mókát nem lehet aggatni.
Tényleg, nem tud valaki egy olyan oldalt, ahol a Stalkerben elhangzó orosz szövegek angol, német, francia vagy (ajaj:)) magyar fordítása megtalálható? Az áltsuliból emlékszem annyi oroszra, hogy ha kihajítanának Moszkvában, akkor megtalálnám a legközelebbi boltot, hogy kaját vegyek, meg a repteret, hogy hazajöjjek, de a Stalkeres szövegekhez messze túl kevés vagyok.