Sok topikot olvastam el. Jobbos és balos emberek egymás gyülöletével kötik le a fölös energiájukat. Ha ezt alkotásra használnák, nem sok ország előzne meg minket. Egy dolog világossá vált. Mindannyian boldogok szeretnénk lenni Kishazánkban. Ideje lenne egymás felé kinyújtani a kezünket jobbról és balról is, és együtt gondolkodni. Ezt a topikot azért nyítom, hogy egymásra találjunk mi magyar emberek. Szeretném, ha gyülölettől mentes lenne minden kedves beíró olvtárs. Nekünk kellene példát mutatni a politikusainknak.
A "rendszerváltás" éveiben adott volt egy több sebből vérző és porig alázott társadalom, amelyik változásra vágyott.
Azokban az években valóban két részre szakadt az ország, de egészen más árok mentén. Egyrészt a kommunista rendszer haszonélvezői és gyilkosai rettegteg a felelősségrevonástól, másrészt, az ország társadalmának nagy többsége (akkor még a szavazatokkal igazolt, valódi többség volt!) a rendszerváltást követelte. Mindenféle "jobb", meg "baloldali" indíttatás nélkül!!!! Az un. demokratikus ellenzék is egységes volt a legelején. Nem részletezem, mert hosszú az elszakadásuk története.
Szóval, a "rendszerváltó" politikától mindenki azt várta, hogy bekötözi a sokévtizedes sebeket, kidolgoz egy közösen válalható életformát, melyben az összes sérült végre megtalálja a maga helyét.
Ehelyett mit csinált?
Azonnal etnikai háborúba kezdett, kitalálta a bal, meg jobb ellentéteket, ami persze akkor sem volt igaz. KIBÉKÜLT A TÁRSADALOM HALÁLOS ELLENSÉGEIVEL(!) és gonoszabb módon folytatta ott, ahol a társadalom jogos elvárása szerint abba kellet volna hagyni.
A sebek pedig 60 éve folyamatosan véreznek. A "rendszerváltó" politika 18 éve egyfolytában tépi fel minden sértett sebeit, egymásrauszítva evvel azokat, akik a politikusok beavatkozása nélkül már réges-régen egymásrataláltak volna.
Jó okom van arra, hogy ezt állítsam. És rengeteg bizonyítékom is.
//"....Én úgy látom a dolgot, hogy nem az utcán kéne demonstrálni hanem a következő választáson a szavazófülkében...."//
Azt nem látod véletlen, hogy akik most az utcán demonstrálnak, azokat egyik párt sem képviseli a Parlamentben??? És semmi remény sincs már arra, hogy a következő években más is bejusson a Parlamentbe, mint a kétpárti egypártok?
A Fideszre csak ráfogták, hogy a demonstrálók érdekében politizál. Egy frászt! Egyelőre rájuk kenegeti saját hatalmi sarát. A Fidesz is hazug ámítással csalogatja híveit. Később, mint 18 év alatt már annyiszor, alaposan cserben is fogja hagyni őket.
A kabai cukorgyár is bezárt, mert a kvótázók kifizetik az ezzel járó veszteséget.
Aki egyszer lefeküdt a multiknak, soha többé nem nyeri vissza saját gazdaságát. Majd vesszük a nádcukrot importból, csak éppen nem lesz rá semmiféle exportfedezetünk. És a kör úgy zárul be, hogy egyre jobban szorul körénk a hurok.
Nem a nemlétező bal- és jobboldal áll szemben egymással a valóságban, hanem a hatalom a társadalommal.
És a "rendszerváltó" pártok semmiféle kiutat nem tudnak már találni a csődből, csak kenegetik egymásra a közös mocskot. Híveiket nem csupán az MSZP, hanem a FIDESZ is becsapja.
Csak az SZDSZ bennfentes hívei tudják, mire megy a játék. Ez a párt csupán szavazóit ejti át, híveit nem. Szerencsére alig-alig kapható erre 2-3%. A többi SZDSZ-re szavazó MSZP-s akiket viszont saját pártjuk vezetői vittek be az erdőbe.
Pokorni tanári diplomával rendelkezik, a Toldi Gimnáziumban tanitott és ami a lényeges, jó tanárnak tartották, a diákjai szerették. Lemondásakor megmondta, hogy nem végleg, hanem egy időre mond le, mert nem szeretné, ha az indulatai befolyásolnák a tevékenységét.
Pokorniról mindig az jut eszembe amikor könnyes szemmel lemondott a hatalomról. Aztán rájött, hogy semmihez sem ért aztán meg újra visszatért és folytatta ahol abbahagyta.
Márai: "Csak egy fajta hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen él, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helyt áll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára."
Nem akarok veled veszekedni, de szerintem most nem is ez a legfontosabb. Most dolgozni kéne,de nagyon. Amúgy én is felrovom a kormánynak, hogy nem vizsgázott ötösre a kommunikációból: sokkal többet kellett volna foglalkoznia azzal, hogy megmagyarázzák: minek mi az oka, mi hová vezet, mire miért van szükség, s mi a megoldás, miben reménykedhetünk. Na, ebben gyatrán viselkedtek. Akkor nem lenne ez a sok félreértés - ami részben az ellenzék amúgy elég jó szónokai képességének köszönhető.
Ebben van valami, tényleg! Ráadásul ez is egy nagy esély lehetne nekünk, magyaroknak, lecke, amit meg kéne oldanunk: hogyan is tudunk kormány- és önkormányzati oldalról úgy együttműködni, hogy mindenkinek jó legyen.
Én úgy látom a dolgot, hogy nem az utcán kéne demonstrálni hanem a következő választáson a szavazófülkében. Ahogyan az önkormányzati választáson is megtették az emberek. Azt is értem, hogy ez a dolog nem ad hatalmat a fidesz kezébe azonnal.
Ezzel sem értek egyet, a gazdasággal foglalkozom főállásban, tán vállalataink közül egy sem lesz az európai toplista első helyein, de ki fogják bírni. Azok a kisebb vállalatok azonban, amelyek amúgyis a veszteség szélén táncoltak, kérdés, minek is akarnak fennmaradni (már bocs). Miért van szükség veszteséges vállalkozásokra? Amúgy az NFT2 - Te is olvasd el - munkahelyeket teremt majd, pontosabban nem a terv teremti, hanem ilyen célokra lehet pályázni, azaz erre adnak jókora támogatásokat (régiónként eltérően, persze).
Attól tartok, hogy nekem éppen most ment el a kedvem a párbeszédtől, és a toleranciaküszöbömben meg is botlom, ha meghallgatok/elolvasok egy-egy figurát.
Eddig többé-kevésbé jámbornak ismertem magam, ám az elmúlt hetek történései olyannyira felbőszítettek, hogy semmi kedvem erről kedélyesen trécselni olyanokkal, akik minden baj okát a legitim kormány működésében és a rájuk szavazók táborában látják. Nem mintha kritikátlan lennék a kormányoldallal, távolról sem.
Azt azonban látni kell, hogy nem egyforma a felelősség a kialakult helyzetért, és nem is egyformán keresi a két oldal a konszenzust.
Tegnap belenéztem a Szólás Szabadságába, ahol Györffy Miklós reménytelenül próbálta moderálni a "beszélgetést" a pártok képviselői között. Amit ott Porkorni képviselt, az egyszerűen nem lehet a párbeszéd alapja. Szétszedik az országot, és egyre a másikra mutogatnak.
Valamelyik képviselő mondta, hogy ma ismét kapott Magyarország esélyt az EU-tagsággal arra, hogy egy élhető országot teremtsen, ehhez képest újra eljátsszák ezt az esélyt a politikusok, aztán lehet nyöszörögni a Himnusszal szólva, hogy mi mindig a vesztes oldalon vagyunk.
Jó lenne észrevenni, hogy az a bizonyos nemzeti érzelmű oldal vág oda egy embereset az országnak.
Ezt végképp máshogy látom, ráadásul azok, akik "rátették a kezüket az országra", demokratikus és szabad választásokon, a többség szavazatával nyerték el a kormányalakítás jogát. Lehet ezt bírálni, sőt, megváltoztatni is, legközelebb 2010-ben.
Nem dobtam be semmit, egy felsorolást egészítettem ki (eléggé el nem ítélhető módon azt találtam leírni, hogy az elégedetleneken meg a politikai hatalmat megragadókon kívül még jelen volt a szélsőjobb is, amelynek a sok éves készülődésére hoztam példákat). Hogy milyen arányban volt jelen, azt nem taglaltam. Ne csúsztass. Amúgy a topikcímhez illő beszélgetésünket elég ügyesen színezed.
//"....a feléhez képest is kisebbségben vannak a "lázongók". .."//
Azám! De akik ellen lázadnak, azok méginkább kisebbségben vannak, csakhát megszállták az országot és rátették kezüket az országra, kisajátítottak maguknak minden eszközt, pénzt, paripát, fegyvert és az ország területét.
Viszont e két ellenfél híveiről szimpatizánsairól nem készült népszámlálás.
Igen és a tank át is ment rajta. És még itt kiáltoznak rendőri brutalitást... Itt bármikor elkezdhet bárki hőzöngeni és bármikor abbahagyhatja következmény nélkül. Majd ha emiatt nem járhat valaki egyetemre, ha emiatt nem kap majd állást, mert feketelistára került, akkor kezdhet rendőrállmra gyanakodni. Viszont amíg büntetlenül lehet fosztogatni székházakat, amíg büntetlenül mások autóját gyujtogathatják, amíg büntetlenül kiálthat bármit rendőrre, miniszterelnökre, addig nem bátor, hanem csőcselék.
Szerinted zsidó-magyar háború folyik a "rendszerváltás" óta? Akkor viszont az "liberális" szárny, azaz az SZDSZ és a Fidesz kezdte, csupán elfelejtették hozzá a hadüzenetet mellékelni!
Igen, én is így gondolom. Sőt, az ún. kapcsolati tőke sem fog igazán működni, itt tényleg csak olyan célra lehet pénzt szerezni, ami az NFT2-ben benne van, csak annak, aki jogosult rá és jó pályázatot ad be (ez is az NFT2-ben van), semmi más nem jöhet szóba. Látom, olvastátok, tényleg nagyon reményteljes az a terv. 2007-ben indul, 2013-ig tart, de már 2-3 év múlva jelentős javulást okoz.
//"...nem hinném hogy a rendőrök a hatalmat védik! a saját biztonságukat! és félnek!.."//
Akkor lettek volna biztonságba, ha otthon maradnak az asszony és a sör mellett. Dehát a hatalom parancsba adta nekik, hogy PÁNCÉLTÖRŐT is vigyenek magukkal az árpádsávos zászló ellen.
//"...Nézd, nem a rendőrök kezdték. A csőcselék kezdte a TV székházával..."//
Érdekes volt ez a "csőcselék", élén Kökényesi elvtárssal.
Merthogy a helyszíni tudosítások szerint a csőcselék többsége hm! Szóval utólag csupán pszichikai akármivé lett minősítve. Viszont materiális megtorlásban részesítették UTÓLAG!
A hályog valóban majd csak utólag fog lehullni mindenki szeméről. Igy volt ez a két megelöző rendszer elkötelezett híveivel is. De a látók azokban is "csőcselék" voltak a hályogosszeműek meglátása szerint.
Tőlem okosabb ember mondta ezt nekem, hogy az ellenzék is tisztában van ezzel, hogy aki végrehajtja a fejlesztési tervet, konvergencia programotés amikor ez már érzödni is fog az életszinvonal javulásában az nagyobb politikai népszerüségnek örvendhet, mint most. Az ellenzék ezért követett el mindent, hogy kibillentse a mostaniakat a hataloból. a kormányon levők meg ezért követtek el mindent, hogy megnyerjék az országgyűlési választást! És ezért megy a harc és ezért érzik a felek, hogy belefér minden.