A Fidesz a vasárnapi választás óta népakaratról beszél.
Milyen jogon? Mitől népakarat az, amit Orbánék akarnak?
El kéne már felejteni ezt a kisajátító politikát. Észre kellene venni, hogy a demokrácia arról szól, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt akarnia, gondolnia mint nekünk. És ha nem úgy gondolkodik, attól még nem az ellenségünk, nem hazaáruló.
Kérdezem én, mi jogosítja fel Orbán Viktort és vidám csipetcsapatát arra, hogy népakaratról hablatyoljon? Az a 136 ezer szavazat, amivel a Fidesz és a KDNP többet apott mint az MSZP és az SZDSZ? Ugyanmár...
Ordas nagy hazugság, hogy az lenne a nép akarata, amit a Fidesz mond.
"Ordas nagy hazugság, hogy az lenne a nép akarata, amit a Fidesz mond."
Nem vagyok egy nagy demokrata, mivel azon emberek száma, akik értelmes döntéseket képesek hozni minden nehezítő körülmény ellenére, rendkívül csekély, így nem csoda, hogy a hívők mindig többen vannak (hogy miben hisznek éppen, az más kérdés), de tudom, hogy nem lehet népakaratról beszélni, amikor az ország gyakorlatilag fele az egyik politikai erő mögé sorakozik fel, a másik meg a másik mögé. Pedig az ilyen kijelentéseket egyik oldal sem szégyelli (szájbarágósan: az MSZP sem).
Éppen ezért ha azt látom, hogy alkotmányosan semmit sem lehet tenni ez ellen az országra nyilvánvalóan, bebizonyosodottan rendkívül ártalmas banda ellen, amelyik már azt is elérte az állandó manipulációval, hogy óvodás szintű tevékenységeiket is elfogadhatónak, sőt, kívánatosnak érezzék a fenti hívők, nem is beszélve a teljesítményük megítélését, inkább választom a keretek feszegetését, mint a csendes, amúgy kurvára decens és szalonképes hallgatást.
56-ban sem lehetett, csak akkor volt a nagy vörös szocialista, legdemokratikusabb ország, amely kisegítette a pillanatnyi népnyúzókat (nép=mindenki, aki nem tartozott a Párthoz) és adott nekik még 40 évet!:( De most nincs ilyen ország és a kék színűbe se reménykedj!
"Észre kellene venni, hogy a demokrácia arról szól, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt akarnia, gondolnia mint nekünk. És ha nem úgy gondolkodik, attól még nem az ellenségünk, nem hazaáruló"
Ha meg csak ugy gondolkodna:) De sajnos ugy is cselekszik... Bar ennek is vege van egyszer
Valami izé... "Alkotmány" is van hatályban. Az meg aszongya, hogy "közvetlen népakarattal" nem lehet kormányt buktatni, leváltani, alkotmányt változtatni stb.
Mit csodálkozol? Orbán úgy járt, mint Ripley az Alienben. Szépen sorra belepetélte a maga kis ocsmányságait Torgyán, Csurka meg a többi népakaratozó. Most meg jön kifele belőle a csula. :-)