Keresés

Részletes keresés

Brian Benson Creative Commons License 2008.04.01 0 0 225

[Megjegyzés:

Itt elkövettem azt a hibát, hogy Kovács-Cohner Róbert két sorát, nem tettem idézőjelek közé, pedig kellett volna... ezért a szerzőtől elnézést kérek, a "Túlélők" c. vers meg az enyém, ha valaki nem értené.]

Előzmény: Brian Benson (221)
Brian Benson Creative Commons License 2008.04.01 0 0 224

Nagyon tetszik ez a vers, szeretem..., prózának indul szinte.

 

Régi márciusok

 

a cím rögtön megteremti a hangulatot... 

 

A villamosmegállóban, szikrázó

napsütésben álltam ma reggel.

Arcomat a nap felé fordítva,

lehunyt szemmel áldoztam

napistennek...

 

...milyen jó hangulatú, friss pesti március ez, s ugyanakkor hogy kijelzi a határokat (kinek lehet régi a március, villamosmegálló, napsütés, lehúnyt szemek, pogány áldozat...)

                         mikor egy hangot

hallottam fülem mellett: 

 

...ismételt utalás arra, h csukva a szem, s egy újabb érzék bevonódik.

 

                                       látom, kedves,

napozik...fordítsa tenyerét a Nap

felé!

 

...szellemes, hogy tovább hangsúlyozod a látást, hioszen az öregúr lát, Te meg hallasz... :), és hogy teljes legyen az érzékek bevonása: nem elég, ha érzed a Nap hőjét, tapintsd is ki a kezeddel: REMEK!

 

Meglepődve engedelmeskedtem...

 

...az érzékekből a tudat szférájába lépsz: akarsz engedelmeskedni.

 

majd felnézve egy mesebeli, valószerűtlen

öregurat pillantottam meg.

 

...most látsz ismét, azonban a látvány "mesebeli, valószerűtlen" - ez már majdnem posztmodern ellentét: addig érezted a világot a maga valóságában, mikor felnyitod a szemed, akkor meg a látványt nem tudod/akarod dekódolni, és mesebelinek nevezed... szép.

 

 

                                         Láttam, folytak

a könnyei, - mondta-  lehunyt pillái alól.

Majd a nap feltölti energiával, ha a kezét

így tartja, és könnyeit elapasztja...

ne feledje, felfelé a tenyerét, mutatóujját

eltartva... szólt,

 

...mi is lenne ez...? Jóga-ászana? Liturgikus kéztartás az istnek felé? És ki az, akai ilyenekkel egy villamosmegállóban megszólíthat egy asszonyt? És még a "terápiás tanácsba" belerak egy mélyre pillantó, segítő tanácsot is..? Ki ő...

                       

                            s már ott sem volt,

 

...aki csak így eltűnik...

 

 

                                                          jött a

villamos a másik irányba, s elvitte,

 

a másik irányba...? Ki lehet...? Mert kezdem már sejteni, hogy ha Te balra mentél, akkor lehet, hogy ő ugyan jobbra ment, de itt többről van szÓ: bármerre is mentél, aki tanácsot adott, máshonnan jött..., nem?

 

                                                                én

meg ott álltam tátott szájjal és nyitott

tenyérrel a zsúfolt megállóban.

 

Meglep Téged is: hat Rád.

 

                                                 És valóban:

lassan elapadtak a könnyek, amik nem tudni,

honnan és miért jöttek,

 

...miként az öregről se tudsz semmit... Így van ez? Nem: a költő nem mondja el, hisz pontosan kell, hogy ytudja, mit is siratott, de nem mondja el, mert azt a kofa teszi a piacon, nem a költő. A költő sejtet, utal, és rábizza a társszerzőre (az olvasóra), mit érez ő, vele együtt - hát persze, hogy tudja..., rejtett ismétlése ez másként annak, hogy az öregről is tudja, ki volt, csak nem mondja el..., akarna ő vitatkozni is, bárkivel egy ilyen intim találkozás mélységéről vagy inkább magasságáról? Hiszen amikor ránézel az öregúrra, akkor se tudod, ki ő, pedig hát láttad... lehetne bármi hihetőt mondani, ugye nem: marad a sejtetés.  Szép ez így.

 

                                      alighanem a

múltról, régi márciusokról  regéltek.

 

Itt visszatérünk a valóságba..., ami viszont már nincs: a múlté...

...minden csak akkor lesz azzá, ami, ha elmúlt.

 

*

 

A Nap szót egyformán kéne írni, inkább kisbetűvel...

 

*

 

Érzelmi-tudati költemény, gondolati líra, a háttérben képződik meg a költészet, nem az előtérben a nyelvi síkon, bár ott sincs benne kötekedni-való, ez szabadvers.

 

Belső rímek, alliterációk, áthajlások, hasonlatok, hogy valami konzervatívat is megjegyezzek.

 

Belső világod tükreként megjelent egy mesebeli öregúr, aki visszadta és továbbvitte, amit érzel, golndolsz és felitatta a könnyeidet a szavaival.

 

Ez a vers is tiszta ajándék.

Előzmény: Prucika (223)
Prucika Creative Commons License 2008.03.30 0 0 223

Március utolsó napjaiban járunk. Tombol a tavasz, ma igazán gyönyörű idő volt.

Amikor ezt a verset írtam, március 15.-én, még csípős szél fújt a villamosmegállóban és bágyadtan sütött a napocska.

Bennem felsejlettek a régi március 15.-ék, az az 1977. évi is,amikor azt hittem, örökre, hűséget esküdtem a páromnak. Nem rajtam múlt, hogy nem így történt.

És amikor idén ezen az évfordulón a Nemzeti Színházba igyekeztem, ez a vers született.

Régi márciusok

 

 

A villamosmegállóban, szikrázó

napsütésben álltam ma reggel.

Arcomat a nap felé fordítva,

lehunyt szemmel áldoztam

napistennek...mikor egy hangot

hallottam fülem mellett:látom, kedves,

napozik...fordítsa tenyerét a Nap

felé! Meglepődve engedelmeskedtem...

majd felnézve egy mesebeli, valószerűtlen

öregurat pillantottam meg. Láttam, folytak

a könnyei, - mondta-  lehunyt pillái alól.

Majd a nap feltölti energiával, ha a kezét

így tartja, és könnyeit elapasztja...

ne feledje, felfelé a tenyerét, mutatóujját

eltartva... szólt, s már ott sem volt, jött a

villamos a másik irányba, s elvitte, én

meg ott álltam tátott szájjal és nyitott

tenyérrel a zsúfolt megállóban. És valóban:

lassan elapadtak a könnyek, amik nem tudni,

honnan és miért jöttek, alighanem a

múltról, régi márciusokról  regéltek.

 

 

Prucika Creative Commons License 2008.03.18 0 0 222

Tavaszi haiku

ablakomon át

látom a mandulafát

díszbe öltözött

 

 

jöttödre a fák

virágba borultak már

jöjj, szerelmesem

 

 

katicabogár

reggel megült kezemen

nevető pettyek

 

 

szeplők arcodon

mosolyod vágyat ébreszt:

csókkal számolom

 

2008.03.18.

Brian Benson Creative Commons License 2008.03.02 0 0 221

Túlélők

 

Lélegzettelen bordák börtönéből

füstként öklend félhomályt a tájra.

Kovács-Cohner Róbert: Szóköz

   

és ha már hulla lesz és elkapart

sokáig oszló teteme

dögletes párában áll lehellete

majd sírkövet borostyánt eltakar

 

s nem lesz elme mely ne emlékezne

őrá ki míg fenn rohadt s osztott

ciánt maga körül s megrontott

seregnyi felnőttet és gyermeket

 

akkor majd beszívjuk mind az oxigént

megesszük lassan híg szarát

megisszuk lassan őt magát

mi fenntartotta sejtjeit míg élt

 

és nem lesz szó arról hogy hol volna lelke

hiszen míg élt se tudtunk arról semmit se mi

s majd akkor észrevétlenül átveszi

életünk felett a hatalmat s nevet nevet

 

bestiális vigyora mögött

ott lesz létünk minden bizonytalansága

mi dögletes párájából áll majd

szegény magunk leszünk az ördögök

 

Brian Benson Creative Commons License 2008.02.29 0 0 220
Animusárnyék

  

te magad vagy

aki minden éjen

saját poklodba szállsz

és éjeidből napratérve

magaddal hozod

pikkelyes bőrödön

a szuttyós förtelmet

mi húsoddal elegy

szottyadt hájad rohasztja el

 

te darabokba vagdosott

önrothadás

te rák maga

méhed és melled

majd a másik emlőd

júdásezüstökért cserébe ment

te sötét anyag

te bűzhedett mocsok

 

lassan rothadsz el

te förtelem maga

lassan mint sav marja

szét a rozsdát

te asszonyok alja

méhetlen meddő

tejetlen szikkadás

sátán szukája

inkubust ellő

metánbűzű

mocsári szenny

 

amerre megjelensz

pusztulás és jajszó

kísér mindenütt

maszkos striga

nyákcsusszanó

hörgeteg banya

méhlepényevő

szurokhányó

nőstényszörnyeteg

mindent semmítőn

magadba szopsz

 

te maternek gondolod

szépítő tükrödben önmagad

te ocsmány fogatlan

hígkékszemű rezgő

s poshadott kocsonya

te gerinctelen

és dögletes

temetetlen halálmaga

söpretlen s öletlen

matéria

Symbian Creative Commons License 2008.02.18 0 0 219
Oszt a Sors

oszt a sors
lapra lap
mennyi éjjel
vártalak

aztán elmúlt
minden remény
nem voltam jó
vagy szíved
kemény

s most mennyi
hajnal múlik
fogy az Idő
rámrakódik

rámrakódik
ráhagyom
csöndbe
csöppen
bánatom

így múlik el
napra nap
oszt a Sors:
lapra lap
Symbian Creative Commons License 2008.02.18 0 0 218
Bennem fáj

még bennem fáj
a mosoly
szád szegletén
teregettél
hajad borzolta
a koraesti szél

még bennem fáj
szembogarad
minden rezdülése
még bennem fáj
az őrült nyár
minden lüktetése

még bennem fáj
minden
el nem mondott
szó

még bennem fáj
mi többé
el nem mondható

bennem fáj és
sírni volna jó
Brian Benson Creative Commons License 2008.02.16 0 0 217

Még látom őt

 

 

az Idő fölé kellett állnia

mikorra átért oda átra

s visszanézett lassú fordulattal

 

az Idő fölött kellett állnia

és kívüle mintha előtte folyna

rettentő áradatként

 

hullámzana saját elmúlása

benne s fel- feldobja

a mindent beborító forgatag

 

egyszerre egyként látva

előre morajló s hátra

jégbe fagyott múltra

 

ott áll ahol áll

mást nem tehet

uralkodó

 

csak pereg arcáról

az egyetlen mi fölött

semminek és senkinek

 

nincs uralma

s nem volt soha

a könny

 

s lecsöppen a tálba

melyet kezében tart

fehér ruhája

 

üdvözülteké

esése

mint a márvány

 

időtlen

mert halott

csak áll ott

 

aranyszegélyű tálba

esnek könnyei

állóhullámba zárva
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 216
Napvihar

nyúlánk lábaival
átkulcsol az est
magába húz nem
ereszt

ahogy kedvünket
töltjük egymásba'
őrülten pörgő
színes zuhanásba'

arany tengerbe
zuhan a Nap
így telik majd
napra nap éget
vakít a vágy
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 215
Illatod

illatod nincs velem
reménytelen hajnal
mezítelen voltál
kibontott hajjal

szeretkeztünk

én közé túrtam
s füledbe súgtam
szeretlek

akkor még
nem tudtam
soha el nem
feledlek
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 214
Őszi szél

őszi szél
cirógatta arcom
elmúlt minden ünnep
őszi eső mosta el
a nevetést a könnyet
ami elmúlt
már arcodba temettem
útra keltem
s mindent elfeledtem
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 213
Többé

többé nem vetül
árnyékom az útra
többé nem akarok
arra járni nehogy
éles tövisként
hasítson belém

az a mezítlábas
nyár ártatlan
visszavár mennyi
emlék miközben
bennem a nemlét
morzsol könnyeket

könnyű reményeket
szélnek eresztve
állok némán

mindig lesz mi
meggyötör
mert csak addig
tündököl míg
megkapom
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 212
Könnyű álmot vártam

könnyű álmot vártam
mellettem szuszogtál
hamar elaludtál
hozzám alig szóltál

feltámadt a hajnali
szél
szívembe mart
gúnyosan rámnézett
ölni akart

hiába bújtam hozzád
öntudatlan voltál
csak tested volt itt
hozzám alig szóltál

hiába fulladtam
hideg párnák közé
hiába fájt minden
ha lelkünk az ördögé
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 211
Vadhús

észrevétlen rakott rám
éveket az idő
gyermekkorom köré
az élet - vadhús
körbenő

feszít mégis penderít
egy új világ felé

pedig emlékszem ahogy
mezítláb futottunk
a porba - észrevétlen

máig emésztem hogy
azóta sem volt
semmi olyan szép
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 210
Néma pillanat

elér a csend
átrepül
bennem
arany szárnyon
megpihen

kis faágon
béke van
tenyérnyi
az égbolt

néma pillanat

ahogy a
fák közé
szellőt hint
a nyár
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 209
Reszkető

reszkető égbolt
szív fel belőlem
minden érzést

reszkető tér
emeli rám
csend-szemét

visszatér egy
régi dalban:
majdnem
belehaltam
Symbian Creative Commons License 2008.02.09 0 0 208
Régi és Új

régi és új
örök harca dúl
bennem

azt hittem
most születtem
újra
vágytam a fényre
vágytam a jóra

s a régi
mielőtt elmúlt
nehéz csillagot
ragasztott
homlokomra

én fogvacogva
tudtam:
már minden
kitanult gyűrött
leckém szépen
könyvbe kötve

még ez utolsó
mitől meggyötörve
vádolom magam
fájdalom magány
parttalan
Prucika Creative Commons License 2008.02.07 0 0 207

Haiku-csokor

 

 

Fekete gyöngyöm

átvette testmelegem

hazája tenger

 

 

karom nyakadon

élő gyöngysorod vagyok

édes kábulat

 

 

párnáim titka:

megőrzi az éjszaka

hajnali könnyek

 

 

könnyem könnyeden

ragyog, sorsom sorsoddal

így ölelkezik

 

 

ablakomon át

behallik a reggeli

madárhallali

 

 

 

kertemben élnek:

verebek s cinegék

tavaszt idéznek

 

 

 

Prucika Creative Commons License 2008.02.07 0 0 206
Álmokról

 

Ahogy az emlékeimet

kéretlen sorolom, belém

döbben a felismerés:

mintha valaki más élte

volna meg azt az életet,

amit valaha magamnak

álmodtam meg.

Szép családot, kereket,

szerettem volna három

gyereket, először egy

fiút, mert nekem nem

volt bátyám, de szerettem

volna nagyon egyet, álmodtam

hát a fiam mellé egy kishúgot,

kit rajongással szerethet.

Aztán majdnem mindent

elvett tőlem az élet, s helyettem

valaki más élhette meg

azt az életet, amit én

kislányként magamnak

álmodtam meg… Most már

csak a könnyek mesélnek.

 

Prucika Creative Commons License 2008.02.07 0 0 205
Sors könyve

 

(A naptár lapjai)

 

 

Ül a kövön a szerelmem

közel négy évesen,

nyelvét nyújtja rám

a régmúlt időből, vele

üzen a sors nekem:

hogy kicselezlek!

Itt egy gyermek,

látod, de nem érintheted,

le kell élned életed,

míg töredékhez elérve

a fiúcskából lett égő

tekintetű fiú, majd apa

s végül nagyapót

magadhoz ölelheted.

Meg kell értenem,

benne szeretem

a kicsiny gyermeket, s

az élet titkait kutató

srácot, most, hogy az ő

életét folyamatnak látom,

tán megértem a sajátom
Prucika Creative Commons License 2008.02.07 0 0 204
Szerelemlék

 

 

Csak a felszínt karcoltam meg

nem is kutattam mélyen

az emlékeimben,  mert benne

vagy minden lélegzetemben,

minden pillanatomban

kitörölhetetlen, beleégett

akár emlék, akár jelen

velem vagy mindörökre

egyetlenem.

 

Itt van velem levetett

ingeink suhogása, mikor

először érintettük egymást

attól a pillanattól kezdve

a tegnapi napig - örökkévalón

itt van minden,elrejtve a lelkemben

szerelmem.

Symbian Creative Commons License 2008.01.28 0 0 203
Bezzeg

mikor elgurult a múlt
nem szedegettem
szőnyegrojtok
közé bújt
álmaim

már elmúlt bennem
de
éberebb lettem
minden hajnalon
Brian Benson Creative Commons License 2008.01.27 0 0 202
Imperfectum és Advent, 2007

 

Isten nincs és nem is volt

majd csak lesz és

csak annyira lesz

amennyiben mi

egyénként

csoportként

nemzetként és

fajként

fel tudjuk mutatni

 

amennyiben ez nem fog sikerülni

akkor nem volt

nincs és

nem is születik meg

de ez most még nem dőlt el

 

úgyhogy még

talán lehet karácsonyozni

 

mert ha volna is Isten

vajon miként nézne Önmagára

ha legkedvesebb teremtményei

lángokba és füstbe

vérbe és kínhalálba

veszejtenék a bolygót és

embertársaikat és

minden élő teremtményt

 

akkor hogyan nézne Önmagára és

arra az egyébként

tényleg nagyszerűnek tűnő gondolatra

hogy a szabadság az

az adomány amely értéket ad

választanunk Őt vagy Nem-Őt

 

vajon szeret-e majd a bolygó és

utolsó teremtménye pusztulása után

Egyedül Lenni

Az Aki Volt

 

(vajon mi lesz a neve

az utolsó férfinak és nőnek?)

 

tényleg jó lenne

ha az idén végre már megszületne

bennünk

Brian Benson Creative Commons License 2008.01.23 0 0 201
                                                                  Styx

 

                                                                  A folyón átkel-

                                                                  nem nem, belevesznem azt

                                                                  igen, lehet. Menny?

Brian Benson Creative Commons License 2008.01.22 0 0 200
Párbeszéd

 

„Három homokhang, három
skorpió:
a vendégek, a
csónakban ők is.”

(Paul Celan: Havdalah)

 

 

a szem alámerül

a vízfelszín alá a testtel együtt

más világba tekint

lebeg

 

- Van-e Isten?

 

a folyó sodorvonala felé

lassan ellebeg

a felhők is alászállnak

a vízre

 

- Angyal…

 

minden ezüstre

és szürkére rezzen

madár sehol

a parton áll

a másikon

 

- …csónakkal nem lehet

nem bír el…

 

- Itt már nem kell lélegezni

majd megszokod…

 

vízcseppek a tál felett

 

- Van-e Isten itt,

vagy csak én vagyok…?

 

bejött az éj

 

- Gyertyalángom

ég.

Brian Benson Creative Commons License 2008.01.22 0 0 199
Nem maradt irgalom

 

A fekete könyveimben pedig

minden megvan,

mindenre pontosan emlékszem,

semmi nincs elfelejtve.

(Sz. F.)

 

(átmentek szárazon a tenger medrében

és látták az egyiptomiakat holtan

és már hittek az Örökkévalóban

 

de csak a tenger megnyílása után hittek

mert nem volt elég öldöklő csodáknak

Kemet Földjére mért sokasága

 

a nép a tenger partján kétségbe esett

mert a büntetés ugyan büntetés

de szabadulásukhoz nem volt elég

 

a tengernél azonban megváltozott a helyzet

örült az igaz mert megtorlást látott

a roppant vízfal vigyázzban állott)

 

*

 

sorold fel Te is volt barát

Fekete Könyveidből minden sorát

Följegyzett Förtelmeimnek

 

whiskytől kiszáradt nedveid

őrizte hézagos emlékeid

mint Egyiptom hét csapása

 

olyanná lettél mint az Égben

bandátlan és zenétlen

meghibbant Isten

 

olyanná lettél mint a sáskák

emlékeinket szívedből mind kirágták

közös élőink és halottunk

 

fölénk borulnak mint a tenger

s elnyel s a túlparton egyetlen ember

nem fog állni győzelemmel

 

mert nincsen ki utat nyisson értünk

bűneink tengerén ha nem érünk

magunknak annyit

Prucika Creative Commons License 2008.01.21 0 0 198

 

 

Via dolorosa

 

fájdalmam útja ez

a via dolorosa,

hozzád visz mégis

minden lélegzet és

gondolat, te már az

életem része vagy

 vállamon viszem

szerelmünk keresztjét

velem van mindörökre:

szégyen és dicsőség

Prucika Creative Commons License 2008.01.21 0 0 197
 

Napok múlása

 

Mást nem teszek,most

várom a pillanatot, majd

testem a testeddel összeolvad

én leszek benned és te bennem

nem lesznek határok

ölelésed megvéd a magánytól

és a haláltól, ölelésem

megvéd téged a valóságtól.

Most várakozás, napok

múlása, árnyak futása a falon

s egy reggelen úgy ébredek

szívemben  bizonyosság éled

hogy látlak, magamhoz ölelem

veled a boldogságot....várok....

 

Prucika Creative Commons License 2008.01.21 0 0 196

Ketten

 

Ketten vagyunk csupán:

az éjszaka, meg én

bennem verdes felriadt

szívem, először fel sem

ismerem, hogy a hang,

mely nyüszítve zokog

az velem azonos...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!