Mikola István a Fidesz miniszterelnök-helyettes-jelöltje. Én meg emlékszem ennek a jómadárnak azokra a megnyilatkozásaira, amelyek szerint a megerőszakolt nőnek is szülnie kell (tapló!). LEgutóbb az abortusztabletta ügyében nyilatkozott meg a nemzet orvosa, nagy bölcsen.
Na igen, valami biztos marad - ahogy az elkényeztetésnek is megvannak a káros utóhatásai. De nem hiszem, hogy sok ember lenne, akinél egy gyakorló pszichológus ne találna valami gyerekkori elfojtott problémát :-)
Tökéletes állapot nem jellemző, egy idő után inkább a halogatás eszközévé válik...
Ez tény. Csak hát időről időre azt tapasztalom, hogy a nagyhangú kereszténykedők vajmi kevéssé járatosak a krisztusi tanításokban errefelé. Ma már idéztem egyszer Jézust a házasságtörés kapcsán valamelyik topikban (lehet, hogy épp itt), de nem volt vele átütő sikerem. Pedig az "Az vesse rá az első követ..." nagyon messzire mutató mondat.
Egyáltalán nem vagyok olyan biztos benne, hogy ezeknek a tényezőknek okvetlenül rossz házassághoz kell vezetniük. Bár tény, hogy növelik a valószínűségét, de nem sok jel mutat arra, hogy a hosszú "próbaidős" házasságok annyival sikeresebbek lennének.
De OK, én sem gondolom (pláne bizonyos kor alatt), hogy ilyenkor feltétlen össze kell házasodni. Inkább arra utaltam, hogy ahol a vallás szelleme is él, ott nem arra keresik a megoldást, hogy titkolják el a hibát, hanem, hogy mi a legjobb továbblépési lehetőség - és ezért a viselkedésért rendszerint egyáltalán nem jár megvetés, sőt.
Egy nyavalyát! Nagyapó volt rám rossz hatással: a kitartó konstruktivitásával beletaszított a komoly beszélgetés szakadékába! És hát nincs már itt a nagyszerű pevek és kanpánycsend, akik a Polidili atmoszféráját dicséretre méltón karbantartották eddig! :)))
Túl komolyan veszel.:-) Amúgy örülök, hogy így gondolod. Csak a PoliDili légköre nem kedvez e komoly eszmecseréknek. Ha kivételre találok, örömömre szolgál.
Ez teljesen így van, de a gyerekben is marad némi rossz szájíz... ha más nem, akkor az, hogy felnőttkorában nagyon nem akar újra filléres gondokkal küszködni... ezen is megcsúszhat egy fiatal...
Ez a felvetésed jól kihozza a témában alapban benne rejlő kettősséget.
Mondjuk tényleg elmegyek egyedül egy szórakozóhelyre. Ha ennek az lesz az eredménye, hogy 41 évesen órák alatt összeszedek egy tizenéves csajt és van minden, akkor feltehetőleg rém elégedetten magammal és a világgal ki fogom jelenteni, hogy "barátom, igazad volt".
Ha viszont célba találnak az itt és másutt elhangzó szövegek a felelősségtudatról és az erkölcsről, és nem jön össze semmi, vagy óvszerrel terrorizálnak, akkor valszeg rém rosszkedvűen, és fülem-farkam lógva kiosztom magamnak azt a kárpótlást, hogy azt mondhatom: "nem, nem volt igazad.":)))
ÜdV
ps:
Egy hetvenes fazon beül a gyóntatószékbe, és elmondja a papnak, hogy a múlt éjjel két tizenhatéves csajjal volt minden. Erre a pap mondja, hogy "nagyot vétkeztél, mondjál el 20 Üdvözlégyet..." - erre a fazon közbevág, hogy nem tud keresztény imát, mert ő zsidó.
Erre a pap megkérdezi, hogy de akkor miért neki mondta el, miért nem a rabbinak
Nem hiszem, hogy jót tesz egy gyereknek hosszabb távon, ha mindent megkap. Erről nekem mindig egy ismerősöm 4 éves kislánya jut eszembe, aki amikor nem kapott meg egy játékot, ránézett az apjára, és megkérdezte: azt akarod, hogy egész nap ilyen hisztis legyek?!?
Én kiskoromban úgy gondolom, pocsék körülmények közt élhettem (lakótelep, kifizetetlen számlák...), aztán - kb. 8-10 éves koromtól - eléggé megszaladt a szekér (bár akkor is figyeltek rá, hogy mindent azért ne kapjak meg). Állítom, hogy a szüleim egymáshoz való viszonyának alakulása ezerszer nagyobb hatással volt a boldogságomra.
És valószínűnek tartom azt is, hogy valójában a szülő és a gyerek közül az előbbinek okoz nagyobb és főként hosszabb távú szívfájdalmat, ha valamit nem vehet meg a gyerekének.
Lassan-lassan... talán... Szkeptikus vagyok. Pedig maga a nevelés olyan nagyon egyszerű dolog, alig néhány szempontot kell mindig következetesen szem előtt tartani, ha az embernek olyan szerencséje van, hogy gyereke van. Csak valamiért ezt senki sem akarja elhinni.
Na tessék. Már az is megalapozza nácivá minősítésedet, hogy ilyen gondolat egyáltalán felmerült benned:-) Ha félig komolyra fordítjuk, utoljára az úttörőtáborban alkalmaztam a módszert:-)
Persze, hogy nagyobb, ez sztem nem kérdés. A kérdés az, hogy akik a fogamzásgátlás egyszerű feladatát nem voltak képesek megoldani, azok hogyan kezelik majd ezeket a nehézségeket. És főként a kényszerhelyzetben vállalt gyermekkel hogyan bánnak, mit tudnak adni neki egy esetlegesen már születésekor is megkeseredett kényszerházasságban? És végül: mekkora lesz az a tragédia, amibe ez az egész beletorkollik? Ezekre a kérdésekre kellene választ találnunk...
"A probléma akkor is egyedül a lányé marad, a fiút sem a mikrokörnyezet nem ítéli el, sem fizikai, sem erkölcsi, sőt legtöbbször anyagi következményei sincsenek ránézve a felelőtlenségnek."
ez akkor is nevelési kérdés, és itt van szerepe a fiús anyának, aki figyelmeztethet a felelősségre. persze a nők tiszteletére nevelést nem 15 éves kamasznál kell kezdeni, hanem kicsit előbb. (jó tudom, hogy a hagyományos régi családmodell, a despota apával stb. de azért lassan, lassan változunk. vagy nem?)
Ne viccelj, a mai szuperliberális világban én semmin se lepődök meg - még a végén kiderül, hogy tényleg szereted zokniban mosni a lábad, én meg ki leszek kiáltva fasisztának, mert nem tűröm a másságot. :)
Mondjuk ez a középiskolából most kikerülők tudását elnézve (és összehasonlítva mondjuk a 10 évvel ezelőttivel) nem olyan eretnek gondolat, mint sokan hinnék.
Igaz - bár szerintem az ember jóval korábban fel tud nőni, mint ahogy ma az divatban van, ha egyszer elhatározza; általában azért nem annyira nagyon fiatalokról van szó, és errefelé a felelősségre nevelés valószínűleg erősebb, mint ahogy azt a világ sugallja.
Itt talán megint az a kérdés, embernek tekintjük-e a magzatot, illetve ebben az esetben, hogy egy ember (mondjuk, hogy kíméletes, mert viszonylag tudattalan állapotban történő (???)) megölése nagyobb tragédia-e egy házasság nehézségeinél.
Ez is nehéz ügy. Mert hiába normális a gyerek, nem követelőzik, nem nyafog, az ember óhatatlanul is látja, hogy mi mindenből kimarad a pénzhiány miatt. Torokszorító ám nemet mondani egy kisgyereknek, amikor elsétálsz vele nyáron egy könyvpavilon előtt, és szebbnél szebb könyvekre mutogat, hogy azt szeretné. És nem tudod megvenni neki. Szóval, ez se olyan egyszerű, mint sokan hiszik, hogy a szeretet a fontos, nem a pénz.
Furcsa dolog ez. Én például úgy nőttem fel, hogy a legtöbb ismerősömhöz képest szarabbul álltunk, és olyan is volt, hogy anyámmal vártuk a végrehajtót. Ennek ellenére a lehetőségekhez képest teljesen boldog gyerekkorom volt, ők megcsinálták azt, amire te utalsz. Én viszont éppen ezért nem akarom, hogy a gyerekem szembesüljön mindazzal, amivel én. (A másik véglet az elkényeztetett kis újgazdag gyerek, szerintem éppen hogy súlyosabb értékzavarokat okoz, mint ha rosszul megy a családnak.) Ha csak egy, vagy két gyereket tudunk így vállalni, akkor egyet, vagy kettőt fogunk, és passz.
Ez is egy komoly lépés lenne a jelenlegi állapotokhoz képest. Viszont az évenkénti citológia 30-35 év felett kiemelkedő fontosságú, amikor már a nőgyógyászhoz elmenetel se szokott problémával járni. Ma az orvos-kényszer a legrosszabbul a 20 év alattiakat érinti, ahol az évenkénti citológia korántsem akkora jelentőségű. Persze ellenérvként fel lehet hozni a tabletta veszélyeit és mellékhatásait, amelyek a semmihez képest tényleg vannak, de a nem kivánt terhességhez és abortuszhoz képest minimálisak.
