A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
В Иранском Курдистане (район г. Саккыз) открыто богатейшее погребение скифского царя, относящееся к концу VII в. до н.э. В нем было найдено немало предметов древневосточного производства, полученных как добыча, подарки или дань, а также скифское оружие, предметы конской узды, украшенные в раннескифском зверином стиле. По мнению ученых, именно Иранский Курдистан мог быть опорным пунктом скифских царей во время их переднеазиатских походов.
Ugyanez a gyámköves megoldás a Tamány-félszigetről: a Bolsaja bliznyica kurgán bejárata (Ellen Reeder szerk.: Scythian Gold: treasures from ancient Ukraine; Harry N. Abrams, New York, 1999, 88.)
Kурган на Таманском полуострове (высота 15 м, длина окружности 340 м). Раскопки производились в 1864—66, 1868, 1883—84 И. Е. Забелиным, А. Е. Люценко, В. Г. Тизенгаузеном и С. И. Веребрюсовым. Открыты мужские и женские погребения 2-й половины 4 в. до н. э., принадлежавшие представителям знатной синдской фамилии (см. Синды), выполнявшей жреческие функции. Захоронения: трупоположения (3 из них в резных деревянных саркофагах, инкрустированных слоновой костью) и трупосожжения — в склепах и каменных могилах. Один из склепов был покрыт полихромной росписью (на его потолке изображена голова Деметры). В другом была погребена жрица Деметры в богатом убранстве и одежде, расшитой 2 тыс. золотых рельефных бляшек. В третьем — воин с дорогим вооружением и доспехами. При погребениях найдены также расписные вазы, терракотовые и костяные фигурки, предметы конской сбруи, множество золотых украшений греческого ювелирного производства. Открытия в Б. Б. дают обширный материал для изучения истории и культуры Боспорского государства (См. Боспорское государство) эпохи его расцвета. Лит.: Ростовцев М. И., Античная декоративная живопись на юге России, т. 1, СПБ. 1914; Гайдукевич В. ф., Боспорское царство, М.— Л., 1949
De a nem messze feltárt Kul-Oba kurgán bejárata is hasonló (Ralf Busch szerk.: Gold der Skythen; Wachholtz, Neumünster, 1993, 110.)
Rénhírek, Zoltán István Károly, 208.07.05 Csecsenföld Ez még a múlt században történt: Moszkvába érkezvén, midőn elfoglaltam kollégiumi szálláshelyemet, a szobával együtt két lakótársat is kaptam. Egyikük grúz, a másik csecsen volt. Utóbbiról ekkor még nem tudtam, hogy szegről-végről rokon. Ádám (a csecsen) azonban hamarosan felvilágosított: ők úgy tanulták az iskolában, hogy a csecsen és a magyar nép rokonságban áll egymással.
Sulinet: Csecsenföld a mai Dagesztán, Grúzia és Ingusföld között fekszik, Oroszország európai részén. Lakói, a csecsenek a dagesztáni népekkel állnak rokonságban, s távoli őseik valószínüleg az i.e. 3. ée. előtt a HURRI-URARTUI népek őseivel rokoníthatók. A 19. századig klasszikus értelemben véve vett néppé nem szerveződtek, hanem ún. aul-közösségekre oszlottak. Ez a nemzetségi jellegű tagolódás azt jelentette, hogy települési egységeket alkottak (pl. micsik, icskeri, auh, kiszt, nazran, galgaj, karabulak). Patriarchális nemzetségeiket tejpeknek nevezik, s az egyes tejpek tagjai nyolc-tíz nemzedékre visszamenően számon tartják leszármazási rendjüket. A tejpek között szigorúan szabályozott módon alakultak ki az exogám kapcsolatok. A nemzetségi szervezet intézményei (pl. a vérbosszú, a nemzetségi tanács, a nőrablás, a vendégbarátság) mindmáig fennmaradtak. A nemzetségek kb. 40-50 főnyi nagycsaládokból álltak, a család feje a nemzetségi tanács tagja s egyben a szakrális teendők ellátója is volt. A 16. században az Icskeri hegyekből a folyóvölgyek mentén a síkvidéki területekre kezdtek leköltözni, s a síkvidéken kétlegelős kisállattartással (juh és kecske) és földműveléssel foglalkoztak. Mivel a föld nagyon termékeny volt, ezért már kezdetleges módszerekkel is nagy termésátlagot tudtak elérni kukoricából őszi búzából, árpából és kölesből. A kisállatok mellett idővel megnőtt a szarvasmarha- és bivalytartás jelentősége, majd a kaukázusi háborúk idején fellendült a lótenyésztés is. Az iszlám vallást csak a 18. században vették fel, annak is a szunnita ágát, de párhuzamosan tovább élt ősi mitológiájuk és rítusrendszerük is.
Wikipédia Mitanni területére az i. e. 3. évezred végén vándoroltak be a hurrik több hullámban. Nyelvük ismeretlen, feltehetően a KAUKÁZUSI nyelvek közé tartozott. A hurri népességet valamikor a története során komoly indoárja hatás érte, ugyanis panteonjuk és uralkodóik nevei ilyen eredetűek. Ezt korábban azzal magyarázták, hogy egy indoárja katonai arisztokrácia települt a hurrikra, ez az elméletet azonban mára jobbára túlhaladottá vált. Önmagában a védikus istennevek (Indra, Varuna, Násatja, Asvinok) még nem jelentenek közvetlen kontaktust sem, nemhogy népességcserét, vagy az uralkodóréteg etnikai-nyelvi kicserélődését, hiszen a hurrik betelepülése és a Védák keletkezése között legalább egy évezred telt el, és a Véda-árják panteonjának eredetéről semmit sem tudunk.
A hurrik jelentősége, hogy ők honosították meg Mezopotámiában a HÁZIASÍTOTT LOVAT és alattuk jelent meg tömeges használatban a HARCI KOCSI Ennek olyan nagy jelentősége volt, hogy a harci kocsizó nemesség, a marjannu réteg alkotta a társadalom gerincét, amelyik örökölhető szolgálati birtok fejében katonai szolgálattal tartozott a királynak. Hurri eredetű az a Hatti területén talált szöveg, amit Kikkuli írt a lótenyésztésről és -kiképzésről.
Hóman Bálint "A magyarság és a magyar nyelv kimméri-géta kapcsolatainak a megállapításával új értelmet kapnak az eddig jóformán kizárólagosan műkedvelőknek átengedett sumer-magyar kutatások is. A sumerok nyelve mai ismereteink szerint a jáfetita kaukázusi nyelvcsaládba tartozik, a magyar nyelv kaukázusi és „ismeretlen eredetűnek” mondott ősi szavainak az elemzésnél tehát a jövőben nem szabad figyelmen kívül hagynunk a sumer és a hatti-hurri nyelvemlékeket, aminthogy fentebb néhány szó – így főleg a világszemlélet fogalomkörébe tartozó Num – ‘Isten’, lél – ‘lélek’, húgy – ‘csillag’, eredetileg ‘hold’, ‘nap’ szavaink eredetének megállapításánál már ez úton haladtam."
Harmatta János: Kréta görögök előtti lakossága nyelvének kérdéséhez; in: Antik Tanulmányok XVI/2 (1979), 133–145. o.
Ebben a tanulmányában Harmatta egy Kr. e. kb. a XV. századból származó egyiptomi orvosi papiruszon fennmaradt ráolvasás szövegét kísérelte meg megfejteni (British Museum Nr. 10059). A felirat Kafti, azaz a korabeli Kréta nyelvén íródott, egyiptomi hieroglif írással. A szöveg vizsgálata arra utal, hogy a krétai nyelvet az írnokok világosan értették. Erre Harmatta elsősorban bizonyos determinativusok használatából következtet.
Harmatta megfejtése:
"Ó Šantaš és Kupapaš! Jöjj, és kezeld rituálisan [a beteget]! Győzze le [a betegséget]!"
A lenyűgöző minószi, más néven krétai civilizációt valószínűleg anatóliai, s nem afrikai telepesek hozták létre, mint korában hitték.
Görög, amerikai, kanadai, orosz és török kutatók 193 krétai, valamint 171, Görögország középső és északi részén, az egykori neolitikus közösségek területén élő férfitől vettek DNS-mintát – olvasható az Ekathimerini című görög lap online kiadásában. Mint a vizsgálatok kimutatták, a neolitikum idején érkező betelepülők Anatóliából, illetve a mai Irán, Irak és Szíria területéről származhattak, s nem Afrikából, ahogy Martin Bernal amerikai kutató állította elméletében.
"A DNS-vizsgálatok tanúsága szerint a betelepülés időben egybeesett a társadalmi és kulturális fejlődéssel, amely végső soron elvezetett a minószi civilizáció megszületéséhez. Eddig csupán régészeti bizonyítékokkal rendelkezünk, most már genetikai adatok birtokába jutottuk, és DNS alapján állapíthatjuk meg az időpontokat" – hangsúlyozta Konsztantinosz Triantafillidisz, a thesszaloniki Arisztotelész Egyetem professzora.
A hettita nagykirály és a Tolsztaja mogilában eltemetett "herceg" túlvilági előkészületeit illetően Renate Rolle mutat ki ugyanilyen hasonlatosságot: "A dead Scythian whose weapons, tools as well as animals placed in the grave with him would of course urgently require pasture in the next world. And that is just what the burial mound appears to have been: symbolic pasture, which varied in size according to the dead person's social station, possessions and esteem. The idea of the next world as a kind of 'heavenly pasture' is by no means uncommon. In this respect the Scythian prince from the Tolstaya mogila finds himself in the company of the Hittite king whose elaborate funeral, lasting many days, is recorded in cuneiform texts: 'Now O Sungod, ensure that this pasture remains his rightful property! And no-one shall wrest it from him [or] make legal claim to it! And on this pasture cattle and sheep, horses and mules shall graze for him!' This was declared on the eighth day of the ceremonies, and the dead king was brought many cattle and a piece of actual turf which, with the help of magic rites, would accompany him into the next world." (The World of the Scythians; University of California Press, 1989, 34.)
"the Scythians dress look similar to the style worn by the Hittites. I've seen Hittite rock carvings, and I swear they wore the same style of hats and boots."
Келермесские курганы- Царские погребения раннескифской эпохи
Paleograph Press - Deutsches Archäologisches Institut - Center for Comparative Study on Ancient Civilizations, Russian Academy of Sciences, Moszkva, 1997
(Steppenvölker Eurasiens 1.)
This book is a detailed study of the famous Scythian royal necropolis of Kelermes, finds from which constitute a significant part of the collection of Scythian gold of the State Hermitage in St.-Petersburg. The Kelermes barrows are also famous for their tumuli, which contain mass horse burials, and for the specific types of grave construction, which are considered typical of early Scythian times.
The Kelermes barrows were discovered in 1903 by the amateur archaeologist D. Schulz. The circumstances of his excavations long remained unclear — the majority of his finds were not connected to the excavated complexes, some of the artifacts were left in place, while others were melted into gold bars. Although later excavations were continued by Professor N. Veselovsky, his studies could not compensate for the lack of important data on the course of the first excavations.
A special Kelermes expedition was formed in 1980 for the systematic study of the Kelermes barrow group and the additional study of the barrows excavated at the beginning of the century. During the next 10 years, the Kelermes barrow group revealed itself in a new light as a multicomponential complex including main and secondary tumuli, various burial types, and as containing an underground necropolis.
Although some of the most famous Kelermes finds (such as the silver mirror and golden panther) are often published in various publications (usually in the art catalogues of exhibitions), this book is the first scientific publication of those 6 tumuli complexes discovered at the beginning of the century. A detailed analysis of all preserved archival documentation helps to reconstruct the course of the original excavations conducted by D. Schulz and later by Professor N. Veselovsky. Of special importance are the data on burial ceremonies and the construction of tumuli, obtained during additional excavations of 1983– 1990, as well as the publication of new finds.
In separate chapters the author undertakes the analysis of artifacts to determine their origin and chronology. Special attention is paid to the dating and ethnic attribution of tumuli complexes. The author also discusses the social structure of the local society and the mutual relations among the local population, incoming ethnic groups and the surrounding world.
The illustrated catalogue includes more than 426 finds with detailed descriptions, a discussion of production techniques and a detailed bibliography.
86. tábla: Burial-mound 1, South Tomb. 1. Parts of Bridle No. 3 between slabs of the in-fill; 2. Burial of draught horses Nos. 1 and 2.
87. tábla: Burial-mound 1, South Tomb. 1. Fragment of the burial of draught horses 1 and 2 with parts of a bridle on the skull; 2. Skull of Horse 1 with bridle parts.
76. tábla: Burial-mound 1. 1. Profile of the northern part of the baulk, view from the West; 2. Profile of the southern part of the baulk, view from the East; 3. Remaining section of the ‘Enclosure’.
77. tábla: General view of the burial structures of Burial-mound 1.
Plate 8. Burial-mound 1. 1. West face of the dromos wall in the Central Tomb and the adjacent stonework; 2. Central Tomb, north-east sector. Layer of clay between wattle and stonework; 3. Join of first wattle circle and the collapsed fabric of the North Tomb; 4. Profile of the clay cover over the spoil of stones from the North Tomb, view from the North; 5. Outer faces of the spoil from the walls of the North Tomb; 6. Inner faces of walls of the entrance chamber of the North Tomb; 7. Ruined section of the krepis in the north-east sector; 8. Ditto, viewed from the outside.
Plate 9. Burial-mound 1. Outer surface of the krepis wall (rolled-out plan, Sheet 1).
2. tábla: Burial-mound 1. 1. Diagram of the lay-out of the structures in the burial-mound; 2. Plan of the stone wall of the ‘Enclosure’ (Junction “A”); 3. Section and profile of the north-west part of the fabric of the ‘Enclosure’.
3. tábla: Burial-mound 1. Plan of the central part of the burial-mound.
A szkütha "refúgium": a pontuszi szkíták késői 
A pontuszi szkíták előkelőinek temetkezőhelyei
Az Ur-Nammunak tulajdonított 
... és 
Ugyanez a gyámköves megoldás a Tamány-félszigetről: a Bolsaja bliznyica kurgán bejárata (Ellen Reeder szerk.: Scythian Gold: treasures from ancient Ukraine; Harry N. Abrams, New York, 1999, 88.)
De a nem messze feltárt Kul-Oba kurgán bejárata is hasonló (Ralf Busch szerk.: Gold der Skythen; Wachholtz, Neumünster, 1993, 110.)
Rénhírek, Zoltán István Károly, 208.07.05
1859-ben került az Ermitázsba ez a páncélos vitézeket ábrázoló szkütha aranylapocska a Geremeszov-kurgánból (Kr. e. V. század)
8–9. tábla
32–33. tábla
38–39. tábla
1. tábla: A híres kelermeszi ezüst tükör hátoldala a félreismerhetetlen elő-ázsiai stílusjegyekkel
Людмила К. Галанина
86. tábla: Burial-mound 1, South Tomb. 1. Parts of Bridle No. 3 between slabs of the in-fill; 2. Burial of draught horses Nos. 1 and 2.
76. tábla: Burial-mound 1. 1. Profile of the northern part of the baulk, view from the West; 2. Profile of the southern part of the baulk, view from the East; 3. Remaining section of the ‘Enclosure’.
70. tábla: Catalogue No. 140.
44. tábla: Burial-mound 1. Reconstruction of the stone structures and the wattle circles inside the krepis.
Plate 8. Burial-mound 1. 1. West face of the dromos wall in the Central Tomb and the adjacent stonework; 2. Central Tomb, north-east sector. Layer of clay between wattle and stonework; 3. Join of first wattle circle and the collapsed fabric of the North Tomb; 4. Profile of the clay cover over the spoil of stones from the North Tomb, view from the North; 5. Outer faces of the spoil from the walls of the North Tomb; 6. Inner faces of walls of the entrance chamber of the North Tomb; 7. Ruined section of the krepis in the north-east sector; 8. Ditto, viewed from the outside.
2. tábla: Burial-mound 1. 1. Diagram of the lay-out of the structures in the burial-mound; 2. Plan of the stone wall of the ‘Enclosure’ (Junction “A”); 3. Section and profile of the north-west part of the fabric of the ‘Enclosure’.
