Sajnos ez sem az. Majd ha megmutatom, talán látjátok, hogy mit láttam én jellemzőbbnek. Nekem az általam választottak közül egy-kettő teljesen odaillőnek tűnik, amiről azt gondoltam, hogy virít, és mindenkinek rögtön eszébe jut. De lehet, hogy tévedtem én is.
És erről eszembe jutott az egyik informatikus barátom, aki azt mesélte, hogy nemrég volt a cégükben egy úgynevezett empátia teszt, ami úgy nézett ki, hogy összegyűlt a teljes programozórészleg egy nagy teremben, és azt kellett megpróbálniuk a saját tesztlapjukon eltalálni, hogy a felsorolt kérdésekre mi lesz a csoportban leggyakrabban előforduló válasz.
Volt ilyen kérdésük: Mi jut arról eszedbe, hogy munkaeszköz? Volt, aki azt írta, hogy lapát.
Szerintem a magányos fa jó lenne címlapra, de én valami tisztább körvonalú képet választanék. Ez sincs a hét között. Érdekes, azt hittem túl könnyű lesz kitalálni, hogy én mit választanék.
A kép szép, és érdekes. Én megvenném vele talán, vagy vennék ilyen borítójú és címkombinációjú könyvet, mert olyan romantikus benyomást kelt, de utólag talán csodálkoznék, hogy miért pont ez a nő. Ha eszembe jutna ilyesmi egyáltalán. Általában ha elkezdem olvasni, már nem nagyon szokott érdekelni a könyv borítója.
Én már megvettem a könyvet, úgyhogy nem tudok úgy gondolni rá, mintha el kellene döntenem, hogy megvegyem-e. A kiadók szempontjából nyilván az eladható könyv létrehozása a lényeg, amibe beletartozik a borító is. Nekem most az volt a lényeg, hogy találok-e olyan képet, ami felidézi bennem a könyvet, a történetét, vagy az érzést, amit keltett, miközben olvastam. Ez a kép nekem nem kelti fel egyiket sem, bár talán egy kicsit mégis, Fernandát és az ő képzelt doktorait. De ez túl kevés részlet.
Mielőtt másba kezdenék, még maradnék egy kicsit a 100ÉM vonalon, ha megengeditek. Mivel már megtaláltuk a megvalósult könyvborítók jelentős részét, most az jutott eszembe, hogy keresnék olyan képet, ami lehetne a Száz év magány borítója. Találtam hét ilyet, arra volnék kíváncsi, hogy megtaláljátok-e, mire gondoltam. Persze előfordulhat, hogy ez nem érdekel senkit, vagy nincs is, aki olvassa a felhívást, akkor legfeljebb szomorú leszek.
Könnyítésként annyit, hogy mindegyik a Fotózz Digtális illusztráció kategóriájú képei között található, és kb. mostantól októberig bezárólag.
Mostmár ez is a gyűjtemény része, és találtam még horvát borítót is (Sto godina samoce), és már azt is tudom, hogy perzsául: Sad sal tanhai -nak; vietnámiul pedig: Tram Nam Co Don -nak mondják. (ehhez van már képem is, http://www.vinabook.com/product/product_detail.php?product_id=11508 de ez túl kicsi, még keresgélek)
Köszönöm! Ebből sem találtam sokat, csak egyet, egy halasat. Szerintem egész érdekes, nézzétek meg! És kaptam egy linket egy újabb orosz borítóhoz. Ez is érdekes, de egyelőre nem értem az ördögöket. Lehet, hogy túl régen olvastam a könyvet? http://tren.7gods.org/100em/web/index_4.html
És tudom már azt is (mert megmondták), hogy észtül hogyan van: SADA AASTAT ÜKSILDUST De ezekről sajnos csak nagyon kicsi képeket találtam, ha valaki ügyesebb találna nagyobbat, annak örülnék.
A végére tettem egy párat, ha valaki még találna, az esetleg szólhatna, hogy teljesebb lehessen a gyűjteményünk, ami most így nézi: Száv év magány könyvborítók
Erről a könyvbéli árvácska jutott eszembe, de sajnos inkább petúniára hasonlít. Beletettem ezt is a gyűjteménybe, meg más egyebeket is, amikhez sikerült hozzájutnom közben. Remélem nem borítottam fel a sorrendet, és még igazak a kedvencei!
Amúgy nekem is az 1/10-es tetszik a legjobban, mármint a fasisztoid fásláb után.
Na ez már érdekes. Nekem tetszik az 1/10, 1/12 és a 2/1, 2/5, 2/6. Talán a legjobb az, ahol homokszínű házak, és valami asztrolábiumok látszanak. Nekem megvan magyarul és spanyolul is, de nincs ezek között a borítójuk.
Sebaj, azért nekem még mindig igen. És erről eszembe jutott, hogy körülnézek, hogy miféle borítókkal jelent eddig meg a könyv és játszásiból választhatunk kedvencet, ha akartok. Igen, ez az úgynevezett stoppoljunk! gyerekjáték:) Én ebben a csomagolásban olvastam: Erről a borítóról valahogy nem tudok gondolni semmit. (mindjárt keresek másmilyeneket is)
Nekem sem tetszik, valahogy a 100ÉM nekem nem ilyen fekete-piros fasisztoid alkotás, kékeszöld beütésekkel. A táj egyáltalán nem idézi Dél-Amerikát, inkább magyaros. Ezzel aztán már ki is billentett a kontextusból, így már nem tudom értékelni, hogy valóban nincsenek emberek, ami a magányra is utalhat, meg a mesebeliséget.
Érdekelne, hogy a te 100 év magány polcod milyen! Nekem azért tetszik marhára ez a kép így, kivágva, mert számomra úgy szól a férfiról, a nőről, és hát ugye konkrétan a magányról is, hogy egyik szereplő/jellemző sem látszik, de mindegyik jelen van a látványban: a féri, akire a kaland, vagy feladat vár, a világ meghódítása -ő vagyunk mi, ez a kép a férfi nézőpontja- , aztán a nő(k), aki(k) a kép szerint maga a táj, az egész világ (ezt persze így túlzás, de gondolom érted) és a magány. A magány úgy van itt jelen szerintem, hogy egyrészt konkrétan egyetlen személyt sem látsz, csak a nézőpontban álló személy szemeivel azonosulhatsz, másrészt, hogy a nő, a társ, csak mint a táj allegóriája jelenik meg, ez sejteti számomra a beteljesülhetetlenséget. (És a könyvből végül is tudjuk, hogy csupa boldogtalan vagy kudarcos kapcsolat kíséri a férfiak útját - ha jól emlékszem.) Amúgy pedig, ez egy tájkép. És most azt hiszem, hogy a tájképek többnyire mindig magányosak. (De ezen majd még gondolkozom.) Ezen kívül az is, hogy mesés a kép, ahogy mondtad, de a történet is az nekem, és még a vörös ég is tetszik, az olyan baljós kissé, miközben olyan békésen és változatlanul ácsorognak ott a házak.. Valami ilyesmit látok benne.