2000. november 18., Magyar Nemzet,Duray Miklós: "...erkölcstelen a külhoni állampolgárság ügyében elindított petíció, mert a jóhiszemű magyar kormányt rá akarják kényszeríteni olyan lépésekre, amelyek akár belpolitikai válságot eredményezhetnek, és veszélyeztetik Magyarország európai integrációs törekvéseit. Ilyen célokat ellenséges titkosügynökök szoktak megfogalmazni, és nem a nemzet felemelkedését hangoztató szervezetek "
ugyanúgy kiderült volna az is, hogy nem kerül pénzbe a kettős állampolgárság, vagy ha igen az is sokszorosan megtérült volna, hiszen az a néhány ezer határon túli magyar munkavállaló elsősorban olyan munkát végez, végezne, amire az itteniek nem hajlandók, építőipar, mezőgazdasági idénymunka stb...
Igen, ez is egyike volt az erőlködő "érveknek", amivel a jobboldal megpróbálta eltakarni azt a nemesen egyszerű tényt, hogy külföldről importált szavazótömegekre van szüksége, mert 2002 megmutatta, hogy ez az elkorcsosult Magyarország nem képes tudomásul venni azt a kötelkességét, mely szerint csakis a jobboldalra szavazhat, hiszen ott a nemzet, ott a haza, ott a fény, ott a haladás.
S a kozmopolitizmussal és bevásárlóközpontokkal eltorzított lelkületű, töpörödött agyú és anyagelvű magyar választópolgárok leszavazták a Fideszt. Skandalum!
Nem, nem a dáko (rövid o-val, ha már ezt a szót használod). Pusztán arra a polgári etikai normára kívántam utalni, hogy kultúrember a kedvese szerelmi képességeit és a hazája iránti szeretetét nem tárgyalja ki nyilvánosan.
Persze nem mindenki van tisztában bizonyos polgári normákkal, kedves Laca. Például te sem.
Nagyon helyesen felléptek - bár többnyire nem a megfelelő érvekkel - egy katasztrofálisan rossz megoldás ellen, amelyről okadatolhatóan mindenki jól tudta, hogy rossz és kiviheetlen és "beláthatatlan következményekkel jár" (Orbán).
Ezzel a nemzetet szolgálták, vállalva azt is, hogy a trianonozás értelmetlenségét napi politikai előnyökre váltó ellenfék ütőkártyát kap a kezébe. Tisztelet illeti őket azért, amit tettek, ha azért nem is, ahogyan tették.
Öregem, ilyen hosszú szöveget nem bírnak ám átolvasni, max 3 mondat amit ésszel befogadni képesek, ezt az egészet már többen és milliószor elmondtuk, ennek ellenére állandóan jön ez a 23 ezer román lózung... :-(
Falra hányt borsó.
A káp elleni érvek is azok, max kapsz visszajelzésként néhány panelmondatot, vagy becopyznak neked egy könnyfakasztó verset a magyarságról.
Én egy konkrét felvetésre válaszoltam konkrét tényeket összegző állítással, amelynek részletes bizonyítékait megtalálhatod az ezzel foglalkozó többszáz, valamennyi szóbajöhető ország szabályozását idéző és elemző hozzászólásomban.
Ez a válasz arra született, hogy valaki azt állította, hogy "Európában megoldották". Nons, megoldották, de seholse ezen a balkáni módon és nem azért, mert a magyar géniusz, Patrubány kellett a felfedezéshez, hanem azért, mert ez nem járható és nem eurokonform út és főképpen nem a "probléma" megoldásáról szól, hanem annak elmérgesítéséről és állandósításáról, etnicista-sován virtuális elégtételről, egy nemzet lelkének betegítéséről. Az osztrákok is vannak akkora hazafiak, mint a magyarok, és mégis kategorikusan kizárják a megoldást. A németek is. És mindenki, az olaszok is, minden ellenkező híreszteléssel szemben: éppen a békeszerződés érintette területekre, nem véletlenül.
Erre te előveszed a másik szintű érvelést, hogy "mi" mennyire kötődünk mihez. Ezt te nem tudhatod, nem tartozik rád, a megállapításaimat meg nem motiválja, hiszen tényeket állítottam, és mivel Európában seholsem alkalmaztak ilyen megoldásokat, és ezenkívül Orbán is és Németh Zsolt is és Martonyi is külpolitikai szempontból kivihetetlennek és beláthatatlan következményekkel járónak gondolta, Duray meg pár éve még éppen azokat hazaárulózta le, akik a kettősállampolgárság mellett voltak (idézzem?), ez bizony azt jelenti, hogy mindenki egy ordas összeesküvés része, senki nem igazmagyar, semelyik más nemzet nem hazafi.
Ez meg egy elég valószínűtlen, hogy azt ne mondjam, elmebeteg világkép.
A nemzetpolitikának meg belülről kell kifele épülnie: előbb a Magyar Köztársaság funkciójával, szerepével, gazdasági fejlődésével kapcsolatos kérdéseket kell tisztáztnunk és ebből kell tovább építkeznünk a határokon túli, más állampolgári kötelékben és más államok fennhatósága alá tartozó területeken élő nemzettársaink problematikájához.
A nemzetpolitikának konstruktívnak és nem konfrontatívnak kell lennie. 1937-ben nem a szudétanémetek helyzete volt Németország legégetőbb nemzetpolitikai kérdése, hanem a soviniszta-nacionalista-háborús-tömeggyilkos rezsim. És ez arezsim legitimálni tudta magát a szudéta-üggyel és ezzel egy pusztító háborúba kevete az országot vagy nyolvmillió halottat és további terülketcsonkítást okozva.
És efféle fejleményeket kell megakadályozni, illetve az effeéle dolgokkal házaló csirkefogókat kell megállítani.
A 23 millió román felvetése bár pontatlan volt, de teljesen igaz.
Orbán Viktor, amikor a Velencei Bizottság meg Nastase füttyentett egyet, kénytelen volt kiterjeszteni az összes, igenis az összes romániai munkavállalóra ugyanazokat a jogokat, amelyeket korábban konzultáció és megfontolás nélkül etnikai alapon próbált osztogatni.
Utána meg kénytelen volt annyira korlátozni ezeket a jogokat, hogy gyakorlatilag, éppen Áder bemondása szerint, csak két ember tudott élni vele, egy pincér meg a kormányszóvivő.
Tehát, igenis, az értelmetlenül és hebehurgyán és konfliktusokat és presztízveszteséget okozó státustörvény orbáni kényszerű módosítása minden román munkavállalónak azonos jogokat ad.
Ez egy igen gyakran ismételt legenda, de puszta hazugság, természetesen, csakúgy, mint a szlovák kettős állampolgárság.
Apropó, Szlovákia, Mikulás még azt se engedte meg az ő kedves Viktor sporttársának, hogy az oktatási támogatást közvetlenül az érintett családoknak utalhassa Magyaroszág, azon az érthető alapon, hogy szlovák állampolgárokkal közvetlenül egy idegen állam ne tartson fönn kapcsolatokat. Ez is egy kínos bukás volt, mert természetesen ezt is le kellett nyelni. E tekintetben Románia nagyvonalúbb.
Így van, SEHOL a huszonötök Európájában nem létezik. Szlovákiában sem, ez puszta hazugság. Az egymást ki-be űzó (Krajina, Bosznia stb.) posztjugóknál van efféle, bár az Unió a horvátoknál máris előírta a szűkítését, még az érdemi tárgyalások előtt, a háború utáni rendezés egy rendkívüli jogintézményeként, meg a románok adták meg a moldvai TÖBBSÉGNEK ÁLLAMPOLGÁRI LESZÁRMAZÁSI JOGON, mert be akarják kebelezni az országot, miközben pl. a éhkeréki románoknak meg nem.
Sehol nincs: majd fognak jönni a brit gyarmatbirodalommal meg effélékkel, aminek természetesen semmi köze az ilyesmihez, de OTT SINCS, aki meg helyzeténél meg kulturálisan a legközelebb áll hozzánk, Auszrtia, ott elvileg még a családegyesítési, tehát majd'mindenütt létező kettős állampolgárság se létezik, nemhogy a déltiroliaknak, ezt kifejezetten kizárja az ottani rendezés, amely nem kis részben pont ettől működik.
" kormánypártok a létbizonytalanság érzését használták ki"
Nem kellett volna annyira erőltetnetek ennek az érzésnek a kialakítását. Esetleg szólhattatok volna, hogy "emberek rosszul érzitek, igazság szerint jól éltek, elbírtok még egy kis terhet".
A dolog persze megoldhatatlan, mint ezt Orbán, Martonyi, Németh Zsolt, Kövér lászló is pontosan tudta, csak véltek egy nagyot ütni a mostani kormányzaton és megkezdeni azt a folyamatot, aminek a végén majd szavazati jogot kapnak a kettős állampolgárok.
Az emberek pedig OKKAL féltették a kenyerüket, főleg, hogy a jobboldaltól mást sem hallanak 2002 óta: töpörödünk, szegényedünk, zsugorodunk, relábér csökken, drágulank az áruk, stb.
Hát az emberek csak hittek a jobboldalnak és féltették a keneyrület :)
Vagy netán Gyurcsánynak van ekkora hatása a jobboldalra? Mert akkor nektek pisiltek 2006-ban.
A kritika jogos! A kormánypártok a létbizonytalanság érzését használták ki, és az önzés erősítésével elbizonytalanítottak nagyon sok szerencsétlen hiszékeny kisembert. Nem rájuk haragszom elsősorban, hanem azokra, akik jól tudták, hogy megoldható lenne a dolog, mégis az emberek kenyérféltésére játszottak!
Egyáltalában nem lenne ésszerű. Sokadszorra is leírom a véleményem. Az állampolgárság kötelezettségek és jogok együttese. Aki nem képes a kötelezettségeket teljesíteni (mert nem az országban él) az a jogokhoz se juthasson hozzá! Ennek semmi köze ahhoz, ki Magyar. Ott van a Magyar Igazolvány, ezt erre a célra találták ki, a határon túliakkal egyetértésben. Legyen az elég, meg azok a további könnyítések, amelyek bevezetésén a kormány dolgozik. Ennyi a realitás. Akinek ez kevés, az nyugodtan sértődjön meg.
Érdekes ez a dolog, amit mondasz. Miközben a dühtől habzó szájjal és vérben forgó szemekkel szidjátok a kormányt és személyesen Gyurcsányt, nem jut eszetekbe, hogy a népszavazáson azért nem győzött az igen, mert az erdélyi honfitársainkért epedő és buzgó jobboldali szavazók NEM MENTEK EL SZAVAZNI, HANEM SUNYIN OTTHON MARADTAK.
Holott minden statisztika szerint vannak annyian, hogy egymagukban vidáman eldönthették volna a szavazást az igen javára.
De nem. Mert marha könnyű szövegelni meg a ballibet hazárulózni, meg marha könnyű a Csíksomlyói Búcsún a Székely Himnuszt énekelni könnyesen. De elmenni szavazni és ezzel tudomásul venni, hogy ha az igen győz, akkor ennek bizony rendes anyagi következményei lesznek, amik a jobboldali szavazókat is érinteni fogják, hát azt nem. Tudod, mit mormogtak ezek a hazaárulózó jobboldali szavazók a bajszuk alatt: hát egyfenét ezeknek a "románoknak", maradjanak csak otthon.
Következésképp megfontolásra ajánlanám a jobboldal szavazóival való konzultálásodat, hogy miért is nem mentek el szavazni.
Ha meg belegondolok, hogy az igennel szavazók között szép számmal voltak ballib szavazók is, még sokkal rosszabb a helyzet a jobboldala nézvést.
Én Gyurcsány helyében, ha valahol nekiállnak az erdélyi bunkók füttyögni meg kerepelni azt mondanám: talán kérdezzétek meg az új Csaba királyfit, hogy nevelte ő a népét, hogy ily rútul cserben hagytak benneteket, mikor mozdulni kellett volna.
A káp jelenlegi formájához ide kell települni. A december 5-én szavazásra feltett képhoz ez nem lett volna feltétlenül követelmény. Ez egy nagyon ésszerű forma lett volna. Nem értem a kormányt, miért erőlteti az ide településhez kötött formákat. Össze vissza próbálkoznak ebben is, mert nem értenek ehhez sem!
Ja, ha te úgy gondolod, hogy Erdélyből csupa talpig becsületes, a végtelenségig tisztességes, a törvénytelenséget messze elkerülő ember jön át, akkor természetesen csak hányadékozz.
Pedig csak egy kis logika szükségeltetne. Szar ember van Erdélyben is bőven, sokan jönnek át Erdélyből és kizárható, hogy a két halmaznak ne legyenek közös tagjai.
Mit mondjak, életem egyetlen rendőrségi ügye is egy ilyen erdélyi szaralak miatt keletkezett. De ha jól pofánvertem volna, most itt rasszistázna valamelyik balfék újságíró.
Nincs mit megoldani. A kettős állampolgárság Magyarországon is létezik. Személy szerint én inkább megszüntetném, mint bővíteném a kört. Mi van a Magyar Igazolvánnyal? Nem elég a magyarság fitogtatásához?
Hát igen, akinek otthon éhezik a családja, és létszükséglet a kemény munkával naponta megkereshető pár ezer forint, az nem fogja frissen sminkelve, fültől fülig érő mosollyal és gőzölgő kávéval várni az ellenőröket.
Ja,akinek otthon éhezik a családja annak talán méginkább a törvényes utat kéne járnia, hogy biztosítsa a családjának szükséges betevőt. Attól, hogy valaki Erdélyből jött át és itt törvénytelen munkavállalásba keveredik még nincs ok arra, hogy eltekintsünk ettől a törvénytelenségtől.
Miért lett volna lehetetlen az, ami mára Európában teljesen elfogadott lett?
Más nemzetek meg tudták oldani, nálunk miért gondoljuk lehetetlennek?
A MVSZ kezdeményezése szerintem nagyon rossz pillanatban történt, nem most és enm így kellett volna kezdeményezni. Kicsikarták, de nem ők fáztak rá leginkább, hanem azok, akiknek érdekében erősködtek!
Kár, hogy nem érdekel a többi blabla marylou, ugyanis az ország nagyrésze így gondolkodik. Te is összepicsogsz hónaphosszat a szegény munkanélküliekről, a szegény vidékiekről, a szegény kisbvállalkozókról, a rossz közlekedésről meg midnenről, copyzod be a fidesz.hu-ról meg a hírtévé.hu-ról a dolgokat napszámban, de te is tudod (csak hülyének tetteted magad gondolom) , hogy mindez alapjában véve pénzkérdés, és ha a képviselők fizetését csökkentik az nem oldja meg a problémát, de mégis előjössz ezzel, hogy segítsük határon túli véreinket. Hát köszi ne. Oldjuk megeelébb a magunk baját jó? Vagy legalább próbáljuk megoldani.
És ha kérhetem, Magyraország a maga területével meg a maga lakosságával ugyan ne vállalja magára egy kétszer annyi nemzetiség gondjait is! Mert az pénzbe kerül! Az enyombe is, meg mindenkiébe.