"Úgy látom senki nem érti a dolgok lényegét! Eccerűen annyi papír halmozódott fel az utóbbi 100 évben, amennyit lehetetlen megőrizni."
Vígasz: nem is kell. Csak annyit, amennyi az elödök szívességéböl még megvan. De azt nagyon. Mert, ugye: minél többünk van, annál gazdagabbak vagyunk. Hát hülyék vagyunk mi? Saját magunkat csonkítjuk? Soha többé be nem szerezhetö kordokuktól fosztjuk meg magunkat (jövöbeli magunkat)?
Igen. Úgy látszik, hülyék vagyunk. Komplett hülyék.
Bocs verz, nem akarlak égetni, de miért nem olvasod el azt a szerencsétlen cikket???
"Ha vki el akarta volna vinni -ezt a nyilvánvalóan szinte használhatatlan állapotban lévő - anyagot a SzK-ból tuti, h odadják neki, csináljon vele, amit akar."
Már a cikkből kiderül, hogy ez nem igaz:
"A megsemmisítés tervéről tudomást szerezve többen megpróbálták megmenteni ezt a gyűjteményrészt. Weeber Tibor és mások vállalták, hogy a portalanítás után átnézik az anyagot, illetve a szakember azt is javasolta, hogy a végleges döntés előtt a Gyűjteményfejlesztési Bizottság és az Állományvédelmi Tanács foglalkozzon a kérdéssel. Múlt héten azonban a raktáron lévő zárat lecserélték és a teljes anyagot megsemmisítették."
+ csak ebben a tpoikban vagyunk páran akik mentettek volna.
Aztán:
Amerikával legitimizálsz?
Mikor jutunk el oda, hogy saját magunk, önerőből is képesek legyünk eldönteni mi a jó és mi nem az?
Mi hasznos és mi nem az?
Szennyvíz?
Összemosod a természeti katasztrófát a tudatos megsemmisítéssel?
Te el mernéd dönteni 250 láda penészes papírról hogy pótolható-e?
Úgy látom senki nem érti a dolgok lényegét! Eccerűen annyi papír halmozódott fel az utóbbi 100 évben, amennyit lehetetlen megőrizni.
Ha vki el akarta volna vinni -ezt a nyilvánvalóan szinte használhatatlan állapotban lévő - anyagot a SzK-ból tuti, h odadják neki, csináljon vele, amit akar. (Rokonom a SzK "Fölös Példány Központjában" dolgozott. Rengetegszer jártak úgy, h az ingyen fölajánlott anyagot nem vitték el - pl. egyházi gyűjtemények -, mert ők nem "túrkálnak" a koszos anyagok között... A földolgozott anyagokra már szívesen rátették a kezüket, ha hagyták...)
Elvben egyet értek: őrizzünk meg minden irományt a jövőnek, hátha hasznos lesz. Gyakorlatban azt hiszem, ez még Amerókában sem valosul meg, hát még nálunk, ahol - tudottan - sokkal értékesebb anyagok pusztulnak el szennyvíz által rendszeresen elöntött pinceraktárakban stb. Sokszor még az "igazi" értékek megmentésére sincs pénz (sajnos!).
Szubjektív értékelésnek nincs helye közgyűjtemények esetében.
Nincs.
Nincsen!
Akkor sincs!!!
Magyarul: akárki, akármit gondol, ez közkincs, nemzeti vagyon, etc., tartalma, megléte nem attól függ ki mit gondol róla, hanem hogy az adott nemzet, köz, etc. mit hoz létre. Ha periodikák akkort azok. Ha katalógus akkor az.
(arra a hozzászólásra nem is vesztegetnék időt, hogy ami nem könyv az nem nagy ügy, mert önmagát minősíti)
Egyszerű példa: ha Egyiptomban előkerül egy tábla, amin egy borraktrár nyilvántartása szerepel az ugye egyértelműen értékes.
Nos itt senki sem fog 2000 évig élni, sőt bár tonnaszám gyártjuk az információt kíváncsi lennék mi marad meg belőle, és kire fognak emlékezni.
Azt gondolom nem gondolta végig a főigazgató úr, hogy a nagy könyvégetők neve bizony fennmarad (ha máshogy nem, hát remélem kőbe vési egy frusztrált kutató)
Az biztos, ami megmarad, annak alapján ítélik meg a kort, alkotnak képet rólunk.
A tolerancia lényege 1ébként, hogy senki helyett nem döntöm el mit érdemes kutatni és mit nem, valamint akiben nincs kellő alázat a rábízott(!!) kultúrkincs tekintetében, az húzzon a ***ba!
"Egyébként el tudod képzelni, h ha valamilyen anyag 1867 óta nem érdekelt a kutyát se (azaz nem dolgozták föl valamilyen könyvszerű formában), akkor pont most jön rá valaki, h ej be jó lenne ezt kutatni? (Persze mindent el lehet képzelni, de a valószínűsége csekély...)"
Rossz helyen kapisgálsz. Az egészben pont ez a paradoxon a lényeg: minél ritkább egy tárgy, annál értékesebb! A nemzeti közgyűjtemények missziója nem a kutyának (normális embernek) tartogatni a dolgokat, hanem az ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK! Nem neked vagy nekem, hanem valamikor, bármikor bárkinek. Ez benne a pláne. A többi a kölcsönkönyv/film/tárak, forgalmazók, stb.-k dolga.
"Az a gyanúm, h ezek zömmel olyan anyagok voltak, amilyeneket normális ember rögtön kidob a szemétbe."
Akkor -sok más gyűjtőtársam mellett- biztos én sem vagyok normális, mert papírrégiséget gyűjtök, gyűjtési területem az aprónyomtatványok (számolócédulák, számlák, szórólapok, egyéb reklámanyag) 1867-1945-ig. Ezen kívül gyűjtök még háború előtti árjegyzékeket, termékkatalógusokat. És tudod, ezek az "értéktelen cetlik" rengeteg információval szolgálnak az adott korszakról.
Anno nyilván ezekről sem gondolták, hogy majd valakinek értéket jelentenek és gyűjteménybe kerülnek...
Nem tudom pontosan - valszeg más se -, milyen anyagokról volt szó, így kénytelen vagyok feltételezésekre, ill. az Index csúsztatott hírében megjelentekre hagyatkozni.
Az a gyanúm, h ezek zömmel olyan anyagok voltak, amilyeneket normális ember rögtön kidob a szemétbe. Felteszem, te sem őrzöd meg az utazási irodák vagy a kiárusítások szórólapjait pedig "felbecsülhetetlen" értéket jelent(het)nek a későbbi kutatók számára. (Képzeld el egy 2005-ös Tesco katalógus értékét 2200-ban...)
Ennek ellenére valószínűnek tartom, hogy ami érdekes volt belőlük, azt már rég kivették, a többit meg "kiselejtezték". A SZK belső viszonyait némileg ismerve, az értékes anyagokat (100 évnél régebbieket) meg már rég ellopták...
Az egyházi anyakönyvek meg népességnyilvántartási anyagok jelentőségét meg ne hasonlítsd holmi szórólapokéhoz, persze papírszalvétát is gyűjtenek egyesek...
Egy földrengés szelektálna a véletlen értelmében. Az nem véletlen, hogy egy anyagot milyen körülmények között tárolnak, és miként döntenek vagy nem döntenek az állagmegóvásáról. Még az is elképzelhető, hogy az szelektált, azért "nem kívánták vagy győzték feldolgozni" (nem vagyok szakember, de azt hiszem, ez a katalogizálását, adatlejegyzését jelenti), hogy ugyanannyi munka van velük, mint egy méretes kiadvánnyal, és sokkal kevésbé van látszatja.
Amit az érdeklődésről írsz, az tájékozatlanságra vall, de szívesen elmondom. A cikkből kiderül, hogy az anyagot kutatták, tehát nem tudom, honnan veszed, hogy a kutyát sem érdekelte. A forrást legfeljebb a forrásközlés képes majdnem teljesen pótolni, különben ahány kutató, annyifélét használhat fel belőle. Nem másfél évszázados, de sokkal régebbi forrásokkal előfordulhat, hogy sokáig senki nem tartja őket különösebben érdekesnek (de azért megőrzi múlttiszteletből vagy mert hivatalnokként ezért fizetik), aztán felragyog az értékük. Mondjuk az iskolai évkönyveket és egyéb nyilvántartásokat nemrég kezdték gyakrabban használni, mint a társadalmi mobilitás történelmi kutatásának nélkülözhetetlen forrásait. Vagy a számítógéppel végzett matematikai statisztikai számítások nagyon érdekes történeti demográfiai vizsgálatokat tesznek lehetővé, melyek egyedüli forrásai tudtommal az évszázadokig a parókiákon porosodó egyházi anyakönyvek. Nem tudom, maguknak a történeti demográfiai kutatásoknak értelmét látod-e, ezért mondom, hogy sok egyéb mellett például a világjárványok kitörésében és elcsitulásában mutatkozó szabályosságokat kutatják vele. A kisnyomtatványok egyébként népszerűek, gyönyörű kiadányokat vesznek meg az emberek drágán, nézd meg például: Élet a régi Magyarországon (Osiris, 2004).
De hála istennek nem ezektől a véleményektől függ az archívumok léte. A finanszírozása és a feladataik számonkérése talán igen. Ahogy az is, hogy a vezető úgy érzi-e: megengedheti magának, hogy elhajtsa a sajtót, vagy pedig mindent megtesz, hogy a közvéleményt próbálja meggyőzni, hogy nem mulasztott.
Egyébként el tudod képzelni, h ha valamilyen anyag 1867 óta nem érdekelt a kutyát se (azaz nem dolgozták föl valamilyen könyvszerű formában), akkor pont most jön rá valaki, h ej be jó lenne ezt kutatni? (Persze mindent el lehet képzelni, de a valószínűsége csekély...)
Ha jól értettem, könyvégetésről valóban nincs szó, és hülyeség erről írni. A prospektusok, szórólapok szerintem nem szarok, a történeti értékük, mint mindennek, korok és megítélések szerint változik. (Amellett is lehet érvelni, hogy a könyvek, vagyis a feldolgozások nagy része több példányban van meg, s ezért sokkal inkább megőrződnek, továbbá elavulhatnak vagy éppen felértékelődhetnek a korábbi megítéléshez képest. Szemben a forrásokkal, melyek gyakran egyetlen példányban, a nemzeti archívumban vannak meg, és értelemszerűen nem avulnak el, legfeljebb a kíváncsiság irántuk nő vagy csökken korról korra.) Az archívumok, főleg nemzeti (=adott dokumentumtípusban teljes gyűjtőkörű) archívumok fő működési elve pedig éppen az, hogy nincs tartalmi szelekció a te vagy az én vagy az igazgató vagy a miniszter ízlésvilága vagy ilyen-olyan szakmai álláspontja szerint.
Igazad van, a két eset részben hasonlít, részben különbözik. A Filmmúzeum tudtommal is gondosan bánik a filmekkel, melyek így magántulajdonban megmaradnak, és fizetségért hozzáférhetők. Ezzel szemben az állami archívumban az adott prioritások mellett nem volt pénz a karbantartásra (a prioritások mindig vitathatók, de ezt semlegesen mondom), a filmek állapota tudtommal többnyire nem adott okot aggodalomra, abban az állapotban a megőrzési költségük sem volt nagy, s nem mellékesen ezek a filmek a törvény és egyfajta (nekem szimpatikus) logika szerint az államéi.
Tehát a filmek (már miután észbe kapott a Filmmúzeum, és megegyezett az oktatófilmekről értéktelen vacakként nyilatkozó archívumi igazgatónővel) kétségkívül nem mentek tönkre, csak magántulajdonba kerültek, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Ilyen alapon az állami múzeumok gyűjteményének egy része is odaajándékozható volna magángyűjtőknek, valószínűleg jobban vigyáznának rá. Egyébként a Közép-Európai Egyetemen működő Nyitott Társadalom Archívum is tárgyalni kezdett az igazgatónővel, amikor híre ment a kidobásoknak, hogy átvenné és ingyen mindenkinek hozzáférhetővé tenné a filmeket. A Nyitott Társadalom Archívum illetékese azt írta az ÉS-ben, hogy a tárgyalásokat az igazgatónő később indoklás nélkül megszakította. Bizonyos logika szerint ez is indokolt: a Filmmúzeum tévécsatornán bizonyára többekhez eljut, mint a Soros-archívumban.
El tudok képzelni olyan logikát is, hogy az egész állami archívumot adják oda ingyen vagy olcsón valakinek (mondjuk ez történt annak idején a Hungarotonnál), mert ő legalább törődik vele önérdekből. Inkább, mint hogy mondjuk ráömöljék a szennyvíz, és szétrohadjon a hanyag állami menedzsment alatt. Az állami vállalatok privatizációjának is ez volt a logikája, amivel egyet is értek, inkább, mint a kulturális közgyűjtemények privatizációjával. Csak mindezt nyilvánosan meg kellene beszélni, az aktuális törvényeket pedig be kellene tartatni. Ezzel szemben tapasztalataim szerint az NKÖM mintegy kívülállóként szemléli, mi történik az irányítása alá tartozó intézményekben. Természetesen ez a magyarországi államigazgatás kultúrájától függ, nem az aktuális kormánytól: a magát nemzeti konzervatívnak mondó kultúrpolitika hangosabb, a ballib visszafogottabb, de egyik sem akarja szabályozni az intézményeit és betartatni a szabályokat. Közben kineveznek és leváltanak igazgatókat, és költenek pénzeket, de az független az intézmények menedzsmentjének színvonalától (már amit a vállalati világban értenek ezen: különböző belső eljárások kidolgozásától és működtetésétől).
A PoliDilis topikba is beírtam, de ide is illik. Mielőtt nagyon belemelegednétek a dologba, itt - a pártatlanság jegyében - ordas nagyot csúsztat az Index!
Szó nincs "könyvégetésről", csak ócska prospektusok, szórólapok stb. elégetéséről. Persze szerencsésebb lenne minden szart megőrizni, de elég macerás a dolog, ha megette a penész.
Tudjátok mennyivel értékesebb dolgok mentek tönkre a SZK-ban a rossz tárolási körölmények miatt???
Eddig a kutya sem akarta kutatni ezeket az anyagokat (és valszeg a jövőben se), de nagyon hangzatos duma, h "egyedi, nélkülözhetetlen" dokumentumokat semmisítenek meg.
BTW! Ti otthon bele szoktál nézni azokba a nyomtatványokba, amelyeket eltettél, hátha jól jön még valamikor? Mert én még sose tettem ilyet, pedig sok kacatot félreteszek...
Az Országos Széchényi Könyvtár feladata, hogy kötelespéldányt kapjon / szerezzen be valamennyi, Magyarországon megjelent kiadványból, és azt megőrizze, ill. az olvasók rendelkezésére bocsássa. Erre kapják a pénzt a költségvetésből.
Azon kívül, itt tényleg reprodukálhatatlan dokumentumokról van szó, ami talán téged hidegen hagy, de másnak fontos kutatási terület lehet(ett volna).
"1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat, melyek nélkül soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története."
Ezt nevezem komoly veszteségnek. Nem elég, hogy annak idején költöttek rá, még most is öljenek bele összegeket a fenntartásba? Egyáltalán minek foglalja a helyet? Azért a történelmi értéknek is van egy határa.
A filmarchívum évek óta húzódó ügye számomra még egyértelműbbnek tűnik. Ott az esztéta igazgató valami miatt kitalálta, hogy a szocializmus évtizedeiben készült minisztériumi oktatófilmek színvonaltalanok, és nem tartoznak bele a gyűjtőkörébe -- ahová pedig minden beletartozik, ami egy egyszerű szövegértési gyakorlattal ellenőrizhető. A kérdéses filmek egy része kikerült az archívumból, más részük véglehetően nem kerül be, mert az igazgató nyilvánosan arra buzdítja az intézményeket, hogy a meglévő archívumaikat adják egy magántévének. A tágabb szakma számára nyilvánvaló, hogy ezek a filmek az elmúlt évtizedek hétköznapjainak kincset érő forrásai, de a közönség számára is nyilvánvaló, mely zabálja az efféle filmekből készült összeállításokat (Budapest retró, Az ügynök élete). Az archívum igazgatónője kirúgta az ügyet nyilvánosságra hozó munkatársat, a minisztériumi főnökei lelkesen hajtogatják, hogy a kérdés "vitatott", és nem nyilatkoznak. A miniszter úgy véli, döntsön a munkaügyi bíróság, mi tartozik a kulturális örökséghez, és hogyan kell szabályozni a nyilvántartásokat, a döntéshozási jogokat és felelősségeket egy állami archívumban, és inkább elmegy mosolyogni mindenhová, ahol tíznél több diplomás összegyűlik. A munkaügyi bíróság talán csak a választások után hoz jogerős döntést, de ez mindegy is, mert az ügyben tudtommal mindkét nagy párt belekevedett valamiképpen, ergo nem alkalmas infantilis és hatásvadász politikai akciózásra. Az OSZK-ban ehhez képest hosszú évek vagy évtizedek mulasztásai állnak a háttérben, talán tényleg vitatható (volt) az anyag állapota, a főigazgató pedig legalább elvben nem tagadja, hogy a kérdéses anyag a gyűjteményébe való, és a vállalkozók sem akarják megszerezni.
Egyszerűen nem találok szavakat!! HIHETETLEN!! Az tényleg a minimum, hogy a főigazgató azonnal lemond!! Annak ellenére képesek voltak ilyet tenni, hogy többen ajánlkoztak, hogy rendbe teszik az anyagot. Ez valahogy nagyon bűzlik....
Elképesztő, hogy egy könyvtár a saját anyagát égeti el...
Ráadásul olyan anyagot, ami egyedülálló volt, mert sehol máshol nem található, nem olyan, mint a könyvek, amik nagy példányszámmal készültek. Jómagam lelkes papírrégiség-gyűjtő vagyok és vérzett a szívem, mikor olvastam a cikkben, hogy régi termékkatalógusokat, régi könyvjegyzékeket stb. is elégettek.
Legalább tisztíttatták volna meg és vitték volna antikváriumba (még bevételük is lett volna), vagy mittudomén, de ez barbarizmus volt a javából!!
Ez egészen elképesztő. Ezek szerint én sokkal jobb vezetője volnék az OSZK-nak, mint ez a felelőtlen alak.
Ott keződik, hogy hogy hagyhatták elpenészedni (de jó, ezt még megértem, megtörtént, rendben: történnek ennél nagyobb katasztrófák is "nincs pénz" címszóval), de az, hogy jelentlezett valaki, aki kiválogatta, rendbe tette volna, és ezt sem vették igénybe és lelakatolták a területet, ez bűn! Ezt az embert a rábízott pótolhatatlan nemzeti kulturális javak gondatlan kezelése miatt perelni kellene!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megjegyzeskent teszem hozza, hogy az orszagban eleg nagy a munkanelkuliseg, ennyi erovel par(tiz,szaz) diplomas munkanelkulit biztos lehetett volna talalni, aki a megalazo segely helyet kis tobbletert szivesen megcsinalta volna a manualis munkat...
Megjegyzem sokkal kisebb konyv es irattarban segitkeztem (ertsd ezen a kulimunkat) gimista koromban es elegge elkepzelhetetlen lett volna a peneszeses, pedig akkoriban sem volt sokkal tobb penz, csak igazandibol volt akarat...
Megjegyzem, elegge hasonlit az eljaras egyes multszazadi esemenyekhez...
