Nagyon sokszor fent maradok, és nézem a műsorát. Szinte kivétel nélkül tetszik. (Ami néha nem nyeri meg a tetszésem, az a riportalany miatt van). Tetszik, hogy profi módon felkészül mindig, és hatalmas empátiával ül a riportalannyal szemben. Mindig felteszi azokat a kérdéseket, amit én is feltennék, de felkészültsége folytán természetesen sokkal többet is. Rendkívül élvezetes! Nem volt rossz korábbi megjelenése sem, de egyre "javul", látványnak is kellemes. Üdítő kivétel a mai "mikrofon állványok" között.
A Bossányi díjjal kapcsolatban is írtam, hogy egyszer majd Veiszer díjakat is fognak osztani, ha így folytatja biztos így is lesz, 40-50 év múlva. Mint riportalany is megnyerő volt a Klubrádióban dec 3-dikán.
Gratulálok a díjhoz, biztosan nem bízza el magát, és e díj még további magasabb teljesítményre ösztönzi.
Járatlan vagyok ebben a minekhíjják díj világban, de ha lefordítom magamnak, hogy mondjuk a Microsoft Magyarország felkérne, hogy vegyek részt az ifjú szoftveresek teljesítményének zsűrizésében, aztán azt látnám, hogy díjra jelöltek a felnőtt kategóriában, én bizony nem hagynám abba a fiatalok szemlézését, és a nevem sem húzatnám ki a felnőtt listáról.
Ha valaki jelöltje valamilyen díjnak, az eleve diszkvalifikálja őt: ugyanannak a díjnak a zsűrijében nem vehet részt, akkor sem, ha az a díj ifjúsági fokozata. Ez az én ízlésem szerint összeférhetetlen — és az idézett facebookos megjegyzések szerint mások is gondolkodnak így.
Most már értem. Van a fiataloknak szóló díjat odaítélő zsűri, ebben van benne Alinda, meg van egy másik zsűri, amely a "felnőtt" díjat ítéli meg. Ebben a zsűriben nincs benne. Itt díjat kapott. Ez így teljesen korrekt.
Szemelvények egy beszélgetésből a Facebookon (1, 2 és 3: a megszólalók).
1: A Junior Prima zsűrijében és a Prima Primissima Magyar Sajtó kategória jelöltjei között is: Veiszer Alinda. Hogy is van ez? (A zsűri/jelölt társakról most nem is szólva...) 2: Nem lehet, hogy mikor felkérték zsűrizni, nem tudta, hogy jelölik? vagy a jelölt mindig tudja? Sajnos persze ilyen összeférhetetlenségekről én is tudok, de Alindát nem így ismertem meg. 3: Veiszer Alinda nemzedékének kimagaslóan a legjobbja. Született tehetséga mellé mára hatalmas szakmai rutint is szerzett. Amennyire látom a pályát, a korosztályában egyáltalán nincs versenytársa. ... Sokat nézem a műsorait, és eleinte láttam bizonytalankodni, de hibázni egyszer sem.
1: Ez engem kevéssé érdekel, sosem láttam, de hallottam jót is, rosszat is már felőle. Itt nem ez a kérdés. A magyar sajtó egyik szereplőjeként teszi, amit tesz, és ezen a szinten lett jelölt is. Ezzel és a vele együtt jelöltekkel a magyar sajtó állapotáról állít ki bizonyítványt.
3: Ha VA tudott a jelölésről, amikor elvállalta a zsűrizést, azt helytelenítem. Ha nem tudott, akkor most kellene lemondania a zsűrizésről. Harmadik elfogadható eset nincs.
Évekkel ezelőtt írtam az alábbiakat egy másik tévés személyiség PP-jelölése kapcsán. Átigazítottam a szöveget, hogy aktuális legyen, és ide másolom.
Ronda feladvány. Prima Primissima.
Heltai Péter VAGY Kiss Róbert Richárd VAGY Veiszer Alinda.
Az Erzsébet díj is gusztustalan volt, de más miatt. Ez most egyenesen felháborít. Ha azt akarom, hogy Alinda nyerjen, mert megérdemli, akkor kénytelen vagyok egyszersmind azt is akarni, hogy Heltai és Kiss (akiket egyébként alig vagy egyáltalán nem ismerek) jól megszívja? Erre kényszerít rá a kiírás?
Vajon mire való ez? Azt akarja érzékeltetni, hogy társadalmunkban a győztesek csak mások tetemére hágva juthatnak a csúcsra? Ezt kikérem magamnak. Én nem fogok szavazni.
Alinda úgy érte meg a mai napot, amikor minden kétséget kizárólag a szakmája csúcsán tartózkodik, hogy senkit sem taposott le, senkit sem ütött ki semmiféle nyeregből, csak a tőle telhető színvonalon végezte a munkáját. (Ez a legtöbb és a legkevesebb, amit bárkitől el lehet várni, az úri szabóktól a festőművészeken és az útkarbantartókon át a lóápolókig.) Tagadom, hogy az élet verseny, ahol mások érdekei ellenében kell a magunkét érvényre juttatni. Sokkal inkább hiszek az abban a szemléletben, amelyet Örkény körülbelül így fogalmazott meg: mindannyian tudunk valamit, amit senki sem képes utánunk csinálni. Az adott esetben V. A. olyan dolgot tud, amiért időnként díjat is adnak. Akkor viszont kapja meg — de ne azon az áron, hogy Heltai és Kiss szomorúan nézi a sarokból.
Lehet, hogy a Prima Primissima hasonlít ebben a versenyszférára, ahol a díjazó mozog, de én nem mozgok abban a szférában. És, amennyire tudom, a díjra jelöltek túlnyomó többsége sem. Ezért ez a kiírás az én megítélésem szerint erkölcstelen.
Tudok jobb megoldást ajánlani. Pontosabban: olyan megoldást, amely nekem jobban tetszenék.
Minden évben kapja meg a díjat az, akit a kuratórium megnevez. Hogy a kuratórium vitáin mi hangzik el, milyen nevek merülnek fel a díjazott nevén kívül, az soha ne jusson nyilvánosságra.
Akit a díjra méltónak talál a kuratórium, annak adja is oda. Ne igyekezzék ellopni a show-t a főszereplőktől: a díjazottaktól. Ne gerjesszen műbalhét azzal, hogy hármat nevez meg. Ne próbáljon meg engem is bevonni a dologba, ne is szavaztasson meg, mert ez a díj az ő találmánya, akkor hát kutyakötelessége vállalni a döntést. Ha én akarom megjutalmazni Heltait, Kisst vagy Veiszert, mert becsülöm a teljesítményüket, majd én is megtalálom a módját a díjazásnak. Lehet, hogy csak egy e-mail lesz a díj, de nem fogom megkérdezni Demján Sándort, hogy melyiknek küldjem.
A díj átadása pedig úgy történjék, hogy a díj adományozója fölveszi a legjobb ruháját, autóba ül, és néhány fotós meg operatőr kíséretében fölkeresi a díjazottakat a munkahelyükön — vagyis ott, ahol a sikereiket elérték. Tévést a stúdióban, festőt a műteremben, balerinát az operában, mezőgazdászt a mezőn, orvost a rendelőben.
A szóban forgó díj kiírója ugyanis nem a magyar állam. Elvileg tehát nem rendelhetné színe elé az ország kiválóságait. A pénze erre nem jogosítja fel. Rendben van, hogy le akarja róni tiszteletét a tehetség számos formája előtt, amely neki nem adatott meg, de az, ahogy ma zajlik a dolog, nekem más képet mutat: a tehetséges, ismert emberek fényében való sütkérezést.
Ez a mai Wacha beszélgetés, ezt csak ugy tudnám jellemezni, hogy nagyon ott volt, kib.aszott jó volt, rendkívül jó volt, módfelett jó volt, stb:)
Nagyon tetszett ahogy Alinda terelgette a témákat, hagyta Wachat beszélni amikor az volt jó, de ugyanakkor néha simán belevágott a szavába, az is akkor, ott, kellett.
Ha el nem alszom addig, akkor mindenképp megnézem. ;)
Sosem került még szóba, hogy korábbra tegyék ezt a műsort? (Lehet, hogy volt már róla szó, de most nem olvastam vissza.) Mondjuk akkor Záróra helyett valami más frappáns műsorcímet kéne találni. :o)
Várom, mikor talál rá Alinda az ország egyik legkedvesebb, legszellemesebb beszélgetőpartnerére, Díner Tamás fotóművészre. Ahányszor csak képernyőre kerül (Kepes András, Szilágyi János műsorában volt már többedmagával), mindig élményszerű a jelenléte. Bőven van mit mondania, és ki is tudja fejezni magát. (Remélem, Alinda látja ezt a bejegyzést, és eszébe jut róla valami...)
Nos, szerintem a tegnap esi Záróra elég gáz volt. Legalábbis vizuálisan. Történt ugyanis, hogy Alinda vendége egy tudós ember volt, név szerint Erdélyi Róbert, napkutató. Erdélyi Róbertről azt kell tudni, hogy egy nagyon nagy darab, erősen elhízott ember, baromi vastag, visszeres lábszárakkal. Ezt onnét tudom, hogy Róbert vette azt a bátorságot, hogy- egy egyébként is számára rettenetesen előnytelen- rövid nadrágban ment el a felvételre. A rendező pedig néha kénytelen mutatni totál képet is, amikor is szörnyülködve látja az ember egy naptudós vastag lábszárát egy esti tudományos beszélgetésben. Jó, valszínű nem lehet haza küldeni egy naptudóst, hogy " uram vegyen már fel egy hosszú nadrágot, csak esti tudományos műsorban beszélgetünk Önnel és nem egy horgász műsorban a Duna partján. De a rendező arra viszont figyelhetett volna és szólhatott volna a tudós úrnak, hogy a rajta lévő fekete trikó eleje, tiszta korpa a hajától., meg egy jó pár ősz szakáll éktelenedik rajta. Ezt alapján a naptudós így, egy rettenetesen igénytelen ember benyomását keltette, holott lehet, hogy nem is az. Mondjuk maga a riport sem volt túl magas röptű, Alinda " legjobb 50 riportom" videó kiadványába nemigen fog bekerülni.
Azért egy mondatot mégis ide idézek az interjúból: „Civil lénye lelkiismeretet kapirgálhat.” Ilyeneket lehet találni a szövegben, sajnos. Csak a szerzőhöz méltó, Alindához nem.
Az e heti 168 Órában két kolumnás interjú van Alindával. A családi háttérrel kapcsolatban is meg lehet tudni egyet-mást, amit eddig nem tudtam. Mindenestül szimpatikus az interjú, az egyetlen baja, hogy a lap leggyengébben fogalmazó szerzője írta. (Elég, ha csak annyit mondok, hogy a fedést és a feddést összekeveri.)
Szeretném megnézni a Wahornnal és a Bán Jánossal készült beszélgetéseket, de a lejátszó először kiír vaalmi üzenetet, amiben a plug in szó is szerepel, majd a kép helyett egy bánatos puzzle darabka jelenik meg.
