Létetik olyan szürke,s igen szeretik a lovat.Pár éve sikerült nekem is virágszedés közben a lában között csípni. Az izom belül a combomon megkeményesett és bedagadt.Úgy mentem mint aki betolyt.A bőrgyógyászaton azonal adtak egy tetenuszt,s rá kenőcsöt.Nagyon fájt mikor megcsipett az a légy.
Lehet, hogy ez a cseszle egyik népies neve? Egyébként a púposszúnyogok rengeteg alcsaládját sorolja fel a Wiki, ráadásul piros névvel, kicsi az esélye, hogy a konkrét fajt megtaláljam. A cseszle csúnya csípésére találtam linket, ott 1-6 mm-es nagyságot említenek, azok a példányok viszont, amelyeket sikerült azonosítanom egyforma, 2 mm-nél kisebb példányok voltak. Az első csípést idén június 20-án tapasztaltam.
Legelőkön, ahol sok a tehénlepény és egyéb növényevő ürülék, ott nyáron kínzó csípéseket követ el egy pici apró fekete légy.
A csípések helye csúnyán be tud gyulladni. Ezt a legyet illettem ezzel a névvel.
A földi méh alatt sem a köznyelven dongónak nevezett poszméhre gondoltam, hanem egy mini méhecskére ami kapált művelt területen a rendszeres kapálás ellenére mindig ugyanazon a GPS coordinátán marja össze az ott kapáló ember lábszárait.
"csípés kinézete függhet az ember érzékenységétől is" Okos észrevétel! csípés kinézete függhet az ember érzékenységétől. Viszont ennek a kis dögnek a mérge egyértelműen nagy mennyiségű véralvadást gátló anyagot tartalmaz, sőt a csípés körül egy kis necrosis (szövetelhalás) is látható, ez azért elég specifikus, helye lenne a mérges ízeltlábúaink minden felsorolásában. A kullancscsípést csak azért írtam, mert ez némileg hasonló. Ezelőtt nem ment át a hivatkozott kép, íme pótolom.
A cseszlével lehet, hogy igazad van. Azok a példányok, amelyeket be tudtam azonosítani "csípőként" egységesen igen picik voltak, nem igen tudom a formájukat azonosítani.
A cselőpók 1-2 mm-nél azért valamivel nagyobb, és ha nem abajgatják, esze ágában sincs megcsípni (ahogy a többi póknak sem). A földi méhek sem szoktak támadni, nem velünk táplálkoznak.
Hát, így csípés alapján nehéz rovart határozni, a csípés kinézete függhet az ember érzékenységétől is.
Nekem bizonyos szempontból hasonló tüneteket okoznak a púposszúnyogok, más néven cseszlék. A kullancscsípés szerű stádiumot nem észleltem, de földagad, lilul, feszül, nagyon rossz. Ezek egészes kicsik és gyorsak, mire észreveszem, hogy megcsípett már ott sincs. Ezekre keress rá, hátha...
Szeretném megkérdezni, hogy tudja-e valaki, hogy mi az a pici, 1-2 mm hosszú, (hosszúkás alakú?) rovar, amelynek csípése a következő képen látható kullancs-csípéshez hasonló bőrelváltozást okoz:
(A kép persze már Lyme-kór, erythema migrans gyanús elváltozás.) A kérdéses rovar csípése általában kissé fájdalmas, először csak egy kis piros udvarral kisért "harapásnyom". Másnapra a fentihez hasonló , 1-2 cm átmérőjű haematoma, véraláfutás alakul ki, amelynek a csípés környéki apró területe csaknem elhal. Utána egyre terjedő, enyhén pirosas terület látható, amely jelentős vizenyősséggel társul, akár az az egész lábszár feszül.Az elváltozás akár hetekig is eltarthat. -Kelet Magyarországon lakunk, a kertemben szoktam ilyen csípéseket összeszedni, főleg alsó lábszárra, de az ismerőseim körében is előfordult. Volt aki földibolhának ismeri a rovart, de az más.
Ott a pont, végül is az Amerikai darázscincérben (Neoclytus acuminatusban) vélek rájuk ismerni. Talán már értitek, miért írtam a lenti jellemzést, a mozgásuk meg végképp olyan volt, mint az óriáshangyáké.
A hátsó lábukat meg úgy tartják mint az ugró rovarok, pld. szöcske. Illetve az előző hsz-t korrigálva: vanszárnyfedelük, de persze nem biztos, hogy bogarak. Van bennük egy kis csótányszerű is. (És így a lepkék kivételével már csaknem mindent érintettem:-))
Hát, ha szerinted a "személyleírás" illik a darázsra, akkor még nem láttál darazsat élőben:-) Fokozom a helyzetet: az állat bogár, azért is néztük egy pillanatig hangyának őket, mert nem látszott a szárnya. A testük egyébként olyan, mint a zengőlegyeké.
Sajnos nem tudtam fotót készíteni az ismeretlen rovarokról: egy virágtartóként felállított kivágott fűzfatörzsön 1 cm-es törzsű, hosszú lábú, óriáshangyaként viselkedő, szaladó, de darázscsíkos rovarok jelentek meg-voltak legalább húszan. Láttunk párososó párt is:-) Viszont menekülés közben repültek. Lenne valakinek ötlete?
Kimentem a kutyámmal a kertbe játszani. Szokás szerint szemem most is a pályán volt.
Kiszúrtam egy kis bodza csemete mellé szúrt pálcikán egy szitakötőt álldogálni.
Óvatosan közelebb mentem hozzá. Nem repült el. Leguggoltam, hogy közelebbről lássam, majd felálltam és közelebb léptem és újra leggugoltam.űMár nagyon közel voltam hozzá, talán egy arasznyira. Láttam, mint forgatja a fejét, felemeli, néz szemlél.
Mérges voltam magamra, amiért a fényképezőgépet nem hoztam ki.
Beszéltem hozzá, hogy milyen gyönyörű, légies kis dragonfly őkelme és szeretném lefotózni, kértem, hogy várjon meg!
Felálltam és beslattyogtam a házba. Biri néne bemegy, gépet kézben vesz, kimegy, közben hívja a szenteket, hogy csak ott legyen még.
Ott volt.
Masina bekapcs...
Pirosan villog, közli, hogy az elem kifújt, majd kikapcsol. Biri néne átkozódik és varázsigéket mormol, hogy legalább csak egy kép erejéig...
De nem!
Biri néne most már ezerrel betrappol a házba, új elemeket felszaggat, a többi szétgurul, - nem számit- majd kiviharzik a kertbe és közben azt hajtogatja: bissssztosan elment, egészen biztosan elhúzott, majd pont egy feldúlt skoprióra fog várni.
Csattogok ezerrel, közben majd átesek a kutyán. Miss Dragonfly kisasszony pedig ott vár türelmesen a bordó ruhácskájában.
Orra elé tolom a gépet. Ettől megilyed és egy picit felröppen. Hátrébb az agarakkal! Nem erről volt szó - mondá.
Elkattintgattam néhány képet, s a legjobbat megmutatom nektek. Hagyta magát. Még pózolt is a kisasszony! Minden oldláról megmutatta magát.
Végül néztem még egy darabig, gyönyörködtem benne, de a kutyám hátulról nekem gurította a lasztit és én olyat mondtam, hogy... a szitakötő elrepült. Megcélozta a cukkinist. Ott leszált. Én meg beügetem a házba és megkérdeztem a zembert: nem akarsz szitakötőt fényképezni?!
Hun van?
A cukkiniknél keresett előlem menedéket. Férjuram fogta a maga gépezetét és össze-vissza fotózta a kisasszonyt.
Jó kedvem lett! Hát ezért járom én a patakpartot, erdőt, mezőt, kertet... Milló csoda és szépség vár a durvaság, flegmaság, gizdaság helyett.