Most mit kekeckedsz?
Szerintem kell a fejetek fölé egy testület, amely az államfői "visszadok tízből egyet, hogy lássák, dolgozom" értelmetlenség helyett pusztán egy szempont alapján dönt: az adott törvény hány benne részt vevő csoportnak kedvez, vagy nem kedvez.
És a kedves alsőháziak addig kell faragják a törvényt, míg a felsőházban 50%+1-nek meg nem tetszik, nem pedig második olvasatban változtatás nélkül mégis keresztülnyomják.
Frászt. a Fidesz racionálisan bedobta, hogy parlement=három hetente. közben a bizottságokban, választókerületben, Brüsszelben stb lehet dolgozni. a komcsik ezt is kampánytémává tették, és most még azt is fizeted hogy az álláshalmozó képviselő időben hazaérjen Brüsszelből a heti szavazásra. (amit a koalició alacsony mandátumkülönbsége miatt kell kifizetned, nem a demokrácia miatt)! ébresztő!
…ha én ma nem jelenek meg azon a helyen ahol kell…
Na ja, csakhogy a legtöbb képviselőnek egyszerre több helyen is kell. Nekem pl. ott kellett volna ülnöm tegnap a plenárison, meg kinn kellett lennem Brüsszelben, meg az egyik bizottság, amelyiknek tagja vagyok (az oktatási) 10-től ülést tartott, de előtte ½ 9-től találkozott a lengyel szejm oktatási bizottságának Magyarországon tartózkodó küldöttségével.
Tudod: de inpenetrabilitate corporum, a testek áthathatatlanságáról szóló fizikai törvény. Egy test egyszerre két helyen nem lehet.
Például Csabainénak mi a főfoglalkozása? A képviselőség, a polgármesterség vagy a kormánymegbízottság? (Őt hallottam legtöbbször élőben, nyilvánosan beszélni. Valahogy mindig ugyanazt a semmitmondó beszédet adja elő újra és újra, de elismerem, olyan emberien, "nagymamásan". Igaz, ennél tudok nagyobb dícséretet egy szakértő politikus számára, de mindegy.)
Ó, ó, ó. A parlamenti képviselők, meg az ő szakértelmük. El tudnék rajta filózni, hogy Selmeczi Gabriella vagy Tóbiás József miben profi... Ha szakértőket kell igénybevenni a parlamenti munkához, akkor küldjük be a szakértőket a parlamentbe, nem? Az fáj nekem, hogy épp most jártam utána a neten, találok-e információt azokról az emberekről, akiket anno megismertem, és a leginkább semmirevaló alaknak ismertem meg a reményteli politikusok közül. Akkor még semmik sem voltak, ma az egyik fővárosi kerületben önkormányzatolnak, és a nyakamat teszem rá, hogy rendes ember nem lett belőlük. Mert csodák nincsenek. A nagy számok törvénye alapján tudom, hogy lennie kell számos rendes, intelligens képviselőnek, minden oldalon, de éppen emiatt csirkefogóknak is kell lennie. A bizottságok kemény munkájáról meg a bróker-, ügynökbizottság jut eszembe, vagy az, ahogy rekordgyorsasággal végzett a költségvetési a módosító indítványokkal, amiket akár viccnek szántak a fideszesek, akár nem, nem hiszem, hogy több száz órányi egyeztetés folyt volna róla.
De mindegy, nem is ez a lényeg. A mi parlamentünk az ország lélekszámához képest tudomásom szerint azért elég népes. Szerintem elég könnyen lehetne módot találni a csökkentésre, ha van rá politikai akarat. Különösebben nem hat meg, hogy tisztán listás szavazással nehezebb koalíciókat alkotni, egyezzenek meg, akik bekerültek. Nem vagyok jós, mégis biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Eddig minden vita ellenére képtelen volt felbomlani bármilyen koalíció, szóval azért nem kell itt legendát teremteni. Mivel gyakorlatilag kétpártrendszer felé sodródunk - bár azért lehetnek itt még nagy-nagy meglepik -, ez amúgy sem olyan óriási gond.
A kepviselok igen nagy hanyadanak csak nyug,szukseges rossz a parlamenti "munka".Az erdektelenseg pedig abbol fakad,hogy az eppen aktualis temaban van e sajat biznic a hatterben,vagy nincs...
Az integrációs bizottság 24 tagjából négy jelent meg a mai ülésen.
21 tagja van. Nagy részük európai megfigyelő, ők kint voltak Brüsszelben. A 11 kormánypártiból 5 (az elnök, Szent-Iványi is megfigyelő, de ő nem jött ki). Persze, ha a többi hat mind ott van, a bizottság már határozatképes lett volna.
Nem gondolnám, hogy az a normális ami ma történt. Nem is. De az se lenne normális szvsz, ha minden vitán mind a 386 képviselő ott ücsörögne, mikor hasznosabban is elfoglalhatja magát. (Már ha elfogadjuk, hogy egy képviselő tevékenységének lehet egyáltalán haszna.) Akiknek a szakterületét meg érinti a téma, azok rendszerint ott vannak.
a bizottsági ülés vagy a hivatalos külföldi út felmentő erejű lehet Tegnap tucatnyi bizottság tartott ülést, a költségvetési módosító indítványokról szavazva. Igaz, azok nem reggel nyolckor kezdődtek. A 24 európai megfigyelő – köztük én is – meg Brüsszelben volt. Ez persze mind nem mentség, de már leírtam, hogyan történhetett meg mindez. Nem gondolom, hogy a parlament nagyobb dicsőségére válik a dolog, de ilyen véletlen 14 év alatt egyszer megeshet.
Én például minek üljem végig a bérfőzési szeszadóról szóló törvény módosító indítványainak vitáját, ha egyszer azt sem tudom, mi az a bérfőzési szeszadó?!
mert ti küzdöttetek a hetente parlament=demokrácia szöveggel. ez is hazugság volt az mszp részéről. parlamenti képviselő, önkormányzati képviselő, bizottsági tag, brüsszeli ide oda álláshalmozások. most kapcsolnak a választóitok, (akiket a Fidesz antidemokratikusságával riogattatok) hogy ez nem fér (férhet) bele egy hétbe. ébresztő.:)
Könyörgök, hatan voltak! Tévedsz mindösszesen 4-en a két jegyző aki még a teremben volt ugyanis nem képviselő! Mind a ketten tévedtek. Öt képviselő volt: az elnök, a két jegyző, továbbá Hankó Faragó és Pál Béla államtitkárok. Csillag István miniszter is ott volt, de ő nem képviselő.
Első lépésben el lehetne törölni a megyei-fővárosi listákat. És csökkenteni az egyéni képviselők számát, pl. 50%-kal, a választókerületek megnövelésével.
Akkor mi a fenének kellett napirendre tűzni? Mert volt módosító indítvány, és a házszabály szerint ilyenkor kötelező részletes vitát tartani. Akkor is, ha kiderül, hogy senki sem akar hozzászólni.
A parlament létszámát sürgősen 200 alá kell csökkenteni, és összeférhetetlennek kell nyilvánítani, hogy polgármesterek, önkormányzati képviselők, nagyvállalkozók is parlamenti képviselők legyenek. Foglalkozzon minden honatya az ország dolgaival főállásban, - és ne gazdasági-önkormányzati lobbinak tekintse a parlamentet.
Vannak olyan képviselők, akik pl tizen éve punnyadnak a parlamenben egyetlen felszólalás nélkül. ezek biztosan szorgalmasak és a bizottságokban heroikusak.:))) de csodák azért nincsenek.:)
azert kellett volna bemenniuk, hogy elfogadjak azt a napirendet, melyben az all, hogy senki se kivan hozzaszolni Azért se, mert a napirendet már hétfőn elfogadtuk.
Szerintettek az EU parlamentben is ilyen lesz a hozzáállás? Igaz ott meg azért fogják elhagyni a termet, mert nem értik a nyelvet, és amúgy se értenek semmihez. Az EU parlamentnek több mint 700 képviselője, illetve (a most csatlakozó országokból még csak) megfigyelő státuszú tagja van, ritka az olyan vita, ahol 15-20-nál többen ülnek. Amúgy van tolmácsolás (magyarul még nincs, de május 1-től lesz), de a 24 magyar megfigyelő mindegyike beszéli az Unió egyik nyelvét, és egy másikat is megért
"Összefognának az egy megyéhez tartozó képviselők, hogy egymás javaslatait támogassák, és mivel az ellenzék élből megszavaz minden kiadásnövelő (tehát népszerű) javaslatot, ez pont elég ahhoz, hogy minden módosító átmenjen. Akkor meg lőttek a költségvetésnek, és lehet, hogy egy-egy választókerületnek fontos érdeke fűződik egy iskola fölújításához, egy bekötőút leaszfaltozásához, vagy egy műemléképület karbantartásához, de az a közös érdek, hogy az ország gazdasága ne csődöljön be, talán mégis fontosabb – mindannyiunknak."
Ez nem igaz, mivel a forrásmegjeölés miatt egyes módosítók kilőnék a másikat, így mindig csak adott, létező forrásra irányuló javaslatról csupán egy módosítót lehetne elfogadni. De ezt magad is tudod....