Piros max., ha kérhetem, ugyanis nem Piroska a nevem...szép kis baleset lenne :)
nem húztál le annyira a Zoránnal, csak sok értékes információt és levonható konzekvenciát tartalmazott.
a rossz dolgok, amiket felszámolnék... nem is tudom. talán egy-két emberi tulajdonság. valójában ezen megint gondolkodnom kell.
értelmes rossz: szerintem van. vannak pl. olyan dolgok, mellyel magadnak rosszat teszel, de másnak jót. ilyen pl. ha hónap végén pénzt adok a barátnőmnek, pedig már nekem is alig van. vagy amikor önfeláldozóan próbálok másnak örömet okozni, pl. a kapcsolataim egy része ilyen, ilyen volt. hogy én szenvedtem azért, hogy a másiknak jó, jobb legyen. szóval vannak értelmes rossz dolgok, habár nem biztos, hogy ezeket értelmesnek kellene, lehet nevezni.
nem sértődtem meg, csak meg kellett néznem egy filmet. kár, hogy elléptél közben. nos, nem tudom, hogy mikor és ki néz, azt tudom, hogy elég sokan néznek hülyének a melóhelyen az öltözködésemért és tini korom óta tapasztalom, hogy az utcán szembejövő fiatalabb lányok nevetnek rajtam. jómagam sem vagyok ám öreg, mégis.
ezt kb. úgy értem, hogy amikor a barátaimnak vmi baja van, lelkileg értem, vagy ha tudok, akkor mondjuk anyagilag is, akkor számíthatnak rám. más kérdés, hogy ezért cserébe a reális és józan világhoz kötnek engem.
a kérdés ez, bizony. elég sok hasonlóval találkoztam. csak éppen tegnap, a vonaton, az előadásról hazafelé jövet nem jutott hely sehol, csak a folyosón. ültem a táskámon, s pisztáciát eszegéltem. gondolkodtam. éreztem. figyeltem az embereket, már amennyire figyelni van merszem. a kocsiban ülő "kedves, szőke, jólszituált" lánykák pedig nagyon kinevettek, többször is. szóval ilyenek vagyunk?
szerintem igen. számtalanszor tapasztalom, hogy nevetnek rajtam, csak azért, ahogy öltözöm, kinézek, stb. miért???
remélem, igen. tudod az a nagy helyzet, hogy középiskolai szituáció jut eszembe: ülünk a lépcsőn és vígasztalom a barátnőmet, hogy ne sírjon. odajön a tanár és a következő szöveget engedi meg: Kinga, részeg vagy, hogy bőgsz vagy mi?!
ez némileg sértő volt. először is gyerekem csak azért nincs még, mert elváltam, ugyanis az ott lent, (amit én speciel szívként értelmezek) máshoz húzott, s ezt fel is vállaltam, nem győzött az ott fent (mint ész), mert a tudatosan vállalt kapcsolatnak már nincsen értelme. most az ott lent irányít leginkább, de ott fent van némi gond, mert az ott lentet túl sokan bántották már... hát mit vársz?!
szóval ahogy gondolkodtam rajta, csak arra jutottam, hogy talán egy alapvetően jó világ működésképtelen lenne. talán nem is jutottunk volna erre a szintre, ahol most vagyunk. persze semmiféle értelemben, hiszen akkor az alapvető létfenntartás, a túlélés vágya bennünk lenne vajon? nyilván az állatok sem gonoszak, hanem túlélésre törekednek, az ember hibája ezzel szemben az, hogy akkor is öl, ha nem önvédelemről (túlélésről) van szó. vajon egyáltalán lennének ma emberek, ha szelíd őseink lettek volna? vajon miért lettünk ilyenek? a felesleges embertelenség baj. de ha túlélésre játszunk... előbújik az állat?!
nincs, eltekintve attól, hogy amióta világ a világ, a jó és a rossz örökös küzdelme tartja fent. és vajon ha csak jó tulajdonságaink lennének, akkor életképesek lennénk?! akkor vajon a jók között nem lennének jobb és kevéssé jó tulajdonságok?! ezen még gondolkodni fogok. én alapvetően nem tartom magam rossznak, mégha vannak is rossz tulajdonságaim, ill. tettem már számos elítélendő dolgot... a környezetem és a saját megítélésemre van bízva, hogy ettől milyen ember leszek. és ez vontakozik mindenki másra is. a környezet és önmagunk megítélése...fontos. persze itt visszakanyarodunk oda, hogy milyen normák és elvek alapján ítélünk meg, el, stb.
a gyermek kihalása magamból lenne szerintem a legvégzetesebb, ami valaha is velem még megtörténhetne, mert talán ez az, ami még mindig ad erőt, hogy újra és újra elkezdjem...
a kommunikáció hiánya számomra azt jelenti, hogy csak úgy vagyunk, elmegyünk egymás mellett (már aki) és nem kérdezzük meg akkor sem a másikat semmiről, ha látjuk, hogy annak vmi fáj.
"küldözgetjük a szem csüggedt sugarát, s köztünk a roppant, jeges űr lakik..." vagy valami ilyesmi van a csillagtól csillagig című versben is. nekem ezt jelenti. hogy megtanultunk még az őskorban beszélni, de elfelejtettünk kommunikálni. ezt persze lehet, hogy már mondtam.
valahogy az az érzésem, hogy nagyon sokan csak elrohannak egymás mellett, gondolatok, érzések maradnak elzártan és elfeledve a kibontakozás minimális esélye nélkül, mert nem foglalkozunk velük, hogy egyáltalán léteznek.
egyébként én a mássággal (bármilyen tekintetben) úgy vagyok, hogy csak engem ne bántson senki, s onnantól kezdve engem sem érdekel, hogy ki milyen külsőleg vagy belsőleg. ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem mondok véleményt vagy adok tanácsot. ha nagyon degradáló véleményem van vkiről, azt inkább megtartom magamnak. megalkotom a véleményt, de nem mondom ki, ha az bántó lehet a másiknak (főleg, ha az a másik ismeretlen, talán mert ebben az esetben nem éri meg a fáradságot, hogy elmondjam, hogy mi a véleményem...). ez is a kommunikáció-mentesség egyik példája lehet.
mi van, ha azt mondom: minden viselkedés jó, ami az embert tartja fontosnak, a másik felé figyelemmel, együttérzéssel és nyitottsággal fordul (szeretettel, ó, mi banális!). ugyanakkor minden rossz, ami merev, elutasító, embertelen, kegyetlen, rideg, lenéző.
na ez a hozzászólás pl pont nem jellemző a topik címére, mert sajnos nem ilyenek vagyunk. :(
A világ nem attól érdekes, hogy vannak benne hülyék, hiszen a világ nyilván önmagában nem az emberekért létezik, mi csak részesei lehetünk a komplexumnak. Nem tudok semennyire sem elméleteket gyártani, mint Te, tehát azt írom le, ami elsőre eszembe jut. Az érzelmi kérdésekkel, lelki kérdésekkel kapcsolatban általában hangulatom szerint nyilatkozom, de amit most írok, az egyáltalán nem ilyen jellegű dolog, tehát nagyjából ugyanígy gondolnám végig más alkalmakkor is. Szóval visszatérve a világra és a hülyékre, ezzel egyet kell értsek. A világ érdekes önmagában és szerintem csak nagyon kis részét vagyunk képesek megfejteni, hiszen elméleteket gyártunk, de ki mondja meg, hogy melyik elmélet helyes?
A szabadság mértékéről rengeteg vitát hallani, a szabadsággal való visszaélés (sajtó, vélemény kinyilvánítása, vallás, stb.) viszont már felrúghatja azokat a kereteket, amiket "normálisnak" határozunk meg. Vajon mi itt a normális? Nyilván egy fanatikus vallás csoportosan elkövetett öngyilkossága, esetleg a vallás v. politika nevében történő emberi jogok megcsonkítása, ill. szintén gyilkosságok megint csak nem nevezhetők normálisnak - a mi mércénk szerint. De másoknak (marokkóiakkal beszélgetve egyszer) az pl. természetes, hogy reggeltől estig nem esznek a vallás nevében... vagy nőket ölnek meg, vagy egyszerűen egymást gyilkolják. Nekik ez a normális. Ki állítja fel a mércét? S vajon egy úm. európai mérce tekinthető-e alapvetőnek? Szerintem a mércét mindenki magában állítja fel, családi, társadalmi, stb. helyzete, neveltetése, tapasztalatai alapján... persze ettől még az nem biztos, hogy abban a társadalomban, ahol él, normális, elfogadott is lesz.
A felnőttként való viselkedésre törekedni kell, természetesen, s normális esetben ez előírások nélkül is működik, aki kivételt képez, az talán törvénytelen cselekedeteket hajt végre, mindenképp kiközösítés vagy megtorlás alá eső személyként lesz elkönyvelve. De mit jelent felnőttként viselkedni. Különíts el olyan viselkedési formákat szerintem, amelyek a nyilvánosság előtt, s olyanokat, amelyek csak úgy, magunk előtt, között zajlanak. Attól mert én pl. már felnőttnek számítok, szeretem nem korlátozott formában élni az életem, de ez olyan apróságokban nyilvánul meg, mint pl. ne mondják meg nekem, hogy felvehetek-e miniszoknyát vagy sem.
A vágyak kiélése pusztulásba vezet, önpusztításba mindenképp, ezt aláírom, tapasztaltam. Sajnos pl. én eléggé szeretem a szabadságot, vagyis néha, de csak néha azt tenni, ami jól esik és másnak, egy utcán sétáló embernek pl. nem biztos, hogy az a normális, hogy én tökre kis nőiesen rohangálok..., mert azt tartja kedvem...
És tény és való. Cselekedeteinknek jó v. rossz hatása, következménye lehet. Ennyi számít. Nem az, hogy hogyan akartad, hanem, hogy mi lett belőle.
értelmetlenség és unalmasság, összhangzó értelem és menetelés ... szerintem összekeverednek a fogalmak. most nem fogok rendet tenni, mert ez meghaladja a képességeimet, de itt van pár peremfeltétel, a megoldás ezek között kell legyen valahol:
1. a világ nem attól érdekes, hogy vannak benne hülyék.
2. a szabadságot korlátok közé kell szorítani, aki szerint nem, annak kívánom, hogy ne találkozzon soha sorozatgyilkossal. a mérték a vita tárgya.
3. nem kell előírni, hogy az emberek felnőtt és értelmes módon cselekedjenek. az ilyesmit nem lehet előírni, de lehet rá vágyni.
4. manapság készpénznek vesszük, hogy a vágyakat ki kell élni. túl azon, hogy lehetetlen, nem látom be, hogy mi szól mellette egyáltalán. számomra hiteles elémletek szólnak arról, hogy éppen az önfegyelem és a vágyak legyőzése szolgálják az ember boldogságát.
5. ami teszel, egyetlen dolgon lehet lemérni: jót okoz, vagy rosszat. minden más mellébeszélés.
végszó: ha a darabot úgy játszanánk, ahogy én gondolom, szerintem jobban éreznénk magunkat benne, de lehet, hogy nem volna annyira látványos. még a végén kiszavazzák az embert, és akkor a stohl buci kikísér bennünket.
nyilván egyre növekvő tapasztalataink, a visszareagálások, az események teszik, hogy mindig tudunk másképp reagálni, hol jobban, hol rosszabbul, aztán levonjuk a konzekvenciákat... és vagy jobban döntünk legközelebb vagy sem...
Pl. hiába tudom én, hogy az életemben hol a hiba, ha adott esetben esetleg gyenge vagyok ahhoz, hogy változzak, vagy nem is akarok... nem?! pedig lehet, hogy egyszerű lenne.
