Lehet, hogy így jogosulatlan előnyhöz jutnak a gazdagabbak, de ma Magyarországon kb. ők 10%nyian vannak, a többség érdeke tehát az, hogy pl. a gáz ára csak fokozatosan váljon "szabadárassá".Értsd meg végre, hogy abba, amiről te beszélsz a fél ország belerokkana és ezen semmilyen kormány sem tudna segíteni. Bocsáss meg kedves Tormay C., hogy belezavarlak a FIDESZ-matekba, de ha teljesen elfogadom a számaidat (nem kellene, azért szerencsére nincs 90% szociálisan rászorult, de ezen most lépjünk túl), és a ma árdotálásra használható összeget szétosztod a szerinted rászorult 90% között, az azt jelenti, hogy a mainál cc 11%-kal _több_ jut nekik, nem azt, hogy belerokkannak. Amit viszont a gazdagabbnak adsz "szociális elven" az bizony a szegénytől van _ellopva_.
ÜdV
Tudod, volt itt egy kisgyermekes anyuka, aki lelkesen kampányolt áprilisban a FIDESZ mellett a családpolitikai juttatásokat féltve, manapság meg valamelyik autós topicban épp a kocsijuk jobbra cserélésén örvendezik. Na ezért kellett a mellszobrot hanyatt dönteni. :-)
Kivételek mindíg vannak ,de nem az a jellemző,hogy a kisvállalkozók jelentős része az elmúlt időszakban megtudtak volna erősödni,ezt a saját vállalkozásomban is tapasztaltam,ahol az elvonások miatt a kiadásaim jelentősen nőttek.
Mit szólsz hozzá,hogy a 2002-es évre a fidesz tervezett áremelést,nem hogy a következő évre.Itt egy Magyar Nemzet cikk."Martonyi szerint nincs eu-ós előírás,hogy a gázt kötelezően emelni kell", akkor miért akarták emelni?
Gázáremelés csak júliusra várható
2002. március 14. (12. oldal)
Hírösszefoglaló
Július előtt nem drágul a gáz, s akkor is csak az idei éves infláció mértékével – mondta Hegedűs Éva, a gazdasági tárca helyettes államtitkára tegnap. Mint ismert: Horn Gyula exminiszterelnök a Nap-kelte televíziós műsorában a választások utáni, jelentős mértékű gázáremelést valószínűsített, illetve mondott elkerülhetetlennek. Hegedűs Éva emlékeztetett arra: Matolcsy György gazdasági miniszter szerint a kormány gazdaságpolitikájának egyik sarokköve a hatósági árak, így a gázárak inflációnál alacsonyabb mértékű emelése. Az idei évre 5,3-5,5 százalékos inflációt prognosztizál a kormány.
Kedves Antisystem! Természetesen normál esetben igazat adnék neked, de nem mehetünk el amelett szó nélkül, hogy ennek az országnak ki kell hevernie a 40 éves kommunista pusztítást, amely nem megy egyik percről a másikra, főleg egy Horn-Bokros féle ámokfutás után. Lehet, hogy így jogosulatlan előnyhöz jutnak a gazdagabbak, de ma Magyarországon kb. ők 10%nyian vannak, a többség érdeke tehát az, hogy pl. a gáz ára csak fokozatosan váljon "szabadárassá".Értsd meg végre, hogy abba, amiről te beszélsz a fél ország belerokkana és ezen semmilyen kormány sem tudna segíteni.
Kedves Wort! Lehet, hogy nem hiszed el, amit mondok, de több kisvállalkozót ismerek, akit az elmúlt négy év alatt pozitivan érintettek a változások és semmi közük nem volt a politikához. Pl. a volt cégem is ezek közé tartozik.
"Martonyi János külügyminiszter – aki maga is vendége volt a műsornak – határozottan cáfolta Szanyi kijelentését, mondván, nincs olyan európai uniós előírás, ami ezt Magyarország számára kötelezővé tenné. Éppen ezért értelme sincs maszszív és radikális gázáremelésnek"
Na ez a lényeg!!!
Mostanában az a divat, hogy jókommunistamegmagyarázómódszerrel beadják, hogy emelni kell a gázárat, meg az ÁFÁ-kat stb. mert ez kell az EU-hoz.
Meg Orbán nem emelte eléggé. és ezért mi jóindulatúlag infláció duplával emeljük.
Marhák!
A buta lunpenproli meg elhiszi.
Ha a gázt importáljuk és a Forint erősödik, akkor miért kell árat emelni?
Valójában az áremelések a csillagászati méretű költségvetési hiány betömésére szolgálnak
Kedves 10gre!
Ajánlom figyelmedbe a 86 -nál csatolt forrást.Továbbá felhívnám egy másik Magyar Nemzetben megjelent cikkre a figyelmedet,amiben szintén az hangzik el,hogy az MSZP. emelni fogja a gáz árát.
Nincs szükség a földgázárak megemelésére
2002. április 18. (1. oldal)
Munkatársunktól
Nemzetközi kötelezettségünk felszabadítani a földgázpiacot – állította a Kossuth rádió Választás 2002 című műsorában kedden Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő. Ezt azzal magyarázta, hogy az Orbán-kabinet vállalta, hogy megfeleljünk az EU direktíváknak. Az EU-direktívák lényege pedig a gázpiac liberalizálása – állította az MSZP-s országgyűlési képviselő.
Martonyi János külügyminiszter – aki maga is vendége volt a műsornak – határozottan cáfolta Szanyi kijelentését, mondván, nincs olyan európai uniós előírás, ami ezt Magyarország számára kötelezővé tenné. Éppen ezért értelme sincs maszszív és radikális gázáremelésnek.
Hogy megértsd miről beszélek,csatolok a Magyar Nemzetből egy újság cikket,amelyben FIDESZ politikus nyilatkozik,hogy a szocialisták gázt emelnek hatalomra kerülésük esetén,ezzel elismerve,hogy a szocialisták igenis olyan nyilatkozatokat tettek miszerint szándékukban áll emelni az energia árakat.Ezek után nehéz elhinni,hogy bárki is arra gondolhatott,hogy nem lesz gázáremelés soha többé,legfeljebb csak arra,hogy a választási évben marad el az emelés.
Hihetetlen szocialista ígéretek
2002. április 19. (3. oldal)
Varga
A szocialisták és szabad demokraták hatalomra kerülése esetén lesz gázáremelés, leállítják az autópálya-építést és a millenniumi városközpont munkálatait, megszűnik a gyes és a családok gyermekek után járó adókedvezménye – így sommázta az elmúlt napok nyilatkozatai alapján az ország lakosságát érintő hátrányos tervezett intézkedéseket a Fidesz nevében Deutsch Tamás, a párt alelnöke.
Az elöző kormány leginkább a saját és klientúrájuk gazdaságát igyekeztek javítani nagy különbség.
Azt pedig nem gondolhatod komolyan,hogy továbbra is az elhibázott kommumnista gazdaság politikát kell folytatni,vagy ha igen akkor nem kellene szidni annyira az elmúlt rendszert.
Tudod, a kapitalizmus és az alanyi jogú/árba épített támogatás nem fér össze. Ugyanis akkor adópénzből támogatod azt is, aki egyáltalán nincs erre rászorulva, sőt. Adott esetben egy csóróbb támogatja indirekt módon egy gazdagabb életét. Például itt van ez a gáz téma, amiben én az elmúlt években piaci áron (felett) fizethettem a HTO-mat, meg adómmal a gázzal már bíró - tehát valamiben jobban álló - gázfűtését. Azt hiszem, ez nem annyira cél, persze nem magam miatt:-) Abban a rendszerben, ahol mesterségesen alacsonyan tartod a jövedelmeket, és nincsenek ugymond "gazdagok", ott lehet árba építve támogatni - hisz mindenki támogatandó, ahol vannak gazdagok, ott csak konkrét - a csóró - alanyokat. Ha csak nem akarsz baromi igazságtalan lenni, lásd példa.
ÜdV
ps: nekem spec jobban bejön az árba épített támogatás, csak nem kapitalizmussal. Jobban tetszne, ha a gazdagság - valóban és nem álságosan, mint a létezőben - cikis lenne... :-)))
"ps. különösen feldobja a dolgot, amikor nyilvánvaló finomítások is vannak a "hírekben". pl 100 leggazdagabb magyarnál véletlenül se kérdeznek vissza, hogy került a semmiből a Vegyépszer tulaja a 5. helyre..."
Kapolyi László volt MSZMP-s ipari miniszter MSZP-s képviselő 4,5 Milliárdra,
Gyurcsány Ferenc KISZ Központi Bizottság volt titkára, ma Medgyessy tanácsadója 3,5 Milliárdra,
Máté László a Budai Vegyipari Gépgyár volt pártitkára, majd MSZP pénztáros 3 milliárddal,
Nagy Imre a KISZ Központi Bizottság volt elsőtitkára 2,5 milliárdra szert?
Ha már Nagy Elekkel jösz, mi köze a Fideszhez?
Nem tagja és nem is volt soha tagja.
Abból a szempontból ahogy Te nézed tovább folytatnám a sorokat:
Széles Gábor, Gyárfás Tamás, Pintér Dezső.....
Kedves Antisystem és Wort!
Nem hiszem, hogy hibaként kellene felróni az előző Kormánynak, hogy az említett árakat mesterségesen alacsonyan tartották, ugyanis sem én, sem az ország nagy része nem tudná kifizetni, ha piaci alapokra helyeznék ezeket a szolgáltatásokat, szerintetetk mit tudna tenni egy kormány, ha egy ország 70%-a sorba állna támogatásért, hogy a rezsit ki tudják fizetni.
Ennek még nem jött el az ideje, előbb a gazdaságot kell annyira fellendíteni, hogy a bérekből a megnövekedett árakat ki lehessen fizetni. Na most az előző kormány a gazdaság fellendítése terén elég sokat tett, ami jelenleg megtorpanni látszik.
Az ez évben történtek közül a nagyok ott is voltak.
De visszakérdezek: az elmúlt 4 év dolgaiból mennyi volt az MN-ben?
Az a baj tudod, hogy miután a honlapról messziről süt az elfogultság - és ezt te sem tagadhatod - a tartalma teljesen hiteltellenné válik. Én is tudok honlapot csinálni, és 10 oldalon hazudni arról hogy mit lopott XY.
ps. különösen feldobja a dolgot, amikor nyilvánvaló finomítások is vannak a "hírekben". pl 100 leggazdagabb magyarnál véletlenül se kérdeznek vissza, hogy került a semmiből a Vegyépszer tulaja a 5. helyre...
"Elegendő arra gondolnunk, hogy mi történik vasárnap óta a tőzsdén. Szárnyal, a magyar olajipari részvénytársaság árfolyama, és részvényeinek ára óráról órára emelkedik. Mitől lett ilyen értékes hirtelen? Nos, hát tisztelt hölgyeim és uraim, akik hallották korábban a szocialisták vezetőinek nyilatkozatait, azok tudhatják, megmondták: első lépésként jelentős gázár-emelés történik majd. Ezt már korábban is követelték arra hivatkozva, hogy a Mol részvényeseinek nem elegendő a hasznuk."
De az nem baj talán a mi családunkba 4x 19000 ft.
Az Ovinál egy rupo sincs, csak a haverok vitték el a kasszát. Mileneum azt hiszem elég tény. A lopás ténye milliárdok lenyulása talán több volt mind amit a nyugdijasok kaptak. Nem kéne talán sajnálni nyugdijasok kis pénzét. Nem tudni miért a dunántul leggazdagabb családja az Orbán család. Inkább ezen gondolkoznál el mind a nyugdujasok 19 rugoján.
Megyó 100 nap alatti nagy osztogatásával szépen padlóra küldte a gazdaságot, aminek kényszerű hataása a jövő és a következő évi áremelések.- mert elötte egy hanyattlökött mellszobor....
Mi a különbség egy magzat és egy felöltözött ember között. - mert elötte egy hanyattlökött mellszobor ügyvezető kormányfőként minden reális szóbajövőt szétosztogatott példátlan aljassággal, hogy ezzel csökkentse a következő kormány mozgásterét. Nem emlékszel?
3 és fél év múlva sok megkeseredett becsapott ember meg fogja gondolni, hogy mégegyszer a szocialistákra szavazzon. - ez lehet, ha lesz más ésszerű - szoval nem szoborszerű :-) - alternatíva.
"Bejósolhatom, hogy addig, amíg a létező alternatíva Orbán, Magyarországnak _nem lesz mégegyszer jobboldali kormánya"
Ne reménykedj. Rendszerváltás után millióan hittük, hogy a kommunisták soha többet nem jönnek vissza.
Aztán visszajöttek 4 év múlva 2/3-ra,
Abban bíztunk, hogy a nagy tolvajok (akik a rendszerváltaás elötti és a Horn rezsim alatt megszerzett közpénzekből és állami vagyonokból gazdagottak meg)az MSZP-s Medgyessy-Horn-Kovács félék nem tudnak visszajönni, pláne, mert 4 remek évet csinált a polgári kormány (gazdasági mutatók és nem Népszabadság demadógia).
Sajnos az emberek hiszékenységére, a rágalomhadjáratra alapozva, a jóléti ígéretek + választási csalás segítségével épp hogy visszajöttek.
Megyó 100 nap alatti nagy osztogatásával szépen padlóra küldte a gazdaságot, aminek kényszerű hataása a jövő és a következő évi áremelések.
3 és fél év múlva sok megkeseredett becsapott ember meg fogja gondolni, hogy mégegyszer a szocialistákra szavazzon.
Nem értem tisztán, hogy mire vagy kiváncsi. Nem tartom magam egy kritikátlan MSZP-fannak, ennek nyomát itt elég sok topicban láthatod. Viszont a választásoknak az a tulajdonsága, hogy választani csak az ott elindult választékból lehet...Ennek köszönhetően vagy kiválasztod a legkevésbé rossznak tartottat, vagy lemondsz arról a jogodról, hogy alakíthasd az életet magad körül.
Ha arra vagy kiványcsi, hogy mennyit tűrök el egy rezsimnek, az pontosan attól függ, hogy milyenek a szóbajövő alternatívák. Ha a létező másik alternatíva Orbán, akkor - az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva - végtelenül sokat. Annak igen nagy esélyt adok, hogy egy adott pillanatban ne Medgyessyre vagy az MSZP-re szavazzak ha úgy látom a dolgokat, annak, hogy valaha is, bármiért Orbánra, annak őszintén szólva semennyit.
Innen a dolog a tisztelt jobboldal felelőssége, az hogy képes-e olyan alternatívát állítani, ami a baloldal nem csőlátó embereinek - vagyis a ballib többségnek - is elfogadható.
Bejósolhatom, hogy addig, amíg a létező alternatíva Orbán, Magyarországnak _nem lesz mégegyszer jobboldali kormánya_. Nem tudom, mennyire ismered a Newton 2. törvényét, de amennyire istenítik őt azon az oldalon, pont ugyanannyira hánynak tőle ezen.
Lovas nem a fidesz tagja. Szerintem Orban inkabb a fidesz tagja, mint Lovas, ugyhogy en inkabb azt fogadom el annak, hogy 'mert a fidesz ezzel riogatott', amit Orban mond, nem azt, amit Lovas ir. Legkozelebb majd en is ugy ervelek, hogy de nezd meg, hogy a baloldal mit akar, itt van tessek Thurmer is megmondta, hogy "Első lakás, első munkahely államilag garantáltan!", mi lesz igy az orszaggal, ha vissza akarnak minket vinni a kommunizmusba ezek a baloldaliak.
Legyszives legkozelebb, ha online forrast adsz, akkor a linket cut&paste-eld be az irasodba, hogy ne kelljen hosszan keresnem.
Irod :
"Sajnos a televíziós , rádiós megnyilatkozásokról nem tudok bizonyítékokat beszerezni,de voltak Fidesz politikusoktól és közel álló embereiktől ilyenfajta híresztelések"
Igy nem illik ervelni. En is mondhatom, hogy en meg olyanokat hallottam a tv-ben, csak nem emlekszem, hogy kitol, meg hol, meg mikor, meg nincs is ra semmilyen bizonyitek, hogy mivel tul sok a kiadas a kozalkalmazotti beremelesekre, ezert az MSZP ujra megnyittatja a recski munkatabort es tavasztol a kozalkalmazottak jo reszet at fogjak oda csoportositani, hogy addig sem kelljen nekik fizetni. :-)
Egyebkent meg fideszesek mondtak ezt a radioban, vagy balosok mondtak, hogy fideszesek mondtak? :-)
"Akkor a gyengébbek kedvéért használati utasítást adok.2002 évre szólt az áremelés elmaradása"
Akkor a Megyo fele 20 ev is letelt meg december vegen? Akkor meg hogy van az, hogy meg mindig nem tudtak elerni tobb, mint 20 ev alatt sem ezek a szocialistak, hogy Mo csatlakozzon az EU-hoz! Kulonben is, 20 eve nem volt valasztas Mo-n! Tehat Megyo egy diktator :-)
"médiákban számtalanszor elmondták az MSZP politikusok,hogy 2003-ban lesz gázáremelés"
En beernem egyetlen vacak forrassal is, nem kell szamtalan, de azert egyet illene belinkelni. (Ja, persze a forras meg a valasztas elottrol szarmazzon.)
"Ha ezek után sem érted miről van szó csak orvos segíthet."
Vegre sikerult annyira sarokba szoritva erezned magad, hogy elkezdesz szemelyeskedni. Oszinten gratulalok, igazi jo vitapartnernek bizonyulsz.
Antisystem
"cc. 300%-os emelésig biztos vagyok benne, hogy megérte a mellszobor hanyattlökése"
Jo, akkor veled teljesen folosleges vitatkozni, mert objektiv ervekre ugysem fogsz hallgatni, csak szemelyes indittatasra. Kivancsi vagyok, mennyit turnel el a ballibnek, csak hogy Orban ne legyen hatalmon. Akar az AVO-t is visszahozhatnak pl? (Jo, erre nem kell valaszolnod.)