En pl. nem tudom es sztem te sem. Sot majdnem bizti, azt sem tudjuk hogy most mi megy pontoson odabenn en sem es te sem. Egy biztos, most a kezi vezerles tagadhatalan.
Nem a FIDESZ szolgaltatott urugyet. Az MTV jobboldali elkotelezettsegu vezetese onkent felallt, a TVtol, pontosan azert, hogy _ez_ne_kovetkezzen_be_, ne kenodojon ossze szarral az, aki helyzetenel fogva nem teheto felelosse semmiert. Ha nagyon keresni kell a hibasokat, azt a maszop oldalan keresgeld. O pakolta be a partkatonakat 2-3 hete a kiralyba meg a tvelnoki es a hirszerkesztoi palyazatok elbiralasa es kiertekelese elott.
No mármost: Ékes Ilona nem testületi állásfoglalásra, hanem a társadalmi kurátorokra hivatkozik. A társadalmi kurátorok viszont nem testület. A Közalapítvány Kuratóriuma, az elnökség és a társadalmi kurátorok együtt a testület. Tehát a hivatkozás ab ovo nem jelent testületi álláspontot.
Következésképp vigyázat, itt csúsztatgatás folyik.
Lehet, hogy Ékes Ilona részéről is, hiszen azt én is nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy valamennyi társadalmi kurátor egyetértene ezzel a kommünikével.
„Az elmúlt hetekben a Magyar Televízióban történt jogszerűtlen intézkedések veszélybe sodorták a közszolgálati televízió pártatlan és független működését, ezért az MTV Közalapítvány társadalmi kurátorai közleményben tiltakoznak."
"A kuratórium tagjai visszautasítják az MSZP és az SZDSZ vagdalkozásait és az MTV-t ért, konkrétumokat nem tartalmazó vádaskodásait.
A választások előtti másfél évben a Magyar Televízió A Hét című műsorában több mint 450 riport hangzott el, amelyből 24 ellen emeltek kifogást a különböző szervezetek, illetve magánszemélyek. Az MSZP-SZDSZ-kormány idején megalkotott médiatörvény szerint a kifogásokat az ORTT hivatott orvosolni. Az elmúlt két évben az ORTT jogerősen egyetlen panaszt talált megalapozottnak.
A Magyar Televízió a Ma Reggel című piacvezető műsora ellen egyetlen panasszal sem éltek az ORTT-nél, annak ellenére, hogy az MSZP és az SZDSZ politikusai bojkottálták a műsort. Medgyessy Péter 19-szer, Demszky Gábor 9-szer utasította el a műsorban való megszólalási lehetőséget 2002. január 21. és április 19-e között.
A Magyar Televízió hírműsorai az elmúlt hetekben egyoldalúvá váltak, a társadalmi kurátorok, a tulajdonosi testület tagjainak állásfoglalásait, sajtóközleményeit elhallgatják. Az MTV hírműsorai 2002. augusztus 12-én egyetlen mondatban sem számoltak be a televízió székháza előtt tartott, a sajtószabadság védelmében rendezett több ezres tüntetésről, melyhez csatlakozott több polgári kör, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége, a Szabadelvű Médiaműhely és más szervezetek.
A társadalmi kurátorok felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy az elmúlt években a Magyar Televízió hírműsorai beszámoltak a sajtószabadság védelmében tartott civil- és pártrendezvényekről.
A társadalmi kurátorok most, és a jövőben is, mindent megtesznek annak érdekében, hogy Magyarországon a sajtószabadság érvényre jusson.
SZVSZ talan nem kellett volna olyan szitut teremtenie a Fidesznek, ami ilyen ilyen jo urugyet szolgaltat. Midenki tudja, hogy mi ment az MTV-ban a Fidesz idejen, es ezert sokkal konnyebb most ezt megmagyarazni az MTV-ben.
Komolyan aggodok, sot felek! Monjuk nem most jottem ra, hogy ez lesz. Komolyan mondom, ezek utan en is mennek tuntetni a sajtoszabadsagert! Ez azert tulzas!
Megis mit vartok? Kb az onkormanyzati valasztasokig fog menni a mediaterror. Jovo tavaszra beismerik a tulkapasokat, 1-2 fejecske lecserelodik, paran szanni banni fogjak, es kijelentik hogy ero lett feszitve az objektivitas iranyaban.
Ez abbol a szempontbol igaz is lesz, hogy at fog menni a kiralyi hirado MSZP addiktbol semleggesse, jobb esetben icipicit MSZP kritikussa.
Ha ugy adodna, hogy 2006-ban esetleg valtozik a kormany szine ujra es ennek esetlegesen MTV-vezercsere kovetkezmenye lesz, akkor a Washington Post cimlpajan is lejon majd, hogy Magyarorszagon +szunt a szolasszabi.
Holott most szunt meg. En azt gondolom, hogy a kiralyi beszamolt volna, csak leszoltak telefonon, hogy "kussolni" kell.
Nagyon ugyesen volt +szervezve az egesz: 1996-ban elpriviztek a frekiket barati kereskedelmieknek es most a kozszolgat is megszalltak.
Orban ott volt huje, hogy nem vette at a Balo fele TV3-peret. A Csigateve frekieit siman ujra lehetett volna palyaztatni es a retek is kussolt volna. Mind a retek mind a csiga palyazata necces volt ugyanis es ezt meg az Index is lehozta. (ezt a kedves baloldali hozzaszoloknak mondom, adatok, tenyek, egyebek, szal amit hallani szeretnek, gyanant).
Azért humoros, hogy addig hisztiztek a liberálisok arról, hogy kiengedi a Fidesz a náci szellemet a palackból, míg úgy kiengedték ők maguk a kommunista szellemet a palackból, hogy a kommunisták elkedték őket belegyömöszölni a palackba. :)
Persze hogy cenzúra van, mit vártatok egy olyan párttól, amelyek soraiban szekusok, cenzorok és Lendvai Ildikó ül?
Ki volt kiváncsi a Lop Stop táblákra amik hol itt hol ott tüntek fel?
benne volt az m1 hiradoban.
(akarcsak a lop start tablak par hettel kesobb :-)))
az is benne volt az m1 hiradoban, hogy az mszp telefonvonalat mukodetet, ahol az m1 hirado elfogult tudositasait lehet feljeleteni.
az m1 hiradoban lathattuk az mtv szekhaz elotti be nem jelentett mszp tuntetest a sajtoszabadsagert.
az m1 hiradoban lathattuk a radio epulete elotti be nem jelentett szdsz tuntetest orban viktor ellen.
1. koveteljuk a sajto szabadsagat, a cenzura eltorleset.
Nagy ám a keverés!
A tegnap esti MTI-jelentés a Jobbik-demonstrációról ezt írja:
Az MTV-nél tüntettek a polgári körök
augusztus 9. 20:31
[MTI]
A Friss Levegőt Polgári Kör felhívására mintegy kétszázan gyűltek össze a budapesti Belvárosban, a Nádor utcában, a Magyar Televízió Rt. épületének hátánál, hogy tiltakozzanak az intézményben az utóbbi időben történt személycserék ellen. - Tiltakozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy az elmúlt napokban a Magyar Televízió hír- és kulturális műsorainak éléről jogsértő módon leváltottak, elbocsátottak, visszaminősítettek vezetőket, műsorkészítőket. Követeljük a törvénysértő állapot megszüntetését és a méltatlanul megalázott televíziósok visszahelyezését állásukba. Felkérjük a köztársasági elnök urat, hogy vesse latba befolyását a törvényesség és a sajtószabadság helyreállítása érdekében - volt olvasható a demonstráció résztvevői által aláírt íveken. A két órán át tartó, bejelentett, rendzavarás nélkül befejeződő demonstráció résztvevői kisebb-nagyobb csoportokban beszélgettek a rendezvény idején.
Mi az igazság?
Magam is ott voltam, az MTV épülete bal sarkánál levő korláttal körbezárt tér teljesen tele volt, az emberek a korlátokon túl is jócskán álldogáltak.
Tehát NEM a Nádor u. és az MTV háta. (ha megnézitek a topic elején a fotót, ezt bárki láthatja)
Tehát vagy volt egy másik tüntetés is hátul :-), és az MTI arról beszél, az elülsőről meg NEM tudósít, vagy pedig téves adatokat tesz közzé.
Mint szemtanú, tanúsíthatom, a „kisebb-nagyobb csoportok” kifejezés tudatosan hazudik, a tér ugyanis teljesen TELE volt.
Becslésem szerint 1000-1500 ember állta végig az eseményt, nem 200.
Ez olyan eltérés, ami egyértelműen kicsinyítő szándékból ered. Miért nem mert fotót közölni az index? Talán kitűnt volna, hogy ez itt nem kétszáz ember!
Ami a dologban igazán ijesztő, az a hazugság ereje. Az MTI jelentését a jobboldali olvasóknak szánt gondola.hu is kritikátlanul átvette.
A másik árulkodó dolog, hogy a híradónak sem volt szabad tudósítani a sajtószabadság és a közszolgálatiság megvédéséért meghirdetett demonstrációról...
KILÓG A LÓLÁB!
Ja kezeljük értékén a dolgokat, van itt egyáltalán ellenzék, vagy csak páran bohóckodnak.
Nem csodálkoznék azon, ha liberálisnak vallanád magadat. Ott az ilyesmi vélemény teljesen elfogadható. Persze kizárólag csak akkor, ha az ellenzékükről van szó.
"azért volt a tüntetés, hogy a tüntetők bekerüljenek a televízióba?" Nem rossz ötlet! Nekem eszembe se jutott, hogy csak a Warhol-féle 15 percre gyúrnak a srácok...
:-)
Zs.
Érdekes! Aki megtiltotta, mármint a nem MTV-s belső emeber volt, az olyan bugyuta volt, hogy a Rádiónak elfelejtette megtiltani??? Legalábbis ma reggel kétszer is hallottam a Kossuthon helyszíni tudósítást!
Nekem ez nem tűnik cenzúrának. Sokkal inkább szerkesztésnek. Érdeklődésre számot tartó vagy politikailag/közéletileg jelentős téma? Berakjuk. Se jelentősége, se számottevő érdeklődés utána? Kihagyjuk.
Mit kell ilyen apróság (ld: a tegnapi tünti) miatt ennyit idegeskedni? Kezeljük értékén a dolgokat!...
Ez soha nem lesz így.
Amíg ilyeneket írnak sokan mint amit lentebb olvasok addig ne várj csodát.
Így megyünk az EU-ba?Ilyen demokráciát viszünk
oda?
Már a tárgyaláson kibasznak minket onnan mint a kutyát szarni.
Ki volt kiváncsi a Lop Stop táblákra amik hol itt hol ott tüntek fel?
Persze az utcán ahova állítólag ők nem viszik a politikát.
Bizonyos emberek nem akarják látni a tüntető jobbosokat akkor ne is mutassa a Híradó.
Én sem nézem semmibe a tüntetést, szerintem értelmetlen, de ha egyszer van akinek ez tetszik akkor had'csinálja kedvére.
Pedig én náci,fasiszta,rasszista vagyok és mégis sok mindenben úgy érzem közelebb állok a demokráciához mint sok ember aki itt szabaddemokratának vallja magát.