Azért tartom sulyosabbnak mert külföldi irta és ez alapján alkotnak véleményt,mig mi magyaro akárki akármit ir,azt hisszük el amt látunk.Szó szerint nem tudok idézni,fejből meg lehet rosszul idéznék de általában olasmik voltak hogy milyen nagy rasszizmus,meg kirekesztés uralkodik itt,hogy mérgezik a légkört a fideszesek stb,stb.
1. Az a véleményem, hogy Lovas nem tart mértéket. Ebből viszont nem vonom le azt a következtetést, hogy ne nyissa ki a száját. Van piaca annak, amit mond, ám tegye.
2. Mint látod, nem vagyok Lovas-barát, és nem is olyan szemszögből olvastam a tudósításokra való reagálásait. Amennyire emlékszem, tényleg kiszúrt pár ténybeli melléfogást (ezeket én nem találtam súlyosabbnak, mint amiktől emberemlékezet óta hemzseg a sajtó mindkét oldalon), és azokból kiindulva kb. azt közölte, hogy az illető újságíró jobban tenné, ha nem nyitná ki a száját. Megköszönném, ha beidéznél néhány (szerinted) hajmeresztő torzítást.
Minden ujságiró kisebb-nagyobb mértékben saját szája ize szerint minősiti a dolgot.Mértéket tartani nem árt.Főleg egy külföldi tudósitónak.Olvastad miket irtak?Én igen.Nem(csak) Lovas mondja hogy eltorzitják a tényeket.Mindenki láthatja,aki olvassa.
Ehe. Lovas egyszerűsít, hangsúlyokat helyez ide meg amoda, elhallgat (pardon: terjedelmi okokból kihagy) tényeket, egy kicsit minősít, de csak a civilizált sajtószokások határain belül ("klinikailag elmebeteg", "beleütik az orrát a saját mocskába" stb.) Ezt mind szabad.
A Budapesten működő külföldi tudósítók viszont "hajmeresztően kifacsarják a dolgokat". Mondja Lovas.
Nem tudom.De nem mind irt hülyeségeket,csak néhány.(Gregor MaYer,Rune Hellinga ..hogy a leghirhedtebbeket mondjam.)Azt te is elismered ugye hogy néha hajmeresztően kifacsarták a dolgokat?És a külföldi nem itt él és elhiszi amit olvas.
Úgy érted, hogy egy csomó nyugati lap (az Independenttől a Die Presséig és a Profilig) összebeszélt, miszerint olyan tudósítókat kell küldeni Magyarországra, akik garantáltan az akkori ellenzék körében találják meg "eszmetársaikat"?
A külföldi ujságirók sem elfofulatlanok és inkább eszmetársaiktól érdeklődtek akik rendesen eltorzitották a dolgokat.Később helyesbiteni meg nem nagyon akartak.Senki se szereti ha leleplezik hozzánemértését és pártosságát.
A "külföldi firkászok" nagyrészben különféle világlapoknak a Külügyminisztérium által akkreditált tudósítói. Különös, de többségükben nem Lovastól szerzik be az információikat. Ha Lovas ennyire fontosnak tartja, hogy Magyarországról a jobboldalnak jobban tetsző kép jelenjen meg a világsajtóban, akkor az ésszerű lépés az lenne, ha jobb (esetleg szervezett) kapcsolatot építene ki a világsajtó itt megforduló képviselőivel. Erre az Orbán-kormány alatt minden lehetősége megvolt. Ehelyett belföldi fogyasztásra "leplezte le" őket, hogy a világméretű és csápjait Mo.-ra is kinyújtó libsi összesküvés feltárásával kellemesen megborzongassa olvasóit.
Azt neked is el kell ismerned,hogy Lovas mindig leleplezi azokat a külföldi firkászokat akik tájékozatlanul illetve félretájékoz(tat)va,csuklóból hazudoztak hazánkról és politikusairól.
Lovas amellett hogy a "jobboldal legjobb ujsagiroja" meg polihisztor is, oriasi mertekben ert az informatikahoz.Idezem a penteki sajtoklubban tett mondatreszet: "ez olyan mint a digitalis technikaban vagy egy az erteke vagy ketto" tovabb nem halottam mert rohogtem volt:)
"Belekalkulálom,hogy jobboldali aspektusból válogat cikkeket amihez joga van,de ez nem rontja azok hitelességét." Ezt a "jobboldalit" azért pontosítani kéne. Lovas rettentő következetesen válogat ki olyan cikkeket, sőt cikkeken belül is mondatokat, amik a jobboldalon belül egy bizonyos olvasói körnek tetszenek, és hagy ki olyanokat, amik nem.
Itt van például a mai sajtószemléjében a Szaúd-Arábiáról szóló rész. Azt, hogy agyonegyszerűsíti a Guardian cikkét, a terjedelem is igazolhatja. Azt viszont nem, hogy egy árva szót sem szól a Guardian-cikk első bekezdéséről, amiből kiderül, hogy mióta vannak Szaúd-Arábiában zavargások. Azóta, hogy márc. 11-én 14 lány bennégett egy mekkai iskolában, ugyanis a vallásrendőrség (mutava'ín) nem engedte ki őket, mert a) nem volt rajtuk fátyol, b) nem a férfirokonaik várták őket kint. Abdullah trónörökös ekkor fellépett a mutavaín ellen, azok meg visszaütöttek. Az esettől és következményeitől zengett a világsajtó, igaz, ők nem Lovas szemléiből tájékozódnak.
Aki lenácizta, az az ELTE Kommunikáció Tanszékének vezetője, a korábbi SZDSZ-es kultuszminiszterek tanácsadója, az ORTT és a Matáv tanulmánykészítője, György Péter esztéta. Most még megúszta, kedves olvasó, hogy nem etnikai hovatartozása miatt kapta a tőlük megszokott jelzőt, hanem olvasási preferenciája miatt. Pontosabban leneonácizták. A helyszín a hitesek hetilapjának, a Heteknek a forradalom évfordulóján megjelent száma, melyben terjedelmes beszámoló olvasható a Magyarok Házában tartott médiavitáról, amelyről a múlt héten mi is írtunk. A tudósítás egyébként hemzseg a tévedésektől. Csak az enyhébbek közül emeljünk ki egyet: Vödrös Attilát, a Pest Megyei Hírlap volt főszerkesztőjét a megszüntetett hetilap "exmunkatársának" nevezi. Igaz, az SZDSZ-alapító Hit Gyülekezete sohasem állította magáról, hogy a Tények Gyülekezete. A beszámolóhoz kapcsolódik a tudósító Györggyel készült beszélgetése, és benne a neonácizás. Íme, szó szerint:
"-Miért nem fogynak a jobboldali lapok?
- ...például az Új Demokratát vagy a Magyar Fórumot azért nem olvassa több ember, mint amennyi olvassa, mert nincs több neonáci Magyarországon. Ne essék félreértés, nem azért mondom, hogy a Magyar Fórum minden olvasója nemzetiszocialista, azt állítottam, hogy aki rendszeresen azt a lapot olvassa, az nyilvánvalóan heves érdeklődést mutat a neonáci nézetek iránt, amelyek abban olvashatók."
Először is, szakmailag, hiszen a szerző médiahallgatókat oktat. A két hetilap, ellentétben György Péter kedvelt publikációs helyeivel, a volt Magyar Naranccsal és az Élet és Irodalommal, kizárólag a piacról él, ami György egyéb cikkeiben pozitív töltetet kap, míg balliberális társait agyontámogatták és támogatják. A hirdetői bojkottal sújtott két jobboldali hetilap együttes példányszáma ennek ellenére a többszöröse a most már - a Postabankos apanázs megszüntetése után - MaNcs néven megjelent, tíz újságos közül kilencnél nem kapható hetilap és a Soros-támogatással futó És együttes példányszámánál.
Most pedig a neonáci. Nálunk 1945 tele óta ismert történet. Pest ostromakor egy orosz katona géppisztollyal tör be egy lakásába. A katona a sliccére mutatva követeli a ház urától, adja elő a nőket. Miután a dolgok nem a kívánsága szerint mennek, fasiszt! üvöltéssel lövi le az apát, és találja meg rejtőzködő kislányát és édesanyját, akiket megerőszakol. Igen, azóta ők náciznak, fasisztáznak, vagy - nekik azt is szabad - zsidóznak, ha a dolgok nem a kedvükre megy. Bayer Zsolt írta György Péter egyik kapitális aljassága kapcsán: "Azt is átéltem, meddig terjed a legbátrabb magyar újság, a Magyar Narancs bátorsága... Amikor Kornis Mihály a Narancs hasábjain lenácizta Kövér László barátomat, és lezsidózta Deutsch Tamás barátomat, cikket mertem írni Komis ellen. A szerkesztőség nem hozta le..." (Nyilván Vágvölgyi volt főszerkesztő vagy Makai, a helyettese, a sliccére mutatott az elutasítás indokaként.)
Hogy az interjú helyszíne miért lehet éppen ennek a szektának a fóruma, arra már rá sem kell kérdezni. Kötetnyi SZDSZ-es publikációk egyikében sem található egyetlen szekta (Jehovistáktól az Ókeresztényekig) dicsérete sem - kivéve a Hité. Ami szinte kötelező az SZDSZ-holdudvarnak. Mint Györgynek az Élet és Irodalom 1998. május 8-ai számában, ahol az egyébként keménylelkű haszonmaximalizáló így lágyul el: "Amúgy épp ilyen zavarba ejtő, amikor az ember a Hit Gyülekezetében istentisztelet-show-it hallgatja: az égi jegyessel való imádott találkozásnak ilyen gátlástalanul örvendező ezrek láttán az olyasfajta hitetlenek, mint én, zavarban van. Merthogy a közös zenei élmény ugye - teoretikusan - a nagyszerű csoda, de az itt olyan reflektálatlanul és magától értetődően árad, mint némely tankönyvben azt tanítják, de amelynek tapasztalatában már kételkedünk... A Hit Gyülekezetét nem véletlen említem itt: ha már a hierarchia összeomlásának pillanatánál tartunk, ugyan miért csak reformátusok énekelhetnek, miért csak a római pápa kórusa zenghet a tévében, miért nem szólhat a Dallas és Jimmy stílusában fogant Hit gyüli-zene, fogadjunk, hogy azok is csak épp olyan hívők, akik ezt hallgatják." Az idézetben olvasható egyéb ostobaságoktól (az összeomló hierarchia és annak vákuumában felzendülő, szuperhierarchizált vatikáni kórus közötti györgyi logika) eltekintve, csak bólogathatunk. Csupa hasonlóság. Valóban, a katolikus és református szakrális helyeken imádkoztak azért, hogy egy párt a választásokon húsz százalékot kapjon, és a többi betegedjen meg?
De a cikkben a lényeg egy másik passzus: "s amennyire Orbán Viktor és Kövér László úgymond polgár. (Utóbbinak ugyanis Márai Sándort nevezhetjük például, aki soha egy pillanatig nem állt volna szóba kora Torgyánjaival és Lezsákjaival, s aki az emigráció mélyén soha egyetlen napig nem beszélt félre. Orbán Viktor ellenben...)" Most ne poénkodjunk azzal, hogy nekünk biztosabb érzésünk van arról, melyik pártot támogatta volna Boldizsár Iván, ha ma élne, mint amit a védekezni már nem tudó Mórairól mond, de ha már György Péter Márait a Polgárnak ismerte el, tőle idézünk, hogy kimondja azt, ami itt nagy gyáva maszatolások tárgya. Az emigrációban először 1991-ben megjelent, Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946 című kötete 217. oldalán ez olvasható: "A zsidókat szidják. Minden hivatal tele van velük, mondják, tisztességtelenek a kereskedelemben, erőszakosak, ízléstelenek, hangosak és igazságtalanok a sajtóban, a közéletben, a politikában, stb. Azt hiszem, nem az a baj, hogy zsidók vannak a hivatalokban, a tőzsdén, a szerkesztőségben. A baj az, hogy afféle alzsidók vannak túlságos számban mindenütt, alantas, értéktelen, selejtes emberek. A nagy tragédia a zsidóságot is értékeiben dézsmálta meg - nemcsak a zsidó értékek pusztultak, hanem az értékes zsidók. Az irodalomban elpusztult Szerb Antal, Szomory, Sárközy, Halász Gábor, Hevesi András, s jött helyettük néhány buzgó moszkovita alkalmazott. S mindenfelé ez történt: alzsidók tűntek föl, a letűnt, fasiszta alkeresztények helyében: ' Majd a 225. oldalon: "A kunmadarasi pogromot követő napon zsidó tüntetők járták be Budapest utcáit - a néma és jogos tüntetés helyett fenyegetőzve kiabáltak, két útjukba akadó keresztényt megvertek, majd B. páternek, mikor a miniszterelnökség nevében megnyugtató szavakat mondott neki, ezt kiáltották: Halál a keresztény papokra! Tehát a kunmadarasi gyilkosságot újabb kunmadarasok követik majd. A fasiszta kivégzések közönsége nagyrészt zsidó söpredékből állt össze, vérszomjas szemet szemért alakokból; azok a szegények, akik igazan szenvedtek, akik ártatlanul elszenvedték a zsidóüldözések vesszőfutását, akik megkínzott, nyomorult halottaikat gyászolják, otthon maradtak. De ez a nagyvárosi, hangos, szemérmetlen és kegyetlen alzsidóság, ez a söpredék, amely üzletben, utcán, hivatalban képviseli most a zsidóságot, igen nagy veszélyeket idéz föl a megmaradt zsidóság egésze számára." Mondta György par excellence polgára, Márai. Ha van valami, amivel a József Attila Gimnázium KISZ-es alapszervében a hetvenes évek elején hiperaktívan akciózó, ultrabalos, guevarista figurával egyetértünk, az Márairól alkotott véleménye.
Ujságiróként a MN-külpolitika-laptallózását viszi rendszeresen.Angolban otthonosabb barátom segítségével 4 egymás utáni alkalommal kerestük ki az NET-en hivatkozásait,amellyekben adott lap cikkének lényegi fordításaival nem merült fel csusztatás gyanuja.Más ujságokra ezt nem állíthatom.Így minden további nélkül elfogadom irásait,de belekalkulálom,hogy jobboldali aspektusból válogat cikkeket amihez joga van,de ez nem rontja azok hitelességét.Ha a témaválasztás szabadsága rá nem vonatkozik,meg lehet kövezni.
Lovas úr sok művét elolvastam, vagy mondjuk úgy átfutottam őket. Egyrészt kölcsön kaptam valamennyit, nem tartok ilyet a polcon, másrészt sokszor eléggé egysíkúak ezek az írások, helyenként fárasztóak is, bár hogy őszinte legyek olvastam már sokkal rosszabbakat is.
Lovas közíró úrnak a VAU-ban közzétett tárcáit is el szoktam olvasni, egy időben elemeztem is ezeket, de az utóbbi időben annyira hemzsegnek ezek az írások a tévedésektől és csúsztatásoktól, hogy már elnézést, de az én ingerküszöbömnek is van határa...
Szerintem Lovas úr cikkeit elég sokan elemezgetik itt az index fórumon is, biztos van olyan topic, ahol ezzel foglalkoznak.
Lovas úr cikkeiben ézt azt találom különösen etikátlannak, hogy félrevezeti a kevéssé tájékozott vagy külföldön élő magyarokat, és mint tudjuk a félrevezetett emberek könnyen kiábrándulnak, szerintem ha pusztán kampánycélú propaganda anyagoknak tekintjül Lovas úr írásait, akkor valószínüleg negatív a mérlege, vagyis Lovas úr közírói tevékenysége inkább árt a jobboldalnak, mint használ, ebben a megvilágításban kifejezetten károsnak érzem tevékenységét és csodálom, hogy ezt sok jobboldali politikus még nem ismerte fel.
Én speciel az ominózus cikket is olvastam. És tudod mit? Egy két dologgal egyet is értek, már ami a sajtó működését illeti, de a hangvétellel, a szóhasználatal és hasonlatokkal már messze nem tudok azonosulni és ezáltal előttem még az a kevés is elveszti hatékony voltát, amivel pedig egyetértenék itt-ott.
Én a nyomtatott Magyar Nemzetben olvastam.A jul.24-i számban a 6.oldalon.Lehet az online-on is megvan.Cime-Mezőkövesd és Wroclaw-két kézcsók,kétfajta kezelés.
Én pl. szívesen elolvastam volna azt az írást, amire itt hivatkoztál, de nem találtam. Linket vagy legalább az írás címét megadnád? (Vagy azért nem találtam, mert csak a nyomtatott MN-ben van?)
Meg kell vallanom, hogy Lovast én egy nagyon rafinált farizeus gazembernek tartom. Felháborító számomra, hogy ilyen múlttal erkölcsi prédikációkat tart szóban és írásban. Cikkeit számos esetben a gyűlölet vezérli, de nyomában toporog a hangulatkeltés is. Az, hogy kiemelkedik a jobbosok közül... félszemű a vakok közt a király. Egy friss példát hoznék neked.
Hétfőn megfenyegették Lovast. Az M1 műsorában - hallottam - "Én és a családom fogja megbánni." idézettel "bizonyította". Szvsz ez nem életveszélyes fenyegetés. Ezután következett a rendőrség és Salgó piszkálása, pedig az ilyen ügyek törvényileg a bíróságra tartoznak. Ugrani kell az időben, hogy felébredő ellenvetésedet cáfoljam. A pénteki idézetek a rendőrségi törvényből nem erre, nem az ilyen esetekre vonatkoznak. Azok előzményes, tanúk által megerősített, esetleg bírósági szakban levő kapcsolódó esetekre vonatkoznak. A jogalkotónak nem lehet célja, hogy a rendőrséget feltünési viszketegségben szenvedők, vagy vádaskodási mániákusok hisztijeire ugrassza. Szóval M1 reggel. Ebben a műsorban felszólítja a ...-okat, hogy keljenek védelmére pénteken. Erre is pontosan emlékszem, hogy személyes védelemről, a véleménynyílvánításának szabadságáról volt szó. Ezután péntek este a megjelent pármillió ember a sajtószabadság védelmében tüntetett. Ez Lovas. Cikkeiben is így lesz a tetőből fedő. Számomra az is feltünt, hogy mennyire kapkodóan, sőt idegeskedve vezette elő a dolgokat. A magát remek debattőrnek tartó ember a saját véleményét papirról olvasta fel!!! Ez mutatja, hogy egy megtervezett színjáték volt az egész. Beleértve azt is, hogy a felhívását a 72 órás határidőn belül tette közzé, ezzel is provokálva a rendőrséget.
A színjáték ott bicsaklott meg, amikor közölte, hogy Magyarországon minden beszélgetést rögzítenek, bizonyám! Lovast sokadszor kapta el a hév, sokadszor galoppírozta el magát. Ezt írásban tudja javítani, de élőben nem. Ez a rögzítősdi napok múlva már Lovas orbitális blöfjeként fog a magyarok emlékezetében megmaradni.
Lovas tanári alakítása? Nagy öregjeink mondják, hogy egy tanárt tanítványai alapján lehet objektívan megitélni. Én csak egetlen tanítványát ismerem Molnár Balázs alias melnyikov. Persze az sem lehet véletlen, hogy mást nem ismerünk.
Sokoldalú tájékozottságára a pénteki digitálisan vagy egy, vagy kettő, kisebb árnyékot vet. Én úgy látom, hogy a sokoldalúság inkább néhány téma folyamatos figyelésében merül ki, ill. hazai jobboldal csak neki, csak most kiadott információiban. Riportot pl. sem szóban sem írásban nem ismerek tőle. Tudósításai meg copy-pastázások. Javaslom, hogy próbáld meg Zentai Péterrel összemérni!