Keresés

Részletes keresés

bormester Creative Commons License 2002.07.16 0 0 4
Dehogynem. Sőt még azt is tudom, hogy Orbán a szocialistákat is támogatta, nem ellenük volt. Ott van Szűrös Mátyás.
Előzmény: Hatalmas Tetűmadár (2)
Hatalmas Tetűmadár Creative Commons License 2002.07.16 0 0 3
A Reform Tömörülésről jut eszembe. Egy mai hír, most találtam:

"Az Illyefalván tartott nyári egyetem a Pro Europa Liga szervezésében zajlott. Itt vetődött fel egy olyan ötlet, miszerint az erdélyi regionális érdekeket a 2004-es helyhatósági választásokon az Erdély-Bánság Liga, a Reform Tömörülés (RT) és a Keresztény-Demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) koalíciója tudná megjeleníteni. Az Erdély-Bánság Liga elnöke, Sabin Gherman elmondta, hogy érdekesnek tartja az ötletet. Szerinte azonban előbb az RT RMDSZ-ből való kiválására lenne szükség. Az RT elnöke, Toró T. Tibor elhamarkodottnak látja egy ilyen hipotézis megfogalmazását. Azt is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az esetleges koalíció megalakulását nagyon komoly és megalapozott tanulmányok, illetve politikai cselekvéssor kell, hogy megelőzze. Toró elmondta azt is, hogy az RT nem gondol egyelőre az RMDSZ-ből való kiválásra, inkább a szövetséget mozdítaná a regionalizmus hangsúlyosabb képviselésére."

FORZA TRANSILVANIA!

Előzmény: Hatalmas Tetűmadár (2)
Hatalmas Tetűmadár Creative Commons License 2002.07.16 0 0 2
Miért, talán a Reform Tömörülés nem az RMDSZ része?
Előzmény: bormester (0)
hicskok Creative Commons License 2002.07.16 0 0 1
Nem lehet könnyű erdélyi testvéreinknek. Egyszerre küzedni Bukaresttel, Budapesttel és Marosvásárhellyel - meglehetősen kilátástalannak tűnik...
Előzmény: Távolba Tekintő (-)
bormester Creative Commons License 2002.07.16 0 0 0
Örülök, hogy az utóbbi négy év RMDSZ-ellenes kormányzati politikája után mostanra csak egy topikra futja.
Előzmény: Távolba Tekintő (-)
Távolba Tekintő Creative Commons License 2002.07.16 0 0 topiknyitó
10 év alatt közel 200 ezerrel csökkent a magyarság Erdélyben. Markó Béla ismét hímez-hámoz. A valóság azonban az, hogy az RMDSZ 12 éve képtelen elintézni

- az állami magyar egyetem visszaállítását;
- az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását;
- a kétnyelvűséget a nem székelyföldi településeken;
- Erdély magyarlakta részeinek gazdasági fejlesztését.

Az autonómiáról azért nem szólok, mert arról ők mondtak le, szép csendben, lassan, kimondatlanul.

Ráadául az említett 12 évből 4-et kormányon töltött az RMDSZ - 0 eredménnyel. Az RMDSZ: magyarokból élő román párt.

Ami az anyaországot illeti: Markó most a pártoktól való egyenlő távolságtartást hirdeti. Holott ő volt az egyetlen, aki már az első forduló (!) után gratulált az MSZP-nek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!