Nem, nem tetszik. Miután a jelek szerint nincs probléma a közös listával, nem tetszik érteni, hogy miért, hogyan vetődik fel mégis a probléma. Illetve tetszik érteni, de amilyen következtetés ebből levonható, az nagyon nem tetszik.
A Keresztapában volt egy jelenet: Michaelnek mondja az öreg Corleone: aki az üzenetet hozza, az az áruló. Így igaz.
Kár, mert csak most látom, hogy kifogyott a kakakó, és sír a gyerek.
Na mindegy.
Szóval: az elején jeleztem járatlanságomat a témában, és kértem, hogy avatott szakértők tárják itt fel az igazat.
Mindössze annak adtam tehát hangot, hogy ha és amennyiben, feltéve, de meg nem engedve, eljátszva a gondolattal, hogy asz MDF-nek is hoznia kell az 5 %-ot, akkor baj lesz a választási együttműködéssel. Mert akkor az MDF nem barát, hanem abban a pillanatban ellenség, aki megtördeli a jobboldali voksokat.
Ha ennek eldöntése az OVB hatásköre, akkor és csak akkor megértem a sietséget és az eljárás módját.
Figyelj, kedves Probatbicol, én nem az vagyok, akit ilyen egyszerű dumával elküldhetsz kakaóért a bótba.
Azt állítottad, hogy baj lehet a közös listával. A jog ilyen jellegű gondot a kapcsolt listákkal kapcsolatban ismert, de ennek a végére egy 1990-es állásfoglalás pontot tett.
Miután te a közös listát vetetted fel, barátsággal érdeklődnék, hogy mi lehet ezzel a gond.
Nos?
A konszenzushoz legkevesebb 2 fél kell. Ha több van, akkor több. Nos, nem sok olyan esetre emlékszem, hogy az MSZP azt mondta volna valamely kormány javaslatra, hogy neki úgy jó. Ellenben számtalan esetre emlékszem, amikor a kormánytöbbség módosító javaslatokat támogatott. (Általában a tisztelt ellenzék azokat sem szokta megszavazni.)
Nem borulna fel semmi. A pártok az eddigi gyakorlat szerint úgy szerzik meg a társadalmi szervezetek támogatását, hogy felveszik a jelöltjüket vmelyik listára. Így üldögéltek pl. az MSZP frakcióban az MSZOSZ-esek. Feltételezem, eddig ezzel nem mondtam újat. A "trükk" az, hogy a közös lista megtiltása esetén is lehet a fent említett módon egy db listát állítani, csak nem a "jogállása" miatt fogják közösnek hívni, hanem a jelöltek összetétele miatt. (Persze tudom, hogy az MSZP akkor már így is - úgy is törvénytelennek nevezné, hisz aljas emberek érdekszövetsége, de az most nem számít.)
Miért kellene külön mérni? Közös listáról van szó. Sehol nem mondja a tv., hogy meg kell mérni külön a közös lista elemeit. Nem is lehet, ez nyilvánvaló.
"Egyébként meg ha konszenzussal választották volna a jelölteket, akkor most nem tiltakozna senki..."
Hát nemérted, hogy nincs konszenzus! Nem akarnak a baloldalon. A Werber image alaptézise a totális elutasítás, a mai vezetés politikájának, és ideáljának teljes feltétel nélküli megtagadása. A kormányoldal pöröghetett volna a hátán, akkor sem talált volna olyan nemszocipártag jelölteket, akit elfogadtak volna. A konszenzus mindeáron való elutasítása nem a fidesz találmánya, hanem Kovács L. nyilatkozott oda, hogy az ellenzéknek kutya kötelessége mindig ellentmondani. Hát így állunk. Ezt mondta, hiába nemtecc. Ezzel magyarázta részben pl. a zárszámadás egyes jóléti intézkedései elutasítását is.
Valaki meg tudná mondani, hogy lehetne az 5 %-ot
külön mérni, ha csak egy kör van, ahová az
X-et lehet tenni. Vagy esetleg több helyet is be lehetne X-elni, pl. MSZP a x X, FIDESZ b x X,
MIÉP c x X stb. a+b+c=1. Így legalább annak, aki nem tud igazán választani a pártok, személyek között és tud számolni, kicsit érdekesebb lenne a szavazás.
Amennyiben hiány lenne vállalkozó felszabadítókból a nagy tekintélyű Európaunióban, akkor szabad legyen javasolnom az országban illegalitásban élő elvtársainkat. Régi hűséges fegyvereiket 12 éve a kandalló mellett őrzik, sőt, télen viseletes meleg ruhadarabjuk is frissen mosva, vasalva várja kicsiny gazdáját. Igény szerint rendelhető sortűz, akasztás, népbíróság, bármi amit a tisztelt szovjet, ill. mit is beszélek ejrópaunijó, jónak lát.
Mily szép is volt itt minden amíg ezek a fijjúk nem szüntették itten meg a demokráciát !
Nem volt véletlen, hogy a fidesz kézzel-lábbal kapaszkodik Dávid Ibolyka kalapjaiba. Ugyanis külön-külön nem igen rúghatnának labdába. Az MDF egyáltalán nem, talán még a 3%-os eredményt sem érné el, a fidesz meg egyelőre amúgy is csak hazudozik, a választásokig elkövetkezendő időben még többet fog.
A kisgazdák ugyancsak megbízhatatlanok, a Csurkával való kapcsolatfelvétel minden valószínűség szerint a fidesz végét jelentené.
Teljesen egyetértek az ellenzék véleményével. Nagyon is fontos, hogy nemzetközi megfigyelőket kérjenek a választások idejére, sőt előbb is!!! A fidesz kormány (esküszöm nem szeretném, ha igazam lenne) előbb-utóbb polgárháborúba sodorja Magyarország népét.
A fidesz kormány több mint 3 és fél évi fennállása idején, többet hazudott, lopott, csalt, stb. mint 1945-1998. között az összes kormány.
Azért azt beláthatod: dilemma ez az MDF, ha neki is meg kell szerezni az 5 százalékot. Most már hónapok óta nem mérik, ugyebár, de előtte nagyon a léc alatt sunnyogott. Ha most kiderülne, hogy neki egyedül is át kell vennie, nagy gáz lenne.
Most visszakérdezhetnék, hogy ha nincs mögötte sumákság, akkor mire ez a sietség...
Szóval, mire ez a sietség? Megjelent Pintér az OVB előtt, beszélgetett velük, és egy mellékmondatban odavetette, hogy egyébként a jövő héten új testület lesz. Aztán vette a kalapját, és elment.
Azt hiszem, ez nagyon fontos kérdés és ez van az OVB-sietség mögött.
Szerintem az MDF nem létező képződmény ma már. Van benne egy-két jó név, elsősorban DI, aki kell a Fidesznek, tehát még négy évre behúznák a Parlamentbe, aztán annyi. Daráló. Lehet, hogy majd Uniónak hívják, de a lényege a daráló.
Ha viszont az 5-5 verzió jön be, akkor az MDF-re nincs szükség ebben a formában. A sietség oka ezért az lehet, hogy bebiztosítsák a 10-es verziót, illetve ha az nem megy át, legyen még idő variálni valamit. Hogy mit, azt nem tudhatom, de napnál világosabban kiderül majd a fejleményekből.