"Egyszer egy fiatalember jött a Mesterhez, s így szólt:
- Szeretnék bölcs lenni. Hogyan lehetek az?
A Mester sóhajtott, s ezt válaszolta:
- Volt egyszer egy fiatalember, épp olyan, mint te. Bölcs akart lenni, s kívánságának nagy volt az ereje. Egy nap aztán ott találta magát, ahol most én ülök. Vele szemben ült egy fiatalember, pont ott, ahol most te vagy. S a fiatalember azt mondta: 'Szeretnék bölcs lenni.'"
A. d Mello nem (teljesen) nyugatiasan gondolkodik és nagyon keletiesen beszél.
Én szeretem az egész Bibliát keleti gondolkodásúnak tekinteni és úgy olvasni - tök mást jelent, mint a nyugati értelmezés.
Ellenben a Hittani Kongregáció a legkeményebb nyugati gondolkodásmódot használja.:((
Innen kezdve magamban vitázom Ratzingerrel is, mert szerintem félreért dolgokat. Nem nagy dolgokra kell itt gondolni, inkább lelkületre.
Mello-t is ezért szeretem: valahol rokon lélek vagyok vele.
No végre én is megvettem egy De Mello-könyvet, A szív ébredését. Ezt most olvastam:
"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor ők birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a karkodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad."
Ugye milyen szép? És milyen igaz! Már én is megtapasztaltam.
monkey
Megtaláltam a Hittani Kongregáció figyelmeztetésének angol nyelvü változatát.
http://www.ewtn.com/library/CURIA/CDFDEMEL.HTM
(sajnos nem értek a HTML beszuráshoz :-(
Ebből világosan látható, hogy itt nincs szó indexre-tételről, hanem egyszerüen azt szeretné Róma, hogy a katolikus hivek tisztában legyenek egyes kijelentések félreérthetőségével, és igy rámutat arra, hogy mely tanitások nem összeegyeztethetők a keresztény hitigazságokkal.
Tehát itt valójában nincs arról szó, hogy az egész tanitása eretnekség lenne,hanem csupán néhány gondolatát nem találták összeegyeztethetőnek a keresztény tanitással.
Mindenesetre szerintem ha valaki egy kicsit is ismeri a missziologiát és a keresztény teológiai fogalmak görög hátterét, és ezt összeveti de Mello irásaival, akkor az nagyonis rájön arra, hogy tulajdonképpan a Hittani Kongregáció félreértette de Mello szavait (mert nem vette tudomásul, hogy elsősorban ezek az irások kiknek voltak szánva: keleti kulturában élő embereknek, akiknek mondjuk az sokkal egyértelmübb és többet jelent, hogy Jézus "megvilágosodott" Mester volt, mintsem az, hogy Jézus volt a Megváltó :-)
Most ha egy keresztény elolvassa a Hittani Kongr. figyelmeztető szövegét, anélkül, hogy kicsit is ismerné de Mello stilusát, akkor szerintem az illető eleve be fogja sorolni az összes jóváhagyott irását is az eretnekségek közé.
Az irónia viszont az, hogy egy ilyen hivatalos figyelmeztetés általában a legnagyobb reklám szokott lenni. Vagyis akkor kiváncsian mindenki bele fog olvasni, hogy vajon mi az amit Róma elitél. S ezzel valójában Róma éppen az ellenkező hatást fogja elérni: még többen és még nagyobb érdeklődéssel fogják olvasni de Mellot, mint annak előtte, s azok között lesznek olyanok, akik egész biztos hogy félre fogják érteni A. de Mello szövegeit és igy még többen lesznek, akik tévedésben lesznek Jézus személyét illetően (s mondom ez minden szarkazmus nélkül :-)
De mivelhogy A. de Mellot én nem tartom eretneknek csak azért mert egy-két gondolata nem érthető a nyugati fogalmakhoz szokott agyamnak, ezért nagyonis örülök annak, hogy a Vatikán ilyen nagy figyelmet szentelt A. de Mellonak :-)
A missziókban sokáig dolgozó atyáktól azt is tudom, hogy ott nagyon nagy szükség van arra, hogy nem csak a nyelvet, hanem a kulturát is leforditsák más kulturák gondolkodás- és szokásmódjaira, ahhoz, hogy megértethessék, hogy miről is szól a Jézusba vetett hit.
De ez viszont nem könnyü dolog (sőt majdhogynem teljesen lehetetlen), mert minden forditás valamiképpen a 'hamisitás'. Hisz az egyik nyelven irt gondolatokat és szavakat sem lehet a szó szoros értelmében leforditani egy másik nyelvre (s ha valaki tud legalább egy idegen nyelvet, az tudja miről beszélek). S ha már a más nyelvekre való leforditás is nagyon nehézkes, akkor mennyivel inkább lehet nehéz egy "zsidó-görög-latin" Személyes Istenben hivő kulturában született irásokat és tanitást ugy leforditani egy távolkeleti, 'személyes istenségben nemhivő (vagy többistenben hivő) keleti kultura számára', hogy az hozzáférhető legyen, miközben nem veszne el az eredeti üzenet értelme sem?
Ha ezt bárki meg tudná tenni félreértések nélkül és az eredeti tanitáshoz való abszolut hüség megtartásával, akkor az az ember nagyobb lenne Jézusnál, hisz még maga a Megtestesült Ige sem tudta magát ugy kifejezni, hogy a zsidó kortársai megértsék, hogy Isten nem csak a zsidó népet és az igazakat szereti és nemcsak őket akarja üdvöziteni, hanem minden embert üdvöziteni akar - s igy csak jóval Pünkösd után, a Szentlélek inditásaira válaszolva sikerült megérteni például Péternek, hogy Isten mindenkinek felajánlotta az üdvösséget nem csak a zsidóknak, mégpedig anélkül, hogy valakit körül kellene metélni!!! Nyilván, hogy ezt az egyetemes üdvözitő szándékot és a "körülmetélés" mellékessé való tételét már nem tudták megérteni egykönnyen még sokan olyan zsidók sem, akik hittek Jézusban mint a Messiásban (lásd Pál apostol Rómaiakhoz irt levelét). Azon zsidók viszont akik nem hittek Jézusban mint a Messiásban nyilvánvalóan eretnekségnek és Isten kinyilatkoztatásához való hütlenségnek tartották a Jézusban hivő zsidók tanitását, és innentől kezdve a zsidóság mint vallás és a kereszténység szétválása meg volt pecsételve... De ez már más téma.
***
Mindenesetre minden misszionáriusnak az egyik legnagyobb nehézsége az, hogy hogyan hirdesse az Evangéliumot ugy, hogy közben ne erőszakolja rá a "héber-görög-latin" fogalmakat és gondolkodásmódot, ugyanakkor meg se hamisitsa az eredeti Örömhirt. Vagyis ha egy misszionárius nem veszi tudomásul ezt a nehézséget, akkor előbb utóbb a misszionálása erőszakos beavatkozássá fajulhat és annak az lehet az eredménye, hogy nem csak a helyi kulturát, vallásokat és embereket fogja megsérteni, hanem ráadásul az evangéliumot sem fogja hitelesen hirdetni, amely nem mások elnyomására, hanem felszabaditására irányul !!!
Márpedig sajnos a keresztény missziók nagyon sokszor ugy oldották meg a dilemmát, hogy csupán az eredeti tanitáshoz való hüséget hangsulyozták, figyelmen kivül hagyva a helyi kulturák és gondolkodásmódok másságát és jogosságát.
***
Mindenesetre ezt az örökös dilemmát (amely egyrészt azt jelenti, hogy hüségnek lenni az eredeti tanitáshoz másrészt érthetően hirdetni az evangéliumot minden népnek és kulturának) Róma most ugy próbálja elintézni, hogy óvja a (főképpen nyugati világban élő) keresztényeket, hogy de Mello irásai veszélyesek, mert tévedésekhez vezethetnek, ráadásul egyértelmüen kijelentik, hogy de Mello Jézust más keleti Mesterekkel egyenrangba helyezi. (Ha ez igaz lett volna, akkor az hiszem, hogy de Mello nem lett volna annyira hüséges a Jézus Társaságához, vagyis a jezsuita rendhez, sőt talán még az Egyházat is elhagyta volna, ha az lett volna a meggyőződése, hogy Jézus is csak egy volt a sok Mester közül. De mivelhogy ezt nem tette meg és mind az Egyházához, mind pedig Jézus nevével fémjelzett rendjéhez hüséges volt, mindhalálig, ezért csak arra a következtetésre juthatok, hogy Róma teljesen félreértette ezt az embert, ráadásul halála után "megvádolta" olyasmivel, amit Anthony az életével és halálával cáfolt meg.
Viszont ugy látszik, hogy mind a katolikus mind pedig a többi keresztény egyház kevésbé veszi tudomásul azt a tényt, hogy a keleti kulturákban, a nyugati gondolkodásba beleágyazott Evangéliumot és Istenről szól tanitást nem lehet ugy hitelesen átadni, hogy a puszta szavakat vesszük alapul és azt ismételgetjük mindenféle változtatás és "forditás" nélkül ( hogy miért, lásd a fentebbi eszmefuttatást illetve kérdezz meg egy olyan misszionáriust, aki esetleg évtizedekig élt idegen kulturákban !)
A legnagyobb nehézség például a keleti kulturákban, különösen Kinában vagy Japánban, az, hogy nekik eredetileg nem is volt megfelelő szavuk arra a valóságra, amit mi Istennek nevezünk. Náluk az "isten" szó valami természetfölötti titokzatos lényt jelöl, ami hatalmasabb az embereknél. De kifejezetten Egyisten fogalmuk nincs, vagyis csak azóta van, amióta a keresztény misszionáriusok mesterséges "fogalmakat" gyártottak, hogy ki tudják fejezni a keresztény tanitásnak az Egyistenről szóló lényeges elemét.
Aztán azt sem szabadna figyelmen kivül hagyni, hogy például Japánban olyan szó, hogy "személy" (értve ezalatt az individuális és önmagában értékes embert) egyáltalán nem is létezett. Tehát pusztán emberi szinten is a személy és személyi méltóság semmitmondó fogalmaknak tüntek az akkori Japán kulturájában (és ma is tulajdonképpen ez a tendencia: a nyugati gondolkodásban szokásos individualista független "személy" nem létezőnek vagy kivetettnek számit az ottani társadalomban - vagyis a személy identitása teljesen az adott közösséghez való tartozástól és az abban betöltött szereptől függ).
Márpedig ilyen komoly nehézségek ellenére, hogyan lehetne megmagyarázni a természetfölötti Szentháromság Személyeinek Egységében létező Egyisten fogalmát - Akiről mi keresztények azt állitjuk, hogy kinyilatkoztatta magát nekünk egy emberi személyen keresztül, Jézus által - holott őnekik nincs adekvát fogalmuk sem az emberi személyre, sem az Egyistenre, hát még aztán a Szentháromságos Egyistenre???
Szerintem erre kellene Rómának felhivni a figyelmet és nem arra, hogy most egy teológus vagy lelkiember miért félreérthető egyes tanitásaiban. (mert hát azt is tény, hogy csak az téved, aki komolyan gondolkodik vagy uj igehirdetési lehetőségeket keres)
De remélem, hogy majd egyszer az az idő is eljön, hogy nem csak a katolikus, hanem minden más keresztény egyház is, egyre jobban megérti, hogy Isten mindenkit üdvöziteni akar és ráadásul ezt az üdvösséget nem is teszi függővé még a keresztségtől sem (?-)
Mert meggyőződésem szerint a keresztség nem az üdvözülés feltétele, hanem sokkal inkább Isten ajándéka és annak a hitnek kifejezése, hogy valaki elfogadja a Szentháromságos Egyistent és hiszi, hogy a krisztuskövetők Egyházához való tartozás és közösség nagyonis teljessebbé és hitelesebb teheti a pusztán egyéni hitet.
Másképpen: a keresztség szvsz egy olyan külön "ajándék", ami azzal a meghivással jár, hogy hirdessük mindenkinek az életünkkel és a közösségben megélt szeretetünkkel, hogy Egy az Isten és hogy ez az Egyisten Háromságos Szeretet közösségében áll fenn és ebbe a Háromságos Szeretetbe akar minket is bevonni.
A keresztség ilyen értelemben nem feltétele az üdvösségnek, de igenis különös ajándék és hivatás arra, hogy gyakoroljuk és hirdessük a Szentháromságos Isten Szeretét mindenkinek kivétel nélkül és számukra is érthetően.
Állítólag a misszionáriusok annak idején lezsibbadtak, mert szegény eszkimóknak fogalmuk sem volt, mi az a bárány; sehogy sem tudták velük megértetni, és egyáltalán nem tudtak vele mit kezdeni. Márpedig a kereszténység bárány nélkül...
Aztán egy huszárvágással megoldották a kérdést. A szentmisében így mondták: "Íme, az Isten Fókája" - és menten el volt intézve a kérdés. Az eszkimók rögtön értették, miről van szó.
Annak idején 98-ban már olvastam a római Hittani Kongregáció figyelmeztetését és kommentárját Anthony de Melloval kapcsolatban. Most nincs időm ujra elolvasni, de már akkor feltünt és idegesitett az a "hangnem", ahogy óvni akarják a teológiailag képzetlen hiveket a félreértésektől, ráadásul ugy, hogy egészen világos az, hogy Rómában de Mello irásainak lényegét nagyonis félreértették (vagyis nyugati mércével mérték a keleti gondolkodásmódot)
Próbáltam megkeresni, hogy magyarul meg van-e a teljes dokumentum a római "figyelmeztetésről" és a kommentárról, de sajnos nem találtam meg. Mindössze egy nagyon rövid összefoglalót találtam itt erről, amit ide beteszek:
"A Hittani Kongregáció figyelmeztetése Anthony de Mello műveivel kapcsolatban"
A Hittani Kongregáció a pápa jóváhagyásával a híveknek szóló figyelmeztetést jelentetett meg az 1987-ben elhunyt indiai jezsuita, Anthony de Mello változatlanul sokat olvasott műveivel kapcsolatban. A dokumentum elismeri, hogy Anthony de Mello írásai eleinte megmaradtak a keresztény lelkiség határain belül, jóllehet már a kezdetektől "egyértelműen felfedezhetőek bennük a buddhista és taoista lelkiségi áramlatok hatásai, és magukba olvasztották a keleti bölcsesség egyes, értékes elemeit."
A Hittani Kongregáció figyelmeztetését augusztus 22-én, szombaton tették közzé Joseph Ratzinger bíboros aláírásával. Ez megállapítja: de Mello atya műveiben fokozatosan távolodott el a keresztény hit lényegi tartalmától. Ténylegesen eljutott arra a pontra, hogy "úgy beszél Istenről, mint a tiszta ürességről", teljesen eltekint Isten személyes jellegétől, és tagadja, hogy a Bibliában lennének Istenre vonatkozó, valóban figyelemre méltó kijelentések, továbbá azt állítja: "a vallások, beleértve a keresztény vallást is, az egyik legnagyobb akadályt jelentik az igazság felfedezésére nézve." A jezsuita szerzetes Jézust a többi mester mellé helyezi, mint egyet a sorban, egyenlőségjelet tesz a rossz és a tudatlanság közé, és azt tanítja, hogy nincsenek objektív erkölcsi normák.
Mindezek alapján a Hittani Kongregáció figyelmeztetése leszögezi: "A hívek java érdekében ez a kongregáció szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a fent említett álláspont összeegyeztethetetlen a katolikus hittel, és súlyos károkat okozhat." A Hittani Kongregáció notifikációját egy példákkal teli jegyzék kíséretében tették közzé, amelyben ambivalens és megtévesztő kijelentéseket találunk, és amelyek nem egyeztethetők össze az egyház tanításával. Vatikáni Rádió/Magyar Kurir
***
Sajnos még az eredeti kommentárt nem találtam meg még angolul sem, pedig leginkább abból tünik ki az, hogy bárhogy is igyekeztek a Hittani Kongregáció vezetői megérteni de Mello gondolkodásmódját, az nekik eddig nem nagyon ment.
De azért még nem adom fel a reményt, hanem bizok abban, hogy majd valaki odakerül ebbe a hivatalba is, aki misszionáriusként élt sokáig keleti kulturákban és az majd nem római szemszögből fogja megvizsgálni de Mello irásait, hanem olyan szándékkal, amilyennel azt irták és azok szemszögéből, akiknek irták (tudniillik nem keresztény kulturában nevelkedett nem-keresztény embereknek).
Annyiban igazat adok a Rómában "aggodalmaskodó" atyáknak, hogy Anthony de Mellot igencsak nem könnyü megérteni, pláne nyugati keresztény szemmel nézve egyenesen eretneknek tünhet sok gondolata.
De azt is tudomásul kellene venni a De Mello "nyugati" olvasóinak és értelmezőinek, hogy de Mello példázatai elsősorban a keleti kulturákban élő és az azt megértő embereknek iródott (vagy hangzott el előadásokban). S szerintem ő mindezen példázatait nem arra szánta, hogy elsősorban keresztényeket oktasson a hitigazságokra, hanem olyan embereknek, akik sehogy sem tudják összeegyeztetni keleti gondolkodásmódjukkal és kulturájukkal a számukra teljesen idegen "európai kolonializáló" kereszténységet és ezért elzárkóznak még a gondolattól is hogy a kereszténységgel páreszédbe kezdjenek.
De ha van egy olyan lelkiember mint Mello, akkor ő nagyon is tudja, hogy nem lehet itt a bibliai szövegekre és nyugati filozófiára támaszkodni, s ezért ő megpróbálta az ottani gondolkodásmódnak megfelelően, a keletiek szemével nézni Jézust és a megváltást.
S nyilván, hogy ha az ember egy többségében nem-keresztény és egyáltalán nem nugati mintáju vallásos környezetben él, akkor az az ember nem használhat olyan szavakat, hogy "kegyelem, bün, Messiás, üdvösség" stb, anélkül, hogy félre ne értenék, vagy egyáltalán jelentés nélküli kifejezéseknek tartsák azokat, s ezt több olyan missziókban évtizedekig dolgozó atyától tudom, akik tapasztalatból és nem elméletből beszélnek.
Tényleg szavamon fogtál! Azazhogy a tél óta valóban nem nagyon volt időm irogatni, és amikor kicsit később belenéztem ebbe a "rovatba", akkor ugy láttam, hogy már nem nagyon érdekel senkit ez a téma, igy nem irtam.
Nos egész röviden Anthony de Melloval kapcsolatban az a véleményem, hogy ő egy nagyon jó katolikus és nagyon jó jezsuita volt.
1. Vagyis a jó "katolikus" nálam a szó szoros értelmében azt jelenti, amit eredetileg is jelentett, hogy EGYETEMES.
Márpedig Anthony de Mello szerintem nagyonis a krisztusi tanitás egyetemes voltát tartotta szemelőtt, amikor a keleti gondolkodás és lelkiség nyelvén próbálta megfogalmazni, hogy mit is jelent például a megváltás (nem a latin "redemptio" vagy a görög "szótér" kifejezéseket használva erre, hanem mondjuk éppen a "megvilágosodást")
Természetesen, aki a kákán csomót keres, az talál is :-) Igy nagyonis bele lehet kötni sok gondolatába, és a "Rómában rostokoló Ratzingerhez hasonló biboros urak" sajnos meg is találták a "csomót", de nem azért mert ott van, hanem ők ugy gondolják, hogy ott valami nincs rendjén.
Én nem vagyok de Mello szakértő és igy azt sem állithatom, hogy minden gondolatát értem, de abban bizonyos vagyok, hogy a hit tisztaságára vigyázó római biboros atyák sehogy sem tudják összeegyeztetni de Mello gondolatait a krisztusi tanitással. De hát ez nem ujdonság! Mert ha ugy vesszük, akkor nemcsak de Mellot, hanem annak idején például Teilhard de Chardint, Karl Rahnert és sok más ma nagyon hires és hitelesnek elismert római katolikus teológust sem értették Rómában (legalábbis a kezdetben nem), de aztán idő multával éppen a letiltott teológusok tanitása alapján sikerült ujabb teológiai elméleteket gyártani illetve olyan lelkiséget elinditani, aminek az eredményét leginkább a II. Vatikáni Zsinatban láthatjuk. (ami konkrétabban pl. azt jelentené, hogy visszatérni a Forráshoz, Jézus Krisztus igazi Egyházképéhez: Isten Népe stb.)
***
2. Anthony de Mello nemcsak jó katolikus volt, hanem nagyon jó jezsuita is volt. Ezt most nem csak azért állitom, mert tudomásom szerint a római pápával nem volt neki összetüzése és nagyon szenvedélyesen szerette az róm-kat egyházat, minden gyengeségével és hibáival együtt.
De Mello jó jezsuita volt abban az értelemben is, hogy nagyon jól ismerte és alkalmazta is a szentignáci lelkigyakorlatokat, ami ugye a jezsuiták lelkiségének a sajátossága mind a mai napig.
Aztán De Mello jó jezsuita volt abban az értelemben is, hogy ő megértette és alkalmazta az ugynevezett inkulturáció elvét, amit ma egyébként a római katolikus egyház is elfogad és támogat, sőt a jelenlegi pápa ezt nagyonis szorgalmazta mindenhol, ahol csak lehetett (legalábbis elvben :-).
S ennek az inkulturációnak a lényege ugye az, hogy az európai (latin-görög-zsidó) kulturába "megtestesült" isteni szót (szentirást)ugy kell hirdetni más, nem európai kulturáju népeknek, hogy a tiszta evangéliumot (az európai köntöstől mentesen) kell beleültetni a helyi kulturába és igy mintegy "megtestesiteni" a Szentirás szavát azon népek nyelvében és kulturájában, ami egyébként nagyon távol van vagy egyenesen ellentétben áll az európai kulturával és gondolkodásmóddal.
Konkrét példaként talán elég lenne Matteo Riccit felhozni, aki már a 16-ik században a kinai missziókban nagyon sikeresen alkalmazta az inkulturációt, de amelyet az akkori Szentszék elutasitott és kifejezetten meg is tiltott (főként a domonkos és ferences misszionáriusok hatására). Ez a Matteo Ricci (aki egyébként kitünő matematikus és csillagász volt) például már akkor rájött arra, hogy a misszionálásban nem a csuha és a külsőség a fontos, a latin nyelv de még a latin szertartás sem a legfontosabb a kereszténységben, hanem az a legfontosabb, hogy az emberek meg tudják érteni, tiszta szivből és örömmel el tudják fogadni az Evangéliumot, magát Jézust és a Jézus által felajánlott üdvösséget. De hát Róma és az akkori európai kolonizálók egyaránt ezt a mentalitást keresztényellenesnek és hütlenségnek titulálták és elitélték... Miért? Szerintem azért, mert egyáltalán nem értették meg ezt a zseniális embert, aki több mint háromszáz évvel megelőzte kortárs keresztények gondolkodásmódját.
Mert mit ad Isten: olvasd el az Ad Gentes kezdetü Missziókról szóló dokumentumát a II Vat. Zsinatnak és amit annak idején Róma és az egész kereszténység sem tudott elfogadni, pontosan azon elveket szankcionálta a világ püspökeinek legnagyobb zsinata!
***
Tehát ezzel csak azt akartam mondani, hogy szerintem Anthony de Mello is jóval megelőzte korát, és azt amit most még Róma elitél, vagy legalábbis nem helyesel (pontosabban félti a teológiailag képzetlen keresztényeket a félreértésektől), azt majd esetleg ugyanaz a római kuria fogja néhány évtized mulva szentesiteni és propagálni ;-)
Amugy meg tudtommal Anthony de Mello csak néhány könyvet irt (amelyek közül én ismerem és gyakoroltam a Test és lélek imáját). A poszthumuszként megjelent könyvek nem közvetlen tőle származnak, hanem a barátai foglalták könyvekbe a lelkigyakorlatokon vagy előadásokon elhangzott gondolatait (többnyire jegyzetei alapján), és igy állitólag sok minden, ami De Mello könyveiben olvasható, az nem is tőle, hanem a barátaitól származik. És hogy őszinte legyek azt nem nagyon hiszem, hogy a Római Hittani Kongregáció alaposan utánajárt volna annak, hogy mi származik de Mellotol és mi nem (legalábbis nekem ez tünt fel a Hittani Kongregáció leveléből).
Ráadásul már az is elég furcsa dolog, hogy valakinek az irásairól vagy gondolatairól a halála után ilyen kemény kritikát mondjanak. Mert igy arra sincs lehetőség, hogy a szerző megvédje magát, vagy esetleg megmagyarázza, hogy miért mond olyanokat, hogy...
De hát azt hiszem egyelőre ennyi elég lesz a véleményezésből, mert a végén még esetleg mellé kezdek beszélni :-)
Egyelőre még egyháziakban is... Amíg valamelyik nagyfejű bele nem lapoz a könyveibe. :-) (Rómában már "indexre tették" a műveit, és vannak, akik gyanítják, hogy az a bizonyos szívroham, amelyik végzett vele, emberi formában látogatta meg.) Amúgy viszont a "normál" boltokban is kaphatóak - fogyszd egészséggel, de csak mértékkel: naponta minden étkezés előtt két pirulát! :-)
Benne van az egyik magyar nyelvűbe is. De az a könyv, ami magyar nyelven megjelent, részleteket hoz az egészből. Én most a nyerset fordítom!:))))) S remélem, hogy a teljes meglesz.
Nekem vagy déja vu-m van..., vagy ez a példázat szerepel vmelyik, magyarul is megjelent Mello-konyvben. Nemt'om, hol, de ezt olvastam, márpedig Mellóval én csak magyarul találkoztam.
A múltkoriban írtam, hogy fordítgatok egy Melo könyvet, amiben jezsuitáknak tartott lelkigyakorlatok vannak.
Íme ebből egy kép: Egy életből vett történetet ajánlok neked megfontolásra. Turisták egy csoportja ül egy buszban, ami csodálatos tájakon halad, tavak és hegyek, zöld mezők és kék folyók között. Csakhogy az ablakok redőnyeit lehúzták. Az utasoknak sejtelmük sincs, hogy mi van a buszon kívül. És az egész útjuk azzal telik, hogy azon civakodnak, ki ülhessen a busz fő helyére, kit tapsoljanak meg, kire hallgassanak. És ez így megy egész a végállomásig.
Kérlek, kukkants be a Vatikáni melegedők c. topic-ba, ha ez a téma érdekel, jó lenne, ha ott folytatnánk.
És akkor egy kérdés, minden mellóistához. Eszembe jutott egy sztori, csak nemtom, hogy nála olvastam-e, vagy valahol teljesen máshol. Tudnátok segíteni?
A sztori tulajdonképpen csak egy kifakadás; az egyszeri püspök sóhajtott fel így: "Jézus, bárhol megjelent, a nyomában mindenütt forradalom tört ki. Én meg, akárhova megyek, mindig teával kínálnak..."
Érdeklődéssel jöttem erre az oldalra, de hát bizonyos fokig csalódnom kellett, mert az utóbbi hozzászólások nagyonis "máslapra" tartoznak:
Jóllehet a legujabban felvetett kérdések is érdemleges és talán sokak számára kinzó kérdések is, de hát szerintem ezek nagyon elvisznek a témától.
Talán ha a vitátokba bekapcsolódna A. de Mello, akkor azt mondaná, hogy mindenkinek igaza van.
Mindenesetre nem egészen értem, hogy miképpen tartozna a homoszexualitás/lelkiismeret/egyház viszonya ebbe a topic-ba.
Lehet hogy én vagyok a vak, de akkor kérem nagy tisztelettel: mutassátok meg az összefüggéseket!
S akkor még azt nem is emlitettem, hogy elég személyeskedő stilusra váltottatok - ami egyébként azt hiszem nem lenne De Mello magatartása.
Félreértés ne essék, nem itélkezni akarok, hanem csak értetlenségemet szerettem volna kifejezni.
Most sajnos nincs időm megirni a véleményem A. de Melloval kapcsolatban, de majd visszatérek és hozzászólok.
A szétbombázás azért erôs túlzás. Emlékezetem szerint a római meleg-demonstráció után sem volt hivatalos elítélô egyházi nyilatkozat. De azt azért ne várjátok a pápától, hogy a keresztény erények közé sorolja a homoszexualitást. Az ember lehet többé-kevésbé toleráns, az Egyház azonban szent, és nem adhatja áldását még a tartós meleg kapcsolatokra sem.
1.) Az ‘’ ún. lélekgyógyászokat jelent, akiknek semmi köze a pszichológusokhoz, néhányat közelebbrôl megismerve nekifutásból talán te is szélhámosnak tartanál. (Itt off, a New Age -- ker.sz. topicban kitárgyalva.)
2.) Nem hiszel a hamis békében? Alkalmasint benned is ez lehet Krisztus békéje helyett, ami meghalad minden emberi értelmet. De ezzel nem akarlak megbántani, rád tartozik, miben hiszel. A lelki béke, mint minden jó adomány, egyenesen felülrôl származik (Jn 14,27), vargabetűvel szerintem a hamishoz lehet hozzájutni, ami a biblia szerint nagyonis létezik. (Jer 8,11; Jer 13,1-23; Jer 16,19; Jer 23,16-32; 1Tessz 5,3; Bölcs 17,7-8)
A kétmilliós ifjúsági római világtalálkozón láthattad az arcokon, hogy kiáradt a szívekbe Krisztus békéje.
A kétszázas meleg tüntetés, ahol a ‘vallási erôszak’ megszüntetését követelték, MÁS volt.
Ne ámítsátok magatokat -- Isten nem hagy magából gúnyt űzni.
Egyetértek azzal, hogy Jézus felülírta a törvénykezést.
Nos, kívülrôl mindenesetre úgy tűnik, elég kevés békés-boldog-hűséges de keresztény pár van a melegek között.
Ez igaz. De a promiszkuitás nem meleg-specifikus jelenség, és amíg a társadalom (az Egyházzal az élen) mindent megtesz annak érdekében, hogy szétbombázza a tartós meleg kapcsolatokat is, addig azon kell csodálkozni, hogy egyáltalán léteznek tartós kapcsolatok.
Még többen ‘’lélekgyógyászoktól’’ és hasonló csalóktól, hamis lelki békét sugalló irományoktól várnak (képzelnek be maguknak) szabadulást.
1.) Remélem, az idézőjel használata nem azt jelenti, hogy a pszichológiát ab start szélhámosságnak tartod!
2.) Hamis lelki béke? Nem hiszek benne! Pontosabban hiszek abban, hogy a Lélek ott fúj, ahol akar. A pszichológus, sőt a természetgyógyász tudásában, segíteni akarásában is az egyetlen Gyógyító tevékenykedik - vagy nem hiszel ebben? A lelki béke az lelki béke. És ha mégoly vargabetűvel jutott is hozzá az ember, az Jézustól való. Akkor is, ha az illető maga ezt nem is tudja. Te tudod - elégedj meg vele, és adj érte hálát! :-)
Úgy gondolod, hogy a katekizmus és a hittankönyvek tanmesékkel vannak tele? A katolikus kiadványokhoz hasonlóan?
Nos, kívülrôl mindenesetre úgy tűnik, elég kevés békés-boldog-hűséges de keresztény pár van a melegek között.
Az AIDS sem a monogám kapcsolatokra jellemzô ...
Lehetsz fiatal, szép, egészséges, aktív és derűlátó ... de Isten kezében vagy, akár tetszik akár nem. Most rózsaszínben látod a világot, az élet mégsem habostorta (és ha habos is, meddig?).
Szerintem a sztori a tékozló fiú esetére emlékeztet, és arra, hogy ‘’Örök idôkre épül az irgalom.’’ (Zs 89,3)
Meg lehet érteni, hogy egy hívô keresztény szeretne összhangban élni ezzel a hajlammal, ha annyira ‘testreszabott adottságnak’ érzi, és szeretne megnyugvást találni abban a tudatban, hogy ez is természetes. A bűntudattal terhelt szexuális élvezet nem az igazi, ki ne akarna ettôl megszabadulni? Viszont sokminden idetartozik, és pl. a Lev 18-ban felsorolt útálatos dolgok egyenrangúnak tűnnek, emellett elôképnek, jelképesnek is tekinthetôk (18,21 -- abortusz).
Az átkozottak között említve sincsenek a melegek (Szám 27).
A halállal büntetendôk között elsô helyen a szülôket szidalmazók állnak.
Számos halált érdemlô szexuális bűnrôl tudósít a biblia, hogy csak párat említsek: Lót lányai az apjukkal, Támár az apósával, Dávid Batsebával ...
Ha az evangéliumot megértjük, arra is rájöhetünk, miképp került az utóbbi négy személy Jézus családfájába? Hogy kerülhetett bele Ráháb, a pogány, kánaáni nô, a Jerikó-szerte ismert örömlány? Dávid dédanyjáról, Ruthról is tudjuk, hogy pogány, moabita nô volt, ami akkor szégyennek számított (Ruth 4,17). Batseba pedig hetita és házasságtörô volt ...
Jézus megváltott mindenkit a törvény átkától, és a legnagyobb bűnöst is üdvözíteni akarja. Ô az egyedüli Bíró. ‘’Sokban vétünk mindnyájan’’ (Jak 3,2), és elôítélethez sincs jogunk.
A legjobb kereszténnyel is megtörténhet (deméghogymennyivel megesik), hogy rövidebb-hosszabb ideig úgy-ahogy elmerül az érzéki örömökben. Tökjó dolog a szex, amíg minden oké, de csak múlt idôben biztos. Mint minden, és jó, ha ezt valaki belátja, és nem esik a mefisztói csapdába.
Sok megtévedt katolikus ‘’menekül’’ lelkiismereti problémák miatt szektákba, más gyülekezetekbe, csakhogy ne kelljen meggyónni, elhagyni a bűnt, de a hitet se. Még többen ‘’lélekgyógyászoktól’’ és hasonló csalóktól, hamis lelki békét sugalló irományoktól várnak (képzelnek be maguknak) szabadulást.
Pedig szabadulást csak az Egyetlen Út, Igazság és Élet hozhat.
Egy ír szerzetes egy európai kolostorban szentírást másolt görögül, és mivel a felügyelő nem értett írül, néhány anyanyelvű versikét is beletett. Íme az egyik.
Óírből fordították angolra, abból olaszra, abból én most magyarra:
Rómába menni, Rómába menni...
Túl sok fáradtság, túl kevés haszon.
Amit ott keresel,
ha nem viszed magaddal,
meg nem találod.
No igen, a neofita lelkesedés... :-) Ismerem, átestem rajta...
Én arra lennék inkább kíváncsi, hogy katolikusként te hogy gondolod: miért intenzívebb kegyelmileg egy olyan hely, ahol Mária megjelenik, mint egy akármilyen lepattant templom vagy kápolna, ahol jelen van az Eucharisztiában az Isten? Ha már Anthony de Mello-ról szól a topic, idéznék tőle (tartalom szerint, mert nincs nálam a könyv) egy történetet.
A Mester tanítványai hosszú zarándokútra indultak, elhatározták, meglátogatnak számos szent helyet. A Mester nem tartóztatta őket, viszont odaadott nekik egy keserű tököt:
- El ne mulasszátok ezt magatokkal vinni minden kegyhelyre, és feltétlenül mártsátok bele minden szent forrásba!
A tanítványok csodálkoztak ugyan, de engedelmeskedtek. Amikor hosszú idő után lelkesen megjöttek a zarándokútról, a Mester kérte, hogy főzzék meg, és tálalják fel neki a keserű tököt. Így is tettek. A Mester megízlelte, majd mosolyogva így szólt:
- Érdekes... A megannyi szent helytől és szent víztől egy kicsivel sem édesebb!
Bár nem egészen idevaló, bízom benne, hogy lépcsômászó sem rosszallja a hozzád-szólásomat.
Sosem hittem volna, hogy beleütöm az orromat ebbe a témába, de úgy érzem, most muszáj. Meglepôdve olvastam a lepel-topicos megjegyzésedet, utána pedig találtam egy cikket, hát ezért ... Jézus a bűnösökért jött, és meg tud menteni mindenkit, aki nem káromolja a Szentlelket (ez lelki bűn, amit sokan nem értenek, de az bizonyos, hogy a testi bűnök bocsánatot nyernek, és az is, hogy Jézus szemében a lelki halálba taszító hamis tanítók a fô botrányokozók).
A gyóntató papok tisztában vannak azzal, hogy akár egy életen át bűnöznek-botladoznak a jó hívek is, és ritkán fordul elô, hogy egy-egy bűn lekerül a listáról (többnyire prózai okokból -- házasságkötés, betegség, egyéb csapások ... ), Isten pedig mindent tud, és mégis felfoghatatlanul szeret minket.
Ahogy oly sokan, én is voltam nagyon mélyen, a testi örömöket a lelkiek fölé helyezve, Isten azonban sosem hagyott el úgy, mint én Ôt. Évek múltával pedig megtapasztalhattam, hogy a kettô kombinációjában a lelki öröm mennyivel magasabbrendű.
- - - - - - - -
Samuel, francia fodrász tavaly télen elzarándokolt Medjugorjéba és a következôket mesélte:
‘’Homoszexuális voltam. Bár gyermekkoromban katolikus nevelést kaptam, életem nagyon távoli volt Istentôl. Párizsban a legzüllöttebb mulatókban jártam, legfôbb gondom a látszat megôrzése volt. 36 éves koromban egy elsôsegély alkalmával megtudtam, hogy AIDS-es vagyok. Eszembe jutott Isten, de mihelyt kimentem a kórházból, még 3 évig a ‘’páromat’’ kerestem. Azonban csalódás ért csalódás után, üresség üresség után, végül megértettem, hogy rossz úton járok. Aktívan törekedtem arra, hogy életemet Isten felé irányítsam. Csak ô adhatta meg azt a szeretetet, amelyre reménytelenül szomjaztam.
Mohón meg akartam térni, amikor egy Medjugorjéról szóló könyv került a kezembe, és felfedeztem, hogy mennyi ember talált ott új életet, új reményt. Bár kemény ember vagyok, egész testemben rázott a zokogás. Elmentem tehát Medjugorjéba, és ott meglepett Mária intenzív jelenléte; Mária, Édesanyám nagy belsô békét adott nekem. Ettôl kezdve meg akarok térni, napomat Istennek adni.
Újonnan megtért vagyok, még nagyon gyenge és törékeny, de minden nap ujjong a szívem örömében, mert megtaláltam Teremtômet és Édesanyámat. A betegséget, mely megölhetett volna, Isten arra használta, hogy újjászülessek.
Mindazoknak szeretném elmondani, akik olyanok, mint én voltam, hogy Isten létezik, Ô az Igazság!’’
(ECHÓ - Mária, a Béke Királynôje visszhangja - HÍRLEVÉL No.153/A, 8-9.o.,2000.október)
Köszönöm, hogy leírtad magadról ezeket!
Az igazat megvallva ebben a dologban különbözünk. én soha sem voltam nagy teológus, s valahogy mindig elveszem a dologban ha bele akarokszólni. Azt érzem, hogy én inkább a lelkigyakorlatokkal és a lelki kíséréssel vagyok megbízva.
Ennek ellenére, vagy pont ezért értem a kérdést, csak nem tudok rá válaszolni.
Mindenestre Melo írásai megragadják az embert. Azon a ponton, ahol szüksége van Isten segítő kezére. Érdekes, éppen most kezdtem el fordítani egy írását, angolról. Szenzációs jó. Majd később idézek belőlle.
Azt hiszem, tartozom (a többieknek is:)) annak elmondásával, hogy azért Jézus nem teljesen idegen tőlem.
Ateistaként éltem 14, majd "gyakorlati ateistaként" tovább, 19 éves koromig. És akkor minden átmenet nélkül történt velem egy olyan Isten-élmény, aminek következtében azt mondtam, hogy ide nekem az oroszlánt is. Egy héten belül megkeresztelkedtem. A pap először be akart íratni hittanra, de mondtam, hogy nekem nem hittan kell, hanem a keresztség, hittanról utána lehet szó. Azt a február 12-i délutánt, amikor először álltam szóba Istennel, még nagyon sok délután, délelőtt, este és éjszaka követte, amikor teljesen eltöltött az az érzés, hogy Isten szeret. Aznap, hogy megkeresztelkedtem, este már arról beszéltem egy barátomnak, hogy milyen jó az Isten, és hogy Jézus nélkül az élet nem élet.
Évekig ebben éltem. Kispap lettem (aztán nagypap már nem), a teológia lett a hobbim, harcos ellenlábasa voltam a New Age-nek. Akkoriban Mello-tól csak a Test és lélek imája és az Egy perc bölcsesség létezett magyarul, és azokat sem szívesen olvastam, mert nem találtam elég katolikusnak; túl sok volt benne a keleti...
Az Isten-élményeimet ma sem tagadom meg. Viszont a keresztelésem óta eltelt több mint tííz esztendőben azért olvastam sok mindent, és találkoztam sok mindenkivel. Hiteles nem-keresztényekkel. És hiteltelen keresztényekkel, egyebek közt olyanokkal, akik Jézust kifejezetten az életük középpontjába állították, hihetetlen misztikus tapasztalataik voltak (meg hihetőek is:)), és ugyanakkor olyan fokú emberi türelmetlenség és nem ritkán gyűlölködés sütött belőlük, hogy ez elgondolkodtatott. Magamról nem is szólva, aki ugye szintén elkötelezett keresztény, igaz hitű katolikus, a "hit védelmezője", karizmatikus stb. stb. voltam, de olyan emberi gyengeségekkel, amelyeket nem tudtam magamban elfogadni. (Noha tudtam, hogy Jézus maradéktalanul elfogad.)
Száz szónak is (kb.) egy a vége: felvetődött bennem, hogy az én Jézus-tapasztalatom valóban Jézus-tapasztalat volt-e, vagy az egyetemes Isten-tapasztalat, amelyet én a magam kultúrájában természetesen Jézus-tapasztalatként éltem meg.
Vannak a keresztények között jó emberek és rossz emberek. A nem-keresztények között is vannak jó emberek és rossz emberek. Üdvözülni és elkárhozni lehet keresztényként, illetve bármelyiket lehet nem-kereszténykéánt is (már amennyiben elfogadjuk az erre vonatkozó hittételeket). Misztikusnak lenni, Istent megtapasztalni lehet keresztényként és nem-keresztényként. Erre vonatkozólag a régebben adott választ, hogy a nem-keresztény misztikus tapasztalat a démonoktól való, ma már nem vállalom.
Tehát ha azt kérdezed, hogy mit jelent nekem Jézus, akkor azt mondom, hogy mindent. Viszont én jelenleg nemcsak a saját Isten-tapasztalatomat akarom megérteni, nem csupán a magam üdvösségének útjáról igyekszem a port félresöpörni, hanem próbálom elvileg is megérteni a dolgokat. És innentől kezdve (pl. közhelyesen Gandhira vonatkoztatva) a kérdésem továbbra is kérdés marad...
