Kedves Wasek!
Nálam fordítva történt. A chat nem jött össze, ugyanis ott jobbára huszonévesek beszélgettek, én magam pedig 48. éves voltam. Figyelmemet igazán lekötni nem tudó, tartalmatlan fecsegések folytak, és elég durva, helyenként alpári stílusban. Próbálkozásaim, hogy hasonló korú virtuális társaságot leljek rendre kudarcba fulladtak. Persze abból az időből is maradt egy-két fiatal virtuális társ, barát, akikkel a mai napig, ha nem is chatelek, de e-mailezünk. Örülök mikor ügyes-bajos problémáikban tanácsomat kérik, vagy éppen életük örömteljes fordulatairól számolnak be.
Végül is az én nettes barátaim az indexről adódtak. Később aztán onnan mentünk, és megyünk át egy páran a chatre.
Chat, vagy index topic függőség szempontjából egre megy. Jól érzem magam a virtuális világ adta sallang nélküliségben. Alig várom én is, hogy feljöhessek és beszélgethessek barátaimmal. Az pedig külön öröm, ha találkozhatom velük a valós életben is.
Igen, magam is valahogy így érzem. Talán én sosem éltem meg a chat-et negatív élményként, konkrét nickekkel való ilyen-olyan nézeteltérést leszámítva. Nálam is működik ez az általad kiválóan leírt szelekció, meg többé-kevésbé magától is kialakult az a kör, amiben mozgok, értve ezalatt a nickeket, akikkel relatíve rendszeresebben vagyok kapcsolatban, meg az általam viszonylag gyakran látogatott topikokat. Ezen felül azért megesik, hogy egy-egy érdekesebb topikcím láttán belenézek az adott topikba, aztán persze vagy tetszik, vagy nem.
Bár elég erősen működik nálam a chat-függés, vagy netfüggés, azért ez mindezidáig nem ment az IRL életem rovására.
Írod:
"Nos én itt találtam meg az empátia, a másokkal való tőrödés, továbbá bármely engem érdeklő, foglalkoztató téma boncolgatásának, együttes megtárgyalásának lehetőségét. Amit aztán szerencsésebb esetben a virtuálisból a valós életbe is át tudtam vinni. "
Igen, valahogy így érzem én is, ámbár én könnyedebb, poénosabb, komolytalanabb témákban, hülyéskedésben is részt veszek, de mert ezek is speciálisak a chat jellegéből adódóan, ezeket is kedvelem. A második mondatot illetően azt hiszem, hogy én még viszonylag kevéssé vittem át bármit is innen a valós életembe, eltekintve természetesen a számomra szintén felettébb kedvelt különböző taliktól.
Az üvegház-hasonlatod nagyon tetszik, bár eddig még asszem nem túl sokat nyertem ilyen értelemben a chat-ból, de azért szerintem alapvetően igazad van.
Maradok tisztelettel, és továbbra is (mint látszik) szívesen szólok hozzá:
"Jól csak a szívével lát..." - pontosan így érzem én is. Az indexen megismerem a nettársam "lelkét". :)) Hozzászólásai, a topic címek, ahol azokat megteszi, mind-mind önmagukért beszélnek. Utána már (ez saját tapasztalatom) nem csalódhatom. Hiszen nem a külsőségek (fizikai adottságok), hanem a lelki azonosulás terelt egy helyre bennünket. Remélhetőleg komoly barátaim akadtak,és akadnak. Ezek a barátságok az élő találkozással csak tovább mélyültek, mélyülnek.
5-6 éve az Arénával kezdtem, akkor az volt a menő.
Sax tanítómesterem arra okított ki, hogy az Aréna
(IRC, Index, Chat stb.) virtuális barátok sohasem
találkozhatnak.
Az élő találkozás nagyon megváltoztathatja
a korábbi cyber barátságokat.
Jól csak a szívével lát az ember.
Felfedezni? A virtuális életben már maga egy felfedezés, ha a témával, amiről beszél a neked úgy mond szimpatikus egyén, azonosulni tudsz. Mivel csak úgy, mint a valós életben vannak szerepjátszók (annak ellenére, hogy itt a virtuálisban ez teljesen értelmetlen) vannak, akik a virtuálításban is, ahány topic annyiféle arcukat mutatják. Én - szívesen látogatok át mindazon topicokba, ahol feltételezett szimpatizánsom előfordul. Így lesz teljes a képem Róla. Sokszor igen csak meglepődöm. Kellemes és kellemetlen tapasztalataim egyaránt adódtak, adódnak. Sajnos nett hozzáférésem korlátozott. Nincs időm az "izgalmakra". Igyekszem minél előbb megismerni, az engem érdeklő témák hozzászólásait, aztán a velem azonos szellemben hozzászólókat továbbiakban figyelemmel kisérni, beszélgetni velük. Esetleg a reális életbe (találkozók) kilépve velük a dialógust tovább folytatni. Összességében index párti lettem, de au úgymond Ttársakkal célzottan szívesen chattelek is.
Magány ellen chat?Felkaptam a fejem a topic cimére, talán mert magamra ismertem.Régen -másfél évvel ezelött- kerültem elöször kapcsolatba az internettel és felfedeztem a chatet.Teljesen megszállott lettem.Akkor nem tudtam de igy utólag már látom, hogy magányos voltam.Emlékszem egy nap valahogy bekeveredtem egy új chatre, ahol nem voltak sokan, talán 30-40-en.És néztem a közös szobát és láttam hogy ismerik egymást az emberek, bevallom irigykedtem, nekem nem köszönt senki, mikor jöttem se mikor mentem.Azért maradtam és elkezdtem beszélgetni, söt visszajöttem másnap meg harmadnap is, és sikerült ugyanazokkal az emberekkel találkoznom akikkel beszéltem korábban.Eltelt egy-két hét és már nekem is kezdtek köszöngetni, nagyon jó érzés volt.Persze ez abból is adódott hogy az a chat akkor nem volt ismert mindenki ismert mindenkit.Személyes találkozók mozi programok és bulik is jellemezték a valós találkozásainkat.Persze találtak itt is egymásra párok.Jelenlegi netes barátaimat itt ismertem meg és azóta is megvannak.Sajnos nem a chaten de tartjuk a kapcsolatot.A chat túlnôtte magát (szerintem) magyarország vezetô chatje lett esténként több mint 1000 ember gyülik össze nem lehet társaságba verôdni.Viszont az a 40-50 ember akik akkor ott eggyütt voltak, szerintem most is szivesen vállalnák egymást.Van hogy összeakadunk néha egy másik chaten icq-n vagy valamilyen fórumon és beszélgetünk egyet, megtudjuk kivel mi történt és úgy vagyunk mint a régi barátok(pedig lehet hogy egy éve nem is láttuk egymást).
Hogy ezt a kis példámat miért is irtam ide?Mert úgy érzem ez egy jó példa a magányosság esetére.Ha kitartó vagy(és mint elöttem már irták) csak adod magadat és nem akarsz más lenni, akkor egy olyan körbe kerülhetsz ahol jól érzed magad.Talán egyedüli hátulütôje a dolognak hogy alig várod az estét(vagy a munkaidôt, aki napközben beszélgetne), hogy találkozhass a barátokkal, hogy megtudd mi történt vele, milyen volt a tegnapi találkája vagy csak mit csinált mióta nem beszéltetek.És tudod hogy ö is meg fog hallgatni.
A net korlátlan lehetöséggel ruház fel, ne félj kihasználni.....
Bocs ha általánosságban irtam, de nem szándékoztam senki hozzászólásához reagálni ezzel.
Nézd, ha valaki szimpi nekem, akkor fel akarom fedezni.
Szeretném magamnak vindikálni azt az örömöt, hogy amikor itt van figyelem mit ir, és ezek után állapítsam meg róla mit gondolom.
Nem szeretek senki után utána olvasni. Abban semmi izgi nincs.
Ellenvéleményen vagyunk. Én igen is jónak tartom, hogy a hozzászólásain keresztül (ez pótolja a személyes találkozást) megismerhetem kivel van dolgom. Mindennél jobban jellemzi az embert a hozzászólása. Ha engem visszaolvasol, láthadod milyen fejlődésen mentem keresztül. Ki voltam, és mi vagyok ma. Hogy mi leszek? - nem tudhatom. A valóságos életben sem vagyunk egyformák. Vannak jó és rossz napjaink. Van amikor minden ellenünk játszik. Nekem szükségem van arra, hogy tudjam kivel beszélek. Ezt legkönnyebben a hozzászólásaiból tudhatom meg, még ha az időközben felfogásában változott, hiszen maga a változás is valamiképpen jellemez bennünket, nem?
Nézd én nagyon csalókának érzem ezt az egymás hozzászólásainak olvasgatását.
Abszolút nem tartom korrektnek, hogy az index archiválja.
Senkinek semmi köze, hogy adott esetben pár hónapja
miről, kiről mit gondolok.
Vagy, hogy milyen problémáim voltak.
Ma ez van, ilyen vagyok és kész.
A korábbi véleményeimről szót se!
Elfelejtettem mondani, én is index párti vagyok. Chattelni az indexes barátaimmal szoktunk. Eleinte én is pircheltem, de hamarosan, mert sem stilusában, sem tartalmában nem találtam azt számomra kielégítőnek, elhagytam. Hát ennyi. Persze a virtuális életben, csak úgy mint a reálisban vannak ilyen, és vannak olyan emberek. Az pedig rajtunk áll itt is, mint ott, hogy a társaságunkat megválogassuk. Barátjáról ismerszik meg az ember szokták mondani. Ezt lehet virtuális nyelven úgy is kifejezni, hogy topicról ismerszik meg az indextársunk. Lásd hozzászólásait. Nem?
Most, hogy így említed: tényleg sántit egy kissé a topic nyításként küldött hasonlatom. Valóban a chatre beszélgetni jönnek. De azt is olvashattad, hogy annak idején (álláspontom e témában jócskán változott) éppen az egymásnak idegen emberek nagyon is közvetlen (esetenként intim) beszélgetéseinek indítékát kerestem. Bosszankodtam, hogy egyesek a nick mögé bújva órákat képesek fecsegni, míg talán a közvetlen hozzátartozóikkal képtelenek bármiről is beszélgetni.
Nos ma már jóval okosabb vagyok. Rájöttem, hogy a virtuális élet különösebb következmények nélküli lehetőséget ad önmagunk kibontatkoztatására.
Sikerült magamra találni a virtuális világban. Komoly barátokra leltem, akikkel ma már a valós életben is találkozunk.
Végső soron tehát nem is olyan rossz dolog a chat, de itt is, mint a valós világban meg kell találni a helyünket, ahol otthon érezzük magunkat.
Miért akarsz Te egy olyan társaságba bekerülni, ahol nem szívesen fogadnak? Ugyan már miért kellene Neked saját egyéniséged feladva asszimilálódni valakikhez, csupán csak azért, hogy elfogadjanak?
A virtuális élet előnye, mondhatjuk szépsége, hogy aki beszélget veled, azt valóban az érdekli, amit Te közvetítesz neki. Nem befolyásolják fizikai adottságaid (sánta, púpos, kövér, sovány, szemüveges, öreg, fiatal, stb.) csupán arra figyel, amit gondolsz, amit mondasz, tehát Rád figyel. Igen a hozzászólásaid indítják arra, (vagy éppen nem) azokat akik olvasnak, hogy chateljenek Veled (avagy nem).
Gondolj, virtuális ismerettségünkre. Miért szólítottuk meg egymást? Megragadott amit írtál. Kifejeztem a véleményem. Te fogadóképes voltál rá. Elindult egy beszélgetés köztünk. De, ha végig nézed a különböző témákban indított topicokat, mind ezen az elven marad fenn, vagy süllyed el.
Légy laza, ne görcsölj! Ha huzamosabb ideig nem szólnak hozzád, nagy a valószínűsége, hogy olyan helyre tévedtél, ahol a Te gondolatvilágodtól távol eső emberkék chatelnek. Amennyiben így van, minek erőlködnél? Ne add fel!
Az igazsághoz tartozik, hogy életkorodra nem jellemző empátiás készséggel rendelkezel. Utóbbi miatt (akarva, akaratlan) saját korosztályod kakukktojása vagy. Ők nem tudnak azonosulni a hozzászólásaiddal, ezért tűnik úgy, hogy nem fogadnak be. De most tedd a szívedre a kezed, hiányzik neked a veled ellentétes felfogású társaság elismerése?
Biztos vagyok benne, hogy fel tudnád venni ("veszélytelenebbül lehet megtanulni, hogy milyenfajta társaságba hogy s miképp lehet bekerülni, ha lehet.")a környezeted elvárásainak megfelelő pózt. De éppen elég a reális életben szerepet játszani. Itt a lazítás helye. És hidd el rád fognak találni a veled azonos hullámhosszon lévő Ttársak. Ne váltsd magad aprópénzre, nem éri meg.
Igen, tényleg tud segíteni némiképp a virtuális chattegés, csak (legalábbis szerintem) elég nehezen lehet bekerülni egy társaságba, még akkor is, ha nagyobb biztonságban érzi magát az ember a nick mögött, mert tökmindegy, milyen néven megy, ha vállalja magát, ő akkor is ő, a beszólásai őtet képezik le. Namost, mivel pont a nick miatti biztonság miatt szókimondóbbak általában a többiek is, jóval hamarabb kiderül, hogy 'befogadják'-e az illetőt, vagy nem. Ezért az elején, amikor az embert több helyen is nem szívesen fogadják be, az eléggé frusztráló tud lenni, és ez erősítheti a magányérzést. De végső soron segít, mert így viszonylag veszélytelenebbül lehet megtanulni, hogy milyenfajta társaságba hogy s miképp lehet bekerülni, ha lehet.
Nem tudhatom, hol az "alvég", de lehet én is ott vagyok? Hétközben nappal csak a munkahelyemről megyek fel a netre, és igen gyakran visszakozom annak lassúsága miatt.
Már hogyan késtél volna el bármivel is? Nem versenypálya ez. Még az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem fogsz valakinek válaszolni. Akkor is mentegetőzni akarsz?
Komolyra fordítva a szót: elárulom Neked, hogy verseidre történő spontán reagálásom, és az arra érkező, illetve más helyeken hozzám címzett hozzászólásaid után, eszembe jutottak a kezdeti idők. Azok a napok, amikor teljesen ismeretlenül, tele kiváncsisággal egyszerre szerettem volna minden ttársat megismerni. Bemutatkozásukra való invitálásom azzal hárították el, hogy hívjam le a hozzászólásaikat, és azokból meg fogom ismerni őket. Igazuk volt, azok önmagukért beszéltek.
Nos bátran kijelenthetem, hogy sok Ttársat akár a közvetlen családom tagjainál is jobban, lelki mélységükben ismerhettem meg, váltak így mintegy lelki társaimmá. Találkozásunk alkalmával sem csalódtam bennük, hiszen tudtam lelkiekben hol állnak, a külsejük pedig nem számított.
Szóval a múltkori hozzászólásod inspirált arra, hogy Téged is közelebbről - lelki beállítottságod szempontjából - megismerjelek. Magukért beszélnek a topic címek, abban tett észrevételeid.
Az is igaz, hogy még nem igazán tudom, hogy him, vagy nőnemű lény vagy. Az életkorod sem ismeretes előttem, csak tippelni tudok. Persze lehet nem voltam elég figyelmes.
Talán közöd van a nyomdához, esetleg
szerkesztőséghez? A "Napi hálák naplója" ban közzé tett hála nyilatkozatod arra enged következtetni, hogy találkoztál a "szerelem"-mel. Hétfő óta talán boldog is vagy.
A verseid érzékeny lelket takarnak. Akarva, akaratlan Te is egy színfoltja lettél a verses topicnak, mint ahogy a többi Társunk, beleértve engem is. Bár még csak szárnypróbálgatásnál, és félve lessük a hatást, talán még - a kritikát nehezen viselve - könnyebben sérülünk, de akkor is úton vagyunk.
Végül a topicom címadó témájánál maradva: a magány ellen valóban gyógyír a virtuális életben való aktív részvétel. Végleges célunk azonban - önbizalmunk visszanyerése után - magunk sallangok nélküli őszinte vállalása, a reális életbe való kilépés.
Egy Mumuhoz intézett válaszodban versnek nem nevezhető, de tartalmában annál mélyebb (feltételezem konkrét személynek szóló) intelmed (a másikra való vigyázás, az érte való felelősség, stb.) megragadta a fantáziám. Igen, én is hasonlóan Hozzád úgy gondolom, amit két ember elért a kapcsolatában, azt meg kell őrizniük, ha szeretik egymást, akkor vigyázniuk kell egymásra. Persze csak feltételezésekre hagyatkozom, a konkrét ügyet csak Te és, akinek írtad ismerheti.
Kedves klia!
Bocs a késésért, de errefele az 'alvégen' eléggé döcörög a háló...
Most jól meghökkentem: hogyhogy topicfeltámasztás? Lehet, hogy most teljes értetlenségről teszek tanúbizonyságot, de nem jöttem rá, miben állt ez a 'feltámasztás', de mindenesetre igen jól esett, hogy örülsz.
Hogy a találkozásokkal hogy vagyok? Nem is tudom, igazából mindkét irányba félek egy kicsit: attól is, hogy én csalódok, de attól jobban, hogy ha valakiben netán 'túl jó' kép alakult ki rólam, csalódást okozok neki esetleg. De ami a poén ebben, az az, hogy még nem volt olyan, hogy olyasvalakivel találkoztam, akit eddig csak és kizárólag neten ismertem meg valamelyest, úgyhogy az előző beszólásban azt vázoltam nagyjából, amiket hallottam olyan ismerősöktől, akik viszont gyakran csalódtak azokban, akikkel előbb ismerkedtek meg neten, mint rendesen. Ami a fő akadály nekem, hogy úgy istenigazából nekiálljak egy valakivel való tényleges megismerkedésnek, egyszerűen az, hogy nem látom, nincs kép róla. Tudom, hogy ez az én egyéni 'hülyeségem', ami egy jó adag bizalmatlanságból ered, de tény, hogy akadályoz rendesen. Ezért sokkal lassabb az egész, sokkal de sokkal többet és rendszeresebben léne szövegelnem azzal, akit ténylegesen is meg akarok ismerni, de ez még sose jött össze.
Egyébként, ami a verseket illeti, nekem is a net segített valamennyit abban, hogy közzé merjek tenni néhányat, és jól, kellemesen meglepődtem a fogadtatáson. Köszönöm Neked is, a Te kommentárjaid is rendes adag önbizalmat adtak ezirányban.
"A látszólagos személytelenség hozzásegíthet ahhoz, hogy a hibáidat, gyengeségeidet is ki tudd tárgyalni másokkal, és épp ezért egy személyes találkozás esetén senkit nem fog meglepetés érni. Persze, ez csak az én véleményem :)"
És az enyém is. Továbbiakat lásd többi hozzászólásomban. Köszönöm észrevételeid.
Látva topicom feltámadását, úgy gondolom még aktuális lehet a téma, ezért még pár észrevétel:
"..számomra valóban valahol a magány gyógyszere a chat. "
Valóban, de - lásd milyen az ember, eleinte én válogatás nélkül - ma már nem mindenáron, és mindenhol érzem otthonosan magam. A virtuális világban is kialakult egy szelektálási normám. Kell, hogy a téma, amiről beszélgetünk tartalmában érdekeljen.
Figyeled a változást? - először mint a gyerekek válogatás nélkül teljesen mindegy, csak valakivel beszélhessek, és most kimondottan témákhoz csatlakozom, és találom meg virtuális barátaimat
Mikor e topicot megnyitottam tele voltam kétségekkel, kimondottan bosszantott, hogy az emberek ahelyett, hogy a valóságban építenének kapcsolatokat, és azt ápolnák, nick mögé bújva válnak netfüggővé, nem egyszer a reális életük rovására.
Ma már nem érzem annyira a magányt, mert elég belépnem az indexre, leülni a Tasztal kedvenc topicjai elé, és megszűnik minden körülöttem, benépesedik a szobám kedves ismerőseimmel.
Igen értékes Ttársakkal ismerkedtem meg, bevallom
némelyikükkel a hozzászólásaik alapján kimondottan lelki közösséget érzek, és ez nagyon kellemes nekem. A mai rohanó világban sajnos az emberi kapcsolatok egyre inkább elsekélyesednek, azokat nem ápolják. A családokban a kommunikáció szinte megszünik. Folyik az eszméletlen harc a létért, a fennmaradásért, és közben a "lelkek" kicsit meghalnak. Nos én itt találtam meg az empátia, a másokkal való tőrödés, továbbá bármely engem érdeklő, foglalkoztató téma boncolgatásának, együttes megtárgyalásának lehetőségét. Amit aztán szerencsésebb esetben a virtuálisból a valós életbe is át tudtam vinni.
Összegezve tehát én is netfüggő lettem. De már nem negatív élményként élem meg, és itélkezem felette. Hanem egy modern technika által kínált igen széles kommunikációs lehetőségnek. Természetesen továbbra is a reális életnek kell az első helyet elfoglalnia, de okosan élve a virtualitás lehetőségével, azt csak gazdagabbá teheti a nick mögötti őszinteség. Ugyanis legtöbb esetben (az enyémben is) a virtuális élet, olyan mint a virágoknak az üvegház. A virágok is palántaként ott fejlődnek, majd kiültetik azokat a szabadba. Mi is a virtuális világban sallangjainkat levetkőzve lelkileg megerősödünk,mintegy magabiztonságot, önbizalmat nyerünk, majd bátran lépünk ki a való életbe.
Hát hirtelenjében ennyi. Köszönöm a hozzászólásod.
Meghökkentettél a topicom feltámasztásával. Különös emlékeim fűződnek hozzá. Annak idején sok minden érthetetlen volt számomra, többek között a nyitó témám is. Aztán, hogy egyre csökkentek a hozzászólások rátaláltam a Magányosok klubjára, és ma már ott sem vagyok törzs vendég, inkább csak látogató. Nagyon sokat segített az a mély empátia, amivel ott fogadtak. És maga a tény, hogy a magány érzésével nem csak én, hanem sokan küzdenek. A nick mögöttiség bátorságot adott a problémáim közös boncolgatására. Ma már barátaim vannak, társaságom. Az igaz ma is függő vagyok, én is alig várom, hogy a géphez üljek. Pedig egykor én ezt a valós életben szerettem volna megvalósítani, de csak a virtuális élet hozta meg, ami aztán átment a valóságba (talik, stb).
Ja és majd elfelejtem a versirást is a netnek köszönhetem. Én szeretném megismerni, akikkel itt az indexen virtuálisan találkozom. Eddig még nem ért csalódás. Ezek szerint Te nem így vagy ezzel?
Én már pár éve Indexelek, számomra egy új, érdekes világ. Nekem elég nagy baráti köröm van, de a chat-elésben van valami, ami IRL nem létezhet, legalábbis szerintem. Ez pedig az egésznek a hangneme, hogy tegeződünk, hogy akár kapásból totál magánjellegű dolgokat is elmondunk egymásnak, pedig legtöbbnyire még csak azt sem tudjuk, hogy néz ki a másik. Itt mindenki mindent elmondhat, és úgy teheti ezt, ahogy neki tetszik, és ez jó.
Számomra is van némi kábszer jellege az egésznek, szinte mániákusan sietek a Tasztalhoz, ha tehetem, és kimondottan nehezen szakadok le, mikor vmi munka adódik. Itthon kevésbé szoktam érezni ezt. Azzal viszont nem volt gondom, hogy IRL találkozzak Tasztaltársakkal, ebben talán megkönnyítette a helyzetemet, hogy én nemigen bújtam bármiféle álarc mögé, persze a személyes adataimat én sem teszem publikussá, de ezt asszem a Tasztaltársak nagyobb része hasonlóképpen teszi. Ugyanakkor IRL találkozva jóval könnyebben beszéltem/beszélek magamról Tasztaltársaknak, mint bárki másnak. Alapvetően nemigen beszélek magamról, de a Tasztalon olyan módon kerültem kapcsolatba emberekkel, hogy utána vajmi könnyen ment a beszélgetés IRL is. Ezért bevallom, hogy számomra nagyon értékesek a Tasztaltársakkal való kapcsolataim. Azt hiszem, annak ellenére, hogy viszonylag sok barátom van, valahol mégis egyfajta magányosság volt bennem, amit feloldott a chat, a Tasztal. Ilyen értelemben számomra valóban valahol a magány gyógyszere a chat. Azt hiszem, egy ideje még akkor sem érzem annyira a magányt, ha éppen nem chat-elek, mert arra gondolok, hogy majd megint leülök a Tasztal mellé. Azt hiszem, amennyit most ide leírtam, nem is tagadhatnám: nekem nagyon fontos a chat, pontosabban az Index, ill. a Tasztal.
KOPP?... ezt el lehet kerülni, nekem sosem volt ilyen problémám. Nagyon sokat chat-elek, és elég sok havert, sőt barátot szereztem így, sok-sok személyes találkozással és rendszeres összejövetelekkel, bulikkal. Talán az a titka az egésznek, hogy a névtelenség-arctalanság ellenére is csak önmagadat add... Nem szükséges szupermennek beállítani magadat, sőt. A látszólagos személytelenség hozzásegíthet ahhoz, hogy a hibáidat, gyengeségeidet is ki tudd tárgyalni másokkal, és épp ezért egy személyes találkozás esetén senkit nem fog meglepetés érni. Persze, ez csak az én véleményem :)
Szióka mindenkinek!
Lehet, hogy elkéstem? Azért igyexek olyasmit beszólni, aminek köze van a chathez: alapjában véve nem rossz találmány, csak egy baj van vele: hihetetlenül könnyen függő lehet tőle az ember. Álnév mögött ugyebár nem kell annyira félni, hogy kiröhögtetjük magunkat, hamarabb elkezdünk beszélni merni. Aztán meg (a többség) ott lógunk a gépen, hogy mit szóltak hozzánk, meg az ember annyira tud sóvárogni a jó szó meg az elfogadás után, hogy kellőképpen túlozni kezd magáról, és ez addig megy, amíg esetleg személyesen is megismer valaki(ke)t a 'rajongói' közül. Ott jön a KOPP, méghozzá nem is kicsi. Néhány kopp után az ember nem nagyon fog akarni a chatelőkkel személyesen is ismerkedni, és szép lassan kialakul egyfajta kettős dolog: ott a chat, tök jókat elszövegelget, ugyanakkor ott van a fejében: csak meg ne ismerjenek jobban...
Lehet, hogy ez a téma gellert kapott? :)))
Látom oftopik volt, de más?
Nem is olyan nagy baj, ha időközben minden megoldódott. Hol vannak itt a magány ellen chatolók? Hát hol lennének? a magányosok klubjában.
mizandria!
:))) Meglátogattam honlapod.!:)) Nagyon tetszett!
Életkorodat látván igazán meglepett a támában kifejtett éleslátásod. Most megint nem tudok fenn maradni, kaptam fél órát. Még más topicba is be kell látogatnom.
