Keresés

Részletes keresés

nevtelen Creative Commons License 2000.06.13 0 0 240
Tudod mit?
Én, ha a "Napi Magyar nemzet" megrendelésére "közvéleménykutatna" a Sanda Ipsos akkor se hinnék nekik.

Egyébként miért is higyjem el a jó Árpibácsi hatalmas népszerüségét a '98-as választásokon lebőgött Sandának, az Oplatka által IS hazugságon kapott Népszabónak, amikor az öreg 10 éves "országlása" alatt EGYETLEN EGYSZER állt ki közvetlenül a "nép" elé, az se jött be neki.? Többször meg se próbálkoztak vele. Helyette jól megfizetett tányérnyalók fényezik ezerrel. Plakáttal, "közvélemény" kutatással, meg mindennel, ami a kezük ügyébe kerül. Hacsak az MSZP-nek (számomra megmagyarázhatatlan okból) nem lesz szüksége tovább Árpibácsira, a népszerüségi listákról is le fog felejtődni, pár hónap múlva.

Előzmény: Gironde (226)
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 239
No álljunk meg egy polgári szóra.
Én azt sem mondtam, hogy nem számítok a jövőben Árpi bácsira. Bár tulképp így van. Mert miben számítsak rá? Szegénykém az utóbbi időben nagyon megroggyant, mondom, legjobb lesz, ha leül szépen, és rendezgeti a jegyzeteit. Biztos ki is adja majd az emlékiratait stb. Hát erre én is nagyon számítok.
De ettől függetlenül, még akár számíthatnék is rá.
Csak az irritál, hogy ezt nem én mondom ki, hanem az SzDSz beszél a nevemben.
Ez a lényeg.

PM

Lajos bácsi Creative Commons License 2000.06.13 0 0 238
"Magyarország (Piros Mogyoróst, + nevtelent + Lajos bácsit és az ő különböző énjeit kivéve) számít Önre!"
Előzmény: nevtelen (237)
nevtelen Creative Commons License 2000.06.13 0 0 237
"Magyarország (Piros Mogyoróst, + nevtelent kivéve) számít Önre!"
Előzmény: Gironde (225)
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 236
No, egy pillanat.
A Fidesz ilyet nem mond, legfeljebb azt, hogy a polgári koalíció kormánya. Hárman vannak benne.
De az SzDSz demagógiáját - ebben is igazad van - valóban nem veszem be. :)

PM

Előzmény: Gironde (235)
Gironde Creative Commons License 2000.06.13 0 0 235
Gyúrjuk még? (A teljes egyetértés kedvéért?)

Miért ne csináljon úgy egy 5 %-os párt? Mindegyik párt ezt csinálja... A Fidesz mondhatja, hogy Mo. gazdasági eredményei az ő kormányzásának tudhatóak be? Van, aki beveszi, van, aki nem. Én nem veszem be a Fidesz kampányát, nem is fogok (többé) rá szavazni.

Te nem veszed be az SZDSZ-ét, Te sem fogsz (többé vagy nem többé, egyre megy) rá szavazni.

Mi a baj?

Előzmény: Piros Mogyorós (232)
lujza Creative Commons License 2000.06.13 0 0 234
Hogy úgy van!

Én már megpróbáltam feliratkozni, de eltünt a hozzászólásom. :(

Előzmény: Piros Mogyorós (230)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.13 0 0 233
Nézzd mindkét ember más más karakter. Árpi bácsit a sajtó emelte fel és mögötte állt az szdsz. A sajtó nagyrésze szabadelvü de nem tárgyilagos. Világ éltemben utáltam és utálni fogom azt akirol ugy irnak mintha nem csinált volna hibát. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy legyenek tapasztalataim, hogy hogyan csinálnak emberekbol sztárt vagy nép ellenséget. Utáltam amikor a Puhl Sándorból világsztárt csináltak és nézzd meg, hogy ennek lett a következmény, hogy nincs birónk az Eb sem partjelzönk, De ez nem tartozik ide.
Árpi bácsit a tettei minositik és ez nem igazán hizelgö rá nézve. Ha ismered az elmúlt tiz év történéseit akkor tudod, hogy mirol irok és beszélek. Ha egyszer lesz lehetoségem megkérdezném tole, hogy nem zavarta-e a körülötte lévo slepp állandó ajnározása.
Mádl pedig már most kinyilvánitotta, hogy számára még teljesen idegen ez a fajta munkastilus, amit folytatni fog.És megemlékezett a szüleirol s falujáról és a tanárairól. Ilyet eddig nem hallottam Göncztöl pedig már vagy tiz éve a pályán van.
Előzmény: PuPu (227)
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 232
Akkor mégegyszer. (Már majdnem egyetértünk!)

Semmi bajom nincs azzal, hogy Gönczre a jövőben is számít Magyarország. Ez egy szép gesztus, hiszen úgysem fog már semmit csinálni, majd rendezgeti az emlékiratait. de ettől függetlenül: néha szólaltassák meg stb. OK.

Azzal sincs semmi bajom, hogy az SzDSz büszke rá, hogy azért mégiscsak az ő soraikból került ki az öreg. (Bocsánat: az idős úr)

Amivel bajom van: a kettő összekeverése. Nemcsináljon úgy egy 5%-os párt, mintha az elmúklt tíz év az ő érdeme lett volna.

PM

Előzmény: Gironde (231)
Gironde Creative Commons License 2000.06.13 0 0 231
Nem vonom kétségbe. Mint ahogy azt sem, hogy azért Magyarország többsége GÁ mögött van, és ez az én szememben a plakátot elfogadhatóvá teszi.

Volt egy hivatkozás Csurkára, aki "Magyarok!" felszólítással szeret indítani. Nem értek vele egyet, szinte semmiben. De tőlem, nyugodtan kezdje azzal, hogy "magyarok", ha akarja.

Előzmény: Piros Mogyorós (230)
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 230
Félek, hogy rajtam kívül még sokan iratkoznának fel a kivétellistára...

PM

Előzmény: Gironde (225)
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 229
Hát igen, én viszont azt mondom, hogy nem szép dolog a köztársaság elnökét pártcélokra fel-, illetve kihasználni.
szerintem igenis etikátlan. Nem törvénybe ütköző, persze, de erkölcstelen.
Sajnálom, hogy az 5%-os SzDSz már csak ilyesmit tud kitalálni. Magukat minősítik vele.

Ami a MIÉP-et illeti: igazad van, az ő magyarozásuk is demagógia. De ettől még az SzDSz-é nem lett szimpatikus.

PM

Előzmény: PuPu (224)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.13 0 0 228
"Állitás nem bizonyság...." Shakespeare
Előzmény: Gironde (226)
PuPu Creative Commons License 2000.06.13 0 0 227
Köszönöm kedves segítséged, hogy átsegítesz itten a gondolkodás buktatóin, - magam is érzem, hogy kőne már valaki, aki megmondja, hogy mit is gondolok aktuálisan...
Ha mutatsz egy olyan megjegyzésem, amelyikből kiderül, hogy előítéletes vagyok, akkor nyertél azért egy Túrórudit..
És erre céloztam én is: Néhány év múlva össze fogjuk hasonlítani a munkájukat, és szeretném, ha az derülne ki, hogy Mádl legalább olyan tisztességes, mint amilyen az elődje volt...
Előzmény: Törölt nick (223)
Gironde Creative Commons License 2000.06.13 0 0 226
Oooops! Ha Népszabadság, akkor rossz. Ha Napi Magyar nemzet akkor jó.

Volt már ilyen! "Négy láb jó, két láb rossz." (Orwell)

Előzmény: nevtelen (218)
Gironde Creative Commons License 2000.06.13 0 0 225
Eddig is számíthattunk rád, Árpi bácsi, ezután is fogunk - de ezt csak az SzdSz mondja el magáról, engem ne keverjen bele.

Erre voltam bátor azt mondani, hogy de igen, belekeverheti az országot, legfeljebb Téged hagyjon ki. Jó, majd megüzenem nekik, hogy legközelebb azt írják:
"Magyarország (Piros Mogyoróst kivéve) számít Önre!"

Előzmény: Piros Mogyorós (217)
PuPu Creative Commons License 2000.06.13 0 0 224
Figyejjél Mogyi!
Mindketten ugyanazt mongyuk, csak Te felháborocc rajta, én meg azt mondom, írjon mindenki azt, amit akar.
A Miép is azt mongya, hogy aki magyar, velünk tart.
És?...
:O)
Előzmény: Piros Mogyorós (220)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.13 0 0 223
Neked már most nincs jó véleményed dr. Mádl Ferencrol.Hasonlitsad össze Mádl és Göncz emberi és szakmai munkáját. MAjd rájössz a különbségre.
Előzmény: PuPu (222)
PuPu Creative Commons License 2000.06.13 0 0 222
Na és, - ha kampányfogás, - etikátlan?
Vagy állampénzből készült, mint a koronahurcolkodós kiskönyv?
És hát egész eddig mindíg az volt a bajotok, hogy Árpi bá' SZDSZ-es, - akkor hol itten a kisajátítás?
Örülnék, ha négy év múlva Mádlról is ilyen jó véleményem lehetne...
Előzmény: Piros Mogyorós (217)
moha Creative Commons License 2000.06.13 0 0 221
end of nick
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 220
Igen? Akkor te nem értesz.
Attól, hogy szerepel a plakáton Magyarország, még nem Magyarország véleményét tükrözi, csak az SzDSz-ét. ez itt a bökkenő.

PM

Előzmény: PuPu (219)
PuPu Creative Commons License 2000.06.13 0 0 219
Győztünk.
Megértetted.
Gondolom...
:O)
Előzmény: Piros Mogyorós (212)
nevtelen Creative Commons License 2000.06.13 0 0 218
Szonda Ipsos a mai Népszababadságban

Akkor szentigaz. Ha a Sanda Ipsos mondá a Néphazugságban akkor arra mérget lehet venni, hogy úgy is van...

Előzmény: Gironde (215)
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 217
Kedves Gironde!
Itt vajon mindenki süket?

Ha vetted volna magadnak a fáradtságot, és
visszaolvastad volna a topikot, akkor megkímélhetted volna magad attól, hogy kétszer is beszúrd ugyanazt a szöveget, mert láthattad volna, hogy Göncz ellen egyetlen szavam sem volt.

Nem tudom már artikuláltabban mondani, hogy NEM a jelenlegi köztársasági elnök megítéléséről és népszerűségének rejtelmeiről szerettem volna beszélgetni. Az olyan, amilyen, mindenki szereti, nekem sincs ellene különösebb kifogásom.

Engem a PLAKÁT háborított fel, mert olcsó kampányfogásnak, az államfő érdemeinek kisajátításának érzem. ERRPŐL szerettem volna, ha beszélgetünk, nem a Szonda Ipsos nagyszerű grafikonjairól.

PM

Előzmény: Gironde (215)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.13 0 0 216
Göncz Árpádból a sajtó csinált ekkora elnököt.MIkor hallottál róla egyetlen igazi biráló szót. Mindig istenitették, pedig csinált elég hibát, csak a sajtó és a liberális elvtársak átléptek a téma felett. Ugyanez igaz Demszkyre is. Nézd meg a várost amit most felbontattott és nézd meg a kábelügyet.Igaza volt Moldova Gyürgynek, hogy a sajtó benyalt a meleg szArig Göncznek. OLvassad el azokat a hozsannázó cikkeket amit irtak róla. Képzelem mit irtak volna ha Göncz Árpád például MIÉPes lett volna.
Az általad közölt Szobda Ipszoszról pedig az a véleményem, hogy egy pártos a maszop által befolyásolt közvéleménykutató. Elég jól eltalálták az 1998-as választás eredményét.
Előzmény: Gironde (215)
Gironde Creative Commons License 2000.06.13 0 0 215
Sem erőteljes pontszámnövekedésre, sem számottevő huzamos pontcsökkenésre nem találunk sok példát az elmúlt 12 hónap során, mégis megállapítható, hogy a politikusok lakossági megítélését a stagnálás mellett leginkább enyhe népszerűségvesztés jellemezte. Ez alól egyedül a leköszönő köztársasági elnök, Göncz Árpád jelentett kivételt, aki a múlt év során összesen hat ponttal növelte egyébként is kimagasló eredményét. (Szonda Ipsos a mai Népszababadságban)

Ne erőlködj. Magyarország Göncz Árpád mellett van. De Neked persze nem kötelező, csak ne takaródzz Magyaroszággal!

Előzmény: Piros Mogyorós (209)
Gironde Creative Commons License 2000.06.13 0 0 214
Sem erőteljes pontszámnövekedésre, sem számottevő huzamos pontcsökkenésre nem találunk sok példát az elmúlt 12 hónap során, mégis megállapítható, hogy a politikusok lakossági megítélését a stagnálás mellett leginkább enyhe népszerűségvesztés jellemezte. Ez alól egyedül a leköszönő köztársasági elnök, Göncz Árpád jelentett kivételt, aki a múlt év során összesen hat ponttal növelte egyébként is kimagasló eredményét. (Szonda Ipsos a mai Népszababadságban)

Ne erőlködj. Magyarország Göncz Árpád mellett van. De Neked persze nem kötelező, csak ne takaródzz Magyaroszággal!

Előzmény: Piros Mogyorós (209)
Törölt nick Creative Commons License 2000.06.13 0 0 213
Ezt az alig pár hetet még kibirjuk veled Árpi bácsi. Félév múlva meg, már azt se tudjuk ki voltál. Majd a szadaesz beültet Téged a padsorába, hogy javitsa a tetszési indexét és népszerüségi listán is szerepelsz.
Majd népszerüsited a maszop mikikéjét ahogy tetted Tokajban.
Piros Mogyorós Creative Commons License 2000.06.13 0 0 212
Kedves PuPu!
Én mindenkit tisztelettel kértem, hogy kerüljük a személyeskedést.
Most te vagy a füleden (szemeden) ülsz, vagy szántszándékkal rondítasz bele a topikba.

Én a továbbiakban sem veszem fel a kesztyűt.
Elfogadom a magánvéleményed, miszerint gyagya vagyok, ám ne haragudj, de ezt nem fogom az emberiség véleményének tekinteni, még akkor sem, ha aláírod, hogy emberiség.

PM

Előzmény: PuPu (211)
PuPu Creative Commons License 2000.06.13 0 0 211
Há Mogyikám, - Te aztán vagy egy értetlen jószág!
Ha én kirakok egy plagátot, hogy "Mogyi gyagya, az emberiség szégyenkezik miatta!" - aláírás: PuPu, - akkor nyilvánvaló, hogy ez az én szerény, ánde annál megalapozottabb véleményem. Nem az országé, nem az egyetemes emberiségé.
Mindíg akadhatnak, akik a legnyilvánvalóbb dolgokkal sem értenek egyet...
:O)))
Előzmény: Piros Mogyorós (209)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!