Frankó volt a mai meccs, kiválóan játszottunk. Amikro pedig megszólalt a Fradi-tbáro Ria ria Hungáriája, akkor nem maradt más mint a szekunder szégyenérzés. Ja, három magyar játékossal a csapatukban (plusz egy csere). Nálunk meg 3 külföldi...
Igazából meg akartam nézni ezt a találkozót. Mondom, MTK-Kispest Magyar-kupameccs, nem lehet olyan rossz. Aztán eszembe jutott, hogy követem a Mellékhatás című sorozatot az RTL Klubon. Így aztán csak a végét néztem meg. Bevallom, hogy a Honvéd óriási csalódás volt, de hazai pályán biztos javítanak majd. Mindenesetre ez MTK-tól ez a fiatalos és lendületes foci ígéretes lesz a jövőben!
Azon gondolkoztam éppen, ha most végett érne az Nb2-es bajnokság, akkor bizony az MTK Budapest lenne a bajnok és az egyik feljutó.
Bevallom, amikor kimentem még tavaly a csapat egyik hazai meccsére, két dologra lettem figyelmes. 1. Nagyon szép lett a stadion. 2. Ugyan nincs olyan sok néző, de Gedeon kabalafigurával az élen jól ment a szurkolás a maroknyi szurkolótábornak.
Úgyhogy még szeretnék meccsre menni az MTK Arénába, mert bizony jól éreztem magam ott. A büfé is nagyon korrekt árakkal várt. A szurkolói milliő is szimpatikus volt. Tehát, ha újra beindul a magyar foci, akkor vár egy túra a Hungária körútra! :D
Az MTK - Siófok meccsre szerintem kilátogatok majd. Hamarosan megveszem a jegyem a Jegymesteren, aztán csapatom majd! :D Szimpi az MTK stadion atmoszférája és a Siófok az egyik kedvenc városom. Több sem kell nekem, ott a helyem! :D
Örülve a győzelemnek és az első helynek, nem tudom megállni, hogy leírjam: még mindig komoly bajok vannak a védelmünkkel. Azt látom, hogy a csatáraink a korábbinál keményebben visszaállnak és a középpályások is jobban odateszik magukat.
Ugyanakkor a szélsőhátvédek könnyen becsaphatók és most a középsők is durva egyéni hibákat mutattak be. Ezek a hibák közvetlen gólszerzést jelentenek az ellenfélnek. Katona balhátvédként szerepeltetését ideje lenne elfelejteni. Egy jó Bognár nagyon hiányzott. A beálló ellenfél ellen túl sok a középen történő próbálkozás.
Az előző hozzászólásomban kifelejtettem az U19-ben potenciálisan szerepet kapható játékosok névsorából az egyik kedvenc játékosomat Mezeit. Elnézést. De még mindig tudatlanságban vagyok, hogy jövő szerdán az első UEFA liga meccsen
kik fognak játszani. (A NS-ből tudom, hogy Zuigeber még mindig sérült, ezért nem játszott az U17 felkészülési mérkőzésén. Azt díjazom, hogy az MTK kérésére Kata távolmaradhatott.)
Félve figyelem az U19 bajnokcsapat európai szereplésének előkészületeit. Biztos nem vagyok az információk teljes birtokában, de úgy tudom, hogy a bajnokcsapatot már szétszedték. A legtöbbjük már nem az MTK-hoz tartozik, elígazolt, (2-en már
Olaszországban) vagy kölcsönben más csapatnál futballozik. Akik erősíthetik a jelenlegi keretet, azok a nagycsapat keretében vannak (Varjú, Kata, Zuigeber, Törőcsik, Babinszki, Schön) és ártalmasnak vélném a kiszakításukat az U19 kedvéért. Ráadásul Kata
és Zuigeber bizonyosan ca 1 hónapot távol lesz az U17 vb miatt. Jó volna, ha egy illetékes elmondaná az elképzeléseket, hogyan akarunk jól szerepelni az U19 nközi mezőnyében, úgy hogy nem veszünk ki az NB2 bajnokságból játékosokat.
Nagyon nyögvenyelős győzelmet arattunk, legalábbis az eredmény alapján. Még a 4 kapufa sem menti meg az eredményt. Pedig csak olyan játékosok voltak a pályán, akik már játszottak idén, a kapus kivételével.
Kíváncsi vagyok az edző magyarázatára. Persze nem akarom eltúlozni a tegnapi meccs jelentőségét és eredményét. Mi van Zuigeber sérülésével?
Szanyó miről zagyvált? 11-esről, amit kezezés miatt kellett volna kapnia a Vasasnak, és már a 7. meccsen nem kapják meg? A kiállítás pedig nyilvánvaló volt, akapus olyan mozdulatot tett, ami egyértelmű volt. Egyébként nem voltunk nagyon jók, de
A mai meccsen nagyon kellene a legalább 1 pont. Remélem Boris megnézte a Barcika elleni mérkőzést és megteszi a szükségeseket a jó védekezés érdekében.(A minimum az, hogy Katona ne legyen balhátvéd.) A középpályával - ha mindenki rendelkezésre áll - nem lesz gond.
A csatárok esetében mindig nagy kérdőjel, hogy a több ziccerből legalább 1-t gólra tudnak-e váltani.
Felemás érzéseim vannak. Egyfelől nagyon jó, hogy győztünk és megérdemelten tettük. Az is jó, hogy az első félidő nagy részében élvezhető, élénk, veszélyes helyzeteket kialakító volt a játékunk.
Másrészt a második félidő a játékfelfogás, a tenniakarás nem tetszett. Ismételten meg kell állapítani, hogy a védelem gyenge és ha nem tudjuk jobbá tenni, úgy inkább előbb, mint utóbb, ráfázunk. Szélsőhátvédeinket úgy csapják be,
hogy az ellenfél az ötösig jut, míg hátvédünk a szögletzászlóhoz fut. Egy védőt be lehet csapni, de nem így. A helyzetkihasználás is gyenge. Bognáron sok múlik és amennyiben nem megy neki a játék, az egész csapat megszenvedi.
Biztató Lencse megváltozott hozzáállása a játékhoz és Kata helytállásais.Remélem utóbbi nem sérült meg. Kiderült, hogy sok a sérült. Az eddig tudott Baki, Gera pároson túl, Varjú, Zuigeber,, Bese, Szerencsi.
Van további 2 sérült. Neveket a titoktartási kötelezettség (irónia) miatt nem közölnek. Bár valószínűsíthető, hogy az egyikőjük Varjú, aki a válogatott meccsen sérülhetett le. A védelmünk eddig sem volt megbízható, remélhető, hogy a 2 hét
A játékosok (edzői stáb, vmint ...) a DAC meccs után 4 nap teljes pihenőt kaptak. Egy hét múlva megtudjuk, hogy ez egy zseniális húzás, vagy egy értelmetlen butaság volt. Szerintem, ha a fiúk nem éjszakai bárokban drogozva töltik idejüket, úgy
nem hülyeség. Viszont - eredménytől függetlenül? - a lendületet, akarást,egészséges agresszívitást azt elvárjuk.
Hrepka a nulla nullája volt a Vasasban, csoda, hogy eddig maradhatott, szerintem a tavalyi évben, ha beállt, akkor sem volt momentuma, egyszerűen vicc volt...
Torghelle, ha már csak rúgna 2 gólt, akkor megérte Hrepka helyett...