Nekem is sikerült már néhány egészen tűrhető CD-t venni ebben a kategóriában. De a múltkor úgy jártam, hogy egészen elment a kedvem a CD-vásárlástól. Vettem egy olyat, hogy:
Claudio Monteverdi: Madrigali amorosi & guerrieri
a "Masters of the Millennium" sorozatból a Collegium Musicum Noricum előadásában.
Rajta van még az "In illo tempore" című 6 szólamú mise az ORF kórus előadásában.
Több mint 10 év kóruséneklési tapasztalattal a hátam mögött tudtam, hogy ezek a művek nem lehetnek rosszak, és úgy gondoltam, bármilyen is az előadás, arra alkalmas lesz, hogy megismerjem ezeket a műveket.
Hát tévedtem. Annyira csapnivaló mindkét kórus, hogy egyszer sem bírtam végighallgatni. Akinek pedig ez az első találkozása Monteverdivel, azt nehéz lesz rávenni arra, hogy tegyen még egy kísérletet.
Sokakkal ellentétben én nem tartom rosszank, hogy az áruházak polcain párszáz forintért lehet vásárolni komolyzenei CD-ket.
Elhiszem, hogy esetenként nem nyújtják azt a minőséget, mint egy neves előadótól/előadóktól származó felvétel, de az első lépés megtételéhez hozzásegítik a komolyzene hallgatási hagyománnyal nem rendelkező, de nyitott, a kortárs slágerekből kiábrándult embert.
Ha csak vájtfülűeknek készített, alacsony példányszámú, drága albumok jelennének meg, a komolyzenét kedvelő kör soha nem tágulhatna ki és ezt szerintem senki sem kívánja.
Aztán ha az illetőt elkapta a gépszíj, Vivaldit hallgat ShyGys helyett, a Danubiusról lassan átszokik a Bartókra (Csak ne lenne ilyen rossz a vétel itt vidéken), elmegy néhány komolyzenei koncertre és megtudja, hogy van különbség zene és "zene" között.
(Mielőtt més esetleg flame-et robbantanék ki, megjegyzem: nem csak a komolyzene zene, minden műfajban születtek/születnek értékes alkotások)
Kedves mya_tom,
A Café Momus Komolyzenei Magazin nem csak beszámol koncertekről, hanem szívesen közli az olvasók észrevételeit, írásait is! (www.momus.hu)
Ugyanebben a lapban (hi-fi audio rovat)Degrell Lászlónak van egy cikke a műholdakról fogható komolyzenei rádióprogramokról.
(És még sok korábbi jó cikk Stewie Wonder barátunk tollából - vagy szövegszerkesztőjéből :-)
"pinde válasz erre | adatok | e-mail 2000.10.09 12:55 (300)
Volt, aki meghallgatta a korábban emlitett MIDI honlapon hozzáférhető "kortárs" műveket. Ha
igen, hogy tetszettek?"
Mivel már nagyon régóta nem jártam a topicban (leszámítva az előbbi pár beírásomat, de akkor nem olvastam vissza), szóval van mit elolvasnom.
Az említett honlapon se jártam még, de meg fogom nézni. (előbb-utóbb)
Hosszadalmasabb hozzászólást szeretnék megejteni. Nem kapcsolódik az
eddigiekhez, csak egy koncert apropóján kívánkozik ki belőlem az alábbiak
leírása. Persze az egésznek igazán egy koncertbeszámolós-topicban lenne a
helye, nem pedig egy "elméleti vitás" topicban, de sajna az előbbi típusú
topic nincs. Mindezek ellenére talán lesz valaki, aki szívesen fogja olvasni,
ha nem, elnézést a helyfoglalásért. Persze az igazán nagyszerű az lenne (nekem),
ha véletlenül valamelyik itteni fórumos szintén ott lett volna ezen a
koncerten és véleményét ütköztetné itt az enyémmel.
Előljáróban mindenképp szeretném megemlíteni: soha nem tanultam és persze nem
is tudok játszani semmilyen hangszeren, szakmailag tehát nem értek a
zenéhez, csak a magam módján szeretem - de nagyon - a nagybetűs ZENÉ-t, azaz
az amatőr laikusok népes táborának vagyok tagja, egyszerű számítástechnikusként.
Nagyon régen voltam a Zeneakadémián; hangversenyen. Részint, mert egyedül nem
igazán szeretek menni, részint, mert olyan az életritmusom, hogy sem
rászervezni, sem a "szertartásszerű" ráhangolódásra egyszerűen nincs módom.
(Ez a "passzivitás" is oka annak, hogy még a gondolatával sem játszottam el a
fent említett koncert-beszámolós topic itteni megnyitásának.) De Bach
évforduló kapcsán elképzelhetetlennek tartottam, hogy legalább egy Bach-
hangversenyre ne menjek el.
Az ominózus hangverseny "hivatalos/technikai" paraméterei =>
2000. szeptember 30-án, 19:30-kor a Zeneakadémián elhangzott; J.S.Bach:
h-moll mise. Előadták a Győri Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar, vezényelt
Medveczky Ádám. A tényleges szólisták: Pászthy Júlia, Verebics Ibolya,
Niedermann Elek(?), Kővári János, Daróczi Tamás.
A pár perces csúszás után, a koncert évad-nyitó jellege miatt egy év
kórus-énekesi díj is átadatott, egy hölgy közkinccsé tette (meglehetősen
indiszponáltan) az énekesek valóságos névsorát. A végén mintegy négy percnyi
tapsban megjelenő tetszés- nyílvánításban még virágot is kaptak az énekesek és
a karmester. És 21:37-kor felálltunk székeinkből. Ez a tény már előrevetíti,
hogy nem-semmi tempójú h-moll misét vezényelt Medveczky Ádám persze szünet
nélkül, egybe.
A zenei misékről mint műfajról...
Ammennyire én tudom, a katolikus Istentisztelet középpontjában álló mise
minden egyes részét az egyház az ősidőktől fogva dallamokba öntötte. Ezen
énekeket két nagy csoportba lehet sorolni: egyrészt vannak az ünneptől
független szövegezésű ÁLLANDÓ énekrészek (amiknek szövegezése az [egyházi] év
minden ünnepére és napjára ugyanaz) és másrészt vannak az ünneptől függő
szövegezésű VÁLTOZÓ énekrészek. Az állandó énekek: Kyrie, Gloria, Credo,
Praefatio, Sanctus, Benedictus, Pater Noster, Agnus Dei, Ita Missa Est,
Benediciamus Domino. A változó énekek: Introitus, Graduale, Sequentia,
Offertorium, Communio. Az állandó énekekből kristályosodott ki a gregorián mise,
latinul Ordinarium Missae. A változó énekekből lett a Proprium Missae. De van
olyan mise, ahol együtt vannak az állandó és változó énekek, mert itt már a
változó énekek szövege is állandó ez pedig a gyászmise (Requiem). Legnagyobb
zeneszerzők a tapasztalat alapján a gregorián mise és a gyászmise szövegére
komponáltak leginkább, talán azért, mert mondanivalójuk egyetemessége nem
ünnephez, korhoz kötött. Nagyjából a misékkel párhuzamosan nyerte el végső
formáját a Stabat Mater, a Magnificat és Te Deum szövege.
A gregorián énekről nagyon röviden: A Római Katolikus Egyház hagyományos
liturgikus éneke, ami a kereszténység elötti gyökerekből a 3-4. században
jellemző formákba tömörült, 7-8. században kiépült, 11. századra elterjedt. A
gregorián dallamok magukba foglalják az ambrózián, a gallikán, és a mozaráb
dallamvilágot. A gregorián ének keletkezése természetesen elválaszthatatlan a
liturgiától. A gyökerek visszanyúlnak a hellén idők Istentiszteletéig, ahonnan
is írásos feljegyzések vannak zsoltárokról, Amenről, Hallelújáról, Háromszoros
Sanctusról. 1. századi források említenek kisázsiai váltakozó karéneklést,
zsoltározást, himnusz-éneklést. Ifj. Plinius említ a 2. századból éjszakai
Officiumot. 3. századból ismertek a szír gnosztikus himnuszok. Ekkora esik az
antifonális (felelgető-kórusos) éneklés kezdete. A 4. századot jelzik Efrém
himnuszai, Flavianus, Diodorus antifónája. És ezután már jelentkezik az igény
és történnek meg az első próbálkozások a liturgikus zene rendezésének
irányába. Az átfogó rendezés I. Gergely pápa (590-604) nevéhez fűződik. A
gregorián jelző az ő szervező-rendszerező szerepére utal.
A zenei misék tételeiről nagyon röviden: KYRIE. Refrénszerű kiáltás formájában
használt könyörgés: "Uram irgalmazz!" jelentéssel. Elsőként Aitheria spanyol
zarándoknő említi a 4. század végi jeruzsalemi liturgiában. Mint hivatalos
liturgikus énekről 700 körül esik szó róla először. GLORIA. Atya-Fiú-Szentlélek
Szentháromságát dícsőítő formula (Doxológia). Görögül az 5. századból,
latinul a 7. századból ismert. CREDO. A 325. évi Niceai zsinat alkalmával
megállapított, minden időkre érinthetetlen hitvallási tételek egybefoglalása,
a görög egyházatyáknak Isten(ség)ről, Krisztusról és a Szentlélekről alkotott
konkrét felfogása. A gregórián-mise harmadik része, középpontjában Jézus
megtestesülése, halála és feltámadása triptichonjával. Tehát abszolút uralkodó
a "mágikus" hármas szám. Mint liturgikus ének a 6. században szerepel először.
1014-ben kerül rövidített szöveggel a katolikus liturgiába. Amúgy a mai napig
használatos a teljes szöveg. SANCTUS-BENEDICTUS. A 6. századtól egybetartozó
énekek, a többszólamúsággal vált ketté, de ezután is volt olyan zeneszerző,
aki egy tételnek vette. 1600-ban hivatalos jóváhagyást nyert, 1921-ben
előírássá vált mint liturgikus ének alkalmazása. AGNUS DEI. Háromszori "Isten
báránya Te elveszed a világ bűneit" és a hozzákapcsolódó "Irgalmazz nekünk"
könyörgésekből valamint az "Adj nekünk békét" kívánságból áll. A római
katolikus liturgiába való bevezetése I. Segius pápa (687-701) nevéhez fűződik.
Hadd eresszek el evvel az Agnus Dei-el kapcsolatban egy kis "vulgár-
teológizálást": Az egész mise-szöveg legproblématikusabb pontja szerintem ez az
Agnus Dei rész, ami mellesleg még a Gloriában is felbukkan. Az én gyarló
eszemnek felfoghatatlan gondolatmenet, hogy Isten egyik oldalon a tudás
fájáról gyümölcsevés miatt az eredendő bűnnel és annak következményeivel veri
meg az emberiséget, majd egyetlen fiának Jézusnak "Isten bárányának"
feláldozásával megváltja a világot bűneitől. Olvastam anno ifjú
koromban valahol, hogy mennyire (felfogásbelileg) különböző Agnus Dei
tételeket komponált Bach és Beethoven. Ami talán betudható lenne, hogy valaki
a bárány-szimbólumot ragadja meg, valaki az áldozati jelleget domborítja ki.
Én egyet tudok biztosan: nekem mind a h-moll mise Agnus Dei-e, mind a Missa
Solemnis Agnus Dei-e fájdalmasan tragikusan hangzik, tempóbeli különbözőségük
dacára. Amúgy Medveczky majd' kétszer olyan gyorsan vezényli mint Karl
Richter, de egyáltalán nem tűnik hajszoltnak.
H-moll miséről mint műről...
A mai napig a zenetörténet egyik legnagyobb rejtélye/talánya, hogy Bach, aki
oratóriumai, passiói, kantátái, mottetái beláthatatlan sorában annyi örökbecsű
tanúságát adja PROTESTÁNS/LUTHERANUS (evangélikus) istenhitének, miért pont a
KATOLIKUS gyökerű latin nyelvű misét választja (talán a zenetörténetnek is)
legmonumentálisabb zeneművének megírásához. Sem keletkezési időpontja, sem
eredeti motivációja nem ismert. Felmerült, hogy Bach Erős Ágost király
utódjának megkoronázására írta volna a grandiózus misét. De a mű óriási
előadói apparátusa, szellemi-technikai nehézségei, robosztus méretei cáfolják
ezt. Szerintem egy minden gyakorlati megfontolástól távol álló, minden
világias elemtől mentes művészálom beteljessedésével állunk szemben a mise
meghallgatásakor. Magának Bachnak esélye sem volt élőben egyben hallania vagy
előadnia/előadatnia leginkább szervezési lehetőség és alkalom hijján. A mű
nagyobb időtartama miatt eleve koncertszerű előadásra alkalmas, semmint egy
átlagos istentisztelet részének, szerintem.
Annyit érdemes még kiegészítésül tenni, hogy protestáns szokás szerint
voltak úgynevezett paródia-misék (persze a paródia hagyományos értelemben van
véve) az un. Missa, amelyeknek tételei a Kyrie és Gloria. A h-moll mise
eredeti címe is tükrözi ezt: Missa, Credo, Sanctus, Agnus Dei. És amilyen kis
misét maga Bach is írt legalább négy darabot. Egyébként érdekes módon a
nevezetes Missa Solemnis "kategóriájú" misék történetileg legelőször elkészült
darabja éppen a h-moll mise.
A "piros" magyar nyelvű zenei lexikon is csak a Drezdai udvar megrendelését
említi megkérdőjelezve, odáig menve, hogy a tételek összetartozását is vitatja
egyéb (pl kantáta) tételek átírásával "meggyanúsítva" Bachot. Nekem mint
kívülállónak megkérdőjelezhetetlenül abszolút egységes a h-moll mise, a
kantáta tételektől több vonatkozásban eltérő zenei jegyekkel. Még akkor is, ha
az eredeti címe nem h-moll mise volt, hanem Missa, Credo, Sanctus, Agnus Dei.
Szubjektive mindössze csak annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy rengeteget
hallgattam és hallgatom, nagyon szeretem, és azt hiszem nagyon érzem lelkem
belsejéből Bach ezen zeneművét... Számomra a h-moll mise etalon-felvétele a
Karl Richterrel és a Müncheni Bach kórussal 1961 februárjában és áprilisában
rögzített felvétel. A végén jelzett játékidő-összehasonlítás alapjának is
természetesen ezt a felvételt választottam. Ez sem egy lassú h-moll mise, de
nagyságrenddel lassabb mint a koncerten hallott h-moll mise.
Medveczky Ádám karmesterről...
Emlékezetem szerint, 1973-ban 9 éves kisgyerekként izgultam végig az első
karmesterverseny minden másodpercét egy csésze anyai készítésű csipkebogyó
tea támogatásával. Máig él az emlékeimben Medveczky verseny-interpretációja =>
a később lemezre is játszott Dvorak Újvilág-szimfónia, annak is nevezetes
negyedik tétele. Ez volt az a nevezetes karmesterveseny, ahol feltűnt első
díjat nyerve Kobajasi Ken-Icsiro, megelőzve a második helyezett Medveczky
Ádámot. Szerintem nagy igazságtalanság volt a zsűri ítélete, én tőlem igen
távol állt kezdettől fogva a későbbiekben ÁHZ-hoz leigazolt japán származású
karmester. Bárennyire nem volt rossz karmester, az első díjat nem érdemelte
meg, és én meglehetősen nagy tragédiaként éltem meg a dolgot.
Az ominózus Újvilág-szimfónia lemezfelvételről... Nekem a mai napig az ő
Újvilág-szimfónia előadása képezi a csúcsot, az etalont a Dvorak-mű
vonatkozásában. Az én meglátásom szerint pont az ilyen "sláger" zeneművek
előadása a legeslegnehezebb. Fülbemászó dallamok, könnyen emészhető, hatásos
zene, statisztikailag értékelhető mennyiségű embertömeg képes érteni/érezni,
(lelkileg)hallani a művet. Itt minden rezdülésnek, szünetnek, levegővételnek
hangulati aránynak kiemelkedő jelentősége van. Ebbe a kategóriába tartozik
nekem például Vivaldi Négy évszakja, Bach III. Brandenburgi koncertje, a II.
h-moll szvitje, Händel op.4/4-es orgonaversenye, Mozart Kis éji zenéje, nagy
g-moll szimfóniája, Beethoven 5. szimfóniája, Schubert nagy C-dúr szimfóniája
Liszt Esz-dúr zongoraversenye, Csajkovszkij 5. szimfóniája, Bizet Carmen és
L'Arlesienne szvitjei, Hacsaturján Gayaneh-beli Viharja, vagy éppen Dvorak
honfitársának Smetanának Moldvája stb.
Ezek azok a művek amelyeknek nagyon kevés jó felvétele van, legalábbis azok
közül, amik az én horizontomon felbukkannak, amelyeknek interpretálásakor az
ismeretlen karmestertől a legnagyobb karmesterekig többnyire elvéreznek nálam.
Az újvilág-szimfónia esetében például maga a nagy Karajan is; legalábbis az
általam hallott egyik felvételén. És mindezzel talán sikerült érzékeltetnem,
hogy mennyire szeretem az olyan előadót (Medveczky Ádámot), aki képes volt egy
bármilyen műnek de etalon-szintű felvételének megalkotására.
Medveczky Ádám óriásit homorított az én megítélésem szerint ezen a koncerten...
Szédületes tempójú h-moll misét vezényelt, ami két kivétellel (Et Incarnatus,
Sanctus I) indokolt illetve indokolható volt. Az Et Incarnatus(Megtestesülés)
teológiai mondanivalóját illetően talán nem igényelne szélsőségesen lassú,
melankólikus dallamvezetést, rám mégis nagy hatással volt/van Klemperer tételt
illető visszafogott, lassú tempója. A Sanctus I. már más helyzet; mégpedig
szövegtől függetlenül. Ez az az eset egész egyszerűen, amikor a picit lassabb
tempó csupán hosszabb élvezetet ad.
Nagyon jól egybetartotta a zenekart és énekkart. Többször mosolyogva, de
ugyanakkor koncentráltan, mindenre odafigyelve vezényelt.
A kórus-tételek sorából kiemelkedő teljesítmény volt a nyitó Kyrie Eleison
nagyon kiváló hangulat-megalapozása, (amikoris jó néhány év eltelte után
ismét megállapíthattam, hogy még mindig milyen remek akkusztikájú - nekem a
botfűlűnek is - a Zeneakadémia nagyterme) a Gloriából a Gratias Agimus élénk
tempójú tétele és a lezáró rendkívül virtuóz Cum Sancto Spiritu, A Credo in
Unum Deum szövegre komponált két különbőző de egymást erősítő tétel(amiket én
amúgy "zene-pszichológialiag" a legnehezebb kórusoknak tartok, több felvétel
meghallgatása után levont konzekvencia alapján és amit külön öröm, hogy
Medveczky Ádám zseniálisan oldott meg), a Resurrexit-kórus (amin belül külön
kiemelendő a csupa hölgyből álló gordonkás-csapat nagyon intenziv és
ugyanakkor meleg tónusú játéka), a Sanctus kórus mindkét része más másért és
végül a záró Dona Nobis-kórus katarzisa.
Biztos ismerős érzés mindenkinek, hogy LP/CD vásárlásakor de nem csak
vásárláskor(!) szeret az emberfia belehallgatni egy-egy műbe és ilyenkor
választania kell egy részt mert az egész művet meghallgatni mégiscsak
pofátlanság. Nekem a h-moll mise mint mű esetén ez a meghallgatandó
súlyponti részlet a Sanctus tétel első fele.
Vannak zenék/tételek amikor éppen csak egy-egy hangban koncentrálódik valami
lényeges zenei esszencia, mint például Bach négycsembalós hangvereny
Vivaldi-átiratában a második harmadik tétel közötti átmenetben, vagy éppen
Beethoven Resurrexit kórusa előtti a kínhalált-szenvedést jelképező szoprán
'Passus'-kiáltás első fele. És ilyen nagyon fontos hang(ok) található(k) a
Sanctusban is a 18, 20, 22.taktus nyitó hangjában "Deus" első szótagjára.
Nekem ez a vízválasztó, ez(eke)t a Bach által leírt harmoniá(ka)t valaki vagy
vissza tudja adni vagy nem. Nekem Medveczky Ádám visszaadta, és döntő súllyal
esett latba a pozitiv összkép megfogalmazásánál.
Hogy valami kritikusat is mondjak Medveczky Ádám karmesteri teljesítményéről:
Az én szemem szerint nagyon görcsösen, mereven vezényelte a Gloria nyitó-
kórust (ami miatt nem írtam le a felszabadult dícsérő jelzőt a vezénylésének
jellemzésére/dícséretére), de az szerencsére nem jött át annyira a zenén
(behúnyt szemmel élvezhető volt), de evvel együtt nem nagyon tudom hová tenni
a jelenséget.
Egy valamit elmagyarázhatna nekem egy itteni fórumos hozzáértő: képes
korrigálni egy zenekar+énekkar a karmester esetleges bármilyen jellegű
indiszponált pillanatát, avagy a diringesi indiszponáltság törvényszerűen
tovagyűrűzik a zenei hangzásig??
A másik amit nem értettem, hogy mintha a karmesternek lettek volna fölösleges
beütései, én a gyarló hozzánemértő biztos elsőre elkezdtem volna énekelni, míg
érdekes módon az énekkar a második ütésre és egyszerre zendített rá.
Ez is azt mutatja: mekkora szerencse, hogy én a hallgatóság soraiban
foglaltam helyet és nem mondjuk az énekkarban :o)
A többi zenészről most már csak tényleg néhány szóban:
A 4.tételben nekem nagyon bizonytalan vonalvezetésűnek tűnt az első hegedű.
Nagyon nem tetszett a 7. tételben a fuvolás: mintha teljesen függetlenítette
volna magát a fősodratú eseményektől. (De aztán a Benedictus tételben már
javított és jobbik formáját mutatta.) Azért gondolom, hogy a fuvolás volt a
hibás, mert elég tartósan "divergált" a szólója, ami valószínütlenné teszi a
rossz karmesteri instrukciót. A 10. tételben nagyon csúnyán nyitott a kürtös
nem merem azt modani hogy hamis volt, mert csalóka is lehetett, de aztán
belejött és tisztán intonált aztán meg valahogy a basszus is csúnyán vette
többször a levegőt: nekem ez a tétel-interpretálás tetszett legkevésbé. A
trombitás-szekció nagyon kíváló volt mindvégig, az egyszem rémhamis hangot az
Osanna - da capo vége felé, de ez betudható talán az egymenetes előadás miatti
hangolási-lehetőség hiányának. Nagyon jó volt a szóló-oboa, a csembaló, hat
gordonkás hölgyből álló cselló-szakasz, élén a nagyon kíváló első-gordonkással.
Egész rendkívül profi volt a Nemzeti Énekkar. Nagyon jók voltak a szólisták is
mindösszeségében.
Száz szónak is egy a vége: nagy ünnep volt legalábbis nekem ez a -múlt
szombati h-moll mise.
FÜGGELÉK: (Először a Karl Richter-felvétel majd a Medveczky-koncert adatai)
01.Kyrie Eleison..............12:16.|.10:43.|.-01:33
02.Christe Eleison.............5:49.|..5:07.|.-00:42
03.Kyrie Eleison...............3:52.|..3:30.|.-00:22
04.Gloria in excelsis Deo......2:01.|..2:00.|.-00:01
05.Et in terra pax hominibus...4:48.|..4:13.|.-00:35
06.Laudamus te.................4:31.|..4:46.|.+00:15
07.Gratias agimus..............3:28.|..2:26.|.-01:02
08.Domine Deus.................6:36.|..5:11.|.-01:25
09.Qui tollis..................4:03.|..2:48.|.-01:15
10.Qui sedes...................4:29.|..4:42.|.+00:13
11.Quoniam.....................5:52.|..5:26.|.-00:26
12.Cum Sancto Spiritu..........4:12.|..4:35.|.+00:23
13.Credo in unum Deum I........2:40.|..2:02.|.-00:38
14.Credo in unum Deum II.......2:09.|..1:56.|.-00:13
15.Et in unum Dominum..........5:26.|..3:51.|.-01:35
16.Et incarnatus...............3:41.|..2:52.|.-00:49
17.Crucifixus..................3:04.|..3:36.|.+00:32
18.Et resurrexit...............4:28.|..4:24.|.-00:04
19.Et in spiritum..............5:38.|..5:18.|.-00:20
20.Confiteor I.................3:00.|..3:00.|. 00:00
21.Confiteor II................2:05.|..1:20.|.-00:45
22.Confiteor III...............2:14.|..2:21.|.+00:07
23.Sanctus.....................3:18.|..2:52.|.-00:26
24.Pleni sunt caeli............2:29.|..2:20.|.-00:09
25.Osanna......................2:55.|..2:52.|.-00:03
26.Benedictus..................4:56.|..4:26.|.-00:30
27.Osanna da capo..............2:56.|..2:54.|.-00:02
28.Agnus Dei...................6:36.|..3:36.|.-03:00
29.Dona nobis..................3:25.|..2:48.|.-00:37
====================================================
.............................122:57.|107:55.|.-15:02
Sziasztok!
Nem olvastam végig a majd 300 hozzászólást, ezért lehet, hogy volt már szó az After Crying (magyar)együttesről. Ez igazából egy progresszív rock zenekar, de szép számmal akadnak darabjaik között olyanok, amelyek méltán megállják helyüket a komolyzenében. Aki nem ismeri, annak csak ajánlani tudom őket...
Van egy olyan könyvtára, ahol mai zeneszerzők (kezdők és haladók) művei hallhatók a világ minden tájáról MIDI formátumban. A darabok meghallgathatók, de nem letölthetők.
Utánanéztem, de csak a 7. és a 9. volt meg szimfóniák közül. Ezt a honlapot (ajánlom midenkinek) egy időben sokat látogattam, és néhány darabot ezekből a midifájlokból próbáltam megtanulni. Néha viszont komoly problémába ütköztem, mert nem tudtam egy ismert dallamot beazonositani név és cim szerint.
En meg a 60-85 kozottibol ismekek jelentosebbet, ugyanakkor 85-00 kozott alig valamit. Az sem tukrozi az aranyokat. Nyilvan a nalam tizessel fiatalabbaknal pont forditva vannak az idezett tartomanyok. A zenehez feltehetoen keves koze van, inkabb a korhoz es szokasokhoz kotheto.
Ez való igaz. A kérdéseim ennek ellenére fenntartom. De ha már popzene, akkor egy új kérdés: sok rádió 1955-60 táján húz határt, minek egyik következménye, hogy az ez előtti időkből közismertként fennmaradt "könnyűzenékből" (Scott Joplintól, a régi magyar filmzenékig) ma már nemigen lehetne Dunát rekeszteni. Én például a hatvanas évekből valószinűleg több dalt ismerek, mint a megelőző hat évtizedből. Ez valószinűleg nem felel meg a "valós" arányoknak.
Mihelyt nem kell a "komolyzene" alatt valami nagyon szukitett dolgot erteni, lesz annyi emlekezetes dallam a jelen szazadban hogy dunat lehet vele rekeszteni.
Sietve bevallom, hogy az én klasszikus zenei műveltségem csak "átlagos". De hallottam pár huszadik századi művet már, és nagyon kevésből tudnék dallamot idézni, és ez valószinűleg tényleg azért van, mert a dallam, mint zenei tényező hátrébb szorult. Ott van például Bartók, akiről tudom, hogy szinte a semmiből teremtett egy új harmóniavilágot, mégis csupán egy zongoradarab dallama jut eszembe a nevével kapcsolatban. Viszont a stilusa alapján művein érzem a bartók-stilust.
Az utóbbi évtizedek komolyzenéje már egy picit elvont nekem. Néha eszembe jut, hogy mi lenne, ha a kortárs zeneszerzők "nosztalgiáznának" egy picit, és újra születnének romantikus, barokk, reneszánsz stilusú darabok. Nem egyszerűen tucat-stilusgyakorlatok, hanem olyan művek, melyek dallama elég jó ahhoz, hogy az emberek emlékezetében fennmaradjon. Persze lehet, hogy születnek, csak nem jutnak el a közönséghez. Kiváncsi vagyok, hogy, ha mondjuk a Für Elise,
vagy a Négy Évszak manapság irodott volna, közismertté tudtak volna-e válni. Szerintem nem valószinű. Talán filmzeneként, mint mondjuk a Star Wars főcimzenéje. Egyéb vélemény?
Sejtelmem szerint igaz, de azt sietve hozzáteszem, hogy az utóbbi ötven év zeneirodalmából túl keveset ismerek ahhoz, hogy ezt bátran ki merjem jelenteni. Azért gondolom így mégis, mert ha a régebbi korok zenéit is megfigyeljük és összehasonlítgatjuk, észrevehetjük, hogy a zene különböző építőelemei eltérő súllyal szerepelnek az egyes korok zenéjében. Arra gondolok, hogy a dallam, a harmónia, a ritmika, a dinamika változó jelentőséggel bírt. Meglehet, hogy a 19. század zenéjében a dallam fontosabb szerepet játszott mint később, de a századon belül is csökkenő tendenciát lehet megfigyelni.
Pl. Verdi irigyelte Bellinit a dallamaiért, pedig ebben ő se volt rossz. De pl. hasonlítsátok össze mondjuk a Nabucco-t az Otello-val! Utóbbiban alig van olyan dallam, amit jól végig lehet énekelni, mégsem mondanám gyengébb műnek. Egyszerűen arról van szó, hogy 45 év alatt egy ember művészetén belül is áthelyeződnek a súlypontok.
A topik olvasói szerint igaz-e, hogy a 19. században sokkal több jó dallam született, mint a huszadik század klasszikus zenéjében, vagy ez csak "optikai csalódás"? Ki mennyire becsülné az átlagemberek által ismert (legallább egy dallam erejéig), az emlitett évszázadokban született zeneművek számát?
"ma is születnek sikeres művek". Ez igaz, csak aztán valahogy nem indulnak be a dolgok. Most hirtelen - hogy kamarazene is előkerüljön - egy Orbán-trió jut eszembe. Egyszer ment, azóta sem - miért nem? Pedig igazi sikere volt, szívesen meghallgatnám újra.
(Nem olyan siker volt, mint pl. az, amikor a ZAK felső erkélyéről mennek le "őszintén gratulálni" (diplomácia, óhh...) az akadémisták. Érdemes hallgatni, élmény...volt benne egyszer-kétszer részem.)
Amikor én Esterházy hercegként odaszóltam Haydn-mesternek, írna már egy újabb baryton-triót, az nem zeneipar volt. (Ha lehetnék valami szabadon választott emberke, akkor Pompakedvelő Miklós lennék, egy Haydn!!! mint házi szerző - nem cserélnék senkivel...) Mellesleg érdemes olvasgatni Haydn levelezését: sorozatosan hülyét csinált az akkoriban megjelenő első zeneiparosokból(kiadókból). Ma megtehetné?
A lényegi baj szvsz az IPARszerűség, nem az üzlet.
A gregoriánhoz: az tényleg akkor megy, ha él. Nekem van néha részem benne, de ilyen hely, ahol naponta megy, alig 2-4 van Mo.-n.
sinequanon:
>sajnos - most fel lehet hördülni - még a kottával sem tudok mit kezdeni
>...
>Az, pedig, hogy könyvet is írtál, még jobb - melyik lenne az?
>Először is még voltak olyan sikeres, életképes bemutatók, amelyek tárgyai a mai napig közkedveltek. Kérdem én, ki hallgat ma rendszeresen 30 év előtti Boulez-műveket?
Pont az a gond, hogy a közönség lemaradt, emiatt a zeneszerzés mestersége öncélúvá vált. Emellett ma is születnek sikeres művek, melyeknek jó részét a könnyűzene című nemlétező skatulyába szokás belegyömöszölni. Gondoljunk bele, hogy pl. a Vízizene, vagy akár Bach zenekari szvitjei szintén ebbe a skatulyába mentek volna annak idején. Arról viszont fogalmam sincs, hogy hogyan viszonyult a kortárs közönség pl. Gesualdo mai füllel hallgatva is disszonáns kórusműveihez. Tud erről valaki valamit? Talán úgy voltak vele, hogy a herceggel jó lesz vigyázni, nehogy úgy járjunk, mint a hercegné?
>Másodszor: a szórakoztató zene is megkövetelt szerzőitől/előadóitól egy bizonyos (nem is túl alacsony színvonalú) technikai és elméleti tudást - hol van ma ez?
Ugyanott. A különbség ott van, hogy egyéb szemetet is eladnak szórakoztató zene gyanánt, ami nem is szórakoztató meg nem is zene, de eladják, mert megtehetik, mert a közönség igénytelen, mert kimaradt az életéből az aktív muzsikálás, így nem alakult ki benne a képesség, hogy különbséget tegyen jó és rossz között.
>Harmadjára: nem volt olyan jellegű elidegenedés a "komoly" és a "könnyű" zene élvezői közt, mint most.
Az élvezői között most sincs elidegenedés. Elidegenedés a saját magukat nemlétező skatulyákba gyömöszölő sznobok között van.
>Negyedikképpen: a zeneipar csak a komolyzenében létezett, pontosabban akkor kezdett kialakulni azon kívül...
Az nem zeneipar, amikor a herceg megrendeli a zenét a vacsorához és az azt követő bálhoz? Vagy az nem elég könyű? Egy menüett, egy gigue, egy gagliarda az mi? Talán nehéz zene?
Vagy az nem zeneipar, amikor az igric olyan históriát költ, ami tetszik a földesúrnak, és ellátja egy heti elemózsiával, hogy a szomszéd városokban is elénekelje?
>ajénlom menj el valamelyik kortárszenei fesztiválra. ... Néha az az érzésem, hogy verseny zajlik, ki tud nagyobb baromságot csinálni. A kedvencem az volt, amikor az Amadinda egyik koncertjén 10-20 percig egy jól bemikrofonozott óriáskaktuszt pengettek....
Hát erre tényleg el kellett volna mennem :-)
>gregoriánhoz: ... élő volt, satbil volt a helyzete. Azért, mert nem megőrizni, hanem csinálni akartak valamit, és gyakorlati _funkciója volt_.
Lényeges szöget találtál fejen. Úgy lehet valamit legjobban megölni, ha elkezdjük "megőrizni".
Na megjöttem! De időbe telik, mire behozom hátrányomat.
stevie:
>A komolyzenei produkciok pedig eleve nagyon dragak (...) es ez korlatozza a profit merteket,
Hogy mi komoly, mi nem komoly, az egy másik vita tárgya, itt nyilván a nagyzenekari, oratorikus stb. produkciókra gondolsz. Hogy ezek annak idején ilyenné fejlődtek, annak pont az volt az oka, hogy a gazdaság elbírta. De vajon kell-e egy Vivaldi négy évszakhoz negyven ember, amikor hat muzsikussal sokkal jobban szól? Nemrég hallottam ilyen minimál-együttessel a nyarat, és nagyon tetszett.
Énekeltünk már János-passiót, Messiást, Karácsonyi oratóriumot, voltunk vagy 30-an a kórusban, a zenekarban lehettek legfeljebb 20-an. Nem kell a megalománia, kis létszámmal jobbat lehet csinálni.
Persze a Mahler 8. szimfoniában pont a létszám az egyik poén, de azt nyilván Mahler is sejtette, hogy pont ezért nem soxor lesz előadva a mű.
Aztán ott vannak a templomi orgonakoncertek, zenés áhitatok, illetve a liturgia keretein belül felhangzó zene. Ezek aránylag kis önköltségűek, és ma is kb. az a szerepük, mint régen. "Komolyságuk" nem értékelődött át, talán csak a hit és a zene súlyának aránya változott meg a hallgatóságban.
>... sajnos igy nem lehet a zene mindenkie, hiszen barmely hangszerhez sok elmeleti ismeret, de persze meg tobb gyakorlas szukseges, ...
Csak így lehet a zene mindenkié. Az a zene, amit "csak" hallottál, az még nem a tied. Aki nem próbált meg maga is énekelni, az nem fogja érezni, hogy mit értékeljen egy kórusműben. Aki nem kínlódott még semmilyen fúvós hangszeren az intonációval, annak keveset mond egy gyönyörűen megfújt trombitahang.
Más példa: szereted a bort? dolgoztál már szőlőben? Aki ott volt a metszésnél, kötözésnél, permetezésnél, szüretnél, az a kóstolást is jobban tudja értékelni. És ha a te borodat kóstolják, melyik megjegyzésnek örülsz jobban:
- Nagyon jó! Már csak egy kis szódavíz meg cukor kéne bele.
vagy:
- Nem jó, legalábbis én a helyedben még egy pár napig bennehagytam volna a törkölyt.
A zenésznek arra van szüksége, hogy a közönség értse. Ki is fütyülheti, az is jobb, mintha úgy hallgatná, mint aki nincs is ott. Persze nem kell minden hangszeren játszani, de ha van valami halvány emlék egy gyerekkórus belsejéből, az már sokat számít.
