Tiszteletbeli elnöke vagyok az amerikai humanisták AHA néven ismert szövetségének. E lényegében funkciótlan minőségben a nemrég elhunyt, lenyűgözően termékeny író és tudós, a nagy Dr. Isaac Asimov megüresedett székét foglaltam el. Az AHA elődöm tiszteletére tartott emlékmiséje során többek között a következő mondat hagyta el a számat: "Isaac már az égben jár." Az egybegyűlt humanistáknak mulatságosabbat nem is mondhattam volna. Csak úgy gurultak a nevetéstől. Egek! Percekbe tellett, mire legalább az ünnepélyesség látszata helyreállt.
Ezt a viccet természetesen még első - véletlenül bekövetkezett - halál közeli élményem előtt sütöttem el.
Amikor elérkezik az időm, és magam is csatlakozom a mennyei kórushoz, vagy mihez (amitől egyébként az Isten óvjon meg), remélem, valaki így szól majd: "Ő már az égben jár." Ki tudja? Lehet, hogy mindezt csak álmodom.
A síromon mindenesetre ez álljon: "Minden csodálatos volt. Semmi sem fáj." A pokolba is, könnyen megúsztam, akármi volt is az, amit átéltem.
Ha részvétet szeretnétek nyilvánítani: http://www.gyaszhir.hu/book.php?id=10544 Adjátok tovább a linket minél több embernek, hogy legyen egy hely, ahol méltó módon megemlékezhet az összes magyar Vonnegut-imádó.
És ha tehetitek, nézzétek meg a Harrison Bergeron című filmet is, amit az ő novellája alapján készítettek (és mellesleg a kedvenc filmem). Igen tanulságos.
All time is all time. It does not change. It does not lend itself to warnings or explanations. It simply is. Take it moment by moment, and you will find that we are all, as I've said before, bugs in amber.
Elindult az űrhajó Tralfamadorra. Így megy ez. Én örülök, hogy azért elég szép kort ért meg. (Szerintem lenne egy-két pikírt megjegyzése az öregnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell őt gyászolni :))
Vonnegutot olvastam a hétvégén, a Bajnokok reggelijét ki tudja hanyadszor ...
"Nagyot kiált, amikor beleveti magát a jéghideg vízbe, nagyot kiált akkor is, amikor levegőért kapkodva felbukik. Amikor négykézláb kievickél a sziklákra, fölhorzsolja a lábszárát, és jót nevet rajta.
Zihál, nevetgél még egy kicsit, aztán eszébe jut, hogy kurjant valami meghökkentőt. A Teremtő sohasem tudja mit fog kurjantani, mert a Teremtőnek semmi hatalma nincs fölötte. Magának az Embernek kell elhatároznia, hogy mikor mit tesz és miért. Egy napon úszás után például azt kurjantja: Sajt!"
"MÉG A VILÁGEGYETEM TEREMTŐJE SEM TUDTA, MIT MOND LEGKÖZELEBB AZ EMBER
Talán az ember egy jobb világegyetem kezdeménye volt
Én a könyvtárból vettem ki, de csak az interjúkat olvastam el. Vannak benne jó fordulatok, bár Vonnegut gyakorlatilag folyamatosan a beszélgetőtársát dícséri.
engem elsőre az dühített fel, hogy a borító és a fülszöveg alapján sem egyértelmű, hogy akkor ez most miféle könyv, ki írta, és egyáltalán, mi ez... hogy most a "beszélgetések az írásról" alcím-e, vagy micsoda. (több vevőnek is volt vele problémája, tehát ez nem csak a problémás könyvesbolti eladó hülyesége). aztán nagy nehezen kiderül róla, hogy háromszáz oldal regény valakitől, és 20 oldal beszélgetés, amiben tényleg van Vonnegut.
a "fő" regény viszont nem tudott olyan nagyon felcsigázni, az első tíz oldal után még nem voltam szerelmes bele, úgyhogy nem olvastam tovább. van, aki megelőzött?
