Csatlakozom a Trebitsch által elmondottakhoz.
Gavriló arra most nem térnék itt ki, hogy Heller Ágnesre vonatkozó személyes kitételeid milyen mentalitást tükröznek, a többségnek azt hiszem elég ha egymás mellé állítjuk a Te írásaidat az övével.
A Konrád levél féle pacifista megmozduláson azonban én magam is legalább annyira elcsodálkoztam, mint az Értelmiségi Nyilatkozat szerzői. A topicindítóval ellentétben nem vonom kétségbe annak az álláspontnak a létjogosultságát és nem hiszem, hogy akár egyik, akár másik nézet képviselőinek valamikor is szégyenkezniük kellene véleményük miatt. Ez a kor hitem szerint elmúlt, még akkor is, ha egyesek gyakran nosztalgiáznak utána - paradox módon nem ritkán a jobboldalról.
A csodálkozásom a pacifisták irányában némi kétkedést, sőt kétszínűséget is leplez. Hiszen én kissé álszent dolognak tartom béke után kiáltani egy olyan helyzetben amikor Európa határán etnikai alapon folyó tömeggyilkosság zajlik. Módszeresen. A hatalom által.
Álszent dolognak tartom békés tárgyalásokat követelni amikor - hogy Clinton találó szavait idézzem - "a temetők tele vannak Milosevic megszegett ígéreteivel".
Álszent dolognak tartom a békevágyat hangsúlyozni háború idején, amikor ezt a háborút kiváltó gyilkolás alkalmával sehol nem hallatták szavukat (vagy ha igen, mi volt az eredménye)
És legfőképpen álszent dolognak tartom azt, hogy békét követelnek a szenvedő albán nemzetiség számlájára, de vajon kiterjed-e a tudatuk arra, hogy mernének-e kiállni a békéért ha történetesen ugyanaz az állam, nem az albán, hanem a magyar kisebbség ellen művelné ugyanezt, mint Koszovóban ?!
Mégis azt hiszem Lengyel Lászlónak van igaza: Meg lehet ítélni erkölcsi alapon a történéseket, de nem érdemes, mert nem ezek a mozgatórugói....
Akarja a rossznyavalya megváltoztatni a szerb népet.
Azt csinálnak, amit akarnak, amíg ezzel másnak nem ártanak.
Erről az ártásról viszont le kell őket beszélni. Bebizonyították, hogy a szép szóra nem hallgatnak: marad az erőszak.
A mellédumálás egyébként az nem ez, mert szerintem ez egy nagyon világos és egyenes beszéd. A mellédumálás az az, hogy "ezt ne, valahogy máshogy".
tudod: én ebben a kérdésben a fenti aláírókkal értek egyet. Persze én is tévedhetek, és tartok tőle, hogy nagyon könnyen: nincs megfelelő mennyiségű hiteles információnk a döntéshez, én úgy érzem.
Ennek ellenére a másik álláspont (talán nevezzük Konrád-félének) képviselőinek jószándékát semmi okom, semmi alapom kétségbe vonni.
Nekem kb. azonos az álláspontom Hellerével: "Gibt keine chance nazis!"
Milo szerintem náci, ezért meg kell támadni, le kell bombázni, be kell vonulni gyalogsággal, és ezt egész addig kell csinálni, amíg tényleg nem marad esélye újabb exodus előidézésére.
Konrád álláspontja szerintem nem számol a realitásokkal. Persze hogy mindenki úgy lépne föl legszívesebben, hogy egyetlen ártatlan áldozat se legyen, de hát nem megy. Ez viszont igen, ami most történik: akkor is meg kell(ett) lépni, ha nagyon sok ártatlan életbe kerül.
Ez van...
Aha! Szóval a hetvenéves Ági néni lepett meg minket ezzel a gyönyörűséggel! Megbújva a névsorban, élvezve az ABC sorrend által nyűjtott előnyeket maga mellé állítva a szuperliberális mancs kommandót, másodrangú szociológusainkat és politológusainkat ügyes tervet eszelt ki. Hogy bejön-e, az más kérdés.
Azt hiszem, nem kell bizonygatnom Neked, hogy az 1. pillanattól elleneztem a NATO beavatkozását — tettem ezt jobbító szándékkal, önmagam által humanitáriusnak vélt elvektől vezettetve. DE egy pillanatig sem vonom kétségbe, hogy az aláírókat is hasonló megfontolások vezették. Nagyon biztos vagyok igazamban: abban, hogy a beavatkozás minden európainak árt, miközben az amiknak használ. DE attól még tévedhetek. Lehet, hogy idővel kiderül, kiknek volt igazuk: nekik vagy nekünk? Ha nekik, nem ülök a szégyenpadra, bár röstellni fogom, hogy ekkorát tévedtem. (Tépázza az ember, amúgy jól fejlett önbizalmát az ilyesmi.) Ha kiderül, hogy nekünk, nem ültetem őket a szégyenpadra — és baromira nem tetszik, hogy Te már most ki kívánod pellengérezni őket. Némelyikük — pl. Heller Á. — jóval többet tett a magyar tudományért, kultúráért, mint amennyit Te meg én együtt fogunk valaha is.
1999. május 19. (OS) - Támogatásunkról biztosítjuk a NATO határozott fellépését, az emberi
és kisebbségi jogaikban durván megsértett, szülőföldjükről elűzött koszovói albánok védelmét
szolgáló politikáját. Értékeljük a szövetség elszántságát, hogy Milosevicset végre megállítsák,
rendszerét megbuktassák. Nem lehet béke addig a Balkánon, amíg nem vetnek véget az etnikai
tisztogatásoknak!
Ezért figyeltük értetlenül azt a magyarországi "békeakciót", amelynek résztvevői a NATO légi
csapásainak azonnali, egyoldalú felfüggesztését követelték. Elfogadhatatlannak tekintjük azokat a
hamisan csengő pacifista nyilatkozatokat, amelyeket néhány magyar értelmiségi - okot és
okozatot összekeverve - tett az elmúlt hetekben. Megdöbbentőnek tartjuk a primitív
Amerika-ellenes indulatokat és jelszavak felbukkanását - alig tíz évvel a rendszerváltás után.
Meggyőződésünk, hogy nem mosható össze a posztkommunista-nacionalista rezsim aljas
indokokból elkövetett népirtó politikája, a koszovói albánok külföldre deportálása, a
férfilakosság "eltüntetése" és a milosevicsi állami propaganda azokkal az erkölcsi, humanitárius és
politikai megfontolásokkal, amelyek a nemzetközi demokratikus közösség fegyveres
közbelépését kiváltották. Az áldozatok, a NATO néhány tragikus hibája és a határokon belül,
illetve a vajdasági magyarok körében érthetően fokozódó aggodalom sem feledtetheti velünk,
hogy a szövetség tagállamai, köztük Magyarország, éppen egy nemzeti kisebbség érdekében
cselekednek.
Úgy gondoljuk: az a tény, hogy az Egyesült Államok és partnerei nem lépnek fel hasonló
erővel az ideológiai, vallási vagy etnikai okokból elnyomott népcsoportok védelmében mindig és
mindenütt a világban, nem lehet érv amellett, hogy ne is segítsenek soha sehol senkinek.
Reményeink szerint a NATO politikai és katonai sikere Koszovóban és a jugoszláv vezér bukása
éppen századunk különböző színezetű diktatúráinak végső vereségeként kerül majd be az európai
történelembe.
1999. május 19.
Aláírók:
Ara-Kovács Attila újságíró; Báron György kritikus; Bíró László fordító; Bojár Iván András
művészettörténész; Bozóki András politológus; Bozsonyi Károly szociológus; Bruck András
újságíró; Bullain Nilda alapítványi vezető; Czike Bernadett pszichológus; Csillag János jogász;
Cseh Gabriella Zsófia jogász; Dessewffy Tibor szociolóus; Déri Miklós fotóriporter; Emőd Pál
újságíró; Fehér György ügyvéd; Földvári Csaba kommunikációs szakértő; Galambos Rita
pedagógus; Gere Ádám beruházási bankár; Gereben István óceonográfus (Washington); Geréby
György filozófus; Geskó Sándor szociológus; Göbölyös József szociológus, egyetemi hallgató;
Granasztói György történész; Győrffy Miklós szerkesztő; Haberman Zoltán szociális munkás;
Haffner György építész (Párizs); Halda Alíz tanár; Havas Gábor szociológus; Hága Antónia
kisebbségügyi szakértő; Hegedűs B. András közgazdász; Hegedűs István szociológus; Hegedűs
József közgazdász-szociológus; Hegyesi Gábor tanár-szociológus; Heller Ágnes filozófus; Kenedi
János kritikus; Kiss Ilona főszerkesztő; Kovács András Bálint filmesztéta; Kovács Petra
szociológus; Kriza Borbála szociológus egyetemi hallgató; Laki Mihály közgazdász; Lánczi
András politológus; Marschall Miklós közgazdász; Martin József Péter újságíró; Mezei Géza
diplomáciatörténész (Strasbourg); Miklósi Zoltán egyetemi hallgató; Mihancsik Zsófia szerkesztő;
Mink András szerkesztő; Molnár Péter jogász; Nádas Péter író; Novák Zsófia szerkesztő; Pap
Mária műfordító; Papp Z. Attila szociológus; (Para)-Kovács Imre újságíró; Petőcz György
újságíró (Firenze); Petri György költő; Petri Lukács Ádám újságíró; Radnóti Sándor esztéta;
Rainer M. János történész; Rádai Eszter újságíró; Révész Sándor szerkesztő; Róna-Tas Ákos
szociológus (San Diego); Sebők Marcell történész; Seres László újságíró; Such György
történész; Szántó T. Gábor író; Szász István újságíró; Szekfű András szociológus; Szelényi
Zsuzsanna nemzetközi köztisztviselő; Szentirmai László tördelő szerkesztő; Szőcs Géza költő;
Szőnyei Tamás újságíró; Szuly Kinga szociológus; Törzsök Erika szociológus; Ungár Klára
közgazdász; Ungváry Rudolf gépészmérnök; Varga Kristóf pszichológus; Vágvölgyi B. András
újságíró; Váradi László közgazdász; Volosin Hédi politológus; Zákonyi Botond történész;
Az aláírásokat Hegedűs István szociológus hitelesítette. +++
"Több mint 80 magyar értelmiségi írta alá azt a nyilatkozatot, melyben támogatja a NATO jugoszláviai politikáját."
Kérdésem: tudja-e valaki, kik voltak ezek az aláírók (bár az elkövetők szó jobban illene ide), akik nyilatkozatukban a következőképpen írtak a NATO jugoszláviai fellépéséről: "mely az emberi és kisebbségi jogaikban durván megsértett, szülôföldjükrôl elűzött koszovói albánok védelmét szolgálja."
Létezik még ember ebben az országban, aki ezt még elhiszi? Értelmiségi? (fogyatékos)?
Remélem idővel a lista is nyilvánosságra kerül, nem csak a nyilatkozat, az aláírók pedig hosszú ideig szégyenfoltként fognak szerepelni a magyar szociológia és politológia történetében.
Az én nyilatkozatom a NATO fellépéséről: "Az emberi és kisebbségi jogaikban durván megsértett, szülôföldjükrôl elűzött koszovói albánok védelmét szolgáló támadás emberi és többségi jogaikban durván sérti, szülőföldjükről szülőföldjük alá űzi Jugoszlávia népét."
