Az összes választókorú körében a vezető kormánypárt támogatottsága a januári 34 százalékról májusra 24 százalékra esett, azaz a kezdeti 2,7 milliós szavazótábor mostanra 1,9 millióra csökkent. Emellett hatalmasra, az év eleji 43 százalékról 53 százalékra duzzadt azok tábora, akik egyetlen pártot sem választanának.
A biztos pártválasztók közül a korábbi 54 százalék helyett 48 százalék szavazna a Fideszre,
A Fidesz továbbra is vezet, a szocialisták kaptak egy jobbost
Forrás: MTI
2011. november 23., szerda 20:15
A Fidesz–KDNP továbbra is „számottevő mértékben” vezet, a Jobbik az összes megkérdezett és a pártválasztók körében is megelőzte az MSZP-t – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet legfrissebb felméréséből.
A fityesz másfél év alatt a felére apasztotta a szavazótáborát és van még 2 év addig már talán lesz akkora szavazóbázisa mint most a szociknak :) Most csak abból élnek hogy a többiek gyengék de ezek is szépen le fognak gyengülni
Nem titkolja, hanem nincs párt, amelyre szavazhatna:) Miközben szidja a diktatúrát nem fog elmenni szavazni és ezzel a dfidesz javára dönti el a választást:)
A négy nagy közvélemény-kutató intézet adatainak átlagait alapul véve a Political Capital szerint hasonló változást mutat az MSZP és Fidesz népszerűsége a vizsgált időszakokban. Eltérés abban mutatkozik, hogy míg az MSZP támogatottsága 2006-ban, rögtön a párt kormányra kerülése után meredeken zuhant, addig a Fidesz kormányzásának első félévében nem élt át számottevő változást - olvasható az elemzésben.
A biztos szavazók között továbbra is toronymagasan vezet a Fidesz
Tovább csökkent a FIDESZ-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani vagy titkolja választását - ez derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2011. októberi pártpreferencia-kutatásának adataiból.
A Tárki kutatása alapján a felnőtt lakosság körében továbbra is jelentősen vezet a FIDESZ-KDNP a többi parlamenti párt előtt annak ellenére, hogy az elmúlt egy évben folyamatos olvad a támogatottságuk: tavaly november óta felére csökkent a kormánypártok szimpatizánsainak aránya. Eközben, szintén az előző egy év alatt az MSZP és az LMP tábora – kis kilengések ellenére – lényegében stagnál, a Jobbiké viszont megduplázódott, csakúgy, mint a bizonytalanoké.
A fidesz bebetonozta magát, itt a többiek már csak aszisztálnak.
Az aszisztenc (ellenzé)i pedig szügséges rossz, de mivel a demokrácia látszatának fenntartásához elengedhetetlenül szükségesek, így maradhatnak (mostmég).
Javult az MSZP támogatottsága, és több mint egy év után most először nem Orbán Viktor a legkedveltebb politikus – derül ki a Medián októberi felméréséből.
Az utóbbi hónap legjelentősebb változása az MSZP erősödése: a szocialisták támogatottsága a teljes népességben 12-ről 17 százalékra nőtt, ami a legjobb eredményük 2009 márciusa óta. A Jobbik és az LMP valamelyest veszített az előző havi, rekordot jelentő népszerűségéből, igaz, a Jobbik a választani tudó „biztos” szavazók körében megőrizte 20 százalékos eredményét. A kormányoldal támogatottsága a teljes népességben nem változott az előző hónaphoz képest, ám a választani tudó „biztos” szavazók körében 2006 nyara óta először csökkent a Fidesz aránya 50 százalék alá (47 százalék). Eközben tovább emelkedett, és immár 43 százalék azok súlya, akik azt mondták, biztosan nem szavaznának a Fideszre. A választási részvételi kedv egyébként a húszéves negatív rekordot jelentő szeptemberi szinthez képest kissé javult, de a „biztos” szavazók mostani 43 százalékos aránya továbbra is nagyon alacsonynak számít.
Ipsos: soha nem volt ennyi passzív és bizonytalan választópolgár
A rendszerváltozás óta egyszer sem mért az Ipsos olyan sok passzív és bizonytalan választópolgárt, mint most. A közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésének adatai szerint a választópolgárok 55 százaléka nem talál magának támogatandó politikai szervezetet.
Az 1500 ember megkérdezésével, az ország felnőtt lakossága körében elvégzett közvélemény-kutatás - amelynek adatfelvételi ideje 2011. október 10-17. közé esett - szerint októberben az összes szavazó körében a Fidesz 20, az MSZP 11, a Jobbik kilenc, az LMP három százalékon állt, más pártokra két százalék voksolt volna egy "most vasárnapi" választáson.
Ez az előző hónaphoz képest a Fidesz, az MSZP és az LMP esetében két-két százalékpontos csökkenést, a Jobbiknál két százalékpontos erősödést jelent.
A részvételüket biztosra ígérő, pártot választók körében a Fidesz a felmérés idején magabiztosan - 47 százalékkal - vezetett, az MSZP 24 százalékkal követte, a Jobbik 22, az LMP pedig öt százalékon állt.
Már a nyáron is érezhető volt a Jobbik térnyerése, ősszel pedig egyértelművé vált, hogy a párt mögé mind többen sorakoznak fel, a politikai erők közti versengésben kezdi megközelíteni az MSZP-t - állapította meg az Ipsos. A cég közölte: a szocialisták ebben a hónapban megtorpantak, szimpatizánsokat veszítettek.