Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
Úgy látom,hogy veled vagyok egy hullámhosszon.HA MINDEN JÓL MEGY én is 35 éves korom körül szeretnék gyereket vállalni,mivel én is "rohadt önző és karrierista"vagyok.Most egyenlőre így nagyon jól érzem magam.
Lehet,hogy ennyi idős korban kockázatosabb a szülés,de szerintem ha valaki káros szenvedélyektől mentesen él és átesik egy alapos vizsgálaton és persze utánna a rendszeres vizsgálatokon,akkor nem vállal nagyobb kockázatot mint aki 30 éves kora előtt szül!
ja,és nem az a bajom,hogy gyerekesek is írnak ide,hanem hogy nem a tapasztalataikat írják ide,hanem,hogy "SZÜLNI KELL,MERT EZ AZ ÉLET RENDJE"!
Én elhiszem,hogy jó ha van gyermeke az embernek,de csak ha tiszta szívből akarta!
Hangsúlyozom,hogy én nem zárkozom el a gyermekvállalástól csak még nem érzem,hogy 100%-kal akarom és mivel még most múltam30,úgy érzem,hogy van még pár évem.
Az előző 2 hsz.-t folytava: a szülés nem olyan, mint az autóvásárlás: kinézem, bemegyek a szalonba, kiperkálom a lét és másnap vihetem is. Az 1. pontban említett korban a gyerek átlagosan 3 hónap alatt "jön össze". 10 évvel később ez a szám megduplázódik, azaz 6 hónap / forrás ua.: mint az 1. pontban/, és akkor még nem említettem az ettől eltérő eseteket.
Tehát ha vki 35 évesen szeretne szülni, nem biztos, hogy az a megoldás, ha 34 év 3 hónaposan szól a pasinak, hogy innentől "mindent bele".
Arról nem is szólva, ha vmi probléma merül fel, orvosi segítséggel az esetek 85-90%-ban gyógyíthatók. De csak 40 éves korig. Ugyanis-és ezeket a sorokat ajánlom solemnity figyelmébe, aki 1 korábbi hsz.-ben vmi olyasmit írt, hogy a természet nem véletlenül teremtett annyi meddő nőt-a meddőség nem természet adománya, azaz nem genetikai probléma. Az okok között az alábbiak szerepelnek: rossz higiénés viszonyok, környezetszennyezés, korábbi abortuszok, korábban szerzett nemi betegség, első szülés későbbre tolódása / forrás:www.infertility.hu /. És akkor még nem említettem, hogy ki tudja, mit viszünk be manapság a szervezetünkbe: a sok tartósított esetleg génmódosított élelmiszer, a recept nélkül kapható, gyógyszernek ugyan nem minősülő készítmény, a tej, ami életében tehenet nem látott-de erről inkább nem is beszélek.
Hát ez a 3 hsz. együtt kissé hosszúra sikeredett, remélem azért nem untattam és nem bántottam meg vele senkit.
Még mindig szimpatikus vagy, csak amikor valaki úgy reagál másokra, hogy szerintem amit írtál az hülyeség, akkor mindig háromszor elolvasom, hogy biztos lehülyeségezte a másikat?
Megértem az érveidet, mert van mögötte tapasztalat, de mégsem szól mindenkiről... ezért továbbra is általánosításnak érzem.
És tényleg benne van a kockázat mindenben. Pont ezért fontos tudni róla. Aztán eldöntöm, hogy mennyit vállalok belőle. De nem jó úgy tenni, mintha nem lenne.
Nem tartalak szánalmasnak, sőt... Mivel úgy érzem, hogy minden fontos neked ami a lelki élettel kapcsolatos, és azt írtad, hogy a munkádat értéktelennek érzed, és van időd, azt gondoltam ez jó alternatíva, ahol tapasztalatot gyűjthetsz, akár később a munkádat is átválthatod. Az önkéntesség pedig 1000* több, mint amit leírtál. Érdemes megnézni az oldalt. Amikor ilyen lehetőséget kerestem, teljesen meglepődtem, hogy mennyi érdekes és értékes dolog van itt. Tényleg érdemes megnézni mielőtt leszólod.
Nekem nem a gyerekem az életem értelme. Azt magában az életemben kell megtalálnom. Nem akarom, hogy a gyerekemtől legyen értelmes az életem, mert ezzel rengeteg terhet teszek rá már akkor, amikor megszültem. Továbbra is azt hiszem, hogy nem csak ez a két lehetőség van, hogy vagy van családom, és ettől értelmes vagyok, vagy pedig fogysztásorientált nihil életet élek.
Ha kifejezetten az élővilág működési elvei szerint élnénk, már kb 17 gyerekem lenne.
Én mindig szomorúnak tartom, ha bárkit is lenéznek, és a mai napig is előfordul velem is, olyankor meg magamba szállok, és végiggondolom, hogy miért is fontos nekem, hogy azt gondoljam magamról jobb vagyok. Én nem nézlek le téged.
3. A magzatvíz vizsgálat- ami ugye arra irányul, hogy a genetikai betegségeket kiszűrjék- sem véletlenül van korhoz, és nem, mondjuk hajszínhez kötve. Aki esetleg nem tudná: 35 fölött kötelező,/ illetve a nőgyógyásznak kötelező elküldeni a vizsgálatra az áldott állapotban lévő páciensét/.
Lehetne ezt még jobban ragozni, adatokkal, számokkal alátámasztani, csak nem látom értelmét. Szerintem ennyi is bőven elég, hogy bizonyos követekeztetéseket levonjunk. Biológiai illetve fizikai értelemben bátran kijelenthető, hogy 22-től lehet vállalni a babát. Mivel azonban a mai 22 éves korosztályt szellemileg én is nagyon gyerekesnek tartom, véleményem szerint az ideális kor a szülésre: 25-35 között, kinek ahogy tetszik-természetesen első gyerekre értve a dolgot.
Tehát a mondat, amit ma olyan sokan utálnak: "ketyeg a biológiai órád" vagy "benne vagy már a korban" nem légből kapott dolog, nem rosszindulatú megjegyzés (bár elhiszem, hogy valaki ezzel a szándékkal mondja), hanem sajnos -akármilyen szomorú is- de tény.
Azt feltételezem, abban nincs vita még ebben az elmérgesedett topikban sem, hogy baba vállalása esetén a legfontosabb, hogy egészséges legyen. Minden más huszadrangú, de minimum másodlagos szempont (neme, szeme színe, kire hasonlít-kivéve, ha a postásra).
Természetesen nem mondom azt, hogy ész nélkül bele kell ugrani a baba dologba, nyilván egy csomó más, fontos szempontot is figyelembe kell venni. Csak azoknál a 30 feletti pároknál, akiknél minden adott (szerető társ, anyagiak, stb..), nem biztos, hogy célszerű ilyen-olyan ürüggyel még néhány évig halogatni a dolgot. Hangsúlyozom, ezek a sorok azoknak íródnak, akik AKARNAK gyereket, csak éppen az időponton gondolkodnak. Folyt. köv.
Bár a topik az utóbbi hsz.-ekben /kb. az utolsó 650-ben/ elment abba az irányba, hogy gyerekkel vagy a nélkül teljes az élet, a topikleírásban van 1 félmondat: "a késői gyerekvállalás előnyei, hátrányai", ezért bátorkodom ehhez néhány gondolatot hozzáfűzni. Igaz, amiről írok, azt az elején néhányan már említették, de csak néhány mondat erejéig, nem a súlyának megfelelően foglalkozva a dologgal és talán nem ennyire részletesen. Bár az első soromból kiderül, melyik "oldalon" állok, szeretnék tárgyilagos maradni és senkit nem rábeszélni akarata ellenére semmire.
1. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a nők fizikai értelemben 22-26 éves kor között vannak a csúcson. A szív, keringési rendszer érintetlen, a medenceizomzat teherbíró, szóval minden optimális a szüléshez. /mivel nem szeretek számokkal, adatokkal csak úgy "dobálózni", a forrás:www.hirtv.hu- a keresőbe a szülés szót beírva bárki megtalálja.
2. A világ populációját tekintve a Down-kór előfordulásának valószínűsége 1:1000. A nő életkorának előrehaladtával ez az arány progresszíven nő, 40 évesen 1:50 / azaz 20-szoros/, 49 évesen 1:12 / tehát közel 100-szoros/. (forrrás:prof.dr.Kálmánchey Rozália: Gyermekneurológia c. köny, 111. oldal). A köztes életkorról sajnos nem áll rendelkezésemre adat, de aki tudja mi az az exp. függvény, könnyedén kiszerkesztheti magának grafikonon. Itt jegyezném meg, hogy a férfi korának előrehaladtával is nő ennek a veszélye, de ezekről sincsenek konkrét adataim és nem is olyan jelentőségű, mint a nőknél, de azért nem szabad teljes mértékben figyelmen kívül hagyni.
Ezt a patkány-dolgot (feltételezem csak azért, m nincs gyerekem) kikérem magamnak, látatlanban tán nem kéne így minősíteni embereket!
Kedves Tappancs!
Előző beírásomban asszem, tisztáztam a félreértést, de most még egyszer leírom:
"a süllyedő hajót elhagyó patkányok" általam IRL ismert emberek! Egyik topiktársamról sem feltételezem, hogy szeretteit cserbenhagyná, ha neki éppen a másik ember mellett kitartani kényelmetlen lenne. (Így pl. a gyerekével sem törődne, csak addig "játszana" vele, ameddig aranyos.)
Azonban tény, hogy sok ilyen ember van, és a zászló mindenkinek áll, hogy találkozzon is ilyennel élete során.
Példámat akár tanmesének is felfoghatnád: én a hiszékeny palimadár megszívtam jópárszor, de ti, szerencsésebbek legyetek résen! :)
Nagyon érdekes a hozzászólásod és megragadtad a lényeget! :)
Mi a közös bennünk, mit keresünk mi, fiatalok? Mi, akik nem mondtunk le a jövőről, hisszük, hogy valaha, ha csak néhány évig is boldogok lehetünk? (Mert egy hetvenéves valszeg nem így megy neki az életnek.)
Szóval, mit is keresünk? - A szabadságot!
Én is szabad akarok lenni, ez a legfőbb vágyam. Csakhogy paradox módon - tisztában lévén mindazzal, amit te korlátozó tényezőkként leírtál - számomra a szabadságot, ha úgy tetszik az egyéni önmegvalósítást a "hagyományos" feleség- és családanya-szerep jelentené, és az frusztrál, hogy erre jelen körülmények között nem sok lehetőséget látok.
Neked meg ennek az ellenkezője jelenti a szabadságot - ettől szép a világ! :)
Felfogásom szerint a manapság "trendi" életszemlélet a szabadság fogalmát igen sajátosan, és csak egyféleképpen értelmezi: szabad akkor vagy, ha kötetlenül és kényelmesen élsz, esetleg szabadosan.
Ez az ál-liberalizmus, mert aki valóban szabadelvű, az azt mondja: én gondolom valahogy, te máshogy, harmadik ember meg megint máshogy - és az élet sava-borsát az adja, hogy mindenki elfogadja embertársait és gyakorlatilag is engedje szabadságukat megvalósulni (érdeküket, akaratukat érvényesíteni).
Amit nap mint nap a való életben tapasztalok, az ennek a tökéletes ellentéte. Az embert a vele elvileg egyenrangú társai (tehát még csak nem is a felettese) letromfolják, ellentmondást nem tűrően kioktatják, ha nem ugyanúgy "muzsikál" mint a kórus. Ilyen még a diktatúrában sem volt!
Most mindenki azt akarja úton-útfélen bizonygatni, hogy ő hű de nagy valaki, milyen fontos, milyen sikeres, stb. ember, hozzá képest te alkalomadtán egy szánalmas kis seggfej vagy, egy lúzer - ahogy mondani szokás. Zéró tolerancia a másként élőkkel, gondolkodókkal, más életcélokat kitűzőkkel szemben. Aki vele nagyjából egykorú és egyenrangú társait nem veszi emberszámba, az mentalitásánál fogva valóban nem alkalmas arra, hogy családot alapítson. Sokan azt hiszik, hogy a gyerek, csak azért mert kicsi és nevelésre-tanításra szorul, alacsonyabb rendű mint bármely felnőtt. Pedig nem! A tisztelet éppen ott kezdődik, hogy akár egy háromévesnek is adjuk meg. A szélsőségesen individualisták elvárják mások, különösebben a kisebbek, tapasztalatlanabbak részéről a tiszteletet, de ők aztán nem tisztelnek senkit, mert azt leereszkedésként élik meg.
(Véleményem nem értékítélet, pontosabban ítélkezés a másként gondolkodók felett - de félelem attól, hogy a "másként gondolkodók" kerülnek többségbe és lehetetlenítik el a hozzám hasonszőrűeket.)
Kedves gyomnövény, bocs, hogy pont nálad forrtam fel, de te voltál az utolsó csepp nekem. Nem te tehetsz róla, hanem én, hogy nem szeretem ezt látni. Munka ügyben eszembe jutott egy olyan is, hogy ha tényleg van szabadidőd, akkor esetleg megpróbálhatnád az önkéntes munkát, és lehet, hogy később "éles" munkára is át tudnál állni. Az onkentes.hu -n rengeteg lehetőség van.
Mi ez a páli fordulat?
A múltkor "hozzászólásaim alapján szimpatikusnak találtál" és úgy tűnt, segítő kezet nyújtasz felém egy off-topik (állásváltoztatás) ügyben; most meg, hogy nem egyezik a véleményed az enyémmel, már le vagyok hordva fűnek-fának, plusz a beidézett szövegből azt olvasom ki, hogy egy szánalmas alaknak tartasz, aki ha nagyon "gondoskodni" akar, menjen, osszon ételt a hajléktalanoknak, vagy ápoljon öregeket a szociális otthonban!
Van itt néhány félreértés is:
1. A gyerekszülés/-nemzés nem (erkölcsi) kötelesség. Biológiai program. Az más tészta, hogy társadalmi rendszerünk és normáink felülírják - felül akarják velünk íratni - ezt! Nem én, "a nagy megmondóember" nyilatkoztatok itt ki, hanem az élővilág működési alapelveire hívtam föl pusztán a figyelmet.
Nem vitatom, hogy nagyon sok rajtunk egyéneken kívülálló tényező "kényszerít" minket arra, hogy más irányokba orientálódjunk. Tagadhatatlan, hogy rossz a lakáshelyzet, hogy nagy a munkanélküliség, hogy túl magasak az árak, hogy egy keresetből szinte nem lehet két vagy több embert eltartani (de még kettőből is szűkösen), hogy a munkáltatók elvárják a túlórát és kirúgással fenyegetőznek már betegszabadság idejére is, stb. De miért hagyjuk, hogy bedaráljon minket a gépezet, s előbb-utóbb talán mi magunk is egyszerű input (fogyasztás) - output (meló, mókuskerék) robotokká váljunk??? Csak ennyi az élet? Csak pillanatnyi örömök lehetnek? Ami tartós, ami állandó, az csak a gürizés, a kenyérharc és a kizsákmányolás?
2. Attól hogy valaki nem akar gyereket még nem hiszem, hogy értéktelen ember, felszínes kapcsolatokkal...
Csak azokról beszéltem, akiket személyesen ismerek: a kollégáim és néhány ismerősöm. Ők tényleg ilyenek, velük kapcsolatban ez a tapasztalatom. Csak a saját portámon söprögetve állítottam, hogy nekem rossz egy ilyen miliőben élnem! Az, hogy egyre több ilyen fiatal és közösség van, ez tencencia. A jelenség elharapózása nem tetszik, megrémít.
Az itteni fórumozók egyikét sem ismerem - tudtommal - személyesen.
3. Miért baj, ha valaki jól érzi magát, méghozzá úgy, hogy bulizik. Netalán még élvezi is az életet és boldog. És ehhez a boldogsághoz egyetlen gyereknek sincs semmi köze. Miért baj, hogy ő mástól érzi jól magát mint ti?
Erre az előző hsz-omban benne van a válasz.
4. A szülés mindig kockázat. Nincs rá garancia, hogy minden okés lesz. Ezt is el kell fogadni annak, aki szül.
Ha úgy vesszük, autót vezetni is kockázat. Bármikor történhet önhibánkon kívül is baleset. Mégis rengetegen ülnek a volán mögé nap mint nap.
5. Kicsit olyan érzésem van, hogy mindezt azért teszitek, mert így a ti életetek, értékrendszeretek a másiké fölé kerül. Ettől biztos jobban érzitek magatokat, hiszen jobbak vagytok.
Éppen ellenkezőleg! Én érzem úgy - munkahelyi és ismerősi körömből merített tapasztalataim alapján - hogy a karrierista-hedonista szingli életmódot tekintik annak élharcosai felsőbbrendűnek, és minket "konzervatív" gondolkodású mohikánokat lenéznek, maradinak, élhetetlennek, lustának, a munka alól kibújni vagy magunkat más munkájából eltartatni akarónak titulálnak!!!
Lehet, hogy rosszul fogalmaztam; a párom nem erőltette rám a dolgot, nem húzott csőbe, semmi ilyesmi nem volt. Szeretjük egymást, mondom, megint őt választanám, de tudom, hogy nem fekszik nekem ez az apaság. Nem vagyok rossz a gyerekekhez, bunkó, kegyetlen, stb., de ha újrakezdhetném, tuti, hogy bármi áron; veszekedés, válás akármi, de gyerek nélkül maradnék. És ezt nem hiszi el a párom, hogy most is oké minden, "amúgy" meg pláne jó lenne.
Ami engem érdekel: utazás, csavargás, kocsik, hobbi stb minden gondtalanul mehetne. Most meg minden apróságot le kell szervezni, hogy hogyan jutunk el akárhová is.
Tehát nálunk nem volt becsapósdi. Egyszerűen csak érzem, hogy mégis amúgy kellett volna döntenem.
Mindezt el lehet kerülni pl az ilyen topikokban való beszélgetéssel (nem gyalázkodással)
2.Attól még, hogy én pl. nem akarok gyereket, nem élek úgy most sem, mint egy egyetemista. Nem járok bulizni, nincsenek "haverjaim". A párommal töltöm az iskola után fennmaradó időmet, akivel már 2,5 éve vagyok együtt, és nem fogok "kihátrálni a kapcsolatból" valami kis hülyeség miatt. Elég felnőtt módra élek. Azt én sem tartom normálisnak, hogy valaki dolgozik és a pénzt magára költi, miközben a szülei tartják el. De bocs, kisgyerekes családokban sokkal több ilyet látok. Nagyszülők perkálnak mindent, mert a Fiatalok nem megfelelő anyagi háttérrel "vállaltak" (ez a szó túlzás) utódot....
Hátrább az agarakkal!
1. Szándékosan úgy indítottam a hsz-omat (visszakeresheted!), hogy azt nem másnak a beírására válasz rovatba tettem, hanem semlegesen, önálló új hozzászólás formájában.Ennek célja éppen az volt, hogy senki - akinek ellentétes a véleménye az enyémmel - ne érezze személyére szólónak, esetlegesen kifejezetten őt támadónak!
Tehát: akinek nem inge, ne vegye magára.
Másrészt, ha jól emlékszem, úgy indítottam, hogy többször is utaltam arra, hogy minden ember személyisége más, és különböző életutakat járunk be. Nem állítottam olyan sehol, hogy az én elgondolásom lenne az egyedüli üdvözítő.
De: szerintem (hangsúlyozom, ezt csak egy vélemény a sok közül!) az ember racionalitása, vagy éppen erkölcse nem "mindenható", azaz ami az egész élővilágra vonatkozik, az alól mi sem vagyunk kivételek. Ez, nevezzük így: a "Természet Törvénye". Azzal együtt, hogy az ún. biodiverzitás az élőlények - az egy földrajzi területen együtt élő lények - sokféleségét jelenti, beleértve az emberi közösségekben is az emberek, életstílusok sokszínűségét, vannak olyan útvonalak és állomások, amik egy irányba mutatnak, illetőleg találkozási pontként jelennek meg. Vagyis: a sok, különböző, girbe-gurba útvonal néhány ponton - egy adott helyen - találkozik, egységes. Ilyen "állomásai" szinte minden ember életének vannak (nem ugyanakkor, nem ugyanúgy, de vannak): pl. első felülés, első lépések, fogzás, szobatisztaság, gyermekbetegségek, óvoda, iskola, kamaszkor, szüzesség elvesztése, érettségi, stb. - és ilyen "természetes", már-már "szükségszerű" momentuma az életnek a családalapítás is. (Itt most nem beszélek az egészségügyi okból, vagy pl. a homoszexualitásuk miatt családalapításra képtelen emberekről, őket egyáltalán nem ítélem el és nem tartom "csökkent értékűnek" a "másságuk" miatt.)
"Bajom" nekem csak azokkal van, akik élből és mereven elutasítják a Természet Törvényeinek való "engedelmeskedést", mindenféle ideológiát körítenek mögé és ez tudatos választás náluk!
Ez - még egyszer mondom - csak azokra vonatkozik, akik nem azt mondják, hogy egyelőre, rövid- vagy középtávon nem szeretnének családot, hanem akik életüket egyáltalán nem tudják házasságban/élettársi kapcsolatban és gyermekkel elképzelni, életüket is úgy rendezik be, hogy abba ne is férjen ez bele! Ehhez igen sajátos életszemlélet, mentalitás kell.
2. Önmagában azt sem tartom "megvetendőnek", hogy egy huszon- vagy harminconvalahány éves fiatal ember (férfi/nő) különböző kedvteléseknek hódol és stabil párkapcsolat mellett barátokra, haverokra is szüksége van - sőt!
A probléma nem itt van, hanem ott, hogy ha a képzeletbeli egyensúly felbillen. Ha az egyén élete szinte kizárólagosan a "kényelmes" időtöltésekre van berendezve, vagy öncélúan a karrier hajszolására és az "emberi" problémákat, konfliktushelyzeteket, megpróbáltatásokat stb. az illető mindig ki akarja kerülni.
Már pedig a (gyermekes) családi élet abszolút elutasítása felfogható úgy is, hogy kerüljük a gondokat, a problémákat, az anyagi terheket, a felelősség- vagy áldozatvállalást... (És nem érdekel, hogy mennyi "jó" oldala is lehet a dolognak.)
Még egyszer kihangsúlyozom, hogy az életre, vagy ha úgy tetszik a boldogságra nincs recept! Számtalan rossz döntést is hozunk, mert emberek vagyunk, és gyakran olyanok is kárvallottjai lesznek hibáinknak, akik nem tehetnek róla. Már pedig a gyerekek az esetek 99%-ában nem tehetnek szüleik, nagyszüleik és más családtagjaik hülyeségeiről, a szeretettel való visszaélésükről, netalántán rosszindulatáról.
De ha mindenki burokban akarná felnevelni a kölykeit, akkor kihalt volna már rég az emberiség, mert már egy óvodai közösség sem mentes az élet negatív velejáróitól!
A mai közgondolkodásban "a burokban nevelést" sokan sajátosan az anyagiak mentén értelmezik, vagyis szerintük - nem magyarázom bele a te hsz-odba, csak felvetem, mert gyakran előjön! - ideális anyagi körülményeknek kéne fennállnia ahhoz, hogy egy pár akár csak egy gyereket is vállaljon. Mintha egy demagóg politikust hallanék: a családalapításhoz mindenkinek háromszobás lakás/családi ház, legalább egy autó, nettó 500ezer forint havi jövedelem és a fene se tudja még, hogy mi kellene. Nem vitatom, hogy élhetnénk jobb életszínvonalon, globális szinten kialakult árakhoz fel kellene zárkózniuk a béreknek, a nyugdíjaknak és a szociális ellátásoknak is - ez társadalompolitikai kérdés!
Azonban megintcsak jön itt egy DE: a világháború alatt számtalan férfi elesett a harcmezőn, vagy életre szólóan megrokkant, a nők és a gyerekek szűkölködtek ruhában, fűtőanyagban, élelemben és tanszerekben, mégis kevés olyan család volt, ahol nem született gyermek, vagy csak egy gyerek volt. (A magzatelhajtás, vagy az "angyalcsinálás" mint születésszabályozási módszerek léteztek akkor is, plusz a természetes csecsemőhalandóság is nagy volt!)
És ezek a háború alatt vagy közvetlenül utána született gyerekek - a szüleim generációja - tisztes szegénységben, de mégis "normális" családokban felnevelkedtek, szakmát tanultak, elkezdték valahogy az életüket... Ők nem "féltek" megházasodni, akár albérletbe vagy tanácsi panellakásba szülni/nemzeni a gyermekeiket (minket), esetleg valamelyik fél szüleinél meghúzódni (tűrve az idősebbek, a szívességből befogadók beleszólását az életükbe); a nők már ebben a korszakban is visszamentek dolgozni a gyes lejárta után, a gyerekekre óvodában és az iskolai napközikben vigyáztak a nevelők, az átlagcsaládok rozoga Trabantokkal pöfögtek vidékre a nagyszülőkhöz vagy a Balatonra, szalonnasütés volt meg sátortábor, stb. és mégis "ment" az élet. Nem úgy mentek neki az életnek, hogy minek házasodjak, ha cirka 5 év múlva úgyis elválok, minek legyen gyerekünk, ha a válási marakodásnak csak áldozata lesz szerencsétlen, ha nyolc évesen elüti egy autó és meghal; ha kitanul egy szakmát és nem tud vele elhelyezkedni, stb.
Csúsztatás, ha azt állítjuk, hogy az a pénzmennyiség, amiből teszem azt másfél évente a kocsi lecserélésére (vagy egyáltalán új, esetleg csak pár éves autó vásárlására + fenntartására - utóbbi 50ezer forint/hó), újabb meg újabb híradástechnikai kütyükre (fényképezős-zsebrádiós-kávéfőzős-anyámkinnyás mobiltelefonra, digitális kamerára, házimozira, stb.), "márkás" ruhákra (ahol egy pulóver 6ezer forintnál, egy nadrág 10ezer forintnál kezdődik), konditeremre, szoláriumra, műkörmösre, squash-ra, ékszerekre, utazásokra, síelésre telik, abból ne telne egy kisgyerek eltartására.
Vigyázat: nem azt mondom, hogy aki gyereket vállal, az a játszótér kivételével ne menjen sehová, ne legyen tévéje vagy számítógépe, ne öltözködjön ízlésesen és korszerűen, ne legyen tiszta és ápolt (hanem a sztereotipiában megjelölt elhízott-otthonkás, csatakos hajú trampli legyen, az apa meg borostásan, atlétában a fotelban terpeszkedő, sört vedelő, meccset néző "világlustája"); adja fel minden kedvenc elfoglaltságát, hagyja ott a munkahelyét amit annak ellenére is szeret, hogy napi 12 órát (néha többet is) kell dolgozni, stb.! Csak azt, hogy nem árt esetenként "visszavenni" a mások által már emlegetett fogyasztói-narcisztikus allűrökből.
No, szerintem itt van a kutya elesve (hogy stílszerű legyek :-) ). Mert az egy dolog, hogy van, aki akar gyereket, van, aki nem, mindenkinek szíve joga eldönteni. Viszont valakit akarata ellenére apává tenni az meredek, és szvsz marhára nem korrekt. Ha férfi lennék, biztos válóok lenne, de nőként se jutna eszembe ráerőltetni a páromra. Ha nem egyezik az elképzelés, akkor marad a Mr. Brown-féle dilemma, de semmiképpen nem a kényszerítés.
Nem bunkók, csak annyira jót akarnak, hogy elfelejtik, nem feltétlenül ugyanaz jó nekem, mint ami nekik. :-S Persze ezt nem mindig vettem/veszem ilyen megértően tudomásul. És az a rosszabb, mikor valaki akaratom ellenére akar boldoggá tenni: nem tudom durván elküldeni melegebb égtájakra, mert nem akarok megbántani olyasvalakit, aki jószándékúan hülye, viszont le tudnám kaparni tőle a falat. Egyik kedvenc mondásom: "Uram, ments meg engem a barátaimtól, az ellenségeimmel elbánok magam is." ;-)))
Ja, és még valami: a kilencgyerekes lumpen (szociális bérlakás, segélyek, adományruha stb) kilencszer 'különb' mint naaagy anya? Hülye kérdés, de a gyerekvállalás vitákban elő szokott jönni...
Sziasztok! Nézelődés közben találtam a topikra. Visszaolvastam soktucat hsz-t, írnom kell. Először is, nagyon zavar, hogy vannak ún. "ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatások" (más topikban is) : aki ellenkezik patkány/idióta de minimum nemnormális. Itt is ezt tapasztaltam.
A topik arról szól, hogy nincs gyerekem, na és? Nem arról, hogy senki ne is szüljön. Nagy különbség.
38 éves férfi vagyok. Feleségemmel "ezeréves" barátság után fordult komolyra a dolog. Összeházasodtunk, elkezdtük építeni az életünket. Egy percet sem laktunk szülőknél, albiban, szolgálati lakással kezdtük. Mindig is mondogattam, hogy nem akarok gyereket. Ő meg amolyan "egészséges" férfiúi ellenkezésnek tartotta. Aztán elkezdett jönni a biológiai vekkerrel. Hangsúlyozom, szeretjük egymást, újra őt venném feleségül. Egyszerűen nem tudok belekötni semmibe. Viszont mégiscsak terhes lett, és szült. Az az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha van valami, amitől írtózom, undorodom, hát az a terhesség és szülés. Párom állítólag gyönyörű kismama volt; én miután megjelent a hasa, nem közeledtem felé. Nem simogattam, nem gügyögtem. Sőt, terhessége miatt nem mentünk el egy olyan találkozóra, ahová amúgy mindig eljártunk. A szülés is példásan zajlott: kb 15 perc alatt meglett (ez is rémálom volt) nem hízott, amit igen, az eltűnt. Olyan alakja van, hogy simán letagadhatna 15 évet. Mondhatjátok most, hogy szívtelen fráter vagyok, köcsög disznó. Nem, amúgy csodásan megvagyunk. Ő ezt tudomásul veszi, elfogadja, hogy nem teszek tisztába, nem fürdetek, stb. Mondhatjátok, minden rendben.
Nem, nincs minden rendben: alapvető elveimmel ellenkezik az egész. Nem akarok felelősséget, nem akarok "családapa" lenni. Elborzaszt és kiábrándít, ha a szülésre, gátmetszésre gondolok. Úristen; hogy min mennek keresztül szerencsétlen nők...
Az az egy biztos, hogy soha, de soha nem vállalkoznék rá nőként. És nem az alakom és melleim miatt. Egyszerűen hentesmunka, és kész. Csonkítás. (láttatok már fényképet gátmetszésről?? nem terheskönyv ábrát hanem fényképet. nagy különbség.... nem is reklámozzák sehol...) Szóval, gyerek van, és most gondolkozom azon, hogy talán nem késő kiszállni. Megvan mindenünk, ház, kocsi, nyaralás, ahogy a filmeken, de mindent odadnék ajándékba, ha valaki visszarepítene x évvel korábbra.
Szóval, a véleményem az, hogy igenis, van olyan ,hogy nem anya vagy apatípus valaki.
Tanár vagyok, imádom a gyerekeket, akármelyik korosztályt, imádok tanítani, de utána kész, jön a magánélet. És ez lehet, igenis lehet tökéletes gyerek nélkül.
Aki akarja, megmagyarázza, hogy a terhesség csodás, a szülés semmiség, szoptatni öröm, a felelősségvállalás édes teher. Van aki fordítva látja.
Istenem, miért ilyen bunkók az emberek? -ezzel persze nem a Te rokonaidat akarom megsérteni, mert az enyémek szerintem ugyanezt fogják csinálni ugyanígy... de ez mégis röhej! Én nem szólok bele a más életébe, még akkor sem, ha épp elcseszi-más milyen jogon szól bele az enyémbe???
Nem "frankó", hanem ez a természetes, hogy sosem akartam. Számomra ez "az élet rendje". Egész életemben így éreztem, csak azt nem tudhattam,hogy ennyien felháborodnak ezen.
Meg tudlak érteni, az legszörnyűbb, mikor a család rágja az életed, hogy mikor lesz már unoka/kisrokon, benne vagy az időben, megígymegúgy. 35 múltam, mikor tavaly megszületett a lányom, háááát, amit előtte rendeztek... Brrr. A férjemmel úgy gondoltuk, nem albérletben akarjuk fogadni a trónörököst, emellett ő is, én is szerettünk volna egy stabil, jól fizető állást (rohadt karrieristák ;-) vagyunk), nagyon gyorsan elszálltak az évek. Szerintem pont időben jött a hölgy, kiszórakoztuk magunkat, felépítettünk egy biztos(nak mondható) hátteret, bennem is erősebb lett a gyerek utáni vágy a félelmeimnél (nagyon rosszul tűröm a fájdalmat, iszonyodom a vértől és az orvosi vizsgálatoktól, ilyesmi). _Nekünk_ így jó. Az egyetlen horrort a család szolgáltatta a fenti műsorral. Mikor már ügyködtünk az utódláson (amit nem osztottam meg velük, mivel meglátásom szerint ez kizárólag a férjemre és rám tartozik), egyenesen vésztörvényszéket tartottak, hogy képzelem, hogy még nem vagyok terhes. Na, akkor közöltem üvöltve, hogy szíveskedjenek kifáradni a petefészkemből. :-))) Bizonyos esetekben kell a határozottság. ;-) Soha ne mások elvárásai szerint élj, elvesztegeted az életed. Hallgass az ösztöneidre, sokan vannak, akiknek nem a gyerek adja meg az élet értelmét. Szerintem - de ezt már írtam - jobb, ha az ember képes felismerni a saját korlátait, és tud felelősen dönteni. Márpedig egy meggondolatlanul bevállalt gyerek szvsz a lehető legrosszabb alternatíva, kiszúrás vele is, magunkkal is. Vagy én, mint gyerekes, nem is írhatnék ide?
Én nem vagyok olyan radikális, hogy elhajtsalak, de nekem teljesen az jön át a hozzászólásaidból, hoyg az egyetlen és kizárólagosan lehetséges NORMÁLIS életforma az az, hogy mindenkinek gyereke van.
Engemet csak az sért, hogy miért abnormális, miért rossz az, ha valaki nem akar gyereket???
De igen, nagyon sokan próbálják beadni nekünk, hogy ők felsőbbrendűek azáltal, hogy szültek, mi meg csak korcs csökevények vgyunk, mert nem. Végül is mi van ezen csodálkozni való...régen lenézték a meddő nőket, pedig nem ők tehetnek arról, hogy nem lehet gyerekük. Sőt miket beszélek, bevallva vagy sem, ma is lenézik őket. Annyira nevetségesek ezek az emberi előítéletek, szokások.
Félre ne értsetek, én nagyon tisztelem azt,aki átesik azon a gyötrelmen, hogy életet ad egy másik embernek, főleg akkor, ha tisztességgel fel is neveli. De az ilyen anyák és énközöttem az a különbség, hogy ők elviselik a szülés által okozott kellemetlenséget azért, hogy utána legyen egy gyerekük, ami nekik JÓ. De én nem akarok egy ilyen kellemetlen élményt átélni, csak hogy egy még kellemetlenebb dologhoz (gyerek) jussak. Attól még más akarhatja.Csak sokkal többen szülnek, mint ahányan ezt valóban szívvel- lélekkel akarják.
Borzasztóan felidegesített, ilyenkor szoktak keresetlen szavaim lenni. Mindezzel együtt még most is egyetértek azzal, amit írtam. Ő nem írt konkrétan csúnya szavakat, de amit sugallt, az szerintem sokkal durvább. Mert eszerint mi (már a gyereket nem akarók) a végletekig önző, infantilis hülyegyerekek vagyunk, akiket még 40 éves korukban az anyukájuk pisiltet, és ad neki zsebpénzt, és ahelyett,hogy az "élet értelmével", a gyerekgyártással foglalkoznánk, csak bambán bámuljuk a reklámokat és azok szerint élünk, képtelenek vagyunk felelősséget vállalni, féltjük a cicinket-vaginánkat, meg szupermodell habtestünket, de igazából ez nem is igaz, mert mi valójában 12 éves gyerekek vagyunk, akik a számtekórán azzal szórakoznak, hogy egy ilyen témában írogatnak be egy topikra. Mindezt azért, mert ő képtelen megérteni, hogy nem mindenkinek a kakikupacok és a gügyögés az éteri, katartikus boldogság. Az ilyen emberre milyen jobb szó van, mint az i-betűs????
